Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-04 / 207. szám

Hétfő. 2000. Szept. 4. A Helyzet 11 Mizsei István (1956-2000) Mindent elmond egy vezetőről, ha egykori mun­kahelyén évek múltán is főnökként tisztelik. Mizsei István ilyen eniber volt. Amikor az orvosegyetem informatikai rendszerét építette ki frissen végzett programtervező matemati­kusként. megtanulta, mit jelent működési logikát és ehhez az igényhez embereket szervezni. Közel húsz éven keresztül irányított valamit, s ezt egyúttal teljes önazonossággal képviselte is, mert amit elvégzett, abban mindig benne volt az ügyszeretet és a munka­társak iránt érzett felelősségtudat. A Délhír, majd a Mahírker, végül a Délihírker vezetőjeként lapunk közvetlen munkatársi köréhez tartozott. Együtt dolgozva tapasztalhattuk meg, hogy Mizsei igazgató úr minden kérdéssel alaposan foglalkozott, s amit ígért, azt maradéktalanul teljesí­tette. A lapterjesztés országos hálózatának élén is látvá­nyos eredményeket ért el. Amit csinált, azt szeretet­tel művelte, akikkel együtt dolgozott, azokról igaz emberként gondoskodott. Munkahelyi sikereinek ez volt a kulcsa. Nagyon hamar, tragikus körülmények között lé­pett ki ebből a világból. Most is elmondhatjuk, hogy a becsületes emberek sérülékenyebbek, s a tisztessé­gesek nagyon tudnak hiányozni. Megtört szivű családja ma búcsúzik tőle. Már nem kopogtat be egykori munkahelyeire, de régi kollégái ugyanúgy tudni fogják, hogy bárhogy ala­kulhat az élet, rajtuk van a főnök gondoskodó tekin­tete. MDF Nyár Szabadkígyós (MTI) A polgári pártok hosszú távú szövetségét és a mér­sékelt jobbközép erők összefogására törekvő Bé­kejobbot egyformán erősítő politikát valósít meg a Ma­gyar Demokrata Fórum ­jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap a Békés megyei Szabadkí­gyóson, a hagyományos MDF Nyár nevű rendezvé­nyen. Szegedi rajzfilmek Amerikában Egy újabb nap - jelenet Tóth Pál sokszoros fesztivál­győztes 3D-technikával készült rajzfilmjéből. (DM-fotó) Munkatársunktól A Szegeden élő és alkotó Balázs Béla-díjas rajzfilmren­dező, Tóth Pál Egy újabb nap című filmjét meghívták a New York-i filmfesztivál ver­senyprogramjába. A meghí­vás önmagában is jelentős el­ismerés, hiszen a filmeket ál­talában nevezni kell, és a több száz nevezett filmből válogat­ják ki a versenyfilmeket. Úgy tűnik, a film híre lassan elért Amerikába, hiszen nemrégi­ben a chicagói fesztiválra is meghívták. New Yorkban egyébként a szegedi művész legújabb filmje, A szentjános­bogarak nemi élete is ver­senyben lesz, ezt a 3D animá­ciós technikával készült alko­tást a másik híre alapján hív­ták meg, anélkül, hogy látták volna. Tóth Pál a két meghí­vásnak Szeged MJV Kultúrá­jáért Alapítványnak segítségé­vel tud eleget tenni, az alapít­ványtól kapott támogatást a szükséges fesztiválkópiák el­készítéséhez. Kitüntették dr. Solymosi Frigyes akadémikust „A tudomány politikamentes" Az idei millenniumi ün­nepségek csúcspontjának számító augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt­jével tüntették ki az Or­szágházban dr. Solymosi Frigyes akadémikust, Széchenyi-díjas kémia professzort. A Szegedi Tu­dományegyetem Termé­szettudományi Kara szi­lárdtest és radiokémiai tanszékének egyetemi ta­nára ez alkalomból kuta­tási eredményeiről és po­litikai szerepvállalásáról nyilatkozott lapunknak. - Milyen érzés átvenni ezt a kitüntetést? - A jó érzés mellett még különlegesebbé teszi ezt az al­kalmat az, hogy a millennium évében kaptam a kitüntetést, és ez egészen más hangulatot teremt hozzá. Bár ezt az elis­merést is kutatói munkám mi­att kaptam, a kutatónak mégis a legnagyobb érdem az, ha kollégái észreveszik és hasz­nálják a tudományos eredmé­nyeit. Ezek a szakmából érke­ző visszajelzések persze tük­röződnek a mostani kitünte­tésben is. - Melyek a legjelentősebb eredményei az ön által ve­zetett reakciókinetikai ku­tatócsoportnak ? - Kutatásaink során két té­mával foglalkozunk, katalízis­sel és felületi kémiával. A legnagyobb