Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-28 / 228. szám

10 SPORT CSÜTÖRTÖK, 2000. SZEPT. 28. motokrossz Szeged pár hónap le­forgása alatt - hála Far­kas Jánosnak és se­gítőtársainak - a ma­gyar motokrossz egyik központja lett. Szeptem­ber 30-án és október 1­jén már a harmadik ver­senyét rendezi az egyre rutinosabb szervezőgár­da. A Motor-Art SME, nem titkoltan, egy-két éven belül a 80 kcm-es géposztályú Eu­rópa-bajnokság megrendezé­sével kacérkodik. De azt egy másik pályára álmodták Far­kasék, melynek építését már meg is kezdték. A hét végén, szombaton, 13 órától a magyar bajnok­ság zárófutamának és a „Ro­land Memory" (a 12 éve tra­gikus hirtelenséggel elhunyt Czuczi Roland emlékére ren­dezik meg) elnevezésű nem­zetközi viadalnak ad otthont az öthalmi úti motokrossz­létesítmény. A szegedi Mo­tor-Art SME színeiben rajt­hoz áll Farkas Márk, Ör­dögh Gábor, Zombori Gá­bor (80 kcm). Gombos Atti­la, Hevesi Menyhért, Dömö­si Ferenc (125 kcm), Kovács Zoltán, Ördögh István és Márta Ferenc (250 kcm). Közülük, korosztályában és géposztályában. Farkas és Zombori a 3., Márta pedig a 2.-3. helyért van még ver­senyben az ob-n. Técsi Sán­dorral az élen természetesen a vásárhelyi Center Motor­sport „porfelhő lovagjai" is ott lesznek a népes és erős mezőnyben. Másnap, szintén 13 órai kezdettel, az országos Amatőr-kupa futamait bo­nyolítják le (közel 120 részt­vevővel!), amely szintén iz­galmas küzdelmeket Ígér. De a program már szeptem­ber 29-én (pénteken) rajtol a látványos motoros felvonu­lással. Az érdeklődők 17 órától a rakpart Stefánia előtti szakaszán tekinthetik meg a hét végi viadal majda­ni főszereplőit. I. P. labdarúgás A kvalifikációs NB Il-es labdarúgó-bajnokságból mindössze négy forduló van hátra. Az Alföld cso­portban szereplő Csong­rád megyei csapatok kö­zül egyedül a Makó FC érezheti „nyeregben", az­az NB Il-es helyen magát; a Hódmezővásárhelyi FC­nek erre semmi esélye nincs, miként az Algyő is nyugodtan készülhet már az októberben induló NB lll-ra. Az FC Szeged vi­szont még reménykedhet. Hasonló véleményen van Major László csapatkapi­tány is. - A Szajol a legutóbbi fordulóban 4—2-re legyőzte az éllovas Békést, s ezzel ismét felcsillant előttünk az első kettőbe jutás lehetősé­ge - magyarázta a hátvéd­sorból a középpályára előre lépett futballista. - A béké­siek eddig 20, mi pedig 15 pontot gyűjtöttünk, de gon­dolom, a pillanatnyilag 19­cel harmadik abonyiak sem mondtak még le az NB II­es tagságról. A bajnokság első köré­ben még gyengén szerepel­tek a szegediek, viszont a „visszavágókra" valósággal megtáltosodtak. A Szajolt 3-l-re, a Dömsödöt 4-0-ra, az Örkényt pedig 3-0-ra verték a kék-fehér-feketék. - A feljavulásunk igazi okát nem tudnám pontosan megmondani, de az biztos, hogy néhány ember a csa­patból lényegesen jobban csipkedi magát, mint a baj­nokság elején - próbált ma­gyarázattal szolgálni Major. - Meg talán azért is megy mostanában jobban, mert edzőnknek, Lóczi Istvánnak időre volt szüksége, hogy megtalálja, kialakítsa a leg­ütőképesebb formációt. Talán még nem késő, hi­szen a Békés botlásával le­hetőséghez jutott az FC Szeged, hogy egy huszáros hajrával „besurranjon" az első két