Délmagyarország, 2000. szeptember (90. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-15 / 217. szám
4 KRÓNIKA PÉNTEK, 2000. SZEPT. 15. Mellsebészet, karai diagnózis után Az önvizsgálat sem biztos A délmagyarországi régió emlősebészeti központjában, a Szegedi Tudományegyetem sebészeti klinikáján évente közel 200 emlömütétet végeznek, ezek közül 100-110 esetben rosszindulatú daganatot távolítanak el. A mellrák miatti operációk 50 százalékában nincs szükség a mell levételére, mert a korai diagnózisnak köszönhetően még kezdeti stádiumban „elkapják" a betegséget A mellrák a leggyakoribb daganatfajta a nők körében. A világon évente 570 ezer új mclldaganatos beteget regisztrálnak, ebből 157 ezret az Európai Unió országaiban. Magyarországon évente közel 4 ezer új beteget fedeznek fel. A skandináv államokban és Nyugat-Európában az emlőrák valódi szűrése a '80-as évek elején indult. A szűrőprogram a 40-70 éves korú nőkre terjed ki. A betegség által legveszélyeztetettebb életkorban levő asszonyokat 1-2 évente mammográfia szűrésnek vetik alá. Ezzel a műszeres vizsgálattal a daganat a legkorábbi stádiumban is észlelhető. S, minél korábban diagnosztizálják a rákot, annál nagyobb az esély a túlélésre. A korai felismerés és az idejében elkezdett gyógyítás 30 százalékkal növeli az 5 éves túlélést. A dél-magyarországi régió emlősebészeti