Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-26 / 226. szám

KEDD, 2000. SZEPT. 26. KITEKINTŐ 7 Kedves Móíahalmiak! A

z egyhetes mórahalmi városünnep jó véget ért (jól is kezdődött). Napsütéssel indult a hét, aztán, ahogyan leltek a napok, úgy borult el a kisváros fölé hajló ég, s néha-néha a reggeltől estig szervező, telefonáló, intézkedő, szaladgáló, mindenre fölkészülő rendezők homloka is... De szerencsére, a hétvégén csak fenyegettek a felhők Mórahalom fölött, így sem a szombati szüreti mulatságot, sem a vasárnapi millenniumi városünnepet nem zavarta meg komolyabb eső -az a kevés pedig, amit vasárnap reggel az égiek mégis rászitáltak a parkra, épp arra kellett, Iwgy az ünnepségre gyülekezők beszívhassák a fólfrissült lombok'és füvek őszi illatát. Aztán a rendezők homloka is földerült. Magyar Istvánné Rozika, aki egymagában, szinte külön „intézményként" szervez miiulen szervezhetőt (előadóesttől kezdve az erdélyi testvér-települési kapcsolatokig), lakásvásárlásával egy időben intézte a városnapol is. Még csak el se fáradt: az óvodában megterített vasárnapi ebédnél, gyönyörű, zöld-fekete díszes ruhájában ült, megszépülve, mintha nem dolgozott volna egész héten, éjt nappallá téve. Persze igen sokan vannak még, a háttérben dolgozók, akik nélkül nem lehetett volna ilyen szép és gördülékeny a Iwmokháti város millenniumi ünnepi hete. A Móraép Kht. dolgozói például, akik rakták a sétány tégláit, építették az iskolaszárnyat, szorgoskodtak a díszkút körül, amelynek koronáját az utolsó két napban még szépítgette egy helybeli, művészetek iránt is érzékeny, jólelkű mesterember. És hát a polgármester, aki bevallotta, hogy neki egyenesen „szenvedélye Mórahalom", annyira szeretné látni a városfejlesztési tervek megvalósulását. Amikor Nógrádi Zoltán vasárnap délelőtt odaállt a millenniumi ünnepség emelvényén a mikrofon elé, s első szavai alá „beúszott" az alkalomhoz illő, enyhén patetikus zene, még senki sem gondolta, hogy beszéde vége felé többen is törölgetik majd a szemüket elhomályosító könnyeket. Komoly, katonaviselt, középkorú férfiember (akivel e sorok írójának a kalocsai páncélos laktanya egyik hálókörletében négy hetet volt alkalma eltölteni az eskütételig), a bő félórán át borral folyó díszkúthoz közelítve nem tagadta: őt is meghatotta az ünnep emelkedettsége. Kicsit visszaereszkedve az anyafiildre: emelkedtek a poharak is, mégpedig a szombati szüreti mulatság „előjátékaként" tartott borkóstolón. A piactéri fák alatt fölvert kis sátorba bizakodva húzódtak be a borok barátai. A mélyzölden megcsillanó fiaskók és sárga meg vörös borokkal csábító üvegkancsók előtt Kalmár István, a mórahalmi hegyközség hegybírója beszélt a borok vetélkedőjének eredményéről. Eszerint a benevezett tizenkilenc minta közül Tóth István ásotthalmi termelő chardonnay-ja érdemelte ki a legmagasabb elismerést, a „nagy aranyérmet"; további négy bor arany medáliát, kilenc ezüstöt, egy pedig oklevelet kapott. A tudósító oly' szerencsésnek mondhatja magát, hogy szakértő módon kóstolhatta meg a nagydíjas chardonnay-t. Előbb megtáncoltatta a talpas pohárkában, hogy fölszabaduljon a bor illata; aztán megdöntötte a poharat, hogy belső falán láthassa a gótikus ablakívet leíró, visszafolyó bor glicerintartalmát, majd megtudta, hogy az ajkak közé öntött bor gyümölcsízeit a nyelv két oldala ismeri föl igazán, valamint, hogy a magára adó borbíró kiköpi a kóstolót (utóbbi művelet a sátorban elmaradt). A

