Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-16 / 243. szám

HÉTFŐ, 2000. OKT. 16. A DÉL SPORTJA III. Szedeák-henger kosárlabda Munkatársainktól Nagykörös­Naturtex -Szedeák 62-110(21-24, 12-23, 17-36, 12-27) Nagykőrös, 250 néző. Ve­zette: Görgényi, Schiffer. Naturtex-Szedeák: DE­ÁK 22/6, KISS ZS. 16/6, NYILAS 8. PÁVLICZ 14, Drahos 13/3. Cserék: Tanács 8, Damjanovics 8, Vitaszek 8, Jáhni 4, Simándy 9/3. Edző: Bonifert Domonkos. Álmosan kezdte a mér­kőzést a Szedeák, és ezt ki­használva a házigazdák az első negyedben mindössze három pontos hátrányba ke­rültek. A folytatásban a ven­dégek a saját palánk alatt re­mekül váltogatták a védeke­zési rendszereket, emellett pedig támadásban is feljavul­tak. Kissék gyakran fejezték be látványos ponttal az akció­ikat, a Nagykőrös fokozato­san elfáradt, a szegediek célja pedig már csak a száz pont elérése lehetett. Bonifert Do­monkos tanítványai teljesítet­ték a határt, és a játék alapján a tréner bizakodva várhatja csapata csütörtöki, a MAFC elleni fővárosi rangadóját. Hódmezővásárhelyi K5K­Békés 103-84 (32-24, 24-14,25-22,22-24) NB Il-es férfi kosárlabda­mérkőzés. Hódmezővásár­hely, Kossuth tornacsarnok, 150 néző. Vezette: Budai, Bogándi. HKSK: PARÁDY (32/15), Kútvölgyi (9/3), DR. BOR­BÁTH (25/9), Imre (3), Ke­néz (12). Csere: DR. VÉ­KONY (16), Ambruzs (6), Pánczél (-), Mácsai (-), Si­mon (-). Edző: Valaczkay Győző és Polányi Géza. A vásárhelyi együttes ezúttal is magabiztos győzel­met aratott, s így a bajnok­ságban és a Magyar Kupá­ban továbbra is hibátlan a HKSK eddigi mérlege. / Újság, könyv, V szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES ÖM KIVITELBEN: 62/466-847. ^ ^ Bár a felvételen Süli van felül, az Algyö-Csorvás találkozó végén a hazaiak kerültek a földre... (Fotó: Schmidt Andrea) labdarúgá NB II Az Alföld csoport 13. fordulójában a Csongrád megyei labdarúgócsapa­tok közül a Makó FC Ör­kényi sikerével bebiztosí­totta elsőségét a kvalifi­kációs bajnokság B alcso­portjában. A Martfű az előző fordulóhoz hasonló­an, most is kikapott 8-0­ra, ezúttal a Vásárhely volt az „ítélet-végrehajtó". Az otthon játszóknak kö­zel nem ment ennyire: a Szeged döntetlent ért el a Gyomaendröd ellen, az Algyő viszont kikapott a Csorvástól. A csoport Martfű­Hódmezővásárhelyi FC 0-8(0-5) Martfű, 100 néző. Vezette: Albert. Martfű: Kiss I. - Bartus, Blaskó, Kiss J. - Törteli, Há­benschusz (Jeczó), Csontos (Merena), Enyedi (Szőke), Lengyel - Szokolai, Méri. Já­tékos-edző: Csontos Lajos. HFC: Tejes - Huszár, Ko­vács G., Borbás Zs. - Szűcs, Szrenka (Antal), Fazekas, Ko­vács T., Balogh (Rárósi) ­Nagy L., Pálinkó (Borbás P. Edző: Himer István. Gólszerzők: Nagy L. (3), Pálinkó (2), Kovács T., Szűcs, Borbás P. A találkozó a hazai játékos, Hábenschusz László búcsú­mérkőzése volt, ám a vendé­gek alaposan elrontották az ünnepet. Az első félidőben már 5-0-ra vezetett a Vásár­hely, a második játékrészben pedig további találatokkal folytatódott a meccs. A látvá­nyos gólokat szerző vendégek közül különösen a még ifjúsá­gi korú Nagy László nyújtott kiemelkedőt, aki háromszor terhelte meg Kiss kapuját. Himer István: - Kár, hogy egy ilyen szép kisvárosban haldoklik a foci. Remélem, mi nem kerülünk