Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-04 / 233. szám

SZERDA, 2000. OKT. 4. BELFÖLD 3 röviden Vásárhelyi fordulatok a Fidesznél Feltételek dr. Rapcsáknak Dr. Kulik Jenő Ervin az előző közgyűlésen már vázolta, mi a háttere a helyi Fidesz csoport akkor még csak tervezett feloszlatásának. Háttérben Kiss András, a helyi szervezet akkor frissen lemondott elnöke. (Fotó: Tésik Attila) jegyzet Pszithikai bomba G abonahiány nincs, csak hiánypszichózis - nyug­tatta meg tegnap az aggódókat az illetékes, akik persze ettől még nem nyugodtak meg. A búzabombához már értenek a minisztériumban, a hiánybombához még nem, így egyszerűbb azt mondani, nincs hiány, csak már jó előre telerakta a nadrágját minden a magyar állattar­tó. Hiánypszichózis miatt kerül csaknem kétszer annyiba a kukorica tonnája, mint egy esztendővel korábban, ab­szolút értelemben pedig nem is illendő kevés gabonáról beszélni. Ettől függetlenül már most közel jár a kukorica tonnája a harmincezer forinthoz, de a gabonatőzsdén akad olyan határidő is, amelynek elszámolóára ennél hé­tezer forinttal magasabb. Piaci zavart jelez az is, hogy né­mely határidőre a búza többe kerül, mint a kukorica, s ezzel alaposan felborulnak a már megszokott árarányok. Az export eközben folyamatos, így félő, hogy amikor majd importálnunk kell, negyvenezret is fizethetünk ton­nájáért. Alapvetően persze inkább az a baj, hogy az illetékes minisztériumnak fogalma sincs arról, mennyi gabona is termett pontosan. De hogyan is tudná, ha nálunk semmi pénzért nem hajlandó regisztráltatni magát és földjét az agrárvállalkozó, s annyi a gabonatermelő, s átlagosan olyan kis parcellákon próbálnak eredményt produkálni, hogy attól a fejét fogja minden hazánkba tévedő uniós agrárszakértő. Akinek azután el kell magyarázni, hogy nálunk a koalíciónak a mezőgazdaság az ára. A tárca el­ső embere pedig képtelen hibázni, s minden jó ötletet tá­mogat, legutóbb például a holland gazdák Magyaror­szágra telepítését. A legerősebb koalíciós párt a szövetkezeti törvény mó­dosítását is megszavazta volna, szerencsére azonban ke­vés volt a voks. Vagy a bankárok racionális alapon nyug­vó figyelmeztetése jött időben, s ezért nem sikerült keresz­tülvinni a - legtöbb szakember szerint öngyilkos automa­tikus üzletrészkiadást tartalmazó - módosítást. Amúgy meg alig van az agrártárcának olyan támoga­tási kerete, ami ne fogyott volna el már jóval idő előtt, így nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a mégis szükséges gabonaimportra - hogy az árak mégse nőjenek az égig ­már nem marad pénz. jy osszabb családban egyszerűen elverik az asszonyt, XV ha huszadikára elfogy a konyhapénz, a minisztéri­umban azonban kultúráltabb (szak)emberek ülnek, s ilyen elő sem fordulhat. J^C-^cf^) (ffu Magyarország nem várna... Jancsák vállalja Budapest (MTI) Kucsera Tamás Gergely még nem döntötte el, hogy harmadszor is ringbe száll-e a Hallgatói Önkormányza­tok Országos Konferenciája elnöki székéért, míg Jan­csák Csaba, a Szegedi Tu­dományegyetem hallgatói önkormányzatának vezetője vállalja a megmérettetést. A hírügynökség tudomása sze­rint Jancsák Csaba megvá­lasztását támogatják a sze­gediek mellett a Debreceni Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Pécsi Tudo­mányegyetem, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola, a Kaposvári Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola hall­gatói képviseletei. Brit piacon a tokaji