Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-03 / 232. szám

KEDD, 2000. OKT. 3. KITEKINTŐ 7 „Megítélése nem szerelem kérdése" fnlvÁirat pl Ki volt Kádár? A Rubieon két címlapja. (DM-illusztráció) mai foglalkozott. Az azóta megjelent tematikus számokban teritékre került az egyetemes és a magyar történelem megannyi eseménye, míg elérkeztek 2000be, a századik és az azt követő dupla szám megjelenéséhez. A szerkesztők a 20. századi magyar történelem egyik ellentmondásos, ugyanakkor meghatározó politikusának, Kádár Jánosnak szenteltek két számot. Úgy vélik, az akkor feltett kérdéseket ma már nagyobb eséllyel válaszolhatjuk meg. Alább Rácz Árpáddal, a Rubieon főszerkesztőjével készített interjúnkat olvashatják, aki Kádár pályáját a maga ellentmondásosságában igyekszik megrajzolni, - A Kádár Jánossal a címlapján megjelent két Rubicon-számot nagyon gyorsan elkapkodták, ezen a héten már az utánnyomás is a standokon lesz. Számítottak ekkora sikerre? Mi kerül a könyvekbe? - Kimutatható, hogy az emberek érdeklődését, pro vagy kontra, Kádár személye megragadja. A társadalom nem tudta még feldolgozni az elmúlt időszakot. A változásoknak sok a nyertese, de sok a vesztese is. A véleményalkotáshoz az elmúlt tíz év kevés fogódzót nyújtott; a rendszerváltoztatás előtti évtizedeket nehéz politikai indulattól mentesen értékelni. Mégis arra tettünk kísérletet, hogy egy éviized elteltével objektivitásra törekvő képet rajzoljunk Kádárról. Igaz, ehhez manapság nem túl kedvező a helyzet. Tudjuk, korántsem hozzáférhető még minden forrás, dokumentum, a politika pedig sarkos. direkt véleménynyilvánítást vár el. A történeti megközelítés mindig hűvösebb, árnyaltabb, távolságtartóbb. - Milyen lesz a Kádárról alkotott történeti kép néhány évtized múlva? - A történelmei mindig a győztesek írják, s egy letűnt rendszert követő új elit karakteresebben fordul szembe a megelőző időszakkal, megtagadja azt, és kizárólag a negatívumait - ennek megfelelően a saját pozitívumait - igyekszik hangsúlyozni. Ez így is van rendjén, de ne higgyük, hogy száz év múlva a történelemtankönyvek azt írják majd, amit a maiak láttatni szándékoznak. - Kizárólag a forrásokra alapozva lehetne írni kétféle Kádár-életrajzot? - Igen, hiszen a század magyar politikusai közül sommás megítélésre Kádár esetében van a legkevésbé lehetőség. Személyiségjegyei, döníései, cselekedetei tele vannak ellentmondásokkal, szinte semmi egyértelmű nincs benne. Tinédzserkorában már a párt tagja volt, tizenkilenc évesen letartóztatták. A fiatal, tapasztalatlan ember a fogságban nagyon könnyen megtört. A verés hatására, illetve annak elkerülése érdekében vallania kellett. Amikor bekerült a Csillagba, a rabtárs Rákosi Mátyásnak töredelmesen meggyónta bűnét, és feloldozást nyert. - Erre írja egyik szerzőjük, hogy Kádár gyáva volt. - A kettősség már itt is tetten érhető. Ne felejtsük el, hogy tizenhét évesen senkinek sem volt kötelező a kommunista mozgalomban szerepet vállalni, annak harci eszközeit, konspiratív szabályait átvenni, ezzel veszélynek kitenni magát. Egy ilyen embert nem lehet gyávasággal vádolni, mert az illegalitás vállalásához bátorságra volt szükség. És ekkor jön egy újabb vitatott kérdés: az úgynevezett gyáva Kádárt kizárták-e a mozgalomból, vagy csak megrovásban részesült? A kor taktikájának köszönhetően amelynek a kommunisták a