mórahalmi városünnep olyan volt, mint a könnyű, finom bor emléke, amelynek szárnyán a hétköznapokból fölemelkedő ember azért még földközelben marad. Dr. Pásztoréit álma: mintagazdaság! A nagy népi-nemzeti osztozkodás után Akkor ki mit is mond? Udvari jelenet a pusztaszeri tanyán. (Fotó: Gyenes Kálmán) Hatvaniék pusztaszeri tanyájába dr. Pásztorék költöztek. A Vas megyei Csánigról érkeztek. A gyermek Kitti hatodik, Gizella negyedik osztályos. A paprikaszárító mellől kövezett út visz a faluba, azon kerékpároznak az iskolába. Ha estig maradnak, mert zenére, tornára, játékra járnak, apjuk eléjük teker. Ilyenkor ismerkednek a természetvédelmi táj szépségeivel. Anyjuk öröme is határtalan: munkát kapott. A szárítóban zsákol egész nap, de jön véle valamicske pénzmag a házhoz. Dr. Pásztorék mintagazdaságról álmodnak. - Ha a gyerekek életkorát nézzük, mi még itjú házasok vagyunk. Jánossal már fölneveltünk hatot, de Kitti és Gizella iskolások. Dr. Pásztomé, Dósa Gizella simán letagadhatná a korát. Mint mondotta: mindketten két-két fiút és egy-egy lányt hoztak az előző házasságból. Jó anyagiakban éltek, lakást, berendezett otthont hagytak vissza. Jászberényi és füzesabonyi gazda gyermekei találtak egymásra az első házasság sikertelensége után. János állatorvosként, Gizella kórházban dolgozott. Eltek, mint Marci Hevesen. - Csánigról azért kellett mozdulnunk, mert eladták az osztráknak a fejünk fölül a tehenészetet és a telepi lakást. A tanya, ahová jöttünk, tetszik, de két éve azt érzem, hogy még mindig bőröndben mindenünk. Nem az otthonunk. Ennek kicsit a látszat ellentmond. Pásztorék tanyája olyan, mint a többi. Van benne minden. Víz, villany, gáz. - Még nincs a nevünkön kapcsolódik a beszélgetésbe János gazda, miután, ahogy mondotta: „kicsit lemosta magáról a munka porát." A téeszes múlt történéseinek rövid vázolása után tudjuk meg: - Almaim határán vagyok - mondja dr. Pásztor - gyerekkori vágyam, hogy legyen egy gazdaságom, 50 lóval, 100 tehénnel. Apám a gimnáziumba akart íratni, de szándékosan lerontottam a jegyeimet és így a gyöngyösi mezőgazdasági iskolába irányítottak. Állatorvos lettem. Apám földjét elvették, ezért is alakítottuk meg elsőnek a vasi kisgazdák csoportját, még jóval Torgyán érkezése előtt. Apám kisgazda volt, bíztunk a váltásban. - És?! - Tíz év alatt össze fogtuk volna a családot, minta gazdasággal, de ez lett belőle... - Mármint, mi?.' - Nem szívesen beszélek róla, de pillanatnyilag sehol se állunk. Nem kapunk segítséget. -Járna? - A mezőgazdaságban dolgozom 63 óta. Nekem a nagy népi-nemzeti osztozkodásból egy fillér se jutott. - Másnak se nagyon... - Azért volt pár, aki a csak ült a fenekén, és többszörösen milliomos lett. - Hogyhogy? - Például, valaki a pártbizottság osztályvezető-helyettese volt, téeszelnök lett, és neki folyamatosan számolták a mozgalmi éveket. Nekem nem adtak se részarányt, se üzletrészt... - A huszon-valahány év- A