Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-05 / 208. szám

6 Sport SZOMBAT, 2000. Szept. 9. JÓ* Ml? Szerdai focimeccsek Munkatársunktól Szerdán, 16.30-kor az utolsó Arany Ászok Magyar Kupa csoportmérkőzésén lép pályára a „megyeegyes" Kiszombor, amely az NB IIes Baja együttesét fogadja. Ugyanebben az időpontban négy találkozót játszanak a Csongrád megyei labdarúgó-bajnokságok különböző osztályaiban szereplő együttesek is. A részletes program, megyei II. osztály: Gyálarét-Tanárképző, Gyálarét. Megyei III. osztály: Tempó Taxi-Baktó Szilánk-Károlyi DSE, Szeged, Felső Tiszaparti stadion edzőpályája; Pázsit SE-Apátfalva, Szeged, Postás-pálya; Ruzsa-Auló 2000 SE, Rúzsa. Kezdődik a bajnokság Munkatársunktól Rövidesen ismét megkezdődik Vásárhelyen a városi kosárlabdabajnokság. A szervezők a lebonyolítással kapcsolatban csütörtökön 18 órától a Casino sörözőben tartanak megbeszélést. A nevezni szándékozó csapatvezetők megjelenésérc feltétlenül számítanak. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást Szabó Csabától, a 06/30-9050-252es telefonszámon kérhetnek. McManaman maradna labdarúgás Madrid (MTI) Steve McManaman, akit a Real Madrid vezetősége korábban átadólistára tett, az AS című fővárosi lap hasábjain kijelentette, hogy semmiképpen sem tér vissza Angliába: Csak akkor megyek el Madridból, ha Perez elnök azt mondja nekem, hogy tehetségtelen futballista vagyok és semmit sem érek. ^jnSy SzeptemBP7 ber 3-án, K. vasárnap q^^A , este Magyarország , P%JP5f labdarúgóválogatottja 2-2-es döntetlen ért el. Mégpedig az Európa-bajnoki ezüstérmes olasz csapat ellen. A Budapesten lejátszott mérkőzésen közel 60 ezer néző ámuldozhatott azon „élőben", milyen remek játékra képes a magyar gárda. Mai riportunkban felidézzük azt a csodálatos hangulatot, amilyenre évek óta nem volt példa a Népstadionban. Egon (miként barátai szólították...) nagyon haragudott a pincérekre. Es dühét nem is rejtegette. Előbb csak szép magyar szavakkal üvöltötte bele a nagy budapesti estébe, hogy fizetni szeretne, majd előkapott egy piros-fehér-zöld (nagyon fontos: nem zöld-fehér-piros!) színekkel díszített dudát, és úgy tülkölt abban a Thököly úti pizzériában, mintha a fővárosi rendőrség szeptember 3-án a csöndet súlyos pénzösszeggel büntetné. De lehetett bármilyen haragos is Egon. pincér nem érkezett. Pontosabban három is kapkodta a lábát a teraszon, de hogyan is lett volna szolgálatkész ekkora személyzet, amikor pár négyzetméteren vagy kétszázan akarták akkor és ott meginni a magyar-olasz meccs előtti utolsó fröccsüket. s vagy száz torokban csúszott sör előtt az unicum. Dudáltak, doboltak, lányt öleltek Hogy Egon pénzügyi vitája végül miként zárult, már aligha deríthetjük ki. De azt még megnézhettem. hogyan vágtatott át Egon barátaival az úton, s miként tanították rendre a hatalmas ünneppel („Kezdődik a világbajnoki selejtező! De kezdődik ám. haver!") mit sem törődő taxist, egy kis karosszériapüfölgctéssel. Aztán Egon elolvadt a Stefánia úton hömpölygő tömegben, s becsordogált a Népstadion kapuján, mint tettük azt vagy ötven-egynéhány ezren elmúlt vasárnapunk estéjén. Nem tévedés, dehogy is tévedés: 2000. szeptember 3-án kosárlabda Király repült, Inzaghi fejelt. így esett, lesből, az olaszok második gólja... (MTI Telefotó/Koszticsák Szilárd) Showzott percek Végy egy jegyet, hozzá egy kis tökmagol, aztán ülj le szépen a padra! Aztán, ha megjöttek a mezbe öltözött legények, akár gurulhat is a labda. Mifelénk, külsőségekre túl sokat nem adó Magyarországunkon, valahogy így kezdődik egy focimeccs. Pontosabban - kezdődött. Ugyanis az olaszok elleni vb-selejtezőn már show-műsor is volt ám. Hevesi Tamás, a rocksztár, ugyan nem énekelte a mikrofonba, ezt egy életen át kell játszani, de ezen kívül mindent bedobott annak érdekében, hogy hevüljön a nézők vére. Eközben