Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-26 / 226. szám
KEDD, 2000. SZEPT. 26. A HELYZET 11 I? Nehéz pontos képet kapni a Szegeden működő könyvkiadókról, hiszen a több milliós példányszámot elérő, komoly, profi cégektől az évente egyegy kötetet megjelentető egyszemélyes vállalkozásokig mindenre akad példa. Ahogyan nemzetközi könyvkiállításokon is sikert aratá mestermunkával éppúgy találkozhatunk, mint a könyves szakma szégyenével, a tartalmilag és küllemileg is minősíthetetlen selejttel. Úgy tűnik, igazi verseny nincs a szegedi könyvkiadók között, mert szinte valamennyien speciális profilt választottak. A rendszerváltás után liberalizálódott a könyvkiadás, a több évtizedes múlttal rendelkező privatizált nagy állami vállalatok mellett szinte minden vidéki nagyvárosban tucatnyi kisebb-nagyobb helyi kiadójött létre. Szegeden sem lehet pontosan megmondani, hány vállalkozás, intézmény, alapítvány vagy magánszemély foglalkozik könyvkiadással, hiszen az évi több milliós példányszámot elérő kiadótól a melléktevékenységként évente néhány száz példányban egyegy kötetet megjelentető egyszemélyes vállalkozásig mindenre akad példa. Cél: a sajtóapostolkodás Dr. Harmath Károly O. F. M. ügyvezető igazgató irányításával 1990 óta működik Szegeden az Agapé Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft.. amelynek fő célja a sajtóapostolkodás. A Hitélet című katolikus vallási folyóirat mellett teológiai szakmunkáktól az életvezetési tanácsokat adó kiadványokon át a gyermekkönyvekig sokféle könyvet kiadnak, valamennyit áthatja a katolikus szellemiség. A Mátyás téren saját bemutatóteremmel rendelkeznek, ahol valamennyi kiadványuk megvásárolható. Eddigi legnagyobb sikerük a piros Képes Biblia és A kereszténység történeti atlasza. Az Agapé-könyveket az egész országban terjesztik, de nem a nagykereskedőkön keresztül, hanem egy saját könyvkereskedőt alkalmaznak, aki autóval jáija az országot, és személyesen keresi fel a katolikus könyvesboltokat. A csak kis példányszámban megjelentethető nívós szakirodalomra specializálódott a Gradus ad Pamassum Kiadó. Szerkesztője, Zsoldos Sándor szerint igyekeznek azokat a társadalomtudományok körébe tartozó, igényes könyveket kiadni, amelyek megjelentetésére a kis kereslet miatt a nagy kiadók nem szívesen vállalkoznak. Eddigi legnagyobb sikeriik J. Nagy László kötete. Az európai integráció politikai története és az Apró Ferenc szerkesztésében megjelent Szögedi olvasókönyv. Tóth Sándor szerkesztésében már készül egy érdekesség, a Weöres Sándor Psychéjében is emlegetett Körkép a szegedi könyvkiadásról A külcsín és a belbecs Ungvárnémeti Tóth László verseskötetének kiadása. A Gradus ad Parnassum számára az okozza a legnagyobb fejtörést, hogyan találja meg, érje el speciális érdeklődésű olvasóközönségét. A Tisza hangja A Bába és Társai Kft. eredetileg egyszerű nyomdaként indult, mint Majzik István ügyvezető igazgató fogalmaz, a profit terhére kezdtek könyveket kiadni. A helyi értékek megmentését, pártfogolását tartják legfontosabb céljuknak, de legjobb könyveik országos érdeklődésre is számot tartanak. Nagy sikert arattak millenniumi kiadványaik, Polner Zoltán Isten zsámolya című néprajzi munkája, valamint a Tömörkény- és a Gárdonyi-kötet. A Tisza hangja címmel indított könyvsorozatuk immár a 83. kötetnél tart. Állandó szerzőjük Horváth Dezső, Turi József, Dér Endre, Péter László, Simái Mihály valamint a nemrégiben elhunyt, az utóbbi években szépíróként is befutott Németh András főorvos. A kft.-nek nincs haszna a könyvkiadáson, így szerzőinek nem tud honoráriumot sem fizetni, csak tiszteletpéldányokat ad. Az ügyvezető igazgató, akit lelkesedése miatt sokan a szegedi könyvkiadás apostolaként tisztelnek, úgy véli, a korábban uralkodó mennyiségi szemlélettel szemben a jövőben a minőségre kell törekedniük. Nagy vállalkozásra készülnek: szeretnék megjelentetni a Reiznerféle négykötetes Szeged története hasonmás kiadását, és a XX. századról szóló kiegészítő kötet megírására pályázatot hirdetnek. A JATEPress nem önálló vállalkozásként, hanem a Szegedi Tudományegyetem egyik egységeként működik, munkatársai valamennyien közalkalmazottak. 