közös első osztásakor nem volt meg az öt évem. Mentem a lakásért, a szakmáért. Sokat váltottam. Kellett a pénz az építkezéshez, a gyermekek tartásához. Voltam jószághizlaló gazda, de akkor még ezt nem nézték jó szemmel. Mindig szálka voltam a hatalom szemében. A végén telepvezető főállatorvos, egyszemélyi vezető voltam, meglelt volna a lehetőségem, hogy annyit vegyek el a közösből, amennyit csak akarok. De nem akartam. Hittem, hogy igazságosan is haladhatunk. - Most már nem hiszi? - Ha elvállalom az országgyűlési képviselőséget, vagy más hatalmi beosztást, már biztos másképp állna a szénánk. - Késő bánat... - Egyáltalán nem bánom, csak igazságtalannak tartom. A Pásztorok 13-an voltak testvérek, édesanyámék heten, mi hatan, a kárpótlásból szinte semmi se jutott. Ha a közösből nem adják el 80 millióért, azt, ami 150-et ér, úgyhogy még hatvan embert ki is rúgnak, akkor most lenne tőkéje sokaknak. Én meg a feleségem is mindenért becsülettel megdolgoztunk. Soha egyetlen fillért nem kértünk az államtól. Most meg csak írogatjuk a leveleinket minisztériumtól-minisztériumig. - Miért? - Kérjük, hogy legyenek hozzánk méltányosak. Hat gyereket fölneveltünk, fizettünk mindent, amit kellett és még szeretnénk a két késeit is tisztességgel útjára indítani. De se hitelünk, se pénzünk. Amit a napszámmal keresünk, föléljük. Mások elmehettek nyugdíjba ötvenöt évesen, én hatvan vagyok, mégse tehetem. Az állatorvosi munkára gondolni se merek. Biciklivel? Nincs kocsi, nincs gyógyszer, nincs körzet. A mintagazdaságban bízok. Ha meglenne az induló tőkénk, olyan gazdaságot alakítanánk, hogy bárki megnézhetné. Mindnyájan becsüljük a földet, szeretjük az állatokat. Hála Istennek, orvosnál még nem voltam, édesanyám 81 éves, nagyapám 88 évesen, kézi kaszával levágott egy hold lucernát. Ha azt számolom: van még harminc dolgos évem! Farmer szeretnék lenni, jó farmer. Úgy vettem észre, Torgyánék meg a többi miniszter is, akihez segítségért fordultunk: kicsit lenéznek bennünket. Dr. Bernáth Varga Balázs, országos főtitkár például ezt írta: „Örömteli, hogy Önök is a megélhetésüket, saját sorsuk jobbra fordulását nem tétlenül szemlélve, valaki mástól várva szeretnék megoldani, hanem aktívan dolgoznak ezen. Úgy gondolom, hogy az Önök erőfeszítései mellett a helyi önkormányzatnak is kötelessége segítséget nyújtani azon állampolgárainak, aki önhibáján kívül ilyen vagy hasonló helyzetbe kerültek." Megjegyzés: dr. Pásztorokat mindenhonnét, ahonnét leendő mintagazdaságukhoz állami segítséget kértek, a képviselők alkotta szabályokra tekintettel söprűzték ki. A törvény nevében! Majoros Tibar Ha Feri biciklizik... ...az emberek már veszik elő a gereblyét, húz*ák ki a fűnyírót. Annyira tudja már mindenki, ha a Polgármester erre jár, szétnéz. Nem szól ő semmit, de látjuk, hogy állandóan a falut figyeli. Magunk miatt is muszáj a rendet tartani nemcsak itt a bolt e'őtt, hanem otthon, a háznál is. A nyáron történt, hogy előttünk az egyik helyen nem volt olyan szép Mid a fű, mint a másikon. Kati lányom fogta a locsolót és addig öntözte, ameddig egyforma nem 'ett. Mások is így csinálják, mert a falu utcái széPeK, virágosak. Olyanok, mint amelyiknek van 9ozdája... A bolt előtti árok rendbetételénél most Matyuszka, vagyis hát Kurucz Istvánné a segítő, de a bolt minden dolgozója söpör, ha úgy kívánja a helyiét... (Szöveg: Nóvák Imréné, főnökasszony, fagybolt. Feri: Sánta Ferenc polgármester, Csengefotó: Gyenes Kálmán) Dorozsma: A szarvasmarháról tanácskoznak DM-információ A Kiskundorozsmai Déli-Farm Kft. ünneppel egybekötött szakmai tanácskozást tart a Fehér-tói halászcsárdában holnap, szerdán délelőtt. A 9 órakor kezdődő összejövetel sorában már a hatodik, s most külön jelentőséget ad a szarvasmarha-tartók tapasztalatcseréjének, vélemény-nyilvánításának, hogy a tanácskozás egyben a szarvasmarhatartás segítéséért munkálkodó Déli Farm Kft. tízéves fennállásának ünnepe is. Palotás Sándor ügyvezető igazgató megnyitója után Dr. Brydl Endre, az állatorvos-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karának tudományos főmunkatársa a tejelő tehenészetek takarmányozásában előforduló rendellenességekről, Dr. Szili János, a BOS-Genetic Kft. ügyvezető igazgatója pedig a Holstein-friz bikák új évezredbéli szerepéről tart előadást. Mit szól a város ünnepéhez? Gergely András, a Hargita megyei önkormányzat szakfelügyelője (Csíkszentmárton): - Mórahalom erdélyi testvérvárosának képviselőiként érkeztünk szombaton, s azóta részt is vettünk minden rendezvényen. Csoportunk fölvonult a szüreti mulatságon, a díszkút avatásán, az iskolaszárny átadásán. Minden nagyon jól sikerült, de legjobban talán mégis a millenniumi ünnepség tetszett. Csodálatosan sikerült, a rendezők jelesre vizsgáztak; bármely nagyváros büszke lehetett volna erre az eseményre. íj \ i v ¥ Katona Lászlóné, vendéglős (Mórahalom): - Mi a férjemmel keveset láthattunk az egész heti programsorozatból, mert minden nap (hétvégén is) nyitva tartottuk a „Négyes vendéglőt", s elég élénknek bizonyult a forgalom. De ott voltunk a vasárnap reggeli, ünnepi szentmisén, s eljutottunk az iskolaavatásra is. Nagyon örülünk az új épületszárnynak, mert mindkét kislányunk itt tanul. Nóra negyedikes és testnevelés tagozatos, Angéla hetedik osztályos, néptáncos; boldogok vagyunk, hogy ilyen gyönyörű iskolában tanulhatnak! Murányi György, nyugdíjas (Mórahalom díszpolgára, korábban a település tanácselnöke): - Csak elismeréssel szólhatok az egész heti eseménysorról. Ha mégis muszáj kiemelni valamit, talán a Mórahalom közelmúltját és gyarapodásának állomásait bemutató filmeket említeném. Kiválóan tükrözték a tennivalókat, a haladásért vívott küzdelmeket. Tapasztalatom szerint az 1994 óta mutatkozó fejlődés ütemével minden mórahalmi elégedett. Magam húsz évig voltam tanácselnök, s nagy örömmel figyelem az utóbbi évek munkáját. Waess Kazi Istvánné, gondnok (Mórahalom): - Pedagógus lányommal együtt nagy megelégedéssel fogadtuk az iskola bővítését. Unokám az 5/A osztályba jár, így ő élvezheti az iskolaépítők munkájának gyümölcsét. Minthogy lányom és unokám révén is az iskolabővítés érint a legközelebbről. ezért ennek az eseménynek örültem legjobban. De nem csak az iskolaavatáson vettünk részt. Egész héten figyelemmel kísértük a díszkút építését, az előkészületeket. A millenniumi ünnepség is nagyon szép volt. Nem tagadom, meg is könnyeztem... Ny. P.