hatalom megragadásakor majd nagy hasznát veszik - Kádár mindenesetre a szociáldemokraták terézvárosi alapszervezetéhez került. Az állandó lebukások miatt azonban a kommunista párt szinte lefejeződött, (gy személye hamarosan ismét előtérbe került: beemelték a vezetésbe - jelentősebb tapasztalat nélkül. Újabb sajátos fordulat az életpályán: a hierarchia csúcsaira érve 1943-ban maga működött közre a párt feloszlatásában. Ez taktikai lépés volt, amellyel a pártot még mélyebb illegalitásba vitték, s fedőpártként megalapították a Békepártot. Rákosi és Gerő majd 1945-ben a fejére olvassa a párt megszüntetését. - Miért szavaztak mégis bizalmat Kádárnak a párt Moszkvából visszatért vezetői? - Rákosiék kevés hadra fogható kommunistát találtak itthon, hiszen a negyvenes évek első felében akadt olyan időszak, amikor a kommunista pártnak alig néhány tucat tagja volt szabadlábon. Negyvenötben a moszkoviták mindössze Kádárt és Rajkot tartották alkalmasnak arra, hogy beemeljék a felső vezetésbe. Újabb ellentmondás: Kádár a párt feloszlatásáért megrovást kapott, de dolgozhatott tovább. Érdekes taktika: hogy kézben lehessen tartani, fekete ponttal büntetik, ugyanakkor fontos feladatokkal bízzák meg. - A háború után Kádárt hol lehet elhelyezni az akkori vezetők között? Mennyire volt partnere a Moszkvából hazatért, képzett kommunistáknak? - Éles különbség volt a moszkovita vezetők és Kádár között. Míg az előbbiek értelmiségi származásukból és műveltségükből következően széles látókörűek, jó elemzők, nagy taktikusok voltak, addig Kádár munkásszármazású, képzetlen, s bár szeretett olvasni, műveltsége elmélyítéséért nem sokat tett. Viszont a mozgalomban messzemenően alkalmazkodó és tekintélytisztelő volt, így rögtön fontos tisztségeket bíztak rá. Fontos beosztásban - A negyvenes évek filmhíradóiban leginkább vágóképként jelenik meg, beszédeiből nem idéznek. - A Rákosi-korszak a köztudatban szinte máig úgy él, hogy a vezetést a Rákosi-Farkas-Gerő-Révai-négyes alkotta, melyben Kádár különösebb szerepet nem kapott. Gyarmati György tanulmánya alapján megállapítható, hogy ez a kép hamis. Ennek kialakításában Kádár később tevékenyen közreműködött. A Rákosikorszak bűneinek megbélyegzéséhez, ostorozásához el kellett távolodnia onnan, így a negyvenes-ötvenes évek politikájában utólag másodrendű figurának állította be magát. A kommunista döntési hierarchiában ugyanakkor Rákosi és Gerő mögött és talán Farkas Mihály és Péter Gábor mellett kivételesen fontos szerepe volt. Ez akkor vált egyértelművé, amikor Rákosi Rajk helyeit Kádárt emelte a belügyminiszteri székbe, amely akkor kulcstárca volt. Akkor került erre a posztra, amikor a társadalom „megdolgozása" már kemény eszközökkel folyt, repressziók, kuláktalanítás, egyház elleni fellépés, a nagy perek időszaka ez. Kádárnak ebben a harcban kilüntetett szerep jutott. - Kádár nem érezte piszkosnak ezt a munkát? - Biztos vagyok benne, hogy nem. Ma például azt gondoljuk, hogy nagy bűnnek számítanak az egyház elleni támadások, miközben ő erénynek tekintette. Mindszentyről és általában a papokról lesújtó véleménye volt. Harc volt, amelyben minden eszköz megengedett. A hazugságot taktikai elemnek nevezték, amely nemhogy megbocsátható bűn, hanem szükséges erény. Az eszközökben nem kell válogatni. Egy a lényeg: az ellenség megsemmisítése. Tehát ez egy tudatosan és