sikert az elmúlt évtizedekben a katalitikus vizsgálatainkkal arattuk. Nagy kihívást jelent az, ho­gyan tudunk az olcsó szén­dioxidból és a metánból érté­kesebb vegyületeket előállíta­ni, amelyekből már különféle szerves anyagokat lehet készí­teni. A fűtésre is használt me­tánból például benzolt tudunk Dr. Solymosi Frigyes: A kutatónak a legnagyobb érdem az, ha kollégái észre­veszik és használják a tudományos eredményeit. (Fotó: Schmidt Andrea) előállítani katalitikus átalakí­tással. Ezeknek a kutatások­nak ipari vonatkozása is lehet, amit jelez, hogy egymás után hívnak meg bennünket petrol­kémiai cégek, és érdeklődnek eredményeinkről. - Közismert önről, hogy a tudományos munka mel­lett a politikai vélemény­formálásban is szerepet vállal az országos napila­pokban megjelenő írásai­val. Milyen a szándékkal írja ezeket? - Az elmúlt egy évben igyekeztem a kormányt meggyőzni arról, hogy a ku­tatás-fejlesztés támogatása rendkívül fontos az ország jövője szempontjából. Tavaly nem volt elég sikeres ez a munka, de úgy tűnik, nem is volt teljesen hiábavaló, hi­szen a kutatás-fejlesztés most mintegy 18 milliárd forint plusz támogatást kap. Ezzel a többletforrással kiegészítve immár a GDP 1,1 százalékát fordítja a kormány kutatás­fejlesztésre. Az ipar támoga­tásával remélhetőleg 2002-re ez az arány elérheti az 1,5 százalékot, ami a választás előtt a kormány ígéretében is szerepelt. Ezzel persze még nem elégedhetünk meg, ha tudjuk, hogy az utóbbi évti­zed „sikerországai", Dél-Ko­rea, Finnország és Írország a GDP 2,5 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre. Másik lényeges kérdés, amivel írá­saimban foglalkoztam, a ku­tatók társadalmi és anyagi megbecsülése. Úgy vélem, vannak olyan alapelvek, amelyeket minden kormány­nak el kell fogadnia. Ha nem vesznek róla tudomást, szóvá kell tenni, még ha az ember aktív támogatója is az adott kormányzatnak. A tudomá­nyos kutatás helyzetének ja­vítása az egész ország érde­ke. Meggyőződésem, hogy a tudomány politikamentes, és nagyon helytelen volna, ha a tudománypolitika attól füg­gően változna, hogy milyen kormány van hatalmon. Hegedős Szabolcs Adó- és járulékterhek Az MSZP kezdeményez Budapest (MTI) Az MSZP Országos Vá­lasztmánya szombaton felkérte a parlamenti frakciót, hogy az állam­háztartási törvény módo­sítása keretében kezde­ményezze: a kormány­nak kötelező legyen pót­költségvetést beterjeszte­ni akkor, ha a büdzsé többletbevétele egy meg­határozott mértéket meg­halad. A szocialisták célja a ja­vaslattal az, hogy az Ország­gyűlés dönthessen a költség­vetés többletbevételeinek fel­használásáról, a közpénzek el­költésének átláthatóvá tétele érdekében. Burány Sándor elnökségi tag, frakcióvezető-helyettes elmondta: a szocialisták költ­ségvetési munkacsoportja a jövő hét második felében vég­legesíti és nyújtja be az Or­szággyűlésnek az adó- és já­ruléktörvényekhez kapcsoló­dó módosító csomagját. Az egyelőre tehát még nem végleges szocialista elképze­lések szerint évi félmillió fo­rintos jövedelemig 20, 500 ezer és 1,2 millió között 30, 1,2 millió forintos kereset fel­ett pedig 40 százalékos adó­kulcsot alkalmaznának. Az adójóváírás mértéke 96 ezer forintra emelkedne, a mini­málbér után nem kellene adóznia a munkavállalónak.A szocialista tervek között sze­repel az is, hogy csak a mini­málbér feletti bérekre kelljen egészségügyi járulékot fizetni, az egészségügyi hozzájárulás mértékét pedig a vállalkozás alkalmazottainak létszámától tennék függővé. Burány Sán­dor közölte: elsősorban az alacsony jövedelműek, illetve a kis- és középvállalkozások adó- és járulékterhein akarnak enyhíteni. Lengyel Györgyi, a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának volt kabinetfőnöke szep­tember elsejétől kancellá­ri funkcióban, Bartha László polgármester köz­vetlen munkatársaként tevékenykedik a város­házán - hangzott el pén­teken a közgyűlést köve­tő sajtótájékoztatón. Csonka Gábor esetle­ges távozásáról szólva Bartha László