volt, aki ír táncol járt, a pálya körül kerengő aulák meg azj bizonygatták, van itt reklám, meg szponzor is. Vagyis fejlődtünk, kérem, megint egy keveset. S milyen jó, hogy nemcsak a meccs előtti showzott percek miatt emlékezhetünk jó szívvel erre a rangadóra... B. Z. többen harsogtak, kerepeltek, dudáltak, dobogtak, lányt öleltek és baráttal paroláztak a Népstadionban, mint ahány polgár megyei jogára is büszke Hódmezővásárhelyünkön lakik. Hogy a „bizakodott" igét mégis miért felejtettem ki a felsorolásból? Mert negyed órával a kezdés előtt a 14-es szektorban ahol volt szerencsém bepréselni magam egy csuklótól fülig tetovált férfiú és néhány magyar nemzeti színekkel díszített tini lány közé - sok minden történt, csak éppen a bizakodás hangját nem hallottuk. Egy Fradi-pólós legény ugyan háromszor is közhírré telte a véleményét, miszerint az olaszokat lenyomjuk, mint a bélyeget, de szavait túl nagy helyeslés nem kísérte. Volt, aki a két foggal gyilkolt tökmag rágcsálása közben így vélekedett: „Jó lenne nekünk egy kis zakó is haver", míg egy XXL-es trikóban is szorongó úr annyit közölt: „Egálnál ez talán nem lesz rosszabb ". A piros-fehér-zöld orcájú lányok pedig ekkor kezdtek el sikongatni. No, persze csak halkan, meg ne tudják a 14-es szektor lakói, hogy a jóképű olasz focisták eredményjelzőre kivetített ábrázata aratott ekkora tetszést körükben. De ki figyelt volna ily kicsinységre, amikor az angol Barber sípjelére már meg is lódultak a fiúk, zúgott a „Hajrá magyarok!", s néhány nagyon lelkes legény még egy kis hullámzással is megpróbálkozott. - Megyünk, jaj, de megyüüüünk! - harsogta a tetovált a huszadik percben. Mennyben és pokolban - Meghaltunk, nekünk most már végünk! - jajveszékeli hat perccel később. Ekkor történt, ugyebár, hogy egy bizonyos Inzaghi nevezetű, olasz állampolgárságú úriember úgy hét-nyolc méterről berúgta a labdát a magyar kapuba. Attól tarthattam, a tetoválást is lekarmolja nézőtársam az izmos karjáról, amikor érkezett Horváth Ferenc az ötös sarkára, előadta a „Nincs kegyelem" cfmú magánszámát Toldo kapusnak, s már lendült is magasba majdnem hatvanezer pár kéz: - Ferike! Isten vagy, Ferike! táncolt a tetovált, táncolt a dagi, s még a Maidinibe szerelmesedett lányok is úgy érezték: ezen estén ama bizonyos babér mégsem az olaszoknak terem. Vagy mégis? Harmincötödik perc - Totti (veit, Inzaghi előkapta a fejét, s már 2-1 az olaszok javára. ' - Les volt! Les... - lángolt a düh a 14-es szektorban, de ez aztán még piciftykét sem crdekellc Barber bírót, a pálya közepére mutogatás jeles bajnokát. így aztán a szünetben a stadion tetején, ott fenn, a kakasülőn, legalább hatvanhatan értettek abban egyet: jók vagyunk, ej, de régen látott, jó kis csapatunk van. de hát ez a magyaros virtus, lám, annyit Feljutó helyen a Makó labdarágás Az NB II Alföld-csoportjában a kvalifikációs szakasz feléhez érkezve elmondható, hogy a négy Csongrád megyei labdarúgócsapat közül ez idáig a B alcsoportban vitézkedő Makó FC nyújtja a legkiegyensúlyozottabb és legeredményesebb teljesítményt. Ezt bizonyítja az is, hogy Magyarék jelen pillanatban a feljutást jelentő második helyen állnak. Persze, amit a tabella mutat az egy dolog, amit az egyszeri szurkoló a mérkőzéseken lát meg, az meg egy másik. Igaz, hogy a Kolozsvárifiúk eddig még nem találtak legyőzőre - a Szegedet leszámítva minden ellenfelükkel találkoztak már -, ám az is elmondható: az eredményes játék eddig nem párosult szép, közönségszórakoztató focival. Kolozsvári János edzőt és a Makó FC-nél folyó munkát ismerve azonban megjósolható: a látványos játékra sem kell sokáig várni. A korábbi években nem is egyszer volt már arra példa, hogy a Maros-partiak nem szépen, „csak" eredményesen futballoztak a bajnokság elején - és ez sem kevés. A csapat eddigi szerepléséről az Örkény elleni