büszkén vállalt feladat volt a számára. Ötvenhat után Kádár ezt az időszakot megpróbálta feledtetni, működésének dokumentumait igyekezett eltüntetni s minden törvénytelenséget Rákosi nyakába varrni. Tehát jelentős szerepet töltött be, szerepét azonban később eltussolta. - Ha úgy vesszük, utólag jól jött neki, hogy fel tudott mutatni egy hároméves börtönbüntetést az ötvenes évekből. - Igen, de ez megint egy ellentmondás. Természetesen nem volt áruló, de elfogadta, hogy hibákat követett el: vallomása a fogságban, a párt feloszlatása. Megfelelő képzettség hiányában nem volt biztos magában. Nem mindig tudta eldönteni egy-egy lépéséről, hogy az ideológiailag helyes-e vagy sem. Ezt később óvatosságnak nevezték, holott ez bizonytalanságából eredt. Parancsot szeretett inkább végrehajtani, mert akkor nem neki kellett döntenie, másra hárult a felelősség. Kétségei mellett mégis inkább a börtöntől, a veréstől, a kínzástól való félelem törte meg, hogy vállalja az áldozatszerepet. Biztos volt ugyan benne, hogy Rákosi utasítására került börtönbe, mégis, amikor kiszabadult és rehabilitálták, visszatért a pártvezetésbe, beállt a sorba, eszébe sem jutott lázadni. Sorsának alakulásáért Farkas Mihályt és Péter Gábort tette felelőssé, holott ők nem voltak olyan helyzetben, hogy Rákosi beleegyezése nélkül bármit is tehettek volna. Az utóbbi évek kutatásainak eredményeként új megvilágításba került Kádár szerepe a forradalom előtti egy-két évben. A börtön után, úgy tűnt, beilleszkedett a Rákosi vezette hierarchiába, deklaráltan azt a vonalat képviselte, miközben arra készült, hogy a hatalmat előbb-utóbb megszerezze. Árgus szemekkel figyelte Rákosit, mikor léphet fel ellene, azonban ebben is az óvatosság jellemezte. Elfogadta a párt Rákosi által megrajzolt szerepét, amelyhez képest Nagy Imre irányvonala elfogadhatatlan volt számára, csakhogy magát képzelte Rákosi helyébe. Brácsásból prímás - Ez ellentmond annak a mítosznak, hogy Kádár másodhegedűs lett volna, és a hatalom csúcsán nem érezte jól magát. - Itt is tetten érhető egy sajátos kommunista gondolkodásmód. Nézzük meg Hruscsovot: azért tudta átvészelni a sztálini terrort, mert szinte a szó szoros értelmében eljátszotta a csörgősipkás bolond szerepét, miközben tudatosan készült a Sztálin utáni korszakra. Amfg Moszkva Rákosiba helyezte bizalmát. Kádárnak sem volt tanácsos Rákosiban bizalmatlanságot kelteni. Ebben a szituációban jobb volt brácsásnak látszani. Ám nem tétovázott, amikor lehetősége nyílt a prímás szerepére. Rainer M. János szavaival: „hosszú menetelés" vezetett a hatalom felé. Az azonban vitathatatlan, hogy népszerű volt a párttagok, az apparátus körében. - Honnan eredt a népszerűsége? - Nem volt moszkovita, jól ismerte az itthoni viszonyokat, az apparátusban megjelenő embereket. A pökhendi, másokat lenéző Rákosival, az igazi bürokrata Gerővel és az elvontan értelmiségi Révaival vagy a nagyképűnek tartott Rajkkal szemben Kádár egyszerű ember volt, nem akart másnak mutatkozni. Megnyerő, néha humoros magatartásával kapcsolatot tudott teremteni az úgynevezett egyszerű párttagokkal, nemcsak lement valahova. hanem ott is volt. - Elérkezünk a forradalomhoz és egy újabb ellentmondáshoz: Kádárnak ezekben a napokban játszott szerepéhez. - Október 28-ig Nagy Imre sodródott az eseményekkel, míg eljutott odáig, hogy vállalja a forradalmat. Kádár