Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-05 / 208. szám

KEDD, 2000. SZEPT. 5. HELYI TÜKÖR 9 Az elbírálásnál az anyagi helyzet a döntő A jatésok negyedének sem jut kollégium A volt JATE-karok hall­gatói jóval kisebb eséllyel kerülnek be a kollégiu­mokba, mint a többiek. A négy kar mintegy 8000 hallgatójára 1470 hely jut - ez alig húsz százalékos elhelyezési arányt jelent -, addig az orvosi és a gyógyszerész kar 1459 diákja 612 kollégiumi helyre pályázhat. A volt JATE-karok hallga­tóinak egy részét öt kollégi­umban, a Károlyi Kollégium­ban, az Öthalmi úti diáklaká­sokban, a Móra, a Hermán Ot­tó, illetve az Eötvös Kollégi­umban helyezik el - tudom meg dr. Almási Tibortól, a Szegedi Tudományegyetem Központi Kollégiumai Taná­csának elnökétől. - Ez majd­nem 1800 férőhelyet jelent ­azért majdnem, mert a Káro­lyiba a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskolai Kar és a zene­konzervatórium hallgatói is helyet kapnak. így a volt JA­TE négy karának hallgatóira 1470 kollégiumi hely marad. Ha ezt összevetjük a négy kar mintegy nyolcezres hallgatói létszámával, kiderül, az elhe­lyezés aránya még a húsz szá­zalékot sem éri el. Ebben a ta­névben 940 elsős hallgató igé­nyelt kollégiumot, közülük kellett kiválasztani a „szeren­csés" 330-at. A kollégiumba felvett hall­gatókat az általuk kitöltött adatlap alapján választják ki, amely a hallgató anyagi hely­zete mellett számos más kö­rülményre is rákérdez. A diá­kok anyagi helyzetét APEH igazolás alapján mérik fel, ám ezeken gyakran az áll, hogy az őstermelő nulla forint haszon­nal dolgozik, sokan pedig mi­nimálbéren vannak bejelentve. Ezek valóságalapját az egye­tem nem tudja megvizsgálni, a jövedelem ugyanakkor fontos szociális szempont. Az elbírá­láskor előnyt élveznek a két­szakosok, számít az elért fel­vételi pontszám, valamint a felsőoktatásban tanuló testvé­rek száma is. A lakóhely Sze­gedtől való távolságát szintén figyelembe veszik. A kollégi­umi férőhelyek betöltése után a kimaradt jelentkezők váró­listára kerülnek. A kollégiu­mokban év elején mindig megüresedik tíz-húsz hely, amelyekre felvehetik a váró­listás diákokat. - A jövő hét végén már folyamatosan jön­nek a hallgatók. Az elsősök „buzgók", ők már hamarabb megérkeznek, a felsőévesek viszont rutinosabbak, nem az első napon költöznek, amikor a legnagyobb a forgalom - te­szi hozzá dr. Almási Tibor. A kollégiumi díjak mérté­két kormányrendelet szabá­lyozza, mely kimondja, hogy a díj a mindenkori hallgatói normatíva öt százaléka lehet, ami jelenleg 3500 forint. A volt JATE-s kollégiumok ezen felül úgynevezett szolgáltatási átalánydíjat is szednek, ami ötszáz forint. így a legdrágább kollégiumi hely Szegeden 4000 forintba kerül. - Nem szednek szolgáltatá­si átalányt a volt SZOTE kol­légiumaiban - tudom meg dr. Bella Károlytól, a SZTE Or­vos- és Gyógyszerésztudomá­nyi Karok Kollégiumának igazgatójától. Az orvosegye­temhez tartozó karokon az elsőévesek esetében a kollégi­umi kérelem elbírálásakor csak a szociális helyzetet ve­szik figyelembe. A kollégiumi férőhelyek száma összesen 612, a három karon összesen 1459 diák tanul. Őket az Apáthy, a Jancsó, valamint a Semmelweis Ignác Kollégiu­mokban helyezik el. Ezekbe 177 elsős kérte a felvételét, közülük 118-an jutottak be. Az egészségügyi főiskolai kar két kollégiumába - a Béke ut­caiba és a Madzsarba - 352­en