Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-10 / 238. szám
12 HIRDETÉS KEDD, 2000. OKT. 10. horoszkóp KOS: Ma kereszlülviszi akaratát. pedig nem biztos, hogy ez a legcélszerűbb. Tűnődjék el pár percig azon mi lenne, ha meghallgatna másokat. BIKA: Legyen nagyon éber az üzleti életben, apróságokon is sokat veszíthet. Egyébkén! csendesen telik a mai nap, estére korán lefekszik. I IKREK: Nem képes koncentrálni, pedig nagy szüksége lenne rá. Rendezze össze magát azért is, mert az estéje meglehetősen eseménydús lesz. RÁK: Ön időnként teljesen meggondolatlanul cselekszik, ami nem válik dicsőségére. Hangulata is elég csapongóan váltakozik manapság. OROSZLÁN: Sz.akmai eélkitűzé<2? Sl np seit vizsgálva rádöbben, hogy azok közül néhány már teljesen érvényét veszítette. Elmaradt rutinmunkáival kell foglalkoznia. SZŰZ: Vitába keveredik egyik rokonával, és mivel mindketten makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz, sokáig elhúzódhat az ügy. MÉRLEG: Most biztosan megtalálm. ja azt amit kereseti, amire leginkább vágyott, ráadásul meglepően gyorsan az öné lesz. Lehetősége nyílik támogatókat szerezni. SKORPIÓ: Számos cél lebeg a szeme elölt, melyeket mind szerelne elérni. Egy üzleti útja rendkívül eredményes lesz, a siker kicsit feldobja. Z " NYILAS: Úgy ér-I zi már nincs kellő ambíciója hogy tudja a fiatalokkal tartani a tempói. Délután felméri anyagi helyzetéi, keres egy csendes helyet. 1 -r I BAK: Nem veszI 1 tegeti az időt se emberekre, se helyzetekre. Teszi a dolgát úgy, ahogyan ön elgondolta. Belefáradt az állandó magyarázkodásokba. VÍZÖNTŐ: Nagyvonalúan elengedi a vádakai a füle melletl. nem szeretné, ha ellenségeskedő kollégája felidegesítené magát. Jobb a békesség. r^lHAI.AK: Régi szerelme felbukkanását örömmel fogadja, mert már régen hallott felőle. Egyik munkatársa állandó segítségre szorul, tapasztalatlan még. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható ZÖLD számon tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a 466-847 -es fővonalon. Ilirdt'lésIVIvélel SZEGED, Stefánia 10. TeL: 62/481-281, fax: 62/481-444, reggel 8-tól este 6-ig. Apróhirdetés 8-18 óráig: 06-80-820-220 (INGYEN hívható zöld számon). MÓRAHALOM. Szegedi u. 1„ Divatáruüzlet, Tel.: 62/281-212.9-17 óra. KISTELEK, MÁRVÁNY Kft. Temeti sor 1. 62/259-058. SZEGED, Mérey u. 6/B. IV. 404. TelJfax: 62/422-269. Magyar Hirdető Iroda Szeged, Tisza L. krt. 83. TelVfax: 62/474-557. RÖSZKE. Teleház Felszabadulás út 87. Tel.: 62/573-870. Proko Travel SZEGEI), Kigyóu. 3. TeL/fax: 62/486-283,62/484-225. " ~ALGYŐ,GYeVTEP Kht? Kastélykert u. 16. 