Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-11 / 239. szám
SZERDA, 2000. OKT. 11. EGY SZÁZALÉK III. Kétszáz új gép négy megyében Csongrád megyei ipar, avagy a leépülés évtizede Húzóágazatok nélkül nem megy Nyomdában. Szép munka, kiugró növekedésre mégsem számíthat az iparág. (Fotó: Schmidt Andrea) On -line-szerencse Munkatársunktól Az idei esztendő a Szerencsejáték Rt. életében jelentós mérföldkőnek számit - mondja Ábrahám István, a Bács, Békés, Csongrád, Szolnok megyét irányító szegedi igazgatóság osztályvezetője. A társaság úgy közeledik a játékosokhoz, a fogadókhoz, hogy eddigieknél több új, modern technológiával dolgozó átvevőhelyet nyit meg ott, ahol eddig nem lehetett hozzáférni on-line rendszerű játékokhoz. Az elmúlt években az ri. igyekezett jelentősen növelni kínálatát. így a hagyományos játéktípusok mellett újdonságokat is a piacra vitt. Lehetővé telték a hétközi lottójátékot a Skandináv lottóval, gondoltak a fogadni vágyókra a Tippmixszel, elindították a hetente hatszor sorsolt Kenót. Ezeket már csak a modern technológiával üzemelő, műholdas illetve telefonvonalas on-line rendszerükön tudták bevezetni, így 2000. évben komoly Munkatársunktól Immár hagyományos, hogy ősszel ismét nagyobb számban hirdet rendezvényeket a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különféle szakosztályaiban, klubjaiban. A kamara Reklámklubja kögéptelepítési program indult el. Néhány hónap alatt az igazgatóság területén összesen 192 gépet telepítettek, ezen belül Csongrád megyében összesen 38 űj on-line gépet helyeztek üzembe, ebből 20 olyan településre került, amely eddig ellátatlan volt. Jelenleg már csak 9 olyan kisközség van a megyében, ahol nem lehetséges az online rendszerű játék. Ezek a települések már olyan kicsik, hogy önálló gép fenntartása nem igazán gazdaságos, ezért valószínűleg hordozható gépekkel, mobil rendszerrel oldják meg az ellátást. A fogadók, az ügyfelek kedvébe jár a társaság, amikor évente 3-4 alkalommal regionális sorsolást rendez, amit a területi igazgatóság szervez, meg. Az akciókkal tulajdonképpen elvárásokat teljesítenek, hiszen a vásárlók szeretnének minél több „helyi nyertest", érezni azt. közelükben járt a szerencse. Ezérl vált gyakorlattá, hogy ezeket a sorsolásokat megyei bontásban végzik. így a térségek egyenlő arányban „részesülnek" a nyereményekből. vetkező összejövetelét október 12-én, csütörtökön 16 órától tartja. Bíró Péter, a Siemens Rt. kommunikációs igazgatója „Eseményszámba menő rendezvény szervezése a vállalati kommunikáció érdekében" címmel tart vitaindító előadást. A gazdasági fejlettséget átfogóan jellemző mutató, a bruttó hazai termék (GDP) legutolsó adatai a megye teljesítményének újabb csökkenését mutatják, vagyis folytatódik a megye lassú lemaradása az ország iparilag fejlődő térségeitől. Bár Csongrád hatodik a megyék rangsorában és az egy főre jutó GDP alapján minden, Dunától keletre fekvő megyét megelőz, az országos átlagtól egyre távolodik, s folyamatosan nő a lemaradása - irja Csillag Áron, a KSH munkatársa a hivatal legfrissebb, a megyei ipar elmúlt évtizedét feldolgozó tanulságos elemzésében. A '90-es évek gazdaságilag megerősödő régiói - Budapestet