1991-ben az előd kiadó csődje után Szőnyi Etelka, az új kiadói főszerkesztő néhány fős csapatával a minősíthetetlen technikai háttér ellenére is vállalta a munkát, hogy maradjon az egyetemnek saját kiadója és nyomdája, amely többek között az egyetemi jegyzeteket is megjelenteti. Ma már a legmodernebb számítástechnikai és nyomdai háttérrel dolgoznak, így kiadványaik nemcsak tartalmilag nívósak, hanem egyre szebbek is. Legfrissebb büszkeségük Aquinói Szent Tamás Benyik György szerkesztésében magyarul Évente több száz kötetet jelentetnek meg a szegedi könyvkiadók. (Fotó: Schmidt Andrea) megjelent Catena Aureája. A JATEPress a túl drágán dolgozó nagy könyvterjesztőkkel nem áll kapcsolatban, hanem a társegyetemekkel és a szakkönyvesboltokkal együttmű•ködve szervezi meg a teijesztést. Szótárprogram - Szegedről Több évtizedes könyvkereskedelmi tapasztalatokra építve hozták létre a Grimm Könyvkiadót. amelyről elnevezése alapján azt gondolhatnánk, mesekönyvekkel foglalkozik, pedig valójában a Grimm-testvérek kiemelkedő nyelvtörténeti és lexikográfiái munkássága motiválta a névválasztást. A kiadó ügyvezető igazgatója. Borbás László úgy véli, Szeged ideális székhely cége számára, mert itt adott a szükséges szellemi háttér. A Nemzeti Tankönyvkiadóval közösen egy új szótárprogramot indítottak: olyan modem kétnyelvű szótárakat készítenek, amelyek maximálisan figyelembe veszik a megváltozott társadalmi és nyelvi környezetet, felhasználják azokat a tapasztalatokat, amelyeket a nemzetközi lexikográfia az elmúlt évtizedekben a tanulószótárak kifejlesztésében elért. Borbás László szerint ezeknek a sokkal kommunikatívabb, szövegösszefüggéseket, szókapcsolatokat is közlő szótáraknak a használatával 40 százalékkal eredményesebb lehet a nyelvtanulás. Német minta alapján szervezték meg az értékesítést: kiadványaik 35 százaléka direkt eladás (iskolák, nyelviskolák. Honvéd téri bemutatóterem), 65 százaléka a Libro-Trade kiadói kiszállító közvetítésével talál gazdára. Legsikeresebb könyveik: Péter László és Nagy Botond Szeged című képes albuma. Pálfy Miklós Francia-magyar kéziszótára és Hessky Regina Német-magyar kéziszótára. Kis példányszámú, regionális kiadványokkal - néprajzi munkák, Móra: Aranyszőrű bárány és Betlehemi csillag című kötetének hasonmás kiadása - indult a Lazi Kiadó, amely ügyvezetője, a SZTE BTK Olasz Tanszékén oktató Lázár István becenevéről kapta nevét. Ma már az országos terjesztés a főként szépirodalommal foglalkozó kiadó célja, ezért nemcsak a belső tartalom, hanem a külső megjelenés minőségére is nagy figyelmet fordítanak. Lázár István azt mondja, szerencse kérdése is, hogy sikerül-e megtalálniuk azokat a kiadványokat, amelyek épp hiányoznak a piacról. A Poe összes versei és a Muskétás tanár úr című Ady-prózakötetük jó választás volt, gyorsan elfogyott. Ugyancsak nagy siker a gyöngyfűzés mesterfogásait bemutató, gyerekeknek szóló Gyöngy-világ sorozat, és nagy a kereslet a kétnyelvű könyveik iránt is. Aranyat érő tankönyvek A legnagyobb szegedi könyvkiadó a tankönyvekkel és oktatást segítő kiadványokkal foglalkozó, évente több milliós példányszámot elérő Mozaik Oktatási Stúdió, amely a tankönyvkiadók országos versenyében az előkelő 4.