hasonló helyzet­be. Jók: Csontos, ill. Kovács T., Nagy L., Pálinkó, Fazekas, Kovács G. Algyö-Csorvás 1-2 (1-0) Algyő, 250 néző. Vezette: Kárász. Algyő: Halász - Adelhardt, Gábor, Kazán - Illés, Süli (Krajczár), Kothencz, Angeli, Koncz - Terhes (Bartyik), Brinszky. Edző: Takács Zol­tán. Csorvás: Czirbus - Lábos (Berki), Laurinyecz, Varga ­Stroia, Raducu, Stef (Koszta), Janu, Benyovszki - Vadas (Hídvégi), Negrau. Edző: Pásztor József. Gólszerzők: Gábor, ill. Va­das, Negrau. Bátran kezdtek a vendégek, és az első két kapura lövés is az övék volt, ám Halász mind­kétszer magabiztosan védett. A 29. percben Süli szöglete után az előrehúzódó Gábor fejelt a kapuba, 1-0. A félidő további részében a hazaiak vigyáztak az előnyükre, míg a Csorvás nem tudott újítani. A szünet­ben alaposan felpörgethette ta­nítványait Pásztor József edző, ugyanis a vendégek átvették a játék irányítását. A határozot­tabb támadásoknak a 62. perc­ben meglett az eredménye: Va­das egyenlített. A gólt kö­vetően a házigazdáknak is volt helyzetet, ám Terhes és Bar­tyik sem járt túl Czirbus eszén. A 80. percben megszületett a második csorvási találat: Ra­ducu passzolt honfitársához, Negrauhoz, aki 5 m-ről a háló­ba bombázott, 1-2. Takács Zoltán: - Az előnyünk után kihagytuk a helyzeteket, és amatőr talála­tokkal ajándékoztuk meg a Csorvást. Sajnos, néhány játé­kosom nem üti meg ezt a szin­tet... Jók: Kazán, Adelhardt, ill. Vadas, Varga, Stef. M. J. További eredmények: Kiskunhalas-Gyula 3-1, Kis­kunfélegyháza-Jamina 3-0. A bajnokság állása 1. Osnla 13 12 0 1 36-8 36 2. Kiskunhalas 13 8 3 2 37-16 27 3. Csorvás 13 8 2 3 18-9 26 4. kiskunfck-gyh. 13 8 I 4 32-20 25 5. Algvö 13 5 0 8 33-20 15 6. HFC 13 4 2 7 23-29 14 7. Martfű 13 1 1 11 7-61 4 8. Jamina 13 0 3 10 8-31 3 A következő forduló párosí­tása. Október 22. (vasárnap), 14.30: Jamina-Algyő, Csor­vás-Kiskunhalas, Gyu­la-Martfű, HFC-Kiskunfé­legyháza. B csoport Örkény-Makó FC 1-2 (0-2) Örkény, 200 néző. Vezette: Földi. Örkény: Szulyovszky ­Tusa (Rottenbiller), Kovács, Batta - Boda, Árva, Karaszi, Katona (Puskás), Kucsák ­Farkas R., Polyák (Zsigmond). Játékos-edző: Ozsváth Ferenc. Makó: Irsevics - Szabó N., Dálnaki, Magyar, Krucsó - Sü­meghy, Papp (Kondacs), Bál­int, Ferenczy (Martonosi) ­Varga, Görög (Szabadi). Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Farkas R. ill. Ferenczy (2). Kiállítva: Bálint. A Maros-partiak a B-alcso­portból már a múlt héten kivív­ták a feljutást, ám ez nem tette elégedetté a zöld-sárga fiúkat. Remekül előkészített pályán már az első perctől magához ragadta a kezdeményezést a vendég együttes, és két remek góllal magabiztos előnyre tett szert a szünetig. Ferenczy előbb Bálint szabadrúgása után bólintott a hálóba, majd egy korszerű Sümeghy-Görög ak­ció végén a visszagurított lab­dát Szulyovszky hálójába lőtte, 0-2. A vezetés kissé elégedetté tette a listavezetőt, a makóiak átadták a területet az Örkény­nek és inkább kontrákkal pró­bálkoztak, kevés sikerrel. A 60. percben egy kissé érthetetlen szituáció után a játékvezető „páros büntetést" alkalmazott: a Bálintot felrúgó Örkényit és a sértettet is sárga lappal .jutal­mazta", s mivel a makói irányí­tónak ez a második kártyája