elmondta, hogy a stratégiai alpol­gármester már javarész­ben elvégezte munkáját. Az elmúlt időszakban kü­lönböző információk kering­tek a városban Lengyel Györ­gyi és Csonka Gábor szemé­lyét illetően. A szocialisták tudni vélik, hogy a szeptem­ber elsejétől a szegedi polgár­mesteri hivatalban dolgozó Lengyel Györgyit levezényel­Lengyel Györgyit nem vezényelték, hanem csábították Biztos, hogy nem biztos ték a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumából. A legnagyobb ellenzéki párt képviselői szerint az önkor­mányzatisággal ellentétes, hogy a város működését egy kihelyezett funkcionárius, Várhegyi Attila államtitkár egykori kabinetfőnöke el­lenőrzi majd. Az MSZP ön­kormányzati frakciójának ve­zetője, Kozma József csütörtö­ki sajtótájékoztatóján Csonka Gábor esetleges távozásáról is szót ejtett. A pénteki közgyű­lésen már azt beszélték a fo­lyosón a városatyák, hogy Csonka az Ifjúsági és Sport­minisztériumban dolgozik a jövőben. A Délmagyarország megkérdezte a stratégiai al­polgármestert, aki nem kom­mentálta a szocialista körök­ből származó hírt. Bartha László polgármes­ter, a Fidesz városi elnöke a közgyűlést követő sajtótájé­koztatón a szocialista kriti­kákra és híresztelésekre rea­gálva elmondta: a kormányza­ti kalpagon tényleg Szeged a legszebb bokréta, amely bok­réta Lengyel Györgyi szemé­lyében egy virágszállal erősö­dött. A komisszárok időszaka elmúlt - hangsúlyozta a pol­gármester, utalva a szocialis­ták levezényléssel kapcsolatos információjára. Lejárt tehát a párt részérói a parancsnok mellé kinevezett politikai biz­tosok ideje, s ezt a szocialis­táknak is tudomásul kell ven­niük. Megtudtuk: az NKÖM kabinetfőnökét - aki nem szeptember elseje, hanem sokkal régebb óta szegedi la­kos - közigazgatási jártassága és más tevékenysége miatt körülbelül egy éve csábítja a városba Bartha László. A csá­bítás sikerült. Elhangzott: ez annak is köszönhető, hogy ma már megtiszteltetés tisztségvi­selőként dolgozni a szegedi önkormányzatban. „Életút le­het Szegeden köztisztségvise­lőnek lenni" - fogalmazott a polgármester. Kérdésünkre, mely szerint milyen funkciót tölt be Lengyel Györgyi az önkormányzatban, Bartha el­mondta: kancellári tisztséget. A volt kabinetfőnök lesz az összekötő kapocs az irodák és a polgármester között. A pol­gármester közvetlen munka­társaként tevékenykedő Len­gyel Györgyi irányítja majd a polgármesteri hivatal irodave­zetőit, akik a kancellárnak tar­toznak közvetlen beszámolás­sal. Bartha László szerint mindez nem csorbítja Mezey Róbert jegyző hatáskörét. A polgármester elmondta, hogy Csonka Gábor körülbe­lül két héttel ezelőtt jelezte neki, hogy megkeresték kü­lönböző helyekről. „Tekintet­tel arra, hogy a stratégiai al­polgármester már javarészben elvégezte a munkáját, illetve azok olyan szinten állnak, hogy már maguktól is men­nek, lehet, hogy Csonka Gá­bor többet tud segíteni nekünk másutt, mint az önkormány­zatnál" - hangsúlyozta Bartha László, aki nem volt hajlandó többet elárulni az alpolgár­mester esetleges távozásáról. Sxabö C. Szilárd Leestek a kamatok! ABN AMRO Euró Személyi kölcsön ' A megadott kamat 1 000 000 foiintos hitelösszegtől örvényes, 2000. október 28-áig. A teljes hiteldiimutató euróban (260,34 forintos devizavételi arfolyamon) számolva 17,88°.. tol 32,08".. ig terjedhet a hitelösszeg és a futamidő függvényében. A kölcsönigénylés elfogadása minden őseiben a bank által vog/ett hitelelbírálástól függ. A teljes hitoldíjmutató és a kezelési költség mértékéről a Hirdetményből, illetve bankfiókjainkban vagy a Bankvonalon keresztül munkatársainktól érdeklődhet. További iőszieteket az Üzletszabályzat tartalma?. (D 06 40 444 444 k ABN AMRO Bank Bankfiókjaink: Hódmezővásárhely, Kossuth tér 5. Tel.: 62/241-666 • Szeged, Klauzál tér 5. Tel,: 62/551-420 • Szeged, Jókai u. 7-9. Nagyáruházpassage TeL: 62/551-520 • Szeged, Széchenyi tér 9. TeL: 62/560-250 • Szeged, Rókusi krt. 42-64. Tesco Áruház TeL: 62/551-010

Next

/
Thumbnails
Contents