62/267-567. Ambrus József, SÁNDORI- \LVA. Alkotmám krt. 24. KINŐTTE, KIHÍZTA. KI NE DOBJA, mert most 5000 Ft-ért beszámítjuk egy régi ÖLTÖNYÉT, KABÁTJÁT ha újat vásárol. ÓRIÁSI ÖLTÖNY- ÉS NŐI-, FÉRFIKABÁTVÁSÁR lesz a Szegedi Ifjúsági Házban (Felső Tisza-part 2.) október 10-14-én naponta 9-18 óráig. Több mint 1000 db-os készletből válogathat, öltönyök már 14 900 Ft-tól a 100%-os gyapjú 34 900 Ft-ig. gyapjú és kasmír női. férfikabátok 24 900 Ft-tól 39 800 Ft-ig. egyéb LámpaVásár állólámpa olvasókarral több színben 9990 Ft, állólámpa olvasókar nélkül 5820 Ft. Muránói függesztek 40 átmérővel több színben 8190 helyett 3990 Ft. Otth on-Lux Dózsa u. METALL ÜZLETHÁZ SZEGED, BAKAY NÁNDOR ü. 29. TEL./FAX: 62/425-166 Tájékoztatást ad: Musztákné Albert Ibolya Telefon: 62/481-281/154 A hirdetések megfogalmazásáért, illetve tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. ESKÜVŐI WMEGHÍVÓK BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS GRAVIR0ZAS laminálás, aranyozás névjegy, szórólap, kitűző Saliber Szeged. Oroszlán u. 3. T.: 326-151 ingatlan adás-vétel-csere bútor/régiség • ..KÖRÚT' Antikvárium & Régiségkereskedés. Antik bútorok, festmények, órák. régi porcelán- és ezüst vitrintárgyak vétele. Teljes hagyatékok felszámolása azonnali készpénzfizetéssel, díjtalan kiszállással. Tisza L. krt. 59. Hajnóczi u. sarok. Telefon: 62/315-322, 30/9558-979. • HASZNÁLTKÖNYV-felvásárlás. könyvhagyatékok, magánkönyvtárak vétele. Körút Antikvárium. Telefon: 62/315-322. • TOLLFELVÁSÁRLÁS Égetőnél. Rókusi 25. Tescóval szemben. 489-603. • RÉGI. de nem antik bútorok, nem túl jó állapotban eladó: I db nagy íróasztal I 500 Ft, 2 db háromajtós szekrény 3 000 Ft/db (tanyára, műhelybe valók). Érdeklődni: .3092-82-570. elektronika • CSEREAKCIÓ, hitelakció, házhoz szállítás. Elektroplusz Áruház. Rókusi 31. 62-490-440. épitöanyng • OLTOTT mész. cement, sóder, homok, hullámpala, járdalap folyamatosan kapható! 62/471-882. ruházat • MOLETTEKNEK női felső, szoknya, nadrág 2400-tól. Mérey u.-Mars tér sarki diavatáru. Javasoljuk az IRÁNYÁR feltüntetését. téglaépftésü lakás • SZEGEDEN, a Fekete Sas utcában 85 nm-es, kétszobás, erkélyes, szép polgári lakás, műemlék jellegű épület III. emeletén eladó. Lift van. Irányár: 12,5 M Ft. Érdeklődni: 3092-82-570. • BELVÁROSI, 74 nm-es, két szobás, erkélyes, I. emeleti lakás bérleti joga 5,5 M Ft-ért eladó. 06-20/ 3210-677 (Dóm). • OSZTROVSZKY utcában 2 szobás. új. társasházi lakás 7 200 000. Telefon: 486-203. • ALSÓVÁROSON 2 szobás, I. emeleti, társasházi lakás 7 100 000. Telefon: 486-203. • RÓKUSON 80 nm-es. ffl. emelet + tetőtéri társasházi lakás 8 150 000. Telefon: 486-203. • BÉCSI krt.-on első emeleti, távfűtéses, téglablokkos, 1,5 szobás lakás eladó. Érd.: 06-30/290-1022, 62/432-179. panellakás • ILONA utcában II. emeleti. 55 nmes lakás 4 150 000, garázs I 100 000. Telefon: 486-203. • FELSŐVÁROSON 3 + étkezős, parkettás lakás új konyha- és beépített bútorokkal, hőmennyiségmérővel 5 350 000. Tel.: 486-203. • VÉRTÓI úlon 2,5-es, V. emeleti lakás 4 100 000. Tel.: 486-203. • RÓKUSON szépen felújított, IV. emeleti, 1,5-es lakás 3 900 000. Telefon: 486-203. • SZAMOS utcában III. emeleti, 2 szobás lakás 3 900 000. Telefon: 486-203. • CSONGRÁDIN 2,5-es, I. emeleti lakás 4 300 000. Tel.: 486-203. • VÉRTÓI úton I + 2-es, parkettás lakás 5 200 000. Tel.: 486-203. • BUDAPESTI körúton 2 + 2-es, földszinti lakás 5 300 000. Tel.: 486-203. • I + 2-es, X. emeleti tarjáni, saját tulajdonú lakás a központban sürgősen, áron alul eladó. Telefon: 478-333. O KÖNYVHAGYATEKOT. magánkönyvtárat. könyvgyűjteményt vásárolunk készpénzért. Tel.: 62/ 423-325,62/492-737. 