hely egyikére. - Természetesen ez a cé­lunk, amelynek érdekében minden tőlünk telhetőt el is fogunk követni - vázolta a jövő terveit Major László. ­A hátralevő négy fordulóban a csoport három legjobb csa­patával, valamint a sereghaj­tó Gyomaendröddel játszunk. A helyzetünket nehezíti, hogy a két éllovassal, a Ma­kóval és a Békéssel egyaránt idegenben csapunk össze... Képesnek tartom magunkat a bravúrra, de ha most mégsem sikerülne kiharcolnunk az NB II-ben maradást, meg­tesszük azt a tavasszal. Szélpál László Készülődés az EB-re teremlabdarúgás Munkatársunktól Október 26-ától 29-éig Szegeden és Hódmezővásár­helyen rendezik meg a II. te­remlabdarúgó Európa-baj­nokság egyik selejtezőjét. A rangos viadalon a hazai gár­da mellett a holland, az azerbajdzsán és a litván együttes szerepel. A helyi szervezők, dr. Talpai János, a Csongrád Megyei Labda­rúgó-szövetség elnöke és dr. Kormányos Gábor, a CSLSZ főtitkára nem tétlen­kedik, a napokban például Huszár Istvánnal, a Magyar Labdarúgó-szövetség nem­zetközi osztályvezetőjével Szegeden tartott megbeszé­lést. Az összejövetelen a legapróbb részletekig meg­tárgyaltak mindent, amely a sikeres rendezéshez szüksé­ges lesz. Egy sikeres pályázat, s az idei magyar-jugoszláv válo­gatott meccs remek rendezé­se után kapta meg Magyar­ország a rendezői jogot. A csapatok október 25-én ér­keznek a Csongrád megyei székhelyre, majd másnap már két mérkőzést játszanak az újszegedi Sportcsarnok­ban. A hódmezővásárhelyi közönség október 27-én (pénteken) láthatja a négy csapatot, a Hódtói Sportcsar­nokban. Szombaton szünnap lesz, majd vasárnap ismét Szegeden csapnak össze az együttesek. Az utolsó nap kezdési időpontja még kér­déses, mert az MLSZ ve­zetői tárgyalásban vannak a Magyar Televízióval a ma­gyar-holland mérkőzés köz­vetítésével kapcsolatban. Idényzáró verseny A Major László (balról) képesnek tartja az FC Szegedet a bravúrra. (Fotó: Gyenes Kálmán) A sportág és a nézők egymásra találtak az öthalmi úti pályán. (Fotó: Miskolczi Róbert) még TARGONCA ELADÁS Újszerű gépek 2 db I t Komatsu 24 db 1,5 t Komatsu 3 db 1.8 t Komatsu 4 db 2 t Komatsu 2 db 3 t Komatsu benzin—gázüzeműek. TOTÁL SZERVIZ Hódmeztfvásórhel). Szt. István tér 9. Tel.: 62/222-436. ÖKt ül Hatja <*, 1/eleHce £ttene»t Ételválaszték: - frissensültek - pizzák - napi ajánlatok - előfizetéses étkezés. Egyetemi és főiskolai hallgatóknak 5%-os kedvezmény! Szeged, Pulz z. 23. Tel: 31-21-91. Egymilliárd forint éves forgalmú kereskedelmi és vendéglátóipari kft. nagy gyakorlattal rendelkező FŐKÖNYVELŐT KERES. Részletes pályázatokat „Leinformálható 22323" jeligére a Sajtóházba várunk. Olyan szakmailag jól felkészült - adózásban, könyvelésben jártas ­MUNKATÁRSAT KERESÜNK, aki egy önelszámoló, termelő-szolgáltató cég adminisztratív könyvelési munkált végezné. Alapvető követelmény, mérlegképes könyveiéi képzettség, alkalmazói számítógépes ismeret. Feltételek: közép vagy felsőfokú szakirányú végzettség Imérlegképes könyvelő) egyéb szakirányú kiegészítők előnyt jelentenek (adótanácsadó stb.) Csak a szakmai önéletrajzzal, illetve a bruttó kereseti igény megjelölésével tudunk a pályázatra válaszolni. „Október 22276 "jeligére a