győztes mérkőzés után beszélgettünk Kolozsvári Jánossal: - Előkelő helyen áll a gárda, mégsem működik olajozottan a gépezet. Miért? - Ennek több oka is van kezdte a népszerű „Lima". Egyrészt elfoglaltságom miatt még egy kis ideig nem tudok annyi időt tölteni a csapattal, mint szeretnék, másrészt pedig ne felejtse el senki, hogy három játékosunk távozott, s a helyükre öt új embert kellett beépíteni. Tudomásul kell venni: ez nem megy egyik napról a másikra, ráadásul kényszerből a ballábas posztokon is jobb lábasokat kell játszatnom. Emellett Szabó Norbert és Bálint Laci is sérült, s pótlásuk nem egyszerű feladat. Az is nehezíti felkészülésünket, hogy a pályánk nagyon rossz állapotban van. - Milyen benyomást tettek az újonnan igazolt focisták eddig? - Mindannyiuknak idő kell, hogy belerázódjanak az NB II-be, hiszen van, aki alacsonyabb osztályból jött, van, aki nem játszott előző klubjában rendszeresen. Ám azt mondom, jó velük dolgozni, mert látom rajtuk, hogy igyekeznek megfelelni a magasabb elvárásoknak is. - A csapat most a második, feljutást jelentő helyen áll. A klub nem titkolt célja elcsípni az első két hely valamelyikét a bajnokság első, kvalifikációs szakaszában. Lát erre reális esélyt? - Most, hogy szinte mindenkivel játszottunk azt mondhatom: minden esélyünk megvan, ám sokkal higgadtabban kell befejeznünk a támadásokat. Mindhárom döntetlenre végződött meccsünket, a helyzeteink alapján, meg kellett volna nyernünk; legutóbb, az Örkény ellen is kihagyhatatlan lehetőségeket hibáztuk el. Amennyiben fejben is megfelelően felkészülnek játékosaim, jó eséllyel vehetjük fel a harcot a feljutásért, ám addig is szurkolóink türelmét kérem. Remélem, eredményességünk rövid időn belül jó játékkal is párosul. Rácz Bálint sem ér, mint halott embernek a vizesborogatás. Mert hogy a világ igazságtalan, szegény magyarnak semmi sem sikerűi. - Ne nyafogjanak már, emberek! Ahhoz képest, hogy a jugóktól egy hetest kaptunk, most pisúosul jól állnak a dolgok - kürtölte szét tengernyi optimizmusát a dagi a második félidő legelső percében. Horváth Ferike csodagálja Aztán amikor a meccs 78. percében, amikor a fél magyar csapat, de legalábbis Lisztes, Hamar és Horváth Ferenc addig csúszott, mászott, harcolt, vicsorgott, s labdát rúgott, amíg a bőrgolyó be nem gurult Toldo kapujában, a 14-es szektorosok (akárcsak a Népstadion minden szegletében ég felé ugrálok...) belézuhantak ama bizonyos extázisba. Volt, aki könnyeit csorgatta, más lábával dübörögtette a majd fél évszádos betont, a tetovált meg cuppanós csókot nyomott barátja homlokára. A lányok, hej, azok a szépre feslett lányok, akkor döbbentek rá arra, hogy Horváth Ferike mégiscsak csinosabb legény, mint Fiore, Albertini és Zambrotta, együtt kínálgatva. - Harcoljatok! Harcoljatok! rohant felénk a hang a 15-ös szektorból. - Hullámozzatok! Hullámozzatok! - feleselt a 14-es. - Álljunk fel! Álljunk fel! üvöltötte a dagi, s üvöltötte a tetovált is. De kinek kiabáltak? Amikor már mindenki harcolt (a zöld gyepen), mindenki hullámzott és állt (a betonkaréjon), a magyar válogatott labdarúgóiról meg az derüli ki, hogy az összes lábuk aranyból van. - A nagyképű olaszok pedig örüljenek, hogy nem kaptak egy hatost - jegyezte meg roppant magabiztosan valaki, már a lépcsők felé araszolva. Hát nem kaptak: De mit se számított ez 2000. szeptember 3án, este 11 óra előtt pár perccel, amikor a tömeg elindult hazafelé. Hiszen azt láthatta a publikum, hogy Magyarországnak van ám egy focicsapata, ami pontot lopolt az Európa-bajnoki ezüstéremmel jutalmazott olasz gárdától. Bravúr volt? Sokkal több annál. Öröm, siker, boldogság. De még mekkora. S higgyék el, most már az se érdekel, hogy Egon abban a nagy sietségben kifizette-e a számláját... Bátyi Zoltán A boldogság mértékegysége: egy Népstadion... „Ki a jobb? Magyarok!"