kivételként kezelve - azok az ipari térségek, amelyek kedvező fekvésükkel és iparszerkezetükkel, hatékony térségmarketinggel magukhoz tudták vonzani a beáramló nyugati tőkét, ami azután jelentős beruházásokkal piacváltást és exportbővülést tett lehetővé a helyi ipar számára. Sajnos, Csongrád megye többnyire kimaradt a '90-es évekbeli ipari és gazdasági fellendülésből. Bizonyíték erre, hogy miközben 1992 óta a megye csupán nyolc százalékkal tudta csak növelni ipari termelését, addig az ország 70 százalékos bővülést ért el. (A megyeszékhely ipartörténetének legfrissebb szomorú fejezete a ruhagyár felszámolása, de a gyufagyárból és a konzervgyárból is aggodalomra okot adó hírek érkeznek.) Szembetűnő az exportorientáltság hiánya: a megyei negyvenszázalékos kiviteli növekedéssel szemben a nemzeti ipari export kétszázhatvan százalékos bővülése áll. A problémák oka egyértelműen a kedvezőtlen iparszerkezet. Míg országosan az élelmiszeripar súlya mára csak 15 százalékot tesz ki, a rendkívül nagy exporthányadot és növekedést felmutató gépipar már 40-et. A gépiparban egy sor csaknem új alágazat jeleni meg a kilencvenes években: az irodagép- és számítógépgyártás, a személygépkocsi összeszerelés, a híradástechnikai termékek előállítása olyan mértékben bővült, hogy négy év alatt megduplázta az ágazat súlyát. Ezzel szemben Csongrád megyében a gépipar jelenleg mindössze hét százalékát adja az ipari lermelésnek, miközben az élelmiszeripar 36, a vizsgálat szempontjából szintén statikusnak mondható energiaszeklor 30 százalékúi. Hiába „mintaüzem" a Pick, növekedési potenciálja véges, mint ahogy a másik nagy szereplő dinamizmusa sem vethető össze a húzóiparágak potenciáljával. A megyei feldolgozóipar ágazatai közül egyértelműen a vegyipar voll az elmúlt évtized nyertese. 1992 óta százhatvan százalékkal növelte termelését és ezzel a többi - jellemzően stagnáló ágazat mellett jelentősen emelni tudta súlyát az iparon belül. Ez az export kiugró növelésével vált számára elérhetővé: míg 1992ben termelésének csupán fél százalékát adta cl a határon túlra, addig 1999 végére ez a 62 százalékot is elérte, s immár a megyei ipari export húsz százaléka ettől az ágazattól származik. Bár a megyébe nem települtek be olyan multinacionális cégek, amelyek látványosan átalakították volna az ipar struktúráját, a jelenlévő külföldi tőke így is meghatározó jelentőségű az exporttermékek gyártásában. Az összes ágazatban jelenlévő külföldi érdekeltségű ipari vállalkozások a megyei székhelyű ipar exportjának kilenctizedét adják, s ez azért több mint tanulságos. Az elmúlt nyolc évben - az élelmiszeripart leszámítva, ahol csökkent az export aránya - minden fontosabb ágazat nyitottabbá vált. A gépipari értékesítés 35. a textilipari 50, a vegyipari 62 százaléka „ment" exportra 1999ben. A beruházások dinamizmusa fontos információval szolgál az ipar fejlődési potenciálját illetően. A legutolsó részletes adatok szerint országosan a beruházások mennyisége 40 százalékkal volt magasabb az 1992-es szintnél, miközben az ipari beruházásoké 57 százalékkal. Csongrád megyében fordított volt a helyzet: az összes beruházás 54 százalékkal. míg az ipari csak 31-gyei múlta felül a korábbi