sajtóházba. A szegedi ALFA HOTEL*** tájékoztatja partnereit és kedves vendégeit, hogy a szálloda, költözés miatt, 2000. október l-jén bezár. új cím: 6724 Szeged, Teréz u. 30. Várható nyitás: 2000. november-december (A nyitás pontos dátumáról tájékoztatjuk állandó partnereinket.) Az új helyen változatlan áron, magasabb színvonalon varjuk kedves vendégeinket! Telefonszámaink változatlanok maradnak! MARTSZANITER NAGYKER. KFT. Magyarország egyik legnagyobb, épületgépészeti termékeket forgalmazó vállalata, nemzetközi háttérrel, komplett műszaki megoldásokat kínál, fejlett szolgáltatásokkal és logisztikával, iparosoknak, viszonteladóknak, szerelő-kivitelező cégeknek. Értékesítési tevékenységünk bővítése érdekében az alábbi munkakörbe keresünk szakembert: ELADÓ a szegedi Mestercentrumunkba. Feladatok: • A vevőkkel való folyamatos kapcsolattartás. • A vevők igénye szerinti ajánlatok, megbízások elkészítése és lebonyolítása. • Projektüzletek lebonyolítása, új igények, megbízások követése, telefoneladás. • Vevőképzés, tanácsadás, termékbemutatók. • Piacfigyelés és -elemzés. Ideális jelölt: • Műszaki érettségi vagy technikusi oklevél (minimum). • Száftu'tógépes alapismeretek. • Termék- és vevőismeret. • Eladási tapasztalat. • Dinamikus, nyitott az új kihívások iránt. • Jó kommunikációs képesség Ajánlat: • Karrierlehetőség egy fejlődő nemzetközi cég keretein belül. • Teljesítményarányos, attraktív jövedelem. • Sikerorientált, dinamikus csapatban való munkalehetőség • A terület saját ötletek alapján történő alakításának lehetősége. • Számítógépes ismeretek elmélyítése. A jelentkezéseket kérjük a hirdetés megjelenését követő 14 napon belül Wagner Gabriellának vagy Kamecker Grétának, az alábbi címre küldeni. Minden jelentkezést maximális diszkrécióval kezelünk. MART Kft., 2120 Dunakeszi Székesdűlő, Házgyár Telefon: 06-27/542-213, 06-27/542-214 • Fax: 06-27/344-802 e-mail: janos.jano@mart.hu cV.v AWT 2084 mosógép JP POP Fl" max. 800 ford./perces szabályozható centrifuga Whirlpool márkabolt és bemutatóterem Tel.: 62-425-477. Tel./fax: 62-423-787. 6720. Szeged, Dózsa u. 12. Nyitva: H-P.: 9-18, Szo.: 10-13 Öszi beépíthető CV1. O/ ,5 kg mosópor + 1 I öblítökoncentrátum ajándék 89 900 Ft 79 900 Ft Akciós ár: Rendkívüli csereár*: AWT 2056 2)5 900 FT max. 500 ford./perc fix Akciós ár: 69 900 Ft 59 900 Ft AWT 2061 mosógép 9A 900 FT max. 600 ford./perc Akciós ár: Rendkívüli 79 900 Ft 69 900 Ft háztartásigép-vásár! A Whirlpool háztartási gép teljes típus- és színválaszték 2000. évi modelljeit 20% engedménnyel vásárolhatja meg! Egyes típusok 30-40%-os árengedménnyel! Ezenkívül különlegesen kedvező csomagárakkal várjuk vásárlóinkat. Pl.: 2001. évi modell sütő, főzőlap, mosogatógép INOX 43P 900ft helyett 339 900 Ft Csak nálunk: ajándék szerviz klubkártya Whirlpool termékekre! Garanciaidőn túl további 1 évig kedvezményre jogosít fel a szervizellátás díjából. ÚJ felültöltős Whirlpool mosógép: - legkorszerűbb felültöltős mosógépek - dinamikus fogyasztásvezérlés - gyűrődésgátló rendszer - víz- és energiatakarékos programok. Rendkívüli csereár1 * Működőképes Energomat mosógép (kivéve Thermál) leadása esetén

Next

/
Thumbnails
Contents