ezekben a napokban nem mert véleményt nyilvánítani, miközben feljutott a csúcsra: a párt első titkárává választották. Mégis azt kellett látnia, hogy miközben a kommunista párt vezetőjévé, Rákosi és Gerő utódjává válik, az addig megkérdőjelezhetetlen vezető szerepet birtokló párt leértékelődik, és a hatalom centruma a minisztertanácshoz tevődik át, amelynek élén Nagy Imre áll. - Megkerülhetetlen a kérdés: őszintén hitt a változásokban, vagy taktikai okokból kivárt? - Nem tudta, hogyan értékelje az eseményeket. Amikor kivonták a szovjet csapatokat, és a szovjet vezetés október utolsó napjaiban önkritikát gyakorolt a korábbi évek politikája miatt, nem lehetett tudni, hogy lesz egy újabb fordulat. A forradalom ellen nem harcolt, nem fordult vele szembe, de igazán azonosulni sem tudott vele. - Kádár azonban egyszer csak eltűnt, mint kiderült, a szovjetek Moszkvába invitálták tárgyalásra. - Nem az a rejtély, hogy Kádár miként került a Szovjetunióba, hanem az: hogyan éreztek rá Moszkvában, hogy Kádár lesz az ő emberük. Honnan tudták, hogy Kádár az, aki nem vállalja tiszta szívvel a forradalmat, hogy alkalmas lesz a szovjet beavatkozást személyével hitelesíteni? A Rajk-perben is hasonló okok miatt használta fel Rákosi: ha már Kádár mondja, hogy Rajk áruló, akkor bizonyosan (gy is van. Ha Kádár mondja, hogy szükség van a szovjet bevonulásra, akkor az bizonyosan így is van. - Kádár moszkvai tárgyalásairól ugyan nem lehet sokat tudni, de mégis: milyen alternatíva előtt állhatott, mi játszódhatott le a fejében? - Münnich Ferenccel beültek az értük küldött autóba, és a repülőtérre, onnan Moszkvába távoztak. Előbb a kormány tagjaként érvelt, tárgyalt partnereivel, akik gyorsan felvilágosították: most nem erről van szó, váltani kell. Az már eldőlt, hogy a szovjet csapatok beavatkoznak, csak az a kérdés, ki vezesse tovább az országot. Kádár számára megint nem volt választási lehetőség. Illetve, mondhatnánk, hogy volt, de ahhoz Nagy Imre-i politikai alkatnak kellett volna lennie, aki a haláláig kitartott a forradalom mellett. Kényszerhelyzetben - Kádárnak igazán meg sem kellett tagadnia a forradalmat, hiszen bizonytalanul érezte magát benne, nem tartotta sajátjának. - Megítélésem szerint kényszerhelyzetben volt, hiszen a forradalomban érintve volt, ő mondta ki - immár másodszor a párt feloszlatását és az új párt megalakítását. Ha nem vállalja a feladatot, könnyen juthatott volna Nagy Imréék sorsára -, s őt már el sem kellett fogni, hiszen ott volt a szovjetek markában. De azt is tudta, hogy az új vezetés első feladatai közé tartozik a bűnbakkeresés, a múlt hibáival szembeni fellépés. Ha Rákosi megy vissza, akkor saját maga ellen nyilván nem léphet fel, mégis rá kell mutatni a bűnösökre: tehát a második vonalat veszik elő, köztük őt is. Amennyiben nem Rákosiék köréből kerül ki az új vezér, a minden titkot őrző Rákosin keresztül éri el a felelősségre vonás, így megint csak áldozat lesz. Egy esélye van, hogy ne vigye el a balhét: vissza kell jönnie a párt élére. Ezt nevezhetjük félelemnek, de akár bátorságnak is: saját országával szemben vállalta a rendcsinálást. Alternatívája a politikai, s talán a fizikai lét és nemlét volt. Úgy érezte, ha nem ő csinál rendet, akkor maga is hóhérkézre kerülhet. Ezzel együtt a hóhérmunka elvégzésének felelőssége alól semmiképp sem mentesíthetjük. És - nem utolsósorban - úgy vélte, itt az alkalom, hogy végre ténylegesen megragadja a hatalmat. - Visszatérve Magyarországra: hogyan tudta a párt vezetőjeként elfogadtatni magát elvtársaival? - Kádár kétfrontos harcra kényszerült. Fel kellett lépnie a rákosistákkal szemben: a forradalom, ha mást nem is, azt megtanította neki, hogy a régi módszerekkel nem megy. Ezeket az eszközöket ő sem igazán szerette, sőt, börtönbüntetésével szenvedő alanya volt. Ám a proletárdiktatúrát mint célt, konok következetességgel képviselte. Igazi ellenfelének tehát Nagy Imrét és követőit tekintette. A forradalom után mindkét oldal mérsékeltjeit maga mellé állította, s ha kellett, kijátszotta egymás ellen. Az úgynevezett kádárizmus egyik jellemző eleme, hogy időnként előreengedi valamely csoport, későbbi elnevezéssel a reformerek vagy a keményvonalasok képviselőit, de kész őket egymásnak is ereszteni. Ennek köszönhette Kádár azt, hogy a nyolcvanas évek végéig nem volt ellenlábasa a pártban, az ellentétes pólusok ugyanis állandóan gyengítették egymást. - Kádárhoz egyik sem állt közelebb? - Kádár pragmatista politikus volt. Az ideológiát érteimiségi „szájtépésnek" tartotta, feszengett, ha Révaitól Bereczig bárki túl sokat beszélt és magyarázott. Gyakorlatias ember volt, aki a napi érdekek szerint cselekedett. - Visszatérve ötvenhathoz: Kádár eleinte gyengének tűnt, hiszen a hatalmi központok közül csak a kormány iktatódott ki, de például a munkástanácsok megmaradtak. Hogyan erősödött meg a hatalma? - Szovjet tanácsadók álltak mellette és a vörös hadsereg mögötte. Decemberre eldőlt az események ellenforradalommá minősítése mellett az is, hogy nem a Moszkvában súgó Rákosi jelenti számára a nagyobb veszélyt, hanem a Romániába internált Nagy Imre. A tényleges leszámolás ezután indult meg. Ebben annyira következetes volt, hogy még ötvennyolcban miután Nagy Imrét bitóra küldte - sem állt meg, s még évekig elhúzódtak a perek, a büntetések, a kivégzések. Mikor a. rendszer ellenfeleit kivégezte, elüldözte vagy börtönnel megtörte, bátran hirdethette meg az „aki nincs ellenünk, az velünk van" politikáját. Akkor már könnyű dolga volt, mert nem maradtak ellenfelek. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem volt kötelező egy toleránsabb, békésebb politikát folytatni. Az „aki nincs velünk, az ellenünk van" jelmondatot hangoztató Rákosinál erre a változásra nem lehetett volna számítani. A magyar modell - Milyen ellentmondások érhetőek tetten Kádár ötvenhat utáni gyakorlati politikájában? - Rákosi nem tudta behajtani a parasztságot a közösbe. Kádár viszont tűzzel-vassal véghezvitte a téeszesítést, hogy 1962-ben kijelentse: Magyarországon leraktuk a szocializmus alapjait. Ezután mégis megnyitotta a lehetőségek kapuját a parasztság előtt. Először engedélyezte a háztájit, majd megjelentek a kockaházak, az autók. A falu egyfajta kísérleti terep volt, ahol nem ragaszkodtak következetesen a szocialista termelési viszonyokhoz. Még Nyugaton is megcsodálták a magyar vidék változásait, azt a jólétet, amelyre korábban nem volt példa. - Ezzel elértünk a sajátosan magyar szocialista úthoz, a gulyáskommunizmushoz, amelyre a keleti blokkban nem akadt példa. Mekkora ebben Kádár érdeme? Érdemnek nevezhetjük-e egyáltalán? - Kádár volt az egyszemélyi vezető, akinek tudta, beleegyezése nélkül semmi sem valósulhatott