Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-21 / 248. szám
2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 2000. OKT. 21. kommentár Diplomáciai puhítás \fgy úr az éhség. Ennek a különben Ls nyilvánvaló igaz1 V ságnak a ,gyakorlati" megvalósulását láthatjuk napjainkban Észak-Korea esetében. A világtól eddig teljesen elszigetelt országot, a kommunizmus egyik utokó bástyájaként emlegetik (a hangzatos címet esetleg Kuba hódíthatja el tőle, de csak akkor, lm Castro hossztí életű lesz e Földön...), mégpedig két, rá jellemző tulajdonsága miatt. Az egyik, amitől tart a világ, az erejét túllmladó fegyverkezés, a másik pedig szerencsétlen népének haláltusája. Ebben az ázsiai országban ugyanis az elmúlt öt évben csaknem 4 millió ember halt éhen, 8 milliót pedig az éliludál fenyeget. Hét gyermekből egynek nem tudnak napi fél tányér rizst sem adni! Néhány nyugati újságírónak sikerült eljutnia Észak-Koreába, híradásaik amil szólnak, hogy az emberek füvet esznek, így kerülik el az éhlialált. Ezek után azon sem kell csodálkozni, hogy a koreaiak menekülnek a kommunista rezsim által felkínált, rózsaszín ködben felsejlő marxista-leninista vabtság elöl. Gyakran Kína felé veszik az hányt, a milliárdos lakosú szomszédos országnak azonban nem kellenek, gyakran visszatoloncolják a csont-bőr embereket, akikre „otthon" szörnyű börtön vár! lehangoló képek ezek, pedig csak a szalonképesebbeket idéztem. Az áldatlan helyzettel nyüván tisztában van a koreai vezetés. De azzal Ls, hogy ez az állapot nem sokáig tartható. Pusztán a nemzetközi szervezetek élelmiszersegélyeire támaszkodva élni, nem lehet. Fegyverkezni pedig végképp nem. Ezért néhány hónappal ezelőtt Észak-Korea nyitott. Előbb Dél-Koreával vette fel a kapcsolatot, államfői szinten, ituijd a Nyugat felé is megtette az első tapogatózó, igen bizonytalan lépéseit B erlin és Urnám „díjazta" a szocüűizmust építő re zsim félénk kitárulkozását, és a diplomáciai kapcsolatok felvételével kétség kívül azt szeretné elérni, hogy Phenjan mostani segítésével - majdan - piacot szerezzen magának. Ugyanakkor a többi tőkés állammal közösen, meggátolja Észak-Koreát abban, hogy kifejlessze ballisztikus rakétáit. Amerika pedig, egyelőre, kivár. Hogy meddig? Az valószínűleg attól függ, hogy a két „előőrs" milyen eredményt ér el a phenjani rezsim puhításában. Akkor 6 is belép a körbe. Meg a többiek, akik az amerikaiak lépései után igazodnak... uÍíWÜLKg Iszlámábád, Pesavar (MTI) Ellentámadást indított TaMaszud támadása Korea esélye Madelcinc Albright amerikai külügyminiszter a jövő hét elején tárgyal Phenjanban. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulása, illetve a koreai háború óta, vagyis az elmúlt fél évszázadban nem járt még olt a washingtoni diplomácia irányttója. Boucher megfogalmazása szerint a Washington és Phenjan közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel csak a lépésről lépésre történő előrehaladás folyamatában képzelhető el. A két kormány között a legsúlyosabb megoldandó probléma az északkoreai fegyverkezési progMagyarnak lenni (57.) A SZER és 1956 Ázsia-Eurépa-találkozó A találkozó alkalmából több ezer diák és szakszervezeti tag vonult a dél-koreai főváros utcáira, hogy a„neoliberális globalizáció" ellen tiltakozzon. A tüntetők ezúttal is összecsaptak a rohamrendörökkel. (MTI Telefotó/AP/Ahn Jang Dzsun) Washington (MTI) Richárd Boucher amerikai külügyi szóvivő csütörtökön üdvözölte azt a brit, illetve német döntést, hogy London és Berlin diplomáciai kapcsolatot létesít Észak-Koreával. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok is ezt fogja tenni, ha előrelépést lát a rakétákról és nukleáris fegyverekről folyó megbeszéléseken. Nemzetünk huszadik századi történe té nek második felét lehet e t l e n megérteni a Szabad Európa Rádió és 1956 nélkül. Mintha e kettő bizonyos mértékben függne is egymástól - 1956 „előkészítésében", az októberi-novemberi eseménysorozatban, majd a forradalom utóéletében, értékelésében és problematikájának állandó szinten tartásában jelentős szerepet vállalt a SZER. A mai idősebb és középkorú nemzedék egyetlen tagja sem függetleníthette magát a SZER-M és 1956-tól - a viszonyulás milyensége, az átélés és elhatárolódás képessége életpályákat határozott meg. Embereket, politikusokat, közszereplőket ma is lehet ezzel jellemezni. Nekem két kedvencem volt a hatvanas-hetvenes években a SZER-nél: fiildim, Mikes Imre, aki Gallicus néven sugározta kérlelhetetlen Reflektorait a szovjetláger világáról, valamint Cseke lAszJó, a kedves szószátyár jelige-szógyáros, akinek első hivatalos magyarországi megjelenésére elzarándokoltam Kiskunhalasra... Ott lépett fel a tizenévesek partijának hatvan év feletti mindenese. A hazai forradalmi légkör ébren tartásában kétségtelenül jelentős szerepet játszott az 1953. október 6átál Münchenből sugárzott SZER. A magyar adás szerkesztői és újságírói világnézetileg leképezték az akkori magyarság ellenzéki, kommunista ellenes részét: a Szálasi-ellenes nemzeti szabadelvű, szociáldemokrata emigráció tagjaitól Szálasi titkárnőjéig mindenki képviseltette magát. A visszaemlékezésekből kitűnik: egy valamitől, valakiktől rettegteg Münchenben a SZER magyar alkalmazottai. A besúgóktól. A kommunista rendszer esetleg beépített embereitől. Ugyanis mindenikőjüknek volt Magyarországon olyan családtagja, akit zsarolhattak, lehetetlen helyzetbe hozhattak a szovjetbérenc hatalom emberei. Szöul (MTI) Kim De Dzsung dél-koreai elnök pénteken Szöulban megnyitotta a harmadik Ázsia-Európa találkozót, amelyen 25 ország állam- és likán város visszavételére az afganisztáni „északi szövetség", amelynek haderői Ahmed Sah Maszud vezetésével megkezdték a tartományi székhely ostromát. A támadó erők három oldalról már körülzárták Tahár Történészek és szereplők 53állandó visszatérő témája a SZER 1956-os „ígérete", miszerint rövidesen megindulnak az amerikaiak, s felszabadítják az országot... Sommásan így lehet összegezni a „nagy remény"„nagy csalódás" párost, amelynek (nwi szemmel, de csakis mai szemmel) nem volt valóságtartalma. Mármint a reménynek. Ugyanis az Eisenhower-kormányzat nem kockáztathatott meg egy világháborút, néhány évvel a Rosenberg-házaspár árulása után, melynek következtében Moszkva az atomtitok birtokába jutott. Aki pedig egy kicsit is jártas a média világában, az tudja: a hírvadászat közepette a közléskényszer nagy úr - nem mindig adott az a lehetőség, néha teljesen kizárt, hogy az ember ellenőrizze az összes forrást, különösen ha az bejáratott, nagy ügynökségtől származik. Milyen magyarok voltak a SZER munkatársai? Esendők, botladozók. kormányfői tanácskoznak a két földrész közötti együttműködés lehetőségeiről. Az elnökök, miniszterelnökök, illetve külügyminiszterek a rendezvény fő eseményei tartomány központját, és a várost védő tálib csapatoknak már csak egyetlen szűk folyosón át van közúti összeköttetésük a fő erőikkel. Rádióüzeneteikben sürgős segítségei kértek Kabulramok ügye: az Egyesüli Államok jórészt a Phenjan részéről állítólag néhány éven belül várható ballisztikusrakéta-fenyegetés árnyékára hivatkozik, amikor indokolja az országos rakétavédelmi rakétarendszer megteremtésének (Moszkva által élesen ellenzett. Bili Clinton által pedig mindenesetre félretett) terveit. mint mi. A már említett besúgóktól (akiket alkalomadtán saját soraikban véltek fölfedezni...) való állandó rettegés mellett a belső harcok is emésztették munkaerejüket és mindennapjaikat - s ez a kicsinyes belső harcoktól a nagy elvi csatákig zajlott. A Szabad Európa Rádió szerzőgárdája akkor kezdte le lassú eltávolodását 1956 szellemétől, amikor az össznemzeti érdekeket feledve, behódolt a hazai pártosodási „üzeneteknek". Ezek eleinte kódolt üzenetek voltak, egyik-másik jeles vagy annak vélt