Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-18 / 219. szám
HÉTFŐ, 2000. SZEPT. 18. A DÉL SPORTJA III. Reménységek a Maty-éren Icaiak-kenu Munkatársunktól Két utánpótlás kajakkenu-viadalt is rendeztek a hét végén a Matyéri Gróf Széchenyi István vízicentrumban. Szombaton délelőtt az autóbalesetben elhunyt egykori szegedi sportolóra, Hanzok Örsre emlékeztek a jelenlévők, majd délután és vasárnap tíz ország részvételével bonyolították le az Európai Olimpiai Reménységek Versenyét (EORV). A Hanzok Örs-emlékversenyen négy hazai klub, valamint Jugoszláviából több egység indult. A legérdekesebb küzdelem 2000 m-en, az ötödik korcsoportos fiúk Kl-es futamában alakult ki, ahol a győztes kajakegyes hajót nyert. A végső diadalra a szegedi Piskolti Dávidnak is nagy esélye volt, ám a fővárosi Gönczi Dávid megelőzte a házigazdák tehetségét. Az EORV-n, 1000 m-en a magyar válogatott színeiben a Szegedi Vízisport Egyesület két kiválósága, Vajda és Csikós a kenu ketteséknél első lett. Ezen a távon aranyérmet szerzett még a kaposvári Környei ('85-ösök, Ki), a Csányi, Szabó (Győr, KS1, '84-85-ösök, C2) duó, valamint a Benkő, Sasvári, Katona, Stér ('84-85-ösök, K4) négyes. A rövidebb távon a dobogó legmagasabb fokára mindössze Paksy Tímea ('83-asok, KI) állhatott. Európai Olimpiai Reménységek Versenye, a magyarok döntőbeli helyezései, férfiak, 1000 m, '83-ások, KI: ...9. Dávid (KSI). Cl: ...3. Sarudi (Szolnok), ...8. Ökrös (BSE-Esma). K2: ...5. Nagy G., Németh (Szeged), 6. Szőnyi, Varga (UTE, KSI). C2: 1. Vajda, Csikós (Szeged), ...4. Balázs, Sarudi (KSI, Szolnok). '84-esek, KI: ...4. Nagy (Győr), ...9. Szabó (KSI). Cl: ...3. Tóth M. (BKV), ...7. Molnár (UTE). • 85-ösök, KI: 1. Környei (Kaposvár), ..21. Járik (Vác). Cl: ...3. Hartl (Győr), 4. Sáfrán (VVSE). '84-85-ösök, K2: 1. Csányi, Szabó (Győr, KSI). C2: ...3. Bánóczki, Vadász (UTE, VVSE), ...5. Erdélyi, Kósdi (Vác). '83-85-ösök, K4: 1. Benkő, Katona, Stér, Sasvári (UTE, KSI, Tiszaújváros, UTE), ...7. Gál, Nagy, Limp, Makk (Győr). C4: ...3. Sáfrán, Hartl, Erdélyi, Kósdi (VVSE, Győr, Vác), ...5. Németh, Kovács, Bánóczki, Vadász (Győr, UTE, VVSE). 500 m, férfiak, '83-asok, KI: ...3. Benkő (UTE). Cl: ...8. Ökrös (BSE-Esma). K2: ...5. Sasvári, Varga (UTE, KSI), 6. Benkő, Szőnyi (UTE). C2: ...4. Balázs, László (KSI), ...8. Ökrös, Horváth (BSE-Esma). '84esek, KI: ...3. Szigeti (Győr), ...8. Nagy (Tiszaújváros). Cl: ...4. Foltán (BKV), ...7. Ránits (UTE). '85-ösök, KI: ...2. Schenk, 3. Szántai (mindkettő Vác). Cl: ...3. Sáfrán (VVSI). '84-85-ösök, K2: ...2. Szigeti, Boros (Győr, Paks), ...5. Botond, Bak (KSI). C2: ...2. Foltán, Tóth (BKV), ...7. Lécfalvi, Ránits (UTE). '8385-ösök, K4: ...6. Sasvári, Nagy I., Németh, Nagy (UTE, Tiszaújváros, SZVE), ...8. Szántai, Schenk, Járik, Tóth (Vác, VVSI). C4: ...5. Lécfalvi, Ránits, Tóth, Foltán (UTE, BKV). Nők, '83-asok, KI: 1. Paksy (KSI), ...6. Patyi (Szolnok). K2: ...3. Patyi, Bordács (MTK, Szolnok), 4. Kollár, Faragó (MTK). '84-esek, KI: ...6. Schmidt (Tolnatext), ...8. Merész (MTK). '85-ösök, KI: ...3. Bartha (MTK), ...5. Oláh (Tiszaújváros). '84-85-ösök, K2: ...3. Haller, Merész (MTK), ...7. Schmidt, Inger (Tolnatext). '83-85-ösök, K4: ...2. Paksy (KSÍ), Haller, Patyi, Merész (mind MTK). A pontversenyben: 1. Magyarország 295, 2. Németország 270, 3. Lengyelország 222 ponttal. Hanzok Örs emlékverseny, a dobogós megyei sportolók eredményei, férfiak, 2000 m, 11. kcs., MK1: ...2. Somfai, 3. Mihály (Csongrád). III. kcs., MK1: 1. Juhász (Csongrád), ...3. Márton. IV. kcs., Cl: ...2. Ződi. KI: 1. Szőke, 2. Szabó (mindkettő Csongrád), 3. Fábián. V. kcs., KI: ...2. Piskolti. Cl: 1. Horváth, 2. Szénási, 3. Batka (mind SZVE). VI. korcsoport, KI: ...2. Vesegi (Csongrád), 3. Lantos. 500 m, O. kcs., MK1: 1. Tóth (Csongrád), 2. Császár, 3. Ágoston. I. kcs., MK1: 1. Tóth, 2. Savanya, 3. Szabó. /.-//. kcs., TC4: 1. Csurka, Kiss, Ződi, Ördögh, ..3. Papp, Laudisz, Bózsó, Hoffmann. III. kcs., TC4: ...2. Berente, Laudisz, Káli, Kiss. 1000 m, felnőttek, K2: 1. Pusztai, Sadler, 2. Hanzok D., Sándor, 3. Vasas, Halászevics. Nők, 2000 m, III.-IV. kcs., KI: ...3. Tóth. V-VI. kcs., KI: 1. Tóth (Csongrád), Radnai, 3. Hasznosi. II. kcs., MK1: ...2. Szabó, 3. Gál. A nem jelöltek a Szegedi Vízisport Egyesület versenyA csongrádi Mihály Gábor a Hanzok Örs-emlékverseny 2000 m-es futamában, a második korcsoportosoknál, MKI-ben a harmadik lett. (Fotó: Gyenes Kálmán) A Pick lerombolta a Földvárt Németh (felugorva lő) az első félidőben a Pick Szeged ügyeletes gólszerzője volt. (Fotó: Gyenes Kálmán) kosárlabda Pick SzegedTiszaföldvár 29-15 (16-7) Újszegedi Sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok. Pick Szeged: Perger BERTA 4, BÉCSI 5, Bajusz 2, Rosta 2, Buday 4, NÉMETH 4. Csere: NAGY Z. (kapus), Doros 2, EKLEMOVICS 5, Ambrus, Kajganics, Oláh 1, Vadkerti. Edző: Kővári Árpád. Tiszaföldvár: Tajti Tóth L. 2 (1), Balogh, Vörös 1, Vass 2, NEZEZON 7, Bukta. Csere: Varga I. (kapus), Sipos, Kürtler, Nagy J. 2, Unyatinszki 1. Edző: Váczi Sándor. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 2/0, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 4. p.: 1-2, 8. p.: 3-3, 16. p.: 9-3, 23. p.: 13-4, 44. p.: 22-7, 50. p.: 24-10, 56. p.: 26-13. A mérkőzés előtt a Tisza Volán SC fiataljai megadták a hangot, hiszen az Országos Serdülő Bajnokságban szereplő gárda 15-10-es félidő után 33-17-re legyőzte a Szarvast. Az ifjúsági NB Iben pedig Avar György edző együttese 45-11 (22-6)-re verte a hasonló korú tiszaföldváriakat. A felnőttek találkozójára meglepően sokan voltak kíváncsiak, s a szépszámú szegedi szurkolók az első percekben megdöbbenve figyelték kedvenceik könnyelműsködéseit. Az első öt percben két tiszaföldvári kapuralövés történt, s mindkettőből gól született. A Pick-játékosok nem igazán figyeltek a támadásban, de a védekezésben sem mutattak elfogadható teljesítményt. Kővári Árpád pedig a kispadról korholta játékosait, aminek a 8. percben meg is lett az eredménye, mert ettől kezdve zsinórban hat