Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

SZOMBAT, 2000. SZEPT. 23. CSONGRÁD MEGYE 7 Akik szerveznek A megyei önkormányzat hivatalában Feladatellátás ­a törvényesség jegyében Dr. Huber Bertalan: - A hivatal sokrétű feladatainak megfelelő koordinálásában, ellátásában számíthatunk az itt dolgozó jó szakembergárdára is. (Fotó: Karnok Csaba) Létszámadatok A hivatali ügyek érdemi elintézésével - döntés­előkészítés, ellenőrzés, hatósági ügyintézés - a köz­tisztviselők foglalkoznak. Kinevezett vezetők: főjegyző, aljegyző és öt osztályvezető. A felsőfokú is­kolai végzettségű köztisztviselők száma 55, a közép­fokúaké 36. Az ügykezelők közül 13 középfokú, 2 pe­dig általános iskolai végzettséggel látja el feladatát. A fizikai alkalmazottak száma 18. A Csongrád Megyei Közgyűlés Hivatalán belül az elnöki kabinet osztály­szervezetben működik. Fö feladata a közgyűlés, a bizottságok és a tisztség­viselők munkájának segí­tése, természetesen együtt­működve a társosztályok­kal. Az elnöki kabinetben dol­gozók képesített köztisztvi­selők, nem politikai munka­társak, tudtuk meg dr. Zámbó Géza kabinetvezetőtől. Leg­fontosabb tennivalóik egyike a közgyűlés és a bizottságok munkájához kapcsolódik. Ez a munkatervekben rögzített előterjesztések, beszámolók, tájékoztatók előkészítését, il­letve a testület által hozott döntések "végrehajtását, a cé­lok megvalósulásának el­lenőrzését jelenti. A hivatal vezetőinek mun­káját a közgyűlésekhez kap­csolódó vezetői értekezletek szervezésével segítik. A me­gyei önkormányzat - helyze­téből adódóan - nem nélkü­lözheti a pártokkal, egyházak­kal, más társadalmi szervek­kel való kapcsolattartást sem - hangsúlyozta a kabinet ve­zetője. De nem csupán ebben vállalnak szerepet, hanem az olyan programok, polgármes­teri értekezletek szervezésé­ben is, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a ve­zetői tevékenységhez. Ezek sorában említhető a megyei jogú városokkal együtt - a törvény által előírt - egyeztető bizottságok működtetése, az ott meghatározott feladatok bizonyos részeinek végrehaj­tása. Szervezik továbbá az or­szággyűlési képviselőkkel va­ló tanácskozásokat, a Stratégi­ai Tanácsadó Testület üléseit, valamint a társosztályokkal együtt az intézményvezetői értekezleteket. Az elnöki kabinethez tarto­zik a külkapcsolatokkal össze­függő feladatok ellátása. Ezen belül a kétoldalú - testvérme­gyei - kapcsolatok, valamint a Duna-Körös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés A megyei önkormányzat speciális oktatási intézmé­nyeket is fenntart. Ennek kapcsán együttműködési megállapodásokat köt a te­lepülési önkormányzatok­kal. Ezek vonatkozhatnak ­többek között - a tankötele­zettség teljesítésével össze­függő feladatokra, a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy egyéb fogyatékosság­gal küszködő gyermekek óvodai, iskolai ellátására. A képzési kötelezettség felté­Az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium létrehozott hét re­gionális ifjúsági irodát. Me­gyénként pedig egy-egy sze­mély látja el az ezzel kap­csolatos tennivalókat, ame­lyet Csongrád megye önkor­mányzata az elnöki kabine­ten belül bonyolít le. Az eredményes működés jegyében készült el az ifjú­ságpolitikai koncepció, amely tartalmazza a legfon­tosabb célokat, illetve a konkrét feladatokat. Így töb­bek között az ISM és a re­Elnöki kabinet Valamennyi dolgo­zó képesített. Személyi összetételét tekintve egy osztályvezető, há­rom ügyintéző, két tit­kárnő. Az ügyintézők felsőfokú képesítéssel rendelkeznek, három egyetemi, egy főisko­lai végzettségű, ezen belül két jogász, egy angol-történelem sza­kos tanár. A sajtórefe­rensi feladatokat új­ságíró látja el. szervezése. Ez utóbbi ötlet elindítója Csongrád megye volt, javaslatuk alapján jött létre az együttműködés szer­vezete, és annak titkársága is a megyeszékhelyen, Szege­den. A kabinet munkatársai részt vesznek a DKMT bizott­ságainak, és szerveinek mun­kájában is. Ellátnak eurointegrációs feladatokat, így az Eurointeg­rációs Bizottság munkáját szintén ők készítik elő, vala­mint elemzik azok végrehajtá­sának hatásait. Tennivalóik sorába tartozik még - többek között - felkészítő konferenci­ák, konzultációk és tovább­képzések szervezése. Ezeken a programokon részt vesznek a települési polgármesterek, valamint mindazon társszer­vek képviselői, akik ér­deklődést mutatnak az európai integráció iránt. A kabinet szakemberei a külügyi felada­tokat előzetes tervben rögzí­tik, valamint elkészítik a kü­lönféle együttműködési meg­állapodásokat, szerződéseket. Emellett kapcsolatot tartanak fenn a Külügyminisztérium il­letékes osztályaival, a külkép­viseletekkel, Magyarországon és külföldön egyaránt. Csong­rád megye számára ugyanis mindez már most nagyon fon­tos, nem szólva Magyarország uniós csatlakozásának - re­mélt - közeledéséről. teleinek - utazó gyógypeda­gógus, logopédus, konduk­tor - biztosítása szintén me­gyei intézkedést igényel. Emellett a gyermekvé­delmi szakellátás keretén belül otthont nyújt a rászo­rult kiskorúaknak, szakinté­zetén keresztül pedig ne­velőszülői és utógondozói hálózatot is működtet, amelynek ellenőrzését a művelődési és népjóléti osztály közreműködésével végzi. gionális irodák által meghir­detett pályázatokra történő felkészülést, valamint a be­nyújtandó projektek elkészí­tését. A kabinet olyan társ­szervekkel is együttműkö­dik. amelyek a fiatalok okta­tásában, művelődésében, foglalkoztatásában szerepet játszanak. Emellett - pre­venciós tevékenységként ­részt vállalnak a fiatalkorú bűnözés és a drogfogyasztás csökkentésére irányuló me­gyei célok érvényre juttatá­sából is. Napjainkban is - ép­pen a regionaiitás gon­dolata kapcsán - akad­nak akik felvetik: a tele­pülési önkormányzatok mellett vajon szükség van-e megyei önkor­mányzatokra? A kérdést lehet vitatni, ugyanak­kor tény, hogy számta­lan olyan, településhatá­ron átnyúló feladat há­rul rájuk, amelyek meg­oldásától még a na­gyobb városok is elzár­kóznak. Sokrétű feladatok A Csongrád megyei ön­kormányzat törvényben meghatározott, illetve ön­ként vállalt feladatainak ellá­tását a Szegeden működő megyei hivatal szakappará­tusa segíti. Dr. Huber Berta­lan főjegyzőt az ott folyó munka részleteiről, feltétele­iről kérdeztük. - A megyei önkormány­zat hivatalának feladata a megyei testületek és tiszt­ségviselők munkájának segí­tése, továbbá a testületi dön­tések szakmai előkészítése, a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése ­hangsúlyozta a főjegyző. ­Más oldalról megközelítve: a hivatal működésére nem az államigazgatási feladatok el­látása a jellemző. Ugyanak­kor igaz, hogy a főjegyzők irányításával zajlik az orszá­gos és megyei népszavazás, az országgyűlési képviselő és helyi önkormányzati kép­viselő- és polgármester­választás. Területi önkormányzat A megyei önkormányzat ügynevezett területi önkor­mányzat, azaz működése nem kötődik egy-egy telepü­léshez, hanem kiterjed - a megyei jogú városok területe kivételével - az egész me­gyére. Ugyanakkor mind a megyei önkormányzati, mind pedig a polgármesteri hivatal az adott önkormány­zat gazdálkodásának végre­hajtó szerve is. A különbség csak az, hogy az önkor­mányzati ügyeknél a megyei és a települési önkormányza­tok eltérő feladat- és hatás­köröket látnak el. A megyei A területfejlesztési osztály a korábbi idő­szakban széles körű vizsgálatok alapján előkészítette a megyei területfejlesztési koncep­ció tervét. Ezt a munkát vette figyelembe a szak­tárca, amikor úgy dön­tött, hogy Csongrád me­gyében indítja - közö­sen a megyei önkor­mányzattal - a terület­rendezési tervezési munkálatokat, részben kísérleti, részben refe­rencia jelleggel. A megyei rendezési terv készítése, egyeztetése során szer/ett tapasztalatok segít­séget adtak a megyét érintő területi tervek megalapozott véleményezéséhez. Ezek kö­hivatalokhoz kevesebb, illet­ve más jellegű államigazga­tási hatásköröket telepítet­tek. De hozzánk tartozik pél­dául - mutatott rá dr. Huber Bertalan - 1997 óta a me­gyei illetékhivatal, de nem foglalkozunk építési hatósá­gi ügyekkel. Ugyanakkor mi intézzük a nem önkormány­zati alapítású középfokú ok­tatási intézmények nyilván­tartásba vételét. Ki kell emelni azt is, hogy a megyei önkormányzat köteles ellátni azokat a törvényben előírt feladatokat, amelyek megol­dására a települési önkor­mányzat nem kötelezhető. Ezek többsége olyan, amely a megye egész területére zül kiemelkedő jelentősége van az országos területrende­zési Tervnek, a Körös vidék területrendezési, valamint a Tisza menti területek tanul­mánytervének. A megyei te­rületfejlesztési koncepcióból adódó megyei önkormányza­ti feladatok meghatározása pedig hosszabb távra is se­gítséget adhat a különböző érdekek összehangolásához. A megyei önkormányzat több sikeres pályázatát készí­tette elő az osztály, amelyek­kel jelentős összegű Phare tá­mogatást sikerült elnyerni: így a magyar-román határ menti térség területfejlesztési programjának készítésére; a térinformatikai alapú területi tervezés és információs rend­szer megvalósítására; az ag­rár- és vidékfejlesztési ta­vagy annak nagy részére ter­jed ki. Ide sorolható: a fo­gyatékos gyermekek oktatá­sa, muzeális emlékek gyűjté­se, őrzése, a közművelődési, illetve szakosított szociális ellátás. E feladatok pedig, jellemzően, intézményi kere­tek között oldhatók meg. Ezért sokszor pejoratív mó­don a megyei önkormányza­tot intézményfenntartó me­gyének nevezik. Szervezeti egységek A Csongrád Megyei Ön­kormányzat Hivatalában je­lenleg öt belső szervezeti egység működik. A tisztség­nácsadó központ megvalósít­hatósági tanulmány készíté­sére; a Duna-Körös­Maros-Tisza Regionális Együttműködés stratégiai programjának megfogalma­zására. Az épített és természeti környezet értékeinek meg­óvása, a fejlesztési feladatok meghatározása érdekében készül a megye környezetvén delmi programja is. Mind­ezek mellett a területfejlesz­tési osztály - az önkormány­zati és hatásköri törvények­ben foglaltaknak eleget téve - a természeti, kulturális és egyéb turisztikai adottságok figyelemmel kísérésével fo­lyamatosan feltárja a megye idegenforgalmi értékeit. A jelenleg készülő - egyeztetés alatt lévő - megyei marke­viselők munkáját segíti - a közgyűlés és a bizottságok mellett - az elnöki kabinet, továbbá az önkormányzati és jogi osztály. A múvelődési­és népjóléti osztály köz­reműködik a megye közszol­gáltatói és intézményirányí­tói feladatainak teljesítésé­ben. A területfejlesztési osz­tály a épített és természeti környezet védelmével, a tér­ségi területrendezéssel, a megye idegenforgalmával foglalkozik. A közgazdasági osztály tevékenysége az ön­kormányzati hivatal gazdál­kodásának egészét fogja át, de az kiterjed a vagyongaz­dálkodásra, az intézmények ellenőrzésére is. A hivatal sokrétű tevé­kenységének ezen érintőle­ges felsorolása is jelzi, hogy bőven akad tennivalója az itt foglalkoztatott szakemberek­nek, annak érdekében, hogy a közgyűlés eredményesen képviselhesse a megye la­kosságának érdekeit, illetve a hivatal mindig a törvények pontos betartása, érvényre juttatása mellett láthassa el feladatait - mondta befejezé­sül a főjegyző. tingkoncepció és operatív programnak ugyancsak fel­adata az idegenforgalmi mar­ketingtevékenység javítását eredményező intézkedések, programok megfogalmazása. Kialakítás alatt van a területi tervezést elősegítő informá­ciós rendszer. Ehhez kapcso­lódóan jelent meg a Területi Információs Füzetek első két száma is. Az osztály önálló csoport­jaként működik a megyei te­rületfejlesztési tanács titkár­sága. Az 1996. óta létező ta­nács - amelynek munkájá­ban a megyei önkormártyzat, a megyei jogú városok és va­lamennyi kistérség képvi­selője részt vesz - legfonto­sabb feladata a térség terület­fejlesztési célkitűzéseinek összehangolása. A hivatal osztályai Terület­fejlesztési Az osztály két csoport­ból áll. Az egyik csoport a megyei önkormányzat te­vékenységéhez kapcsolódó feladatokat hajtja végre. Ezek a területi tervezéssel, a környezetvédelemmel, az idegenforgalommal és a területi tervezést segítő te­rületi információs rendszer kialakításával összefüggő feladatkörök. A másik cso­port a megyei területfej­lesztési tanács munkaszer­vezeteként működik. Közgazdasági Koordinálja és ellátja az önkormányzat gazdálkodá­sával kapcsolatos feladato­kat. Összeállítja Csongrád megye önkormányzatának éves költségvetését, majd elkészíti az abban foglal­tak végrehajtásáról szóló beszámolót. Mindemellett szakmai munkájával segíti a közgyűlés pénzügyi és tulajdonosi bizottságának tevékenységét. A vagyon­gazdálkodási és fejlesztési csoport foglalkozik példá­ul a megyei önkormányza­ti beruházásokkal, fejlesz­tésekkel. •• • Önkormányzati és jogi Az önkormányzati cso­port vezetője dr. Varga Ist­ván, szakfőtanácsos. Fel­adatok: - többek között ­a közgyűlés törvényes rendjének biztosítása, a testület dokumentumainak kezelése, nyilvántartása, az ügyrendi és jogi bizott­ság működésének segítése, előterjesztések törvényes­ségi vizsgálata, önkor­mányzati és civil szerveze­tekkel való kapcsolattar­tás. Jogi csoport vezetője Miklós Mátyás, szakfőta­nácsos. Feladataik között említhető: szerződések, alapító okiratok jogi véle­ményezése, az önkor­mányzati tulajdonnal kap­csolatos ügyekben való közreműködés, jogi képvi­selet, a hivatal osztályainál a jogalkalmazás egységes­ségének biztosítása, jog­szabály-ismertetés készíté­se a közgyűlés tagjai szá­mára. Művelődési es nepioleti Előkészíti a közoktatás­sal, a közművelődési, közgyűjteményi, művésze­ti és más kulturális tevé­kenységgel, testneveléssel és sporttal, valamint az egészségüggyel, a szociá­lis ellátással, a gyermek­és ifjúságvédelemmel, az ezeket ellátó intézmények­kel és szervezetekkel kap­csolatos szakmai előter­jesztéseket, rendeletterve­zeteket, koncepciókat. Az oldal a Csongrád Megyei Közgyűlés segítségével készült. Irta és szerkesztette: N. Rácz Judit Speciális teendők Ifjúságpolitikai koncepció Térségfejlesztés és referencia

Next

/
Thumbnails
Contents