11 éve működő Dr. SÁNDOR ZSUZSANNA INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT. A Vértói úti OTP mellett Rókusi krt. l/A. Tel.: 486-21).). Nyitva: H-Cs: 8-1 l-ig. 15-18 óráig. Pénteken esak délelőtt. Lakások, ingatlanok adásvétele, értékbecslése teljes körű ügyintézéssel. magánház építési telek # DOMASZÉKEN építési telek 650 000. Telefon: 486-203. bérlemény e SZEGEDEN, az Arany János utca 7. szám alatti társas irodaházban 150 nm, öt helyiségből álló iroda közös használatú tárgyalóval, irodánként is, 200 ezer Ft/hó + áfa + rezsiért kiadó. Érdeklódni: 30-983-77-8l-es számon. jármű Javasoljuk az IRÁNYÁR feltüntetését. O KERESÜNK házakat, lakásokat, telkeket vevőink részére. 62/ 401-490. • MÁTYÁS téren 2 lakásos, 500 nm-es - más célú hasznosítás is lehetséges - luxus ingatlan eladó. 479-564. e ACÉL utcában 4 szobás, 155 nmes, szép magánház eladó. 322-208. e BELVAROSBAN 2 szintes, 2 generációnak alkalmas, polgári ház garázzsal, extrán felújított állapotban eladó. Irányár: 40 M Ft. 479-564. • ÚJSZENTIVÁNON eladó magánház tetőtérbeépítésű, alsó szint kész, 2 szoba, konyha. WC, fürdő, kamra, nappali. Sürgős. Telefon: 277-393, egész nap. • TÁPÉN 5 szobás, garázsos ház lakható melléképülettel 11 500 000. Telefon: 486-203. auté "O KARAMBOLOSAN megvásárolnám autóját. Telefon: 06-20-9778-735. • FIAT Ritmo 1.1, 1983., szürke, 5 ajtós, 2. tulajdonos, 252 E km, műszaki 2002-ig, Mo.-on vásárolt, teljesen felújítottan eladó. I.ár: 350 000 Ft. Tel.: (62) 462-944. • PLYMOUTH Voyager. 3.3, 1991., szürkéskék, műszaki 2002ig, klíma, automata, szervokormány, kp.-i zár, el. tükör, r. m.. benzin-gáz, eladó. Lár: I 900 000 Ft. Tel.: (30) 218-7631 (Szeged). • SUZUKI GSF 600 N, Bandit, 600 cm', 1999.. fekete. 1. tulajdonos. 12 500 km, műszaki 2002. 03ig, extrákkal. Ár: 1,29 M Ft. Tel.: (30) 310-6798./Szeged/. • SUZUKI GS 500 E, I991.,'királykék. műszaki 2002-ig. bevizsgált, autócsere is érdekel. Lár: 520 E Ft. Tel.: (20) 949-1455. /Hódmezővásárhely/. • VW Transporter 1.9 D, 1993., piros, 2. tulajdonos, 170 E km, műszaki 2002-ig, vonóhorog, platós, 6 személyes, magnó. Ár: 1,78 M Ft + áfa. Tel.: (62) 259-759, (30) 928-9257, (30) 292-1156. • AUDI 80 1.8, benzines, injektoros, 1990., m.bordó, 4 ajtós, 3. tulajdonos. 103 E km, műszaki 2002. 03. hóig, szervo, kp.-i zár, el. ablak, el. tükör, tolótető, r. m., ülésfűtés. Lár: 1,2 M Ft. Tel.: (20) 3322-637. /Szeged/. • VESPA Sprint eladó. Ár: 125 000 Ft. Tel.: (30) 243-5782. • TOYOTA Corolla Combi 1.6, 115 LE, 1996., türkiz. 5 ajtós, 2. tulajdonos, 60 E km. műszaki 2001 ig, zöldkártya 2001-ig, full bór nélkül, nagyon megkímélt. Irányár: 2 M Ft. Tel.: (62) 435-471, (20) 974-1149. • VELOREX. 250 cm', 1962., sárga-fehér, 2 ajtós, csere érdekel. I.ár 80 000 Ft. Tel.: (20)973-2231. /Makó/. • PEUGEOT 306. Break. 