volt, megkapta a pirosat is. A hazaiak a hajrában szépíteni tudtak, mig a másik oldalon Sümeghy lövése csattant a ka­pufán. A játék képe alapján re­ális eredmény született. Kolozsvári János: ­Hosszú idő után végre pontokat tudtunk Örkényben szerezni, így továbbra is őrizzük veret­lenségünket. Jók: Árva, Boda, ill. Dálna­ki, Magyar, Ferenczy, Sü­meghy R. B. FCSzeged­Gyomaendröd l-l (l-l) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 300 néző. Vezette: Szoboszlai. Szeged: Ádok - Babos, Paksi, Krausz - Kulacsik, Rácz (Geleta), Puskás (Szekeres), Makra, Fábián - Dóra (Kuru­csai), Maróti. Edző: Lóczi Ist­ván. Gyomaendröd: Hanyecz ­Tímár (Ilyés), Bélteki, Dinya (Pintér) - Furka L. (Bela). Ka­tona, Furka S„ Kovács, Szaká­las - Osan, Hunya. Edző: Plástyik János. Gólszerzők: Babos, ill. Furka L. A játéktudásnak megfe­lelően, azonnal a Szeged lé­pett fel támadólag. A sereg­hajtó vendégek „mindössze­sen" durvaságaikkal tűntek ki; erről bővebben Dóra, Maróti, Fábián tudna mesélni... A házigazdák a 18. percben sze­rezték meg a vezetést: Dóra szabadrúgását a jobb felső sa­rokból ugyan még kipiszkálta Hanyecz kapus, de Babos bal­lábas lövésével már tehetet­lennek bizonyult. A gól után is a szegediek maradtak tá­madásban, mégis - általános megdöbbenést okozva a lelá­tón - a 37. percben Furka L. fejesével egyenlített a Gyo­maendröd. A keserűségnek még nem volt vége... A ven­déglátók gólerős támadója. Dóra János a félidő utolsó percében olyan szerencsétle­nül ért földet, hogy a bal kö­nyöke kificamodott. Az FC Szeged kapitányát mentők szállították az Újklinikára. A második játékrészben még nagyobb elánnal támadott a hazai csapat, számtalanszor helyzetbe is került, de a lelátó­ról úgy tűnt, mintha a játéko­sok egymással versenyeztek volna, hogy ki tud nagyobb ziccert kihagyni... Az igazság­hoz tartozik az is, hogy a já­tékvezető nem adott meg két tizenegyest az FC Szeged ja­vára. Lóczi István: - Kapkodva, idegesen játszottunk A helyze­tek alapján több góllal kellett volna nyernünk. Jók: Hanyecz, Bélteki, ill. Paksi, Dóra. Sz. L. További eredmények: Bé­kés-Abony l-l, Szajol-Döm­söd4-3. A bajnokság állása 1. Makó 13 9 4 0 24-8 31 1A boni 13 6 6 I 17-9 24 3. Békts 13 6 3 4 29-22 21 4. FC Szeged 13 6 2 5 30-21 20 5. Örkény 13 5 0 8 25-29 15 6. S/ajol 13 4 2 7 17-24 14 7. Dönisod 13 4 0 9 23-11 12 8. Gyomaendröd 13 2 3 8 12-23 9 A következő' forduló pá­rosítása. Október 22. (vasár­nap), 14.30: Dömsöd-Békés, Abony­Örkény, Makó FC-FC Sze­ged, Gyomaendröd- Szajol. Ami NB l/B-s tagságot ér labdarúgó NB l/B Csongrádi LC­Kunszentmártoni TE l-l (1-0) Csongrád, 1000 néző. Ve­zette: Harsányi (Hra­bovszky. Hegedús). Csongrádi LC: Bíró ­Udvari, Trninics, Balla, Kel­ler - Barna G., Makszimics, Koncz, Truczka (Lapsánszki 57.) - Juhos, Tóth Gy. (Ba­logh 92.). Szakmai igazgató: Sándor István. Kunszentmárton: Rézsó P. - Hóbel, Major, Bócsik, Kosán - Csatlós T. (Szalai 43.), Csatlós Cs., Polonkai, Ludasi - Farkas, Mérész (Koltai 56.). Edző: Vígh Ti­bor. Gólszerzők: Barna G. a 28. (1-0), Ludasi a 67. perc­ben (l-l). Sárga lap: Udvari a 32., Mérész a 35., Tóth Gy. az 57. percben. 7. p.: Barna G. 18 m-es, a kapu közepébe tartó bombá­ját Rézsó biztosan hárította, majd Truczka lövése suhant kapu mellé. 