Tisza-parti gól született. A sorozatot a 17. percben elért vendéggól törte meg, majd ismét négy hazai találat következett. Főleg Németh Attila volt elemében, hiszen a tíz gólból négyet magára vállalt. A második félidőben minden Pick-játékos szóhoz jutott. A kapuban olyan jól sikerült a váltás, hogy Nagy Zoltán 14 percig, remek védéseinek köszönhetően, gólt sem kapott. Az óriási gólkülönbség aztán könnyelművé tette a hazaikat. Elkapkodták támadásaikat. Nem összpontosítottak a védekezésben, s ez csakis a lelkes újoncoknak kedvezett, mert így elkerülték a még súlyosabb vereségüket. Ebből a mérkőzésből a Pick Szeged további szereplésére semmiféle következtetést nem lehet levonni. Egyet azonban meg kell állapítani: a Tisza-parti kézilabdások szemléletben nagyon távol vannak még a profiktól, mert rájuk sajnos még nem jellemző az, ha az ellenfélnek ötven gólt lehet dobni, akkor annyit is szereznek... Kővári Árpád: - A sima győzelem ellenére idény eleji formát mutatott a csapat. Váczi Sándor: - A pályára lépett tizenkét játékos először volt együtt, egy helyen. • További eredmények: Százhalombatta-Fotex 20-29 (8-16). A Veszprém december végéig leigazolta Fekete Róbert kapust. Süli József PfiCE _ „ Szeged C&rFSS^) hlifflmel Raiffeisen l^nj BANK iZíZíOi Sí>uur« nygacs-A üélmaqyarorszáq Ötből: három győzelem kosáriabda A szegedi kosaras barátok nem unatkoztak a hét végén, hisz öt meccset izgulhattak végig az újszegedi Sportcsarnokban, illetve a Deák gimnáziumban. A két Tisza-parti csapat pozitívan zárta az összecsapásokat: három győzelmet és két vereséget könyvelhettek el. Naturtex-Szedeák-Szpartak Szabadka 72-71 (12-17, 18-17,17-22,25-15) Előkészületi férfi, kosárlabda-mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 200 néző. Naturtex-Szedeák: DAMJANOVICS (17), KISS (16), Nyilas (12/3), Pávlicz (4), Tanács (5). Cserék: DEÁK (14/9), Drahos (4), Jáhni (-), Búzás (-). Edző: Bonifert Domonkos. A szegedi szurkolók hatalmas csatát láthattak az újszegedi Sportcsarnokban. A vendég, jugoszláv másodosztályú együttes sokáig kezében tartotta a játék irányítását, de a meccs véghajrájában Deák tripláival, s Damjanovics dupláival a Szedeák maga javára fordította az eredményt. Naturtex-Szedeák-Szpartak Szabadka 74-75 (19-18, 20-16,16-26, 20-15) Előkészületi férfi kosárlabda-mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 50 néző. Naturtex-Szedeák: Damjanovics (5/3), Búzás (8/6), KISS (18/12), DEÁK (19/9), Nyilas (2). Cserék: Jáhni (17), Tanács (4), Vitaszek (-), Drahos (-). Edző: Bonifert Domonkos. A sérült center, Pávlicz nélkül pályára lépő szedeákosok hiába nyertek három negyedben, mégis a vendégek diadalmaskodtak. Szeviép-Szeged KE-Baja 89-62 (23-15,19-23,19-12,28-12) Előkészületi női kosárlabda-mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 50 néző. Szeviép-Szeged KE: Rajnai (1), SZABÓ (27/6), Kiss N. (12), SZOPKÓ (22/12), Laluska (12/3). Cserék: Kati (-), Szűcs (5/3), Miklósik (-), Pungor (10). Edző: Király Sándor. A tartalékosan