jelentkeztek és 269-en nyertek felvételt, közülük öt­venhatan elsősök. - Azt hi­szem, látható, hogy hely te­kintetében mi szerencsés hely­zetben vagyunk - teszi hozzá dr. Bella Károly kollégiumi igazgató. Arany T. János Direkt neki! • A professzor révbe jutott... A UPC Direct műholdas programcsomaggal házhoz jönnek a legkedveltebb TV Csatornák. Jobbnál jobb tudományos és ismeretterjesztő műsorok, filmek, gyereksorozatok és mesék digitális minőségben, magyar nyelven. A UPC Direct programcsomag mindezt bárki számára elérhetővé teszi, lakjon bárhol is az országban. Spektrum, Discovery Channel, National Geographic, Travel, HBO, Hallmark, Le Cinema, CNN, Nickelodeon, Fox Kids, Romantica, Reality TV, Cartoon Network, Eurosport, Eurosport News, SPORT1, Priváté Gold és további 80 digitális csatorna. Fizessen elő Ön is a UPC Direct programcsomagra a kijelölt elektronikai szaküzletekben! www.upc.hu Égből kapott Deszken, Algyőn és Bordányban is tudják Egy helyről érkezik a segítség Ez a nyár egy rossz álom volt a professzor és a családja számára! Fel­újításra ítélt Dugonics téri lakásukban áldatlan ál­lapotok közepette voltak kénytelenek élni jó két hónapon át, míg végre el­költözhettek egy másik bérlakásba, a fölújított Al­földi utcai házba. A rém­álom fölidézése azonban most, nyugodt körülmé­nyek között is tanulságos. - Meg kell alkudni a hely­zettel. Ilyen az élet! - össze­gezte véleményét Farkas L. Gyula egyetemi tanár, mikor elmesélte, június 24-én megje­lent cikkünk óta milyen kálvá­ria után költözhetett új lakásba. A belvárosi tömbrehabilitá­ció színéről és fonákjáról egyaránt írtunk lapunkban. A belvárost jellemző megújulási láz árnyoldalairól az önkor­mányzati házakban élő bérlők sokat tudnának mesélni. E tör­ténetek egy része arról szól. hogy valamiféle kényszernek engedve kellett elköltözniük belvárosi otthonaikból. Például azért, mert még lakott állapotá­ban elkezdték az épület reno­válását. Az általunk bemutatott eset főszereplői - az embertani tanszék nyugdíj előtt álló pro­fesszora és felesége - jó két hónapon át voltak kénytelenek olyan lakásban élni, ahol aka­dozott az áram és a gázszolgál­tatás, ahol víz csak a földszint egyetlen helyiségében csordo­gált, a mennyezeten pedig ak­kora lyukak tátongtak, hogy látni lehetett a cserepeket. Az áldatlan állapotokat be­mutató írásunk hatására lendült egyet a hivatali gépezet kere­ke: az IKV Rt. vezérigazgató­jának, műszaki igazgatóhelyet­tesének személyes közbenjárá­sára a hivatalnokok végre ta­láltak egy olyan önkormányza­ti lakást, történetesen az Alföl­di utcában, amelyet a Farkas­házaspár elfogadott leendő ott­honának. Korábban ugyanis az ügyintézők csak olyan önkor­mányzati lakásokat ajánlottak föl „cserealapként" a pro­fesszornak és feleségének, me­lyeket még vagy már bérlő foglalt el, illetve melyek ez után épülnek majd föl. Pedig már 1998-ban megszületett az önkormányzati döntés arról, hogy a Dugonics tér 2-t fölújít­ják, ezért minden ottani bérlőnek új lakást kell keresni. Rossz álomnak tűnik ma már a gondokkal terhes utóbbi két év, s az idei nyári hónapok. Nemrég, augusztus 13-án, az Alföldi utcába, egy fölújított ház egyik szép lakásába költö­zött a Farkas házaspár. Ott csendes helyen, egy összkom­fortos otthont alakíthattak ki, igaz, ez a lakás nem az elsőn, hanem a másodikon található, valamint kisebb is, mint a