Sátoraljaújhely (MTI) A száz százalékos állami tulajdonban lévő sátoraljaúj­helyi Tokaj Kereskedőház Rt. és az angol Pol Roger Ltd. szerződést kötött a toka­ji borok brit piacokon való értékesítésére és piacfejlesz­tésre. Az Rt. reményei sze­rint pár év múlva milliós nagyságrendben adhat el pa­lackozott nemes tokaji boro­kat a szigetországban és az angol érdekeltségű piaco­kon. Laktanyából lakások Hatvan (MTI) Száz lakás kialakítását tervezi a honvédség egykori hatvani laktanyájában egy Magyarországon bejegyzett izraeli cég. A képviselő-tes­tület határozatában már elfo­gadta a beruházó 133 millió forintos ajánlatát; jelenleg a szerződés előkészítése fo­lyik. Az 50 hektár területű úgynevezett nagygombosi laktanya közel 8 esztendeje elhagyatott és omladozik. A hadsereg csak az őrzéséről gondoskodott. Fiumé­ben meg­születik a huszadik századi Magyaror­szág meg­határozó, ugyanakkor el­lentmondásos politikusa, Kádár János, aki első éveit nevelőszülőknél, a Somogy megyei Kapo­lyon tölti, később a fővá­rosban nagy szegénység­ben élő édesanyja magá­hoz veszi. Szakmát tanul, majd munkaközvetítő fo­lyosóján válik kommunis­tává. A Délvidéken áradás pusz­tít, Krassószörény, Resica, Lúgos és megannyi település házai víz alá kerülnek; Buda­pesten az állásukból kirúgott munkások rombolják a háza­kat, döntik fel a villamosko­csikat; a dokk- és szállítómun­kások sztrájkja megbénítja Londont, cél a város kiéhezte­tése; vita bontakozik ki a szúk szoknya használatáról azt kö­vetően. hogy dr. Frank beje­lenti: az új divat az x-lábú asszonyok egész generációját teremtheti meg. Ilyen híreket olvashattak azok. akik kinyitották az újsá­got 1912 májusában. Arról vi­szont sehol sem szereztek tu­domást. hogy Fiumében tör­vénytelen gyerekként megszü­letett a 20. század Magyaror­Nem egy, hanem két Fidesz-szervezet meg­alakulásának jegyző­könyve fekszik a párt megyei választmánya előtt. Azt azonban még nem döntötték el, hogy a Vinnai István, vagy a dr. Szűcs Gábor vezeté­sével létrejöttet fogad­ják-e el hivatalosnak. Amennyiben indul a pol­gármesteri székért folyó küzdelemben, dr. Rapcsák Andrást támogatja a Fidesz szombaton délután alakult új vásárhelyi szervezete - je­lentette be tegnap Vinnai Ist­ván, a szervezet elnöke. En­nek azonban feltételei van­nak. Mégpedig az, hogy dr. Rapcsák vesse alá magát az ellene indított bírósági és fő­ügyészi eljárásoknak, legye­nek azok akár csak koholt szágának egyik legellentmon­dásosabb politikusa, a Cser­manekként anyakönyvezett Kádár János. Édesanyja egy csaknem írástudatlan paraszt­lány, aki Ogyalláról vándorolt a munkanélküliség elől Fiú­méig. A Gyurkó László által 1982-ben írt „hivatalos élet­rajz" szerint Csermanek Bor­bála beleszeretett egy dunán­túli parasztlegénybe, aki kato­nai szolgálatot teljesített az Adria partján. El akarta venni szerelmesét, de családja nem engedte elvenni a nincstelen cselédlányt, amikor „föld a földhöz" házasodott. Csermanek Borbála a gye­rekkel sehol sem kapott mun­vádak is, s vonja vissza azt a beadványát, melyben elfo­gultságot jelentett be Csong­rád megye összes bírája és bírósága ellen. Vinnai István azt is el­mondta, hogy az új vásárhe­lyi Fidesz-szervezet alakulá­sának jegyzőkönyvét a me­gyei választmány elfogadta, s továbbította az országos választmánynak. Dr. Rap­csák támogatásának feltéte­leit pedig nem egyeztették az érintettel, s vele nem is keresték még egymást. Lapunk kérdésére Vinnai István