-5. helyen áll. A cég kiemelt szerepet vállal a pedagógusok módszertani továbbképzése terén. Különböző tankönyveikkel, különösen a természetről tizenéveseknek című tankönyvcsaláddal számos rangos szakmai díjat begyűjtöttek: eddig összesen tíz arany díjat nyertek az évről-évre megrendezett HungaroDidacl kiállításokon, tavaly pedig megkapták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai Könyvdíját. Nagy elismerést arattak a frankfurti könyvvásáron munkatársuk, a tavasszal Munkácsy-díjjal kitüntetett Deák Ferenc grafikusművész, tipográfus Betű és rajz című magyar-német-angol nyelvű albumával. A Mozaik a könyvkiadás mellett CDROM-ok és internetes oktatóanyagok készítésével is foglalkozik, de egyelőre ezek a termékek nem igazán piacképeA kiadó neve A kiadó indulása Fő profil 1999-ben kiadott könyvek száma 1999-ben kiadott könyvek összes példányszáma Agapé 1990 katolikus vallási témájú könyvek 38 76.000 Bába és Társai 1995 szociográfia, helyi kiadványok 28 24.000 Gradus ad Parnassum 1996 társadalomtudomány 8 3.000 Grimm Könyvkiadó 1996 szótár 11 nem publikus JATEPress 1991 tankönyv, jegyzet 45 35.000 Lazi Kiadó 1997 szépirodalom 38 150.000 Mozaik Oktatási Stúdió 1990 tankönyv, oktatási segédanyag 209 2.125.000 Tiszatáj Alapítvány 1997 szépirodalom, társadalomtudomány 3 2.400 sek. A cég tervei között szerepel rangos erdélyi írók, költők műveinek kiadása Deák Ferenc illusztrációival, valamint további gyermekkönyvek megjelentetése. Önálló terjesztői hálózata és saját könyvesboltja is van, internetes honlapja (http://www.mozaik.info.hu) példaértékű. Elsősorban a folyóirat vonzáskörébe tartozó szerzők számára biztosít újabb publikációs lehetőséget a könyvkiadással is foglalkozó Tiszatáj Alapítvány. Mint Olasz Sándor főszerkesztőtől megtudtuk, elsősorban pályázati forrásokból finanszírozzák az országos terjesztésű Tiszatáj-könyvek sorozatot, ami egyben garanciát jelent arra, hogy csak színvonalas műveket jelentetnek meg. A szerkesztőség legfeljebb évi 5-6 kötet kiadására tud vállalkozni, az idei termésből kiemelkedő sikert aratott a Kossuth-díjas Nagy Gáspár „Húsz év a kétezerből" című verseskötete, és bíznak az elmúlt hetekben megjelent „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?" című, neves szerzőket felvonultató ezredvégi esszégyűjtemény kedvező fogadtatásában is. Közelebbi terveik között szerepel Lengyel András Kosztolányi-tanulmányainak, Péter László válogatott irodalmi tanulmányainak, valamint Sándor Iván Regény és történelem című esszékötetének kiadása. A fentieken kívül még legalább ugyanennyi könyvkiadó működik a városban, valamennyi bemutatására nem vállalkozhattunk. Nem is reagált mindegyik pozitívan az érdeklődésünkre, például az egyik nagy tradícióval rendelkező könyvkiadó nem kívánt összeállításunkban szerepelni, információt sem adott, mondván, sok az ellensége, sokan irigykednek sikereire, ezért kerüli a nyilvánosságot. A szegedi kiadványokat naprakészen nyomon követő Sík Sándor Könyvesbolt vezetője, Sisak Gizella szerint a városi és a megyei önkormányzat könyvkiadói tevékenysége is példaértékű. A millennium alkalmából a megye két rangos kötetet is megjelentetett: Csongrád megye építészeti emlékei, valamint Európa és Magyarország Szent István korában címmel. A szegedi önkormányzat a Kass-albummal és a helyi művészeket bemutató könyvsorozatával dicsekedhet. Raktáráruház kellene A szegedi kiadók közös gondja, hogy nincs a városban egy olyan nagykereskedelmi raktáráruház, ahol a könyvesboltok valamennyi helyi kiadványt megtalálnák. A teijesztés anomáliái miatt így gyakran nem jutnak el a kötetek a potenciális olvasóhoz. A szegedi könyvkereskedők szerint mára túlkínálat alakult ki a helyi munkákból, nem ártana olykor piackutatást is végezni, mielőtt megjelentetnek valamit. A vevők egyre igényesebbek, a belbecs és a külcsín egyformán fontos számukra, a silány minőségű könyvek még ismert szerzők esetén is egyre nehezebben találnak gazdára. Hollősi Zsolt Láng-akció A beteg gyermekekért DM-informóció A 81 éves Láng Miklós író fáradhatatlanul szervezi pénzadománygyűjtését - a Láng-akciót - a magyarországi leukémiás gyermekek gyógykezeléséhez. Az idős ember a 11 éve életre