személyiséghez kötődtek, aztán, amikor az adó igazgatója bejelentette, hogy tulajdonképpeni céljuk önmaguk felszámolása, a pártprefenciáknak nem lehetett gátat szabni. Volt egy egyetemes magyar érték, amit egy idegen állam (az Egyesült Államok) polgárainak a pénzén valósított meg egy lelkes csapat. Sokáig őrizte 1956 lángját és üzenetét, aztán beleroppant a sokszínűség lehetőségébe. Egykori hallgatóiként csak az igazra emlékezünk. Pataki Sándor mellett 72 kétoldalú találkozón vesznek részt, és 15 együttműködési tervezetet vitatnak meg a politika, a biztonság és a kereskedelem terén. tói, ahonnan a hadszíntér közelébe küldtek több magas rangú parancsnokot, köztük a tálib felderítés főnökét, Kari Ahmadullát. Tahár tartomány nagy részét és Talikan városát szeptemberben foglalták el az AfganisztánA csúcstalálkozón külön figyelmet szentelnek az elszigetelt Észak-Koreának, pénzügyi és erkölcsi támogatást ígérve a kommunista államnak. nak immár 95 százalékát ellenőrző tálibok. Következő célpontjuk Badahsán tartomány volt, amelyen át vezet Maszud utolsó földi összeköttetése a külvilággal. Elfoglalása gyakorlatilag a Pandzsir-völgyre szorította volna vissza a (áliboknak ellenálló egyetlen afganisztáni erőt a tél beállta előtt. hírek „ Nagycsoportos megoldás"? Berlin (MTI) Tízfős csoport felvételével számol az Európai Unió bővítésért felelős biztosa, aki egy pénteki nyilatkozatában egyúttal elhessegette azokat a benyomásokat, hogy Lengyelország leszakadna az élcsoporttól. Günter Verheugen Brüsszelben kifejtette: a csatlakozási tárgyalásokon elért eredmények megerősítik a „nagycsoportos megoldásra" utaló jeleket. „2005-ig akár tíz jelöltnek is sikerülhet" belépni az unióba - vélekedett a német politikus. Gyakorlatilag csak Bulgária és Románia felvételét zárja ki eddig az időpontig. Megvan a 300 ezer Bukarest (MTI) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség több mint 300 ezer támogató aláírást gyűjtött össze ahhoz, hogy Frunda György szenátor a szövetség jelöltjeként indulhasson a novemberi elnökválasztáson. Az RMDSZ az 1996-os választási eredmények, valamint a szövetség tagjainak száma és a romániai magyarságnak a lélekszáma alapján állapította meg, hogy a mostani választásra az egyes megyei és területi szervezeteknek hány támogató szavazatot kell összegyűjteniük a szövetség államfőjelöltje számára. A román választási törvény 1996-ban legkevesebb 100 ezer támogató aláírást írt elő, ezt most 300 ezerre emelték. Mélyhűtött élelmiszereket forgalmazó multinacionális cég kereskedelmi gyakorlattal rendelkező értékesítőt keres. Fényképpel ellátott pályázatokat az alábbi címre várjuk: Szeged, 6701 Pf.: 2016. W SCANIA W Scania Hungária Kft. szegedi kirendeltsége felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: > tehergépjármű-javításban gyakorlattal rendelkező autószerelő, autóvillamossági szerelő. Jelentkezni lehet 8-15 óráig személycsen, vagy a következő telefonszámokon: 6728 Szegőd, Fonógyári út 10. 62-464-052. 62-467-577. MAV Kedves Utasunk! Vásárolja meg a Délkelet-magyarországi területi menetrendet. A kiadvány tartalmazza a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyei vonatok és ezen megyék budapesti összeköttetéseinek menetrendjét. A menetrendet állomásainkon és a szegedi belvárosi menetjegyirodában megvásárolhatja. Ára: 150 Ft MÁV Rt. Európai vasutat teremtünk! Október 26 29-én. a Citroen nyílt hétvegén Ön is meggyőződhet arróf, hogy az új Cítroén Xsara ragyogó külsejével, gazdag felszereltsége vei, megbízhatóságival és kényelmével valóban ellenállhatatlan. Látogasson el márkakereskedesünkbe, es tapasztalni fogja: az új Xsara mindenkit levesz a lábéról - és elvisz egy próbaútra! KÍVÁNCSI AZ UJ CITROEN XSARARA? BátpBtIilblillöiKaííJsiÖ I 4 A v Október 28-29-én NYÍLT HÉTVÉGE! Az Ön Citroen márkakereskedője: ZIXEM 2000 KFT. Szeged, Dorozsmai út 6. Telefon: 62/492-888. CITROEN