ko­rábbi. Ez is hozzátartozik a kompromisszumhoz. De a ha­lálosan idegőrlő állapot megszűnt. Egy szegedi házas­pár lakásproblémája megoldó­dott. Ú. I. Négy év tapasztalata azt mutatja, bevált a köz­pontosított orvosi ügyelet Szegeden. Amíg koráb­ban a városban több he­lyen, más és más telefon­számon volt elérhető a sürgős orvosi segítség, ma már olajozottan működik a központi ügyelet. Az év végére pe­dig teljes lesz a centrali­zálás, hiszen a gyermek­kórházból, illetve a Tisza Lajos körútról beköltözik a mentőállomás épületé­be, azaz a központba a gyermekorvosi ügyelet is. Négy évvel ezelőtt szervez­ték át Szegeden a központi or­vosi ügyeletet, amikor is a mentőállomás épületébe költö­zött - a Szentháromság útjáról - a felnőttorvosi ügyelet. Ez volt az első lépés a város kor­szerű és egységes sürgősségi orvosi ügyeleti rendszerének kialakításában. A központosí­tott ügyeleti rendszerrel elejét lehetett venni az úgynevezett párhuzamos hívásoknak, ami korábban azt jelentette: a se­gélykérő két számot is tárcsá­zott - a mentőket és a felnőttorvosi ügyeletet -, s nem egyszer előfordult, hogy egy időben érkezett mindkét segítő a helyszínre. Az új ügyeleti rendszerben - amit azóta már megszoktak a szege­diek - a központi telefonszám­ra - érkeznek a hívások. A központi ügyelet a kivonuló mentés biztosítása mellett he­lyet ad az ambuláns ügyelet­nek, amit a betegek a késő dél­utáni óráktól reggelig, illetve a hétvégeken, ünnepnapokon ke­resnek fel orvoslásra váró pa­naszaikkal. Az ambuláns ügye­letek munkatársi gárdáját 79 felnőtt háziorvos és 40 házi gyermekorvos alkotja, míg az úgynevezett kivonuló orvosi munkakörben 14-en dolgoz­nak. A szegedi mentőállomás épületében, a Csongrád me­gyei Mentőszolgálat keretein belül működő központi orvosi ügyeletet nemcsak a szegediek veszik igénybe, hanem Dóc, Deszk, Algyő, Tiszasziget, Bordány, Röszke polgárai is. Az elmúlt évben 7 ezer 823 esetben hívták házhoz a köz­ponti ügyelet orvosát, a járóbe­teg-ügyeleten 30 ezer 67 beteg fordult meg tavaly. Az elmúlt évben 21 százalékkal több volt akivonulás, mint 1998-ban. A gyermekorvosi ügyelet mindmáig nem a központban működik, de hamarosan beköl­töznek az új szegedi gyermek­kórházból. illetve a Tisza La­jos körútról a mentők, azaz a központi orvosi ügyelet épüle­tébe. A szegedi önkormányzat 1 millió forint önerőt biztosí­tott a város és a megyei mentőszervezet közös pályáza­tához, amelyen 7 millió forin­tot nyertek. Ebből alakítják ki az év végéig a gyermekorvosi ügyelet helyiségeit a mentőál­lomás épületében, s így a jövő év első napjától már egy he­lyen lesz a központi orvosi ügyelet minden részlege. K. K. Direct szórakozás MŰTRÁGYA VÁSÁR! Friss duplazsákos 1 34%-os orosz és I román ammóniumnitrát és I 3* 16-os NPK ^ t* h ^ h b i* h h Á PLAZA NAPTÁR f^y&ytte,, Acrtprip f^ytíx^o.! Szeptember 6-án, szerdán 16 órától Eötvös Cirkusz a Szeged Plazában Nincs belépődíj! Í TRANZIT KER RT. Debrecen, Jókai u. 1. Tel: 52/412-660. 414-559 30/9386-478, 20/9382-693 GUMIAKCIÓ Ha most nálunk vásárol gumiabroncsot, azt INGYENESEN felszereljük, centrlrozzuk. 2 vagy több darab vásárlása esetén INGYENES - fék- és lengéscsillapító-vizsgálat -futómű-ellenőrzés és -beállítás. Gumijavltás kedvező áron! HYUNDAI-CHRYSLER Márkakereskedés Szeged, Textilgyári út 3. Telefon/fax: 62/458-763,458-764.

Next

/
Thumbnails
Contents