meg. A „magyar modellt" mégsem Kádár teremtette. A pártvezetésben jelentek meg olyan reformerek, akik felismerték az ellentmondásokat, a problémákat, és volt ötletük a megoldásra. A keményvonalasok szembefordultak ezzel a csoporttal. Kádár hol utat engedett a reformoknak. hol leállította, hogy aztán ismét engedjen. De mindig pragmatikus szempontok mozgatták. nem a kapitalizmus irányába tett engedményeket. - Az ország polgárai - a szocialista blokk lehetőségeihez képest - egyre jobb viszonyok között éltek. Milyen feltételei voltak Kádárnak az „alattvalókkal" szemben ? - A gulyás azok számára volt elérhető, akik elfogadták a tabukat: a Szovjetunió, a párt és Kádár vezető szerepét, valamint azt, hogy a múltat nem szabad bolygatni. Ha ezeket a tételeket elfogadták az emberek, akkor nem akarta rájuk kényszeríteni a pártot és az ideológiát, békén hagyta a „privát szférát". A kádári politika megértéséhez hozzátartozik, hogy Magyarország nem volt önálló cselekvőképessége birtokában. Adott volt egy világpolitikai erőtér, vagyis tudni lehetett, hogy tartósan a szovjet blokkhoz tartozunk, amit egyébként a Nyugat sem kérdőjelezett meg - ezt 56-ban keservesen megtapasztalhattuk. Az emberek számára nem az volt a kérdés, hogy bátrak lehetnek-e, szeretik-e ezt a rendszert. Tudomásul vették, hol van Magyarország helye, ugyanakkor értékelték, hogy a vezetés nem kíván visszatérni Rákosi terrorjához, hanem élhetőbb viszonyokat enged. így találkozott a nép és Kádár. Ez nem szerelem kérdése volt. A társadalom depolitizálódott, miután nem maradt cselekvési tér. Egy alternatíva létezett: a párton belül építem a magam karrierjét, vagy azon kfvül. A rendszer létét nem kérdőjelezték meg a pártonkívüliek, míg a párttagok sem azonosultak a rendszer céljaival. így jött létre egy sajátos együttélés a társadalom és a pártvezetés között: mindketten tudjuk, hogy nem teljesen úgy vannak a dolgok, de mi ezt elfogadjuk. - Összegzésül hadd tegyem fel a Rubieon századik számának címlapján olvasható kérdést: ki volt Kádár? - A társadalmi hierarchia legmélyén helyezkedett el 1945ben. ahonnan nagyon hamar nagyon magasra emelkedett. Többször volt élete során a halál torkában, de ő mindig előbbre tudott jutni. Ehhez tehetségre, politikai józanságra volt szükség. Megítélésében döntő elem. hogy 1956-ban szembefordult országával. s idegen fegyverek segítségévei rendezkedett be a hatalomba. A megtorlásban könyörtelen volt, a régi viszonyok restaurálásában azonban mértékletes. S miután az ellenállás minden lehetséges formáját megtörte, utat nyitott egy nyugodtabb élethez. Ezzel elérkeztünk a kádári titok egyik nyitjához. Kádár személyében egyszerre van jelen a leszámoló, hóhérmunkát végző haynaui alkat és a konszolidációt vállaló, azt végigvinni tudó, magát elfogadtató politikus. Megítélésében az is meghatározó szempont, hogy azt a felemelkedést, amelyet munkásként megélt. át tudta sugározni az országra. Elsősorban az alacsony társadalmi státusú embereknek tudott élhetőbb viszonyokat teremteni. Ennek nagy ára volt, de értékelték azok. akik különbséget tudtak tenni az álmok és a valóság között. • Lapunk holnapi számában indul és november végén fejeződik be Kádár János életét bemutató sorozatunk, amelyben elsősorban a Rubieon dupla száma alapján mutatjuk be az MSZMP egykori első emberének életét. Tóth-Szenesi Attila