Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-22 / 223. szám
10 SPORT PÉNTEK, 2000. SZEPT. 22. Elismerően nyilatkoztak teljesítményéről Kötelest visszavárják Grazba labdarúgás Köteles László, a Makó NB ll-es ifjúsági labdarúgócsapatának a kapusa a közelmúltban Ausztriában, a Sturm Graz felnőtt gárdájának az edzésein vett részt. A híres osztrák csapat vezetői tesztelni hívták a tehetséges fiút, s a foglalkozások után elismerően nyilatkoztak a képességeiről. Elégedettségüket jelzi, hogy az ősszel már edzömeccsre invitálják a Maros-parti sportolót. Nem igazán jellemző a Csongrád megyei labdarúgókra, hogy külföldi csapatokba igazoljanak. Utoljára a szegedi születésű Szabics Imre távozott neves klubba, aki a Sturm Graz profi játékosa lett. Érdekes, hogy a makóiak fiatal, ifjúsági kapusa, Köteles László is az osztrák egyesületnél vett részt egy többnapos tréningen. A tapasztalatokról és a lehetőségekről számolt be a tehetséges hálóőr: - Két napig edzettem kezdte a mondandóját Köteles László - a Puntigamer Sturm Graz felnőtt labdarúgócsapatánál. Az első gárda kapusedzője egyből foglalkozására invitált, s A makói Köteles László nagy lehetőség előtt áll, az osztrák Sturm Graz vezetői elismerően nyilatkoztak a teljesítményéről. (Fotó: Gyenes Kálmán) Schicklgruberrel, illetve a többi kapussal gyakorolhattam együtt. Nagyon pörgős gyakorlatokat kellett elvégeznem, óriási élmény volt a nagy sztárok között edzeni. Kíváncsiak voltunk, hogy kinek a segítségével került ki a Maros-parti kapus, s mióta gyakorolnak együtt Beszédes Sándorral? - erre így válaszolt a tréner: - Másfél évvel ezelőtt kezdtem el foglakozni tanítványommal - válaszolt a kérdésre Beszédes Sándor. - Azóta nagyon sokat tréningeztünk, gyakoroltunk. Egy jugoszláv menedzseri csoporton keresztül kerültünk kapcsolatba a grazi labdarúgócsapattal. Az, hogy megérte dolgozni, bizonyítja: az osztrák gárda az ősszel még visszavárja Lacit. Ekkor edzőmeccseken kell majd védenie, hisz' szeretnék élesben is kipróbálni. Dicsérték a technikai felkészültségét, azonban kritikaként említették, hogy ha jó kapus szeretne lenni, akkor még gyorsabbá kell válnia. Szerencsés helyzetben vagyok, a szülők és a tanítványom is mindent megtesz azért, hogy a célt sikerüljön elérni. Süli Róbert Újra Ducsai az edző röplabda Munkatársunktól Az NB I-re készülő Szegedi DRE női röplabdacsapatánál nem sokkal a rajt előtt jelentős változások történtek. Az eddigi trénert Nagy Attilát, munkahelyi elfoglaltsága végleg Békéscsabára szólította, így megüresedett a kispad. Helyét, más megoldás nem lévén, az a Ducsai Géza foglalta el, aki már többször irányította az egykori extraligás együttes szakmai munkáját. A lila-zöldek utolsó előkészületi tornájukon, a kecskeméti Hírös-kupán szombaton és vasárnap vesznek részt. Az ellenfelek között a házigazda KRC-n kívül a Kaposvár, az Angyalföld, a Kalocsa és a Jászberény található. Ez a „vetélkedő" a főpróbának tekinthető, jövő héten ugyanis már rajtol a bajnokság. Streetballtorna Munkatársunktól Holnap délelőtt kilenc órától Szegeden (az Árpád téren), a Burger King szervezésében amatőr streetballtornát rendeznek. A szervezők a nőknél és a férfiaknál négy-négy korcsoportban várják a résztvevőket. Előzetesen rengetegen jelentkeztek a viadalra, közel nyolcvan gárda adta le a nevezését. Az első nap a csoportmeccseket tartják, majd másnapra már kiderül, hogy ki a legjobb amatőr gárda Szegeden. Az ünnepélyes eredményhirdetésre délután két órakor kerül