hívott Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára tavaly 1 millió forintot gyűjtött össze, főleg egy-két ezer forintos adományokból. Az író idén ismét adakozásra hív fel, s azoknak, akik legalább kétezer forintot küldenek az alapítvány javára, dedikált novelláskötetét küldi ajándékba. Az alapítvány javára befolyt összegből az ország 10 leukémiás centrumát - köztük a szegedit - támogatják. A súlyosan beteg gyerekek gyógykezelését segítő adományok az alapítvány OTP-nél vezetett 11709002-20065829 számú folyószámlájára fizethetők be, a csekkre írják rá: „Láng-akció". Kulturális fesztivál az egyetemen Munkatársunktól Ötödik alkalommal rendezik meg idén a Szegedi Tudományegyetem őszi kulturális fesztiválját, amely elsősorban az intézményben bejegyzett öntevékeny és művészeti csoportoknak nyújt bemutatkozási lehetőséget. A fesztivál október 2-i hivatalos megnyitóját már több rendezvény megelőzi. így ma 19 órától az alsóvárosi ferences templomban Solymosi Ferenc orgonaművész hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők. A koncerten a Lassus kamarakórus közreműködik Géczy Szilvia vezényletével. Aba-Novák Vilmos rajzaiból és akvarelljeiből rendeznek kiállítást, amelyet csütörtökön 15 órakor nyitnak meg az SZTE aulájában. Ezt követően, 16 órától a tanácsteremben Aba-Novák Vilmos művészetéről tartanak tudományos konferenciát. Tempuspályázatok Munkatársunktól A Tempus Közalapítvány idén ősszel is megrendezi hagyományos regionális felsőoktatási kampányát Budapesten és az ország hat egyetemi városában. Szegeden a tudományegyetem rektori hivatalának tanácstermében tartanak tájékoztatót szeptember 27-én, szerdán 10 órától. A rendezvényen a résztvevők megismerhetik a megújult európai uniós oktatási és képzési programok hangsúlyos elemeit, hallhatnak a pályázati formákról, valamint tájékozódhatnak a programok kínálta eg yéb lehetőségekről. A közalapítvány által koordinált Tempus, Socrates, Leonardo da Vinci és Ceepus elnevezésű programok keretében eddig több mint tízezer hallgató és kilencezer oktató kapott támogatást egyéni kiutazásához. Munkatársunktól Falunapokra várják az érdeklődőket szeptember 30án és október l-jén Zákányszéken. A szombati nyolcórás zenés ébresztő után ünnepi szentmisét tartanak. A Dózsa György utcában a mórahalmi fúvószenekar és mazsorettcsoport szórakoz'atja a közönséget 10.45-től. A művelődési házban 1 1 Zákányszéki falunapok órától Ott József, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke átadja a millenniumi megyezászlót. Kovács József polgármester díszpolgári címet és pedagógus szolgálatért emlékérmet adományoz. Az általános iskolában a legkisebbeket játszóház, szüleiket pedig csipke-, illetve helytörténeti kiállítás várja. A sportcsarnok mellett délután 2 órától bárki lovagolhat. „Hazám, hazám - a honfoglalástól az államalapításig" címmel zenés történelmi játékot mutatnak be délután 4 órától, melyen a helyiek mellett makói, szegedi, kecskeméti és dunaújvárosi néptáncosok is részt vesznek. Este hét órától a sportcsarnokban műsoros falunapi bált rendeznek, melyen többek között a legjobb helyi barackbefőtt-főzőnek járó címet is átadják. Másnap, vasárnap délelőtt 9 órakor ünnepi szentmise, utána helyi, röszkei, kelebiai, öttömösi, pusztamérgesi és mórahalmi iskolások millenniumi színdarabot mutatnak be „István és kora" címmel. Délután 2 órától pedig sportversenyeket, kispályás labdarúgást, asztalitenisz és zsinórlabda-bajnokságot rendeznek. A számviteli törvényről Munkatársunktól A Magyar Közgazdasági Társaság, az Adótanácsadó Egyesület, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara, valamint a Penta Oktatási Centrum rendezésében tegnap, hétfőn kétnapos továbbképzés kezdődött Szegeden, a Forrás Szállóban. A könyvelőknek, adótanácsadóknak szóló előadássorozaton az új számviteli törvénnyel kapcsolatos változásokkal ismerkedhetnek meg a szakemberek.