elmondta: amennyi­ben a jelenlegi polgármester nem fogadja el a feltételeket, akkor jobboldali jelöltet tá­mogatnak majd az időszaki helyhatósági választáson. Vinnai István nincs abban a helyzetben, hogy feltétele­ket szabhatna dr. Rapcsák kát, ezért a Somogy megyei Kapolyra adta nevelőszülők­höz. A Kossuth utca 25. szá­mú házat még ma is mutogat­ják az arra járóknak. A nyolc­vanas években titokban felújí­tották. hogy meglephessék ve­le a párt főtitkárát. A Kádáron elhatalmasodó betegség azon­ban megakadályozta abban, hogy visszutazzon gyerekko­rába. A nevelőszülők megszeret­ték a kisgyereket, rá akarták íratni a földet, házat, de édes­anyja 1918-ban Budapestre vitte. Borbála a fővárosban minden munkát elvállalt: se­gédházmester, mosónő, újság­kihordó volt. Anya és fia a Andrásnak - jelentette ki la­punknak dr. Martonosi György, a Fidesz megyei al­elnöke, aki az országos vá­lasztmányi ülésen ismertette a megyei választmány javas­latát a vásárhelyi szervezet feloszlatásáról. A politikus elmondta: a megyei választ­mány két különböző vásár­helyi Fidesz-alapszervezet megalakulását dokumentáló jegyzőkönyvet is kapott az­óta. Az egyik Vinnai István, míg a másik dr. Szűcs Gábor vezetésével jött létre. (Ez utóbbi rövid ideig már töl­tötte be a párt megyei elnöki tisztét.) A megyei vezetés azonban még nem döntött arról, hogy melyiket is fo­gadja el a Fidesz hivatalos vásárhelyi szervezeteként. Dr. Martonosi György hoz­zátette: a szombaton felosz­latott Fidesz-szervezet két Dob utcában, nagy szegény­ségben élt. „Itt alakult ki zár­kózottsága, másodrendúségi érzése" - írja Kádárról a 90-es években készült, a Rubicon jubileumi számában kö­zölt feljegyzéseiben Aczél György, a szocializmus évti­zedeit meghatározó kultúrpo­litikus. Kádár írógépmúszerésznek tanult, de szakmájában nem dolgozott. A hároméves inas­idő felét - a kor szokásainak megfelelően - a műhely taka­rításával töltötte. Szabadulása egybeesett az 1929-ben kez­dődő gazdasági világválsággal beköszöntő munkanélküliség­gel. A fiatalember a „köpkö­vezetője, Kiss András és Marton Péter, a budapesti választmányi ülésre meghí­vót kapott. Dr. Martonosi György, aki csak a feloszlató határozat után látta, hogy a két vásárhelyi a folyosón nyilatkozik a médiának, rej­télyesnek nevezte, hogy mi­ért nem mentek be a zárt ülésre az őket érintő napi­rendi pont tárgyalására? A megyei alelnök hangsúlyoz­ta: egyetlen politikai cso­portnak sem lehet érdeke, hogy egy településen olyan helyzet alakuljon ki, mint Vásárhelyen, az utóbbi más­fél évben. Kiss András ex-elnök la­punk értesülése szerint a bí­rósághoz fordul a vásárhelyi szervezet - véleménye sze­rint - alapszabály-ellenes feloszlatása miatt. Korom András dón", az állami munkaközve­títő folyosóján, mint „öntudat­lan és szervezetlen munkás" találkozott először a kommu­nista agitátorokkal. 1956-ban így emlékezett ezekre az idők­re: „Harcot sürgettünk, és le­hurrogtuk a birkatürelmet hir­detőket; naponta többször is kizavartuk onnan a minket csendesíteni akaró rendőröket. Korábban azt hittem, hogy gyenge és tehetetlen vagyok, hogy éhen halhatok vagy megfagyhatok családommal együtt, úgy, hogy még csak észre sem veszi a többi ember. Ott azonban már megértettem, hogy sok-sok ezren vagyunk mi, munkások, és dolgozni, élni fogunk - ha harcolunkA A munkaközvetítő folyosó­ján vált kommunistává Kádár János, majd 1931 szeptembe­rében felvették