13. p.: Makszimics mes­teri labdával ugratta ki Tóth Gy.-t, aki a bal összekötő helyéről laposan a kunszent­mártoni kapus kezébe lőtte a labdát, majd kettejük követ­kező támadásbeli párharcá­ból ismét Rézsó került ki győztesen. 20. p.: Mérész közeli fe­jesét Bíró bravúrral ütötte szögletre. 28. p.: Juhos, Tóth Gy. és Barna G. mintaszerű akció­val, három húzással játszotta át a kunszentmártoni térfe-' let, utóbbi a 16-osról kilőtte a bal alsó sarkot, 1-0. 44. p.: Balla elemi erejű lövését Rézsó magabiztosan ölelte magához, majd Juhos fejéről lopta le a labdát a vendégkapus. 47. p.: Balla az alapvo­nalról lőtt középre, ám a vendégportás ezúttal is ön­feláldozóan, előrevetődve mentett a gólra éhes csong­rádi támadók elől. 59. p.: Kosán fejese alig ment mellé, majd Bíró bra­vúrosan védett egy újabb kunszentmártoni lövést. 67. p.: Vendégakció vé­gén Ludasi sakk-matt hely­zetben az üres kapuba gurí­totta a labdát, 1-1. Jó iramú, változatos első negyedórát láttak a nézők. A hazaiak már ekkor me­zőnyfölényben játszottak, ám az igazán első gólve­szélyes helyzet mégis Bíró kapujánál adódott a 20. perc­ben. A Csongrád szemre is tetszetős támadásból szerzett vezetést, ezt követően fe­szültebbé vált a légkör a pá­lyán, amit a játékvezető sár­ga lapjai idejében megfékez­tek. A félidő hátralévő részé­ben tovább uralta a mezőnyt a hazai csapat, ám ez újabb gólt már nem eredménye­zett. Szünet után két gyors, ha­zai támadást követően a Csongrád beállt védekezni, s ezt az egyre agresszívebben támadó vendégek gólra vál­tották. A döntetlen csaló­dottságot okozott a nézőtér egy részén, a pályán pedig újfent túlzott óvatosságot. így a mérkőzés végéig job­bára már csak a két 16-os között folyt a mezőnyjáték. Sándor István: - Nagyon rosszul esett, hogy a meccs végén néhány nézőnk ócsá­rolta a csapatot. Sajnálom, hogy elfelejtették: három hó­napja még NB lll-at nyer­tünk, most pedig ezzel az egy ponttal kiharcoltuk az NB l/B-s tagságot, amihez min­den érintettnek szívből gra­tulálok. Vígh Tibor: - A játék ké­pe alapján, reális eredmény született. Jók: Balla. Barna G„ ill. Rézsó P., Csatlós Cs., Hó­bel. További eredmények, B csoport: Békéscsaba-Ceg­léd 2-1, Monor-Kiskőrös l-l. Szabadnapos: Kecske­mét. A bajnokság állása 1. Kecskemél 11 6 3 2 25-6 21 2. Kunszentire 11 5 4 2 11-7 19 3. Csongrád 11 3 7 1 11-8 16 4. Monor 12 4 4 4 13-14 16 5. Békéscsaba 11 3 4 4 11-13 13 6. Cegléd 11 4 0 7 11-21 12 7. Kiskőrös Az utolsó forduló páro­sítása, október 22. (vasár­nap), 14.30 óra: Ceg­léd-Csongrád, Kiskőrös-Bé­késcsaba, Kunszentmárton­Kecskemét. Szabadnapos: Monor. Az A csoport eredmé­nyei: Bőcs-Jászberény 4—0, Eger-BVSC 0-2, Fót-Tisza­újváros 3-2. Szabadnapos: Szolnok. A bajnokság állása Í.Szolnok II 9 1 1 26-6 28 2.BVSC 11 6 3 2 19-11 21 3. Bőcs II 6 I 4 26-17 19 4. Főt 11 4 1 6 18-16 13 5.Jászberény 11 3 2 6 13-20 11 6. Tiszaújváros 11 2 3 6 10-20 9 7. Eger 12 2 3 7 7-29 9 Révész János A kunszentmártoni kapus, Rézsó eszén csak egyszer tudtak túljárni Tóth Györgyék (jobbról), ám az egy pont is az NB l/B-s tagság meghosszabbítását jelentette. (Fotó: Miskolczi Róbert) Nem kegyelmezett a HFC

Next

/
Thumbnails
Contents