pályára lépő (Roczkov, Budanovics és Túróczi sérüléssel-bajlódik) Szeged KE fölényes győzelmet aratott a B csoportos vetélytársa ellen. Szeviép-Szeged KE-Baja 80-77 (19-19,20-17,21-21,20-20) Előkészületi női kosárlabda-mérkőzés, Deák gimnázium, 50 néző. Szeviép-Szeged KE: SZABÓ (23/9), Kati (5/3), Kiss N. (8), SZOPKÓ (18), Laluska (12). Cserék: Miklósik (-), Pungor (14/6). Edző: Király Sándor. A második negyed eredményes játékának köszönhetően, másodszor is diadalmaskodott a Szeviép-Szeged KE. Szeviép-Szeged KESzpartak Szabadka 52-64 (15-22,16-20,13-9,8-13) Előkészületi női kosárlabda-mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 50 néző. Szeviép-Szeged KE: Szabó (15/3), Kiss (7), Szopkó (12), Laluska (-), Pungor (12). Cserék: Kati (2), Miklósik (4). Edző: Király Sándor. A jugoszláv A ligás Szpartak Szabadka - a harmadik negyedet leszámítva végig a kezében tartotta a játék irányítását. Süli Róbert Sasok mélyrepülése labdarúgó NB I Munkatársunktól A labdarúgó NB I hétvégi fordulójában tovább folytatódott a „Zöld Sasok" mélyrepülése. A kieső helyen álló Haladás magabiztos játékkal, néha már-már fölényeskedve, verte meg a Csank-legénységet. A leggólgazdagabb és legváltozatosabb mérkőzést a Sopron vívta a Tatabányával, végül a vendégek találtak többször a hálóba. A Györ ismét az élre ugrott győzelmével, mert Dunaferr-Kispest derbit későbbi időpontban rendezik meg. A B csoportban is a vendégek örülhettek többször. Idegenben nyert az Újpest és a Zalaegerszeg is. A Nagykanizsa viszont egy büntetővel otthon tartott a bajnoki pontokat. Eredmények: A csoport: HaladásFerencváros 3-0 (0-0) Szombathely, 5000 néző. Vezette: Kiss B. Gólszerzők: Alex (2), Halmosi. Győri ETO FCNyíregyháza 2-0 (1-0) Győr, 3000 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Kenesei (11esből), Nagy L. Matáv SopronTatabánya 3-4 (1-1) Sopron, 3000 néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Szalma (öngól), Somogyi, Bajusz, ill. Süveges, Szalma, Vincze (2). A Dunaferr-Kispest mérkőzést elhalasztották. Az A csoport állása 1. Győri ETO 2. Dunal'err SE 7 3. Tatabánya 8 4. Matáv Sopron 8 5. Kispest 7 6. Ferencváros 8 7. Haladás 8 8. Nyíregyháza 8 1 2 14- 9 16 3 0 17- 6 15 3 1 16-12 15 1 4 12-14 10 5 1 9-8 8 2 4 13-17 8 15 8-15 7 0 6 4-12 6 B csoport: Vasas-Újpest 1-2 (0-0) Budapest, Fáy utca, 5000. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Kabát (IIesből), ill. Korsós, Urbán (1 l-esből). Pécsi MFCZalaegerszeg 0-1 (0-1) Pécs, 1500 néző. Vezette. Dubraviczky. Gólszerző: Waltner. NagykanizsaVideoton 1-0(1-0) Nagykanizsa, 1500 néző. Vezette: Makai. Gólszerző: Usvat (1 l-esből). Debreceni VSCMTK 2-2 (0-1) Debrecen, 4000 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Kerekes (2), ill. Ferenczi (2). A B csoport állása 1. MTK Hungária 8 5 3 0 18- 5 18 2. Újpest 3. Vasas 4. Debrecen 5. Videoton 6.ZTE 7. Nagykanizsa 8. Pécsi MFC 5 2 1 25-10 17 8 3 3 2 13- 8 12 8 3 2 3 14-13 11 8 3 14 12-14 10 8 2 4 2 6-12 10 8 2 1 5 6-20 7 2 6 4-16 2 8 0