sor. Sok-sok kísérő program is várja az érdeklődőket: hárompontos dobóverseny, gördeszka-bemutató, Rádió 88 utcabál és a Romantic együttes koncertje szerepel a műsoron. IGÉNYES NYOMDAI SZOLGÁLTATÁS: 62/466-847 Péntek Atlétika Dobó- és ugróverseny, Szeged. Felső Tisza-parti stadion, 15. Kézilabda NB II, férfiak: SZKKSE-Autó Hórusz-Tisza Volán Emergé, Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 18.30, Demarcsik, Gógh (ifjúságiak: 16.30). Kispályás labdarúgás Veteránbajnokság, l-es pálya: Heavytex-Szivornya (17 óra), Metáidu'ó-Mol Rt. (18); 2-es pálya: Dózsa Öregfiúk-Tervezők (17), SZAK-Csavarker (18); 3-as pálya: Kreál Trió-Keverők (17), Börker-Elektroház (18); 4-es pálya: Délép-Pajtás büfé (17). Valamennyi találkozót az újszegedi Kisstadionban rendezik meg. Kosárlabda NB I B csoport, férfiak: Naturtex-Szedeák-Debrecen, újszegedi Sportcsarnok, 18. Női labdarúgás Megyei bajnokság: Szentesi Kinizsi-Algyő II., Szentes, Városi Sportcsarnok, 17. Szombat Asztali labdarúgás NB I, harmadik forduló. Szeged, Első Magyar Kenderfonó Rt. tanácsterme (Londoni krt. 3.), 11. Kézilabda NB 1/B, nők: Vásárhelyi B&B Autóker-Delfin KC Kecskemét, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 18, Gólya, Molnár (ifjúságiak: 16, Csorba, Dobos). NB II, férfiak: Hódmezővásárhelyi KE-Gyomaendrőd, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 14, Ambrus, Domonics (ifjúságiak: 12). Algyő KE-Kígyós-Csaba KC. Szeged, Déri Miksa szakközépiskola sportcsarnoka, 17, Korponai, Rácz. Kispályás labdarúgás Európa Fesztivál kispályás labdarúgótorna, Szeged, Kisstadion, 9. Küzdősportok Harcművészeti gála, Szeged, Ságvári általános iskola tornacsarnoka, 16. Labdarúgás NB 11: FC Szeged-Örkény, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 16, Nagy L. NB II, nők: Algyő SK-Eger, Algyő, 13, Juhász M. Megyei I. osztály: FerrocolorTápé-Szegedi VSE, Tápé, 16, Gombos. Előmérkőzést (14 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Gyálarét-Szikáncs, Gyálarét, Kubatóvics. H. Astra-Szentmihály, Vásárhely, Népkerti pálya, ifj. Jéga Szabó. Baks-Fábiánsebestyén. Baks, Kolarovszki. Tömörkény-Csanytelek, Tömörkény, Ludvig. valamennyi találkozó L6 órakor kezdődik, előmérkőzést (14 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei 111. osztály: Autó 2000 SE-Komlósi-Baktó, Röszke, Fülöp. Csengele-Károlyi DSE, Csengele, Bajnóczi. IKV-Alsóváros-Ferencszállás, Szeged, Szabadság téri pálya, Bokor. Ambrózfalva-Apátfalva, Ambrózfalva, Avramut. Csanádpalota-Mártély, Csanádpalota, Varga I. Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik. Sportműsor Tartalékbajnokság: BalástyaDomaszék. Balástya, Nagy I„ Sándorfalva Il.-Szőreg II., Sándorfalva, Bálint. Algyő II.-Röszke n„ Algyő, Szűcs. Mindhárom találkozó 16 órakor kezdődik. NB l/B-s ifjúsági bajnokság: Csongrád LC- Toldi SE Nagykőrös, Csongrád, ifi A, 10, Sipos; ifi B, 12, Csuka. NB ll-es utánpótlás-bajnokság: FC Szeged-Kiskunfélegyháza, Szeged. Felső Tisza-parti stadion, ifjúsági, 13, Bálint Zs.; serdülő. 11, Tóth. Hódmezővásárhelyi FC-Makó FC, Vásárhely, városi stadion, ifjúsági, 13, Bartucz; serdülő, 11, Samu. Fehér János-emléktorna, Hódmezővásárhely, Ifjúsági Park. 9. Modellezés Szeged-kupa, rádió-távirányítású vitorlázó modellek versenye. Szeged, repülőtér, 9. Női labdarúgás Megyei bajnokság: Szentesi Kinizsi-AL-KO Szentesi TE II.. Szentes, Városi Sportcsarnok, Kistelek-Mórahalom, Algyő Il.