szintet. Bár legutóbb mind országosan, mind megyei szinten 40 százalékot tett ki az ipari beruházások aránya, ez országosan 68 ezer forintot, Csongrád megyében azonban csupán 52 ezer forintot jelentett egy lakosra számolva. • Az ipari termelés, az elmúlt esztendő első felének alacsony bázisához képest, 2000 első hat hónapjában jelentősen bővült, és a Csongrád megyében működő, négy alkalmazottnál többet foglalkoztató cégeknél, hét százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. (Ez persze nem túl sok, hiszen országosan eközben 21 százalékos volt a bővülés.) A termelés dinamikáját elsősorban az export jelentős növekedése alapozta meg. bár ez év első felében már számottevően emelkedett a belföldi értékesítés is. A jövő szempontjából tanulságos, hogy az exportrendelések értéke közel a háromnegyedével emelkedett, a belföldieké viszont a tavalyi felére csökkent. Kovács András Eseményszámba megy Reklámklub Take a different road PAJERO PININ « PAJERO SPORT Békéscsaba, Nogymiholy Aulához Kft., 5600 Szoboks u. 38. Tel/Fax: 1661 332-017 Budopesl, Denzel Autó Hungária Kft., 1012 AJkolás u. 20-24 Tel.: (I) 202-5180, Fox: |1) 356-3485, 1037 Duna InterservkeZoy u. 24.Tet: (I) 250 4065, Fax: (1) 388 9176Tel/Fax: (1)388 9175,1134 Róbert K. krt. 47. Tel/Fai: (II 350-2121, Fax: |1) 350-2122 Ráa Három Gyémónl Kft.. 1163 Kerepesi 01 176. Tét/Fax: (I) 404 0404, (I) 404 1404 Debrecen, Mobil (nr Kft., 4031 Füredi ul 100 Tel: (52) 443-693, Fax: 152) 521-635 Eger, Universal Aulócenlrum Kft., 3300 Rákóczi u. 95. Tel/Fax: 1361 412 122 Cyóc, Ékes Autó Kft., 9028 Fehérvári út 75. lel: (96) 417-664, Fox: 196) 516 502 Kaposyót, Sió Motor Kft, 7400 Árpád üt Tel: 182) 411 -445, Fox: 182) 510 804 kiskunhalas, Király Arrtóservice, 6400 Szabadkai u. 35. Tel/Fax: 1/7) 423-215 Komárom, Géringer Autó Kft, 2900 Báthory u. 1. Tel.: (34) 343 974, let/Fax: (34) 346-132 Miskolc, TOP Aulómobile Kft, 3526 Józsel A. u. 25. Tel/Fax: {46) 329 000, Fax: (461 411 908 Nykegytiáza, Autó Sz t 8 Kft, 4400 Kert u. 25-27. Tel/Fux: (42) 465-119 Póc, Salurn Service Kft , 7632 Siklósi u. 70. Tel.: (72) 448 203 Fax: (72) 445+15 Rétság, Aulé Kocsis Kft, 2651 Rákóczi út 294/5. Tel.: (35) 351-259, Fax: (351 351 258 Siófok, Sió Motor Kft , 8600 Szekszárdi út Tel/Fax: (84) 318-181 Fax: (84) 318 182 Szegőd, Nagymihály Autóház Kft, 6728 Algyői 01 147. Tel/Fax: 162) 470-875 Szábesfebócvár, Ugrks és Szabó Kft, 8000 Zómoly u 50. Tel: (22) 511 +70, Fax: (22) 511+71 SzekszOfd, Mobil Lond Kft, 7100 Palánki út S/a Tel: (74) 319 544, Tel/Fax: (74) 319676 Szolnok, Tóik Autószerviz, 5000 Nogysóndor). e. 29. Tel/Fax: 1561 374-074, (561 513-271, Tel: (56) 513-270 Szombalfteiy, Krepli Tibor, 9700 Zonati 01 27. Tel.: (94) 512-530, (94) 512-531, Tel/Fax: (94) 512 532 Veszprém, Autó Anteus Kft, 8200 Házgyári st. 1. Tel/Fax: (88) 326 958, Tel: 188) 404492 Zúaegenzeg, Péter Tibor és Fia Automobil Kft, 8900 Koszohózi u 45. Tel/Fax: 1921 326-853 "1 ATS - 18,9 FT ÁRFOLYAMON www.mttsubishi.hu A MITSUBISHI MOTORS Meddig nő az agrárár? Munkatársunktól Az elmúlt évhez viszonyítva több mint 20 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az esztendő első nyolc hónapjában - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében. Miután ez előbbutóbb beépül a fogyasztói árakba is, így az infláció szeptemberi és októberi értéke vélhetően meghaladja majd a 10 százalékot. A mezőgazdasági termékek árnövekedése között azonban jelentős különbségeket lehet felfedezni. A növényi eredetű termékek árai több mint 28 százalékkal. míg az állati eredetűeké „csak" 10,1 százalékkal nőttek. A termelői áremelkedések már éreztetik hatásukat a fogyasztói árindexben is. Szeptemberben drágult a kenyér, a tej fogyasztói ára és jelentősen emelkedett a tésztafélékért fizetendő összeg is. A legfrissebb adatok azt bizonyítják, hogy az élelmiszerek drágulása még nem ért véget. A legtöbb esetben - például a húsnál, a baromfitermékeknél - azonban most állt helyre a rend. Az árak visszatértek a két évvel ezelőtti szintre. November 9-11. között, Szegeden Multimédia és számítástechnika Milyen lesz a harmadik évezred számítástechnikája, hogyan változtatja meg hétköznapjainkat? A Szegedi Nemzetközi Vásár ezekre a kérdésekre keresi a választ, amikor immár negyedik alkalommal rendezi meg szakkiállítását a Mars téri U pavilonban. November 9-1 1. között 800 négyzetméteren látható majd a számítástechnikai és kommunikációs szakkiállítás - a multimédia fogalma köré csoportosítva. Bemutatják a programok futtatásához szükséges legújabb hardvereket, illetve szoftvereket, de a kiállítók a legtöbb multimédiás megoldást alkalmazó médium, az internet világába is elkalauzolják az érdeklődőket. A számítástechnika gyakorlati hasznát keresve - tekintettel a kistérségek közötti egyenlőtlenségek csökkentésére - a vásárszervezők fel kívánják hívni az érdeklődők figyelmét az egyik legolcsóbb infrastruktúra, a számítástechnika kínálta lehetőségekre. A kiállítás, a nagyközönségnek szóló bemutatókon túl, természetesen szakmai programokkal is kiegészül. Mint Rill Ágnes üzletágigazgatótól megtudtuk, stílszerűen elektronikus levélben, azaz e-mailben is postázták a meghívót a potenciális résztvevőknek. Ezen túlmenően saját internetes honlapjukon a www.sznv.hu címen is minden szükséges információ rendelkezésre áll az érdeklődőknek. Mi több, a vásárra természetesen virtuálisan is lehet jelentkezni, persze a biztonság kedvéért azért hagyományos papíron, nyomtatott formában is kiküldték az ajánlatokat. A már megszokott kiállítókon, vagyis a szoftverben, illetve hardverben utazókon kívül iskolákat, képzőhelyeket is várnak a rendezvényre, továbbá azokat, akik ezen intézmények, oktatóközpontok beszállítói. Nekik, a versenyszféra szereplőihez képest, természetesen árengedményt is adnak a - különben tavaly óta nem emelkedő részvételi díjból. Rill Ágnes elmondta, nyitottak olyan jelentkezők fogadására is, akik a fiatal vásárlátogatóknak számítógépes (játék)versenyeket szerveznének, mert a Mars téri nézelődők, érdeklődők egy jelentős része ebből a korosztályból kerül ki. Természetesen a látogatók közötl szeretnék látni a szülőket is, hiszen hamar itt a karácsony, s az ifjúságot tényleg érdekli a számítástechnika, a multimédia. K. A. Belefeledkezve. Fiatal hölgy, laptoppal. (DM/DV-fotó) SAJÁT UTAMAT JÁROM. ARRA NEGYEK. ANERRE AKAROK. 3 965 000 FT-TÓL1 MITSUBISHI PHJERO PICK UP