a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségbe. Elv­társaival József Attila előadá­sait hallgatta, illegális tünteté­seken. akciókban vett részt. A párttól kapott egyik első utasí­tása: mondjon le a dohányzás­ról és az italról. A függő em­ber könnyen befolyásolható, fogságban egy szál cigarettá­ért bármire képes. „Nem vette komolyan, hogy a proletariá­tus győzelméhez a munkás­osztály önmegtartóztatására is szükség lenne" - írja visz­szaemlékezéseiben Aczél György. (Folytatjuk.) Tóth-Szenesi Attila Budapest (MTI) Senkitől sem kérjük, hogy várjon ránk, de mi sem akarunk másokra várakozni - mondta Martonyi János külügy­miniszter az AFP hírügy­nökségnek szerdán kez­dődő párizsi, berlini, ró­mai és londoni körútja előtt, az EU-bövítés eset­leges bonyodalmaira cé­lozva. Németország már tudatta: elképzelhetetlennek tartja, hogy szomszédja, a tagjelöl­tek közül legnagyobb Len­gyelország ne legyen a leg­közelebbi belépők között ­idézte diplomaták vélemé­nyét kedden a francia hír­ügynökség. - Magyarország és mások attól tartanak, hogy várakozásra kérik őket, min­denekelőtt Lengyelország bevárására - mondta az EU budapesti missziójának veze­tője. Michael Laké az AFP­nek. Martonyi ragaszkodni fog körútján ahhoz, hogy az EU az egyedi elbírálás elvét kö­vesse. - Fontos, hogy a fel­vételi kritériumok teljesítését egyéni alapon értékeljék ­mondta a hírügynökségnek. Az EU szerint lehetetlen egyenként beléptetni a tagje­lölteket. mert minden szerző­dést jóvá kell hagyni a tagor­szágok parlamentjében, és fgy a végtelenségig tartana az eljárás. Ám azt még nem döntötték el az EU-ban, hogy mikor lesz a következő bel­épés és hány tagú lesz az el­ső csoport. Martonyi János az AFP­nek nyilatkozva elismerte, hogy a belépés egyenként „nem életképes" megoldás, de hozzátette, hogy egy „big bang" - egyszerre tíz ország belépése - sem lenne jó. ­Talán a kis csoportonként való belépés megfelelő ­mondta. Európai diplomáciai kö­rökben tért nyer az az elkép­zelés, hogy az első kis cso­port állhatna Magyarország­ból és Szlovéniából. - Ám nehéz elképzelni egy első hullámot Lengyelország nél­kül - idézte erről egy meg nem nevezett diplomata vé­leményét az AFP. - A magyar gazdaság már integrálódott az EU-ba ­mondta Martonyi János. Úgy véli - Irta a hírügynök­ség hogy a bonyolult, fő­leg a mezőgazdaság és az infrastruktúra miatt nehéz tárgyalások 2002. áprilisig befejeződnek, időben a kö­vetkező parlamenti választá­sok előtt. De ha nem feje­ződnek be. akkor „majd a következő kormány folytat­ja" - tette hozzá a francia hírügynökségnek nyilatkoz­va. Az ismeretlen Kádár János (1.) A „köpködőn" vált kommunistává Bécsből jelentik: A rendőrség az Untere Au­garlenstrasse 31. szám alatt kommunista propa­gandaközpontot fedezett fel. A rendőrség megál­lapította, hogy a kommu­nista agitátoriroda egy al­bérleti szobában ütött ta­nyát. A ház lakóinak fel­tűnt, hogy a szobának igen nagy az idegenfor­Lapszemle galma. Detektívek kezdték figyelni a szobát, majd né­hány napi megfigyelés után behatoltak a helyi­ségbe, ahol nagy mennyi­ségű röpiratot foglaltak le és több férfit, köztük szá­mos magyar állampolgárt, letartóztattak. Megállapí­tották, hogy az iroda fel­adata volt Budapest és Moszkva között az össze­köttetést fenntartani. Nagy mennyiségű magyar nyel­vű kommunista röpiratot is lefoglalt a rendőrség, amelyeket nyilván Ma­gyarországra akartak csempészni. (Dél magy arország, 1929. május 15.)

Next

/
Thumbnails
Contents