1.6, injektoros, 1997., világosszürke, 5 ajtós, 2. tulajdonos, 95 E km, műszaki és zöldkártya 2000-ig, benzines, ABS, klíma, I db légzsák szervo, immobiliser, kp.-i zár, riasztó, el. ablak. r. m., vonóhorog, alu. felni, színezett üveg. Mo.-on vásárolt, szervizkönyves. Lár: 2,5 M Ft. Tel.: (20) 922-3582. • NISSAN Micra. 980 cm", benzines, 1985., fehér, 3 ajtós, 160 E km. műszaki 2001. 02. 24-ig, zöldkártya 2001. 03. 24-ig. r. m., Mo.-on vásárolt, bevizsgált. Lár: 380 E Ft. Tel.: (62) 476-631. (20) 962-5563. /Szeged/. • VW Transporter 2.5, benzin-gáz, 1992., m.szürke, 5 ajtós, műszaki 2002-ig. szervo, ind.gátló, riasztó, CD, alu. felni, bevizsgált. I.ár: 2 M Ft. Tel.: (30) 943-8824. • SUBARU Liberó E-12, 4WD, 1200 cm', 1993., fehér, 5 ajtós, benzines, r. m., Mo.-on vásárolt, szerviz-könyves. Lár: 1,15 M Ft. Tel.: (20) 986-0769. • TOYOTA Celica 2,0 GT, 2000 cm', benzines, 1994. 07., ezüstmetál, 3 ajtós, 2. tulajdonos, 80 700 E km, műszaki 2002. 07. hóig, zöldkártya 2003-ig, injektoros, ABS, szervo, kp.-i zár, riasztó, el. ablak, el. tükör, r. m., alu. felni, szervizkönyves, hitellehetőség, kifogástalan külső és belső állapotban. Ár: 2,9 M Ft. Tel.: (20) 942-3518. /SzegedI. • FORD Mondeo 1.8, 1996. 10., fehér, 4 ajtós, 90 ekm, műszaki 2002-ig, benzines, injektoros, ABS, klíma, 2 db légzsák, automata, szervo, ind.gátló. kp.-i zár, el. ablak. el. tükör, CD. színezett üveg, hitellehetőség, sport automata, Recaro sportülés. Ar: 2,19 M Ft. Tel.: (20) 946-7168. • MITSUBISHI Eclipse, 200 LE, 1991., kék, 3 ajtós, 2. tulajdonos, 50 E km, műszaki 2001-ig, zöldkártya 2001-ig, benzines, full, klíma, automata. kp.-i zár, el. ablak, fűthető tükör, tolótető, r. m., színezett üveg, bevizsgált. Lár: 1,4 M Ft. Tel.: (30) 241-4698. • AUDI A4, 1.6i, 1995., sötét antracitmetál. 125 E km, benzines, ABS, klima, légzsák, szervo, ind.gátló, kp.-i zár, riasztó, el. tükör, fűthető tükör, r.-m., Mo.-on vásárolt. Lár: 2,75 M Ft. Tel.: (30) 978-8382. • CITROEN Jumpy 1.9D FG, " 1999.04., metálkék, 4 ajtós, 1. tulajdonos, 83 E km, diesel, szervó, ind.-gátló, kp.-i zár, riasztó, r. m., vonóhorog, Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, hitellehetőség. Lár: 2,08 M Ft + áfa. Tel.: (62) 492-888/110. • SEAT Terra I.4D FG, 1992. 06., fehér, 3 ajtós, I. tulajdonos, 200 E km. Lár: 410 E Ft + áfa. Tel.: (62) 492-888/110. • NISSAN Sunny D 2.0, 1995., 90 E km, szervókormány, kp.-i zár, riasztó. szervizkönyves, hitellehetőség. I.ár: 1,58 M Ft. Tel.: (62) 492-888/110. • NISSAN Sunny SR 1.6, 1993. 11., 130 E km, klíma, szervókormány, kp.-i zár, riasztó, el. ablak, vonóhorog. Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, hitellehetőség, sportülések. I.ár: 1,1 M Ft. TeL: (62) 492-888/110. • NISSAN Almera 1.5, 2000-es modell, ezüst és zöld, 5 ajtós, full bór nélkül, hitellehetőség, I év ingyenes teljes körű biztosítás. Lár: 3,685 M Ft. Tel.: (62) 474-433. (30) 218-55-80. • NISSAN Primera 1.6. 1997. 