-Zsombó. Valamennyi mérkőzés kezdési időpontja 9.30. Sakk Emlékverseny, Makó. Közösségi Ház, 9. Streetball Burger King-kupa streetballfesztivál, Szeged, Árpád tér, 9. Szabadidősport „Fusd körül Szegedet!", újszegedi Sportcsarnok, gyülekező 9.30, rajt, 10. Egészségbiztosító sportnap, Szeged, Etelka sori munkacsarnok. 9. Teke Szuperliga, nők: GLB SESzank, Szeged, Postás-tekecsarnok, 10. Férfiak: Snowfox Szeged-Kaposvári TK, Szeged, Postás-tekecsarnok, 14. Úszás Országos meghívásos verseny a Szentes Városi Úszóklub rendezésében, Szentes, ligeti uszoda, 9. Vízilabda OB 1/B, férfiak: Hódmezővásárhely-B-Szentes, Vásárhely, városi strandfürdő, 15. Bajusz Károly-emléktorna, Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 9.45. Utánpótlás-bajnokság, férfiak: Kontavill Szentesi VK-KSI, Szentes, ligeti uszoda, serdülők 16, gyermekek 17, ifjúságiak 18. Szegedi Vízipóló Suli-FTC, újszegedi Sportuszoda, serdülők 10.30, gyermekek 11.30, ifjúságiak 12.30. Vasárnap Asztalitenisz Családi ügyességi verseny, Szeged, ATSK-terem (Csillag tér), 10. Asztali labdarúgás NB I, harmadik forduló. Szeged, Első Magyar Kenderfonó Rt. tanácsterme (Londoni krt. 3.), 8.30. Csocsó Csocsóverseny, Szeged. Fren Club, 15. Kézilabda NB II, nők: Szeged TE-Domaszék. Szeged, 16, Katzenbach, Tapodi. Megyei bajnokság: Kisteleki KC-Sándorfalva. Kisteleki Általános Iskola, 10, Marton, Veszelovszki. Kosárlabda NB I B csoport, nők: SzeviépSzeged KE-Debrecen, újszegedi Sportcsarnok, II. Labdarúgás NB II: Hódmezővásárhelyi FC-Csorvás SK. Vásárhely, városi stadion, 16, Berger. Makó FCDömsöd SE, Makó, Erdef Ferenc téri stadion, 16, Scsitovics. Megyei I. osztály: Mórahalom-Tisza-Új, Mórahalom, Szőreg-Mindszent, Szőreg, Juhász M. Tiszasziget-Sándorfalva, Tiszasziget, Szabó II. Szecolor-BordányUTC-Mártély.Heavytex, Bordány, Tóth A. Kistelek-Röszke. Kistelek, ifj. Tóth S. Kiszombor-MÉH-Szentesi TE, Kiszombor, Madácsi. Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik, előmérkőzést'(14 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei I. osztályú ifjúsági mérkőzés: Marosdömper Deszk- Balástya, Deszk. 14, Eberhart. Megyei II. osztály: ZsombóKiskundorozsma, Zsombó, Csuka. Üllés-Nagymágocs, Üllés, Jéga Szabó. Szatymaz-Szegvár, Szatymaz, Mózes. Tanárképző-Székkutas, Szeged, Kisstadion, 16 (ifjúságiak: Pusztamérges-Székkutas, Szeged, Kisstadion, 14, Katona.). Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik, előmérkőzést (14 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Déli Apró SC-Opusztaszer, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, Pernyész, 14(1). Öttömös-Ruzsa, Öttömös, Fülöp, tempó Taxi-Baktó Szilánk-Pusztamérges, Szeged, felső Tisza-parti stadion edzőpályája. Csóti. Ásotthalom-Zákányszék, Ásotthalom, Pernyész. Forráskút-Domaszék, Forráskút, Lórik. Derekegyház-Pitvaros, Derekegyház, Gera. Pázsit SE-Maroslele, Szeged, Postás-pálya, Avramut. Földeák-Kübekháza, Földeák, Varga Z. Az első kivételével valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik. Modellezés Szeged-kupa, rádió-távirányítású vitorlázó modellek versenye. Szeged, repülőtér, 9. Vízilabda Országos utánpótlás-bajnokság, férfiak: Kotítavítt Szentesi VKUTE, Szentes, ligeti uszoda, serdülők 10, gyermekek I. 11, ifjúságiak 12, gyermekek II. 13.15. Hétfő Kispályás labdarúgás CSLSZ-Vedres bajnokság: KÉSZ Kft.