12., 87 E km. bór és autóm, váltó kivételével full. szervizkönyves, hitellehetőség. Lár: 2,85 M Ft. Tel.: (62) 474-433,(30)218-55-80. • OPEL Omega B 2.5TD. 1996.. fehér, full, bőr nélkül, hitellehetőség. Lár: 3,180 M Ft. Tel.: (62) 474-433,(30)218-55-80. • NISSAN Almera 1.5, 2000-es modell, ezüst, 3 ajtós, 2 db légzsák, szervó, ind.gátló, r. m., színezett üveg, hitellehetőség, 1 év ingyenes teljes körű biztosítás. I.ár: 2,85 M Ft. Tel.: (62) 474433, (30) 218-55-80. • OPEL Kadett 1.7D, 1990.. aranymetál, 5 ajtós, 101 ekm. r. m. Lár: 920 E Ft. Tel.: (62) 474-433, (30) 218-55-80. • LANCIA Thema 2.0i 16V, 1990., sötétszürke, 4 ajtós, 1. tulajdonos, 85 E km, zöldkártya 2001. 01. hóig. benzines, injektoros, klíma, szervó, riasztó, kp-i zár. el. ablak, el. tükör, tolótető, r. m.. alu. felni, faberakás. színezett üveg, bevizsgált, téligumi-garnitúra. Lár: 885 E Ft. Tel.: (62) 474-433, (30) 218-55-80. • HYUNDAI Galloper, Super hosszú. 2.5 TDI, 1998., zöld, 5 ajtós. I. tulajdonos, 95 E km, full bór nélkül, Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, hitellehetőség. I.ár: 4 M Ft + áfa. TeL/fax: (62) 458-763, (62) 458-764. • AUDI 100 2.3E, 1992., ezüstmetál, 4 ajtós, 117 E km, műszaki 2001-ig, kp.-i zár, riasztó, el. ablak, el. tükör, r.m., csere érdekel, hitellehetőség, alufelni, fabetét, új gumik, színezett üveg. I.ár: 1 950 000 Ft. TeL/fax: (62) 458-763, (62) 458-764. • HYUNDAI HD65, 3.3 TDI, 2000., fehér, szalonautó. ABS, szervó, kp.-i zár, el. ablak. r. m„ szervizkönyves, hitellehetőség, beszámítás, 2900 kg teherbírás, ködfényszóró. fűthető külső tükör, intercooler. I.ár: 4,85 M Ft + áfa. TeL/fax: (62) 458-763, (62) 458-764. • SKODA Pick Up LX, 1.3 B. 1993., piros, 2 ajtós, 1. tulajdonos, műszaki 2002. 02. 22-ig, Mo.-on vásárolt. Lár: 440 E Ft + áfa. TelV fax: (62) 458-763, (62) 458-764. • HYUNDAI Accent 1.5, 1999., fehér, 4 ajtós, szalonautó, kp.-i zár, szervizkönyves, hitellhetőség, beszámítás, immobiliser, digitális óra. I.ár: 1,99 M Ft. TeL/fax: (62) 458-763, (62)458-764. • HYUNDAI Lantra GLS Wagon 1.6, 2000., ezüstmetál, 5 ajtós, szalonautó, full. bór nélkül, szervizkönyves, hitellehelőség, beszámítás. Lár: 3,75 M Ft. TeL/fax: (62) 458-763, (62)458-764. • VW Passat Variant, 1.9 TDDTI Comfortline, 2000. 01., zöld, 13 000 km, digit. klíma, r. m„ technikai csomag. Ár: 6 290 000 Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • AUDI A4, I .9TDÍ, fekete, 1998. 12., 71 600 km, digit. klíma, ABS, 2 x légzsák, el. ablak, kp.-i zár, fabetét, r. m. Ár.: 4 590 000 Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • AUDI A4 Tiptronic 1.8T, achatszürke, 1998. 07., 90 050 km, ABS, digit. klíma. 2 x légzsák, fabetét, alufelni, kp.-zár, r. nvvez. info. Ár; 4 990 000 Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Polo 1.0, fehér, 1998. 05., 24750 km, 2 x légzsák, r. m. Ár: 1 790 000 Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • AUDI A4 1.6. Business. 2000. 07. 14., klíma, alu. felni, r. m., 2 db légzsák, ABS. 6 500 km. Ár.: 5 990 (X*) Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Bora 1.6. gyöngykék, 2000. 01., 13 400 km, ABS. 2 légzsák, kp.-i zár, r. m. Ár.: 3 390 000 Fl. Telefon: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Sharan (7 személyes, 110 LE), I .9TDI, zöldmetál. 1998. 02., 191 500 km, ABS. digit. klima, el. ablak, 2 x légzsák, kp.-i zár. r. m. Ár.: 4 590 000 Ft. Tel.: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Golf Variant 1.4 16V. 2000. 06. 19., klíma, kp.-i zár. riasztó, r. m„ 2 db légzsák, ABS, 9 300 km. Ár.: 3 890 000 Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Polo Classic Sportcool 1.6, piros. 1997. 12., 144 500 km, légzsák, klíma. el. ablak, szervó, kp.-i zár, riasztó, alu. felni. Ár: 1.890 000 Ft. TeL: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Polo Classic 1.4, 60 LE, 2000. 07. 05., riasztó, r. m., 2 db légzsák, 8 900 km. Ár.: 2 650 000 Ft. Tel.: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW LT 35 2.5TDI, fehér, 1997. 08., 144 000 km, ABS, magasított. Ár.: 3.190.000 Ft + áfa. Tel.: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • VW Golf 1.4 16V, ezüstmetál, 2000. 03., 13 000 km, ABS, mech. klíma, '2 x légzsák, kp.-i zár, r. m., mini GPS. Ár: 3 290 000 Ft. Tel.: (62) 486-911. Mobil: (30) 264-0666. • FIAT Croma 2.0, 1988, bordó. 4 ajtós, 2. tulajdonos, műszaki 2001ig, benzines, szervó, kp.-i zár, el. ablak, vonóhorog. Lár: 580 E Ft. Telefon: (62)471-242. • NISSAN Sunny Combi 1.7, 1986, királykék, 5 ajtós, műszaki 2002-ig, diesel, r.m. I.ár: 550 E Ft. Telefon: (62) 471-242. • SKODA Felicia Combi 1.3, 1996, feketemetál, 5 ajtós, műszaki 2001-ig, indításgátló, kp.-i zár, riasztó. r.m., vonóhorog. Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, hitellehetőség. I.ár: 1.4 M Ft. Telefon: (62) 471-242. • VW „Bogár" 1303 1.3, 1973., metálzöld. 2 ajtós, műszaki 2002. 05. hóig, r.m. Lár: 350 E Ft. Tel.: (62)471-242. • MOSZKVICS Aleko 1.5, 1990., világosszürke, 5 ajtós, I tulajdonos, 40 E km, műszaki 2002-ig. I.ár: 350 E Ft. Tel.: (62)471-242. • WARTBURG 353 1.0, 1986, középpiros, 4 ajtós, műszaki 2001. 04. hóig. vonóhorog. I.ár: 130 E Ft. Telefon: (62)471-242. • FORD Orion I.8D, 1989. 12., fehér, 4 ajtós, 140 E km, műszaki 2001. 12. hóig, r. m., vonóhorog. I.ár: 795 E Ft. Tel : (62)420-185. • DAIHATSU Charmant 1.3, 1987, beigemetál, 4 ajtós, műszaki 2001. 03. hóig, r.m., vonóhorog, kifogástalan. I.ár: 699 E Ft. Tel.: (62) 420-185. • NISSAN Sevena 2.0i, 1996. 1!., fehér. 4 ajtós, 1. tulajdonos, 31 E km, műszaki 2002. II. hóig, ABS, dupla klíma, szervókormány. kp.zár, riasztó, el. ablak, el. tükör, 2 tolótető, elektr., rádiósmagnó, 6 személyes, csere érdekel, hitellehetőség. Lár: 3,05 M Ft. TeL: (62) 420-185. • SKODA Piek-up 1.3i, 1996, fehér, 3 ajtós, 2. tulajdonos, 173 E km, műszaki 2002. 05. hóig, kp.-i zár, riasztó, r.m., vonóhorog. Mo.on vásárolt, szervizkönyves, csere érdekel, hitellehetőség. Lár: 910 E Ft + áfa. TeL: (62) 420-185. • FORD Transit 2.5D, 1994., fehér, 4 ajtós, 1. tulajdonos, 256 E km, műszaki 2002. 06. hóig, szervó, riasztó, r.m., csere érdekel, + tetőcsomagtartó, + 1 sor ülés. I.ár: 1,45 M Ft + áfa. Tel.: (62) 420-185. • NISSAN Urvan 2.5D, 19%. 12., fehér, 4 ajtós, I. tulajdonos, 77 E km, műszaki 2000. 12. hóig, szervó, indításgátló, kp.-i zár, riasztó, r.m., Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, csere érdekel, hitellehetőség, + 1 sor ülés, kifogástalan. I.ár: 1,75 M Ft+ áfa. TeL: (62)420-185. • HONDA Civic 1498 cm', 1992., ezüst, 4 ajtós, 2. tulajdonos. 129 E km, műszaki 2001-ig, zöldkártya 2001-ig, benzines, injektoros, szervó, kp.-i zár, riasztó, r. m., bevizsgált, hitellehetőség. I.ár: 1,25 M Ft. TeL: (62) 463-031. Fax: (62) 463-030. • SUZUKI Swift Sedan 1.3 GLX. 2000. 02., ezüst, 4 ajtós, 1. tulajdonos, 14 E km, műszaki 2004-ig, zöldkártya 2004-ig, benzines, injektoros, immobiliser, kp.-i zár, el. ablak, el. tükör, Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, bevizsgált, hitellehetőség, beszámítás. Lár: 1,9 M Ft. TeL: (62) 463-031. Fax: (62) 463-030. • DAEWOO Matiz S, 800 cm', 1999., fehér, 5 ajtós, 1. tulajdonos, 45 E km. műszaki 2003-ig, zöldkártya 2003-ig, benzin, injektoros, riasztó. Mo.-on vásárolt, bevizsgált, hitellehetőség. I.ár: 1,4 M Ft. Tel.: (62) 463-031. Fax: (62) 463-030. • MAZDA E2200, 2184 cm'. 1998. 06., fehér, 2 ajtós, I. tulajdonos, 45 E km. műszaki 2002-ig. zöldkártya 2002-ig, diesel, Mo.-on vásárolt, szervizkönyves, bevizsgált, hitellehetőség. Lár: 1,65 M Ft + áfa. Tel.: (62) 463-031. Fax: (62) 463-030. • DAEWOO Tico, 800 cm', 1998.. lila, 5 ajtós, L tulajdonos, 45 E km, műszaki 2002-ig, zöldkártya 2002ig. benzines, injektoros, r. m„ Mo.on vásárolt, bevizsgált, hitellehetőség. I.ár: 1,1 M Ft. TeL: (62) 463-031. Fax: (62)463-030. • OPEL Astra 1.6, 1992., fehér, 5 ajtós, 1. tulajdonos, 196 E km, műszaki 2002-ig, zöldkártya 2002ig, benzines, szervó, kp.-i zár, riasztó, r.m., színezett üveg, Mo.-on vásárolt, bevizsgált, hitellehetőség. Lár: 1,05 M Ft. Tel.: (62) 463-031. Fax: (62)463-030. mezőgazdaság növény • THUJA oszlopos kék, zöld, reklámáron! Szeged. Magyar u. 214.Tel: 405-812. Toronyi Díszfais-' kola. Bármikor! • ÖRÖKZÖLDEK, tuják 40%-os akciója! Szeged, Körtöltés u. 31. (Tescónál). 62/483-823. • OSZLOPOS tuják, gömbtuják, botanikai ritkaságok széles választéka. Bolgár Díszfaiskola, Szeged, Kecskéstelep, Gera S. 18. 62-427-991. Nyitva: egész nap, hétvégén is. • TUJA diszkont! Nagy választékban, termelői áron smaragdok, rakéták, gömbök, álciprusok stb. Szeged, Algyői út 34/B. Tel.: 62492-550. közlemény hirdetmény • SZINTÉZIS Oktatási Alapítvány 1999. évi közhasznúsági jelentésének adatai (ezer forintban). Befektetett eszközök: 156; forgóeszközök: 230; eszközök összesen: 386; források összesen: 386. Bevételek: normatív támogatás 22870; SZJA 1%-a 73; központi alapokból kapott támogatás 156; pénzügyi műveletek bevételei 166; összesen 23265. Költségek (ráfordítások): anyagjellegű ráfordítások 6; személyi jellegű ráfordítások 509; egyéb költségek és ráfordítások 22612; ebből Szintézis Modern Tudományok Iskolának átadott támogatás 22366; összesen 23127. A kuratórium.