-SZOTE DSE (17 óra. Bokor, Serfőző), Charlton-Gellért Szabadidőközpont SE-Kószó Trans (18 óra, Nagy, Juhász), Nagy Kft.Flört-Szuperinfó (19 óra, Juhász, Nagy), FC Fergeteg-Első Beton SE (20 óra, Köböl, Vezér), Erirra Dóm Ingatlan-Road Hause (21 óra, Vezér, Köböl). Valamennyi találkozót a szegedi Vedres szakközépiskola pályáján játsszák. Szegédéit, szeptember 25-én. Cím: Ifjúsági lláz Kht. Felső Tisza-part 2. Nyitva: 10-16-ig (T A Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola október 2-tól az alábbi, OKJ-s tanfolyamokat indítja: - vendéglátó üzletvezető (6 hónap) - szakács -cukrász _ > (12 honapt - pincér • - vendéglátó eladó - számítógép-kezelő (használó). A tanfolyamokkal kapcsolatban érdeklődni az iskola titkárságán lehet 8 és 16 óra között. Telefon: 62/475-849 vagy 62/464-834. } / Jé \ Szegedi székhelyű kereskedelmi részvénytársaság pályázatot hirdet beszerzési manager munkakörre. Feltételek: - felsőfokú végzettség, - idegen nyelv ismerete, - Windows, Excel, Word ismeretek. Nagy teherbírású, precíz munkavégzésű, önálló munkavégzésre alkalmas kollégát keresünk. Fényképes pályázatát a megjelenést követő egy héten belül várjuk „Pontos 2001" jeligére a Sajtóházba. \ / MOST VÁSÁROLJON AUTÓT! 1.5 i (91 LE) szalonautó akciós áron 1 990 OOO FT. Ajándék: - központi zár - immobiliser - rádiós magnó. Lízing, hitel, tartós bérlet. Használtautó-beszámítás! <® HYUnDni Wéhli Szeged. Textilgyári út 3. Tel.: 62/458-763, 62/458-764. /I Fiatal, agilis - lehetőleg kivitelezés szakon végzett ÉPÍTÉSZ munkatársakat keresünk igényes középületek, ipari és kereskedelmi létesítmények kivitelezési munkáinak helyszíni irányításához, változó munkahelyre. Elvárásunk: ' , - felsőfokú szakirányú végzettség - határozott fellépés - jó kommunikációs készség - kiváló szervezőkészség - csapatmunkára alkalmas szémélyiség - „B" kategóriás jogosítvány - német- vagy angolnyelv-tudás előnyt jelent. Amit kínálunk: - változatos, kreatfv munka - versenyképes jövedelem - folyamatos szakmai fejlődés - fiatalos környezet - önálló munkakör. A V jelentkezéseket részletes önéletrajzzal az alábbi cfmre kérjük: Alukonstrukt Kft., 6728 Szeged, Budapesti út 8. ^J/ $ SUZUKI Zakács 4/44 AUTÓSZALON ÉS MÁRKASZERVIZ auwt SUZUKI-;/ Mert minden autóhoz rádiósmagnót adunk ajándékba! VALAMINT: - Idei kötelező biztosítását ÁTVÁLLALJUK! - Közalkalmazotti, oktatói, orvos, taxis, kedvezmények - Használtautó-beszámítás (életkortól, típustól függetlenül). - Euró és forint alapú hitelek, rendkívül kedvező kamatozással. Használt autók 10-20% kedvezménnyel! JÖJJÖN EL HOZZÁNK, ÉRDEMES! 6800 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 108. Tel./fax: 62/246-199, 62/237-812 6900 Makó, Aradi u. 29. Tel./fax: 62/209-002. Megbízónk az élelmiszeripar területén tevékenykedő nemzetközi nagyvállalat 35 Mrd Ft-os forgalommal és közel 1000 fős alkalmazottal, melynek számára szegedi munkahelyre ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VEZETŐT (Customer Service Manager) keresünk. Elvárások: - felsőfokú végzettség - folyékony angolnyelv-tudás - pénzügyi alapismeretek - 3-5 év tényleges vezetői/irányítói tapasztalat - kiemelkedő kommunikációs és szervezőkészség - hasonló iparágban vagy pozícióban szerzett gyakorlat előny. Feladatok: - 10-15 fős csapat irányítása, képzése - munkafolyamatok megszervezése - ügyfélcentrikus hozzáállás kialakítása a munkatársakban - számlakibocsátás ellenőrzése. A megfelelő munkatárs számára versenyképes jövedelmet kínálunk. A magyar és angol nyelvű pályázatokat - melyeket maximális diszkrécióval kezelünk - az alábbi címre váijuk: Pozíció referenciaszám: 232309 Kohlmann & Young Budapest 1026, Bimbó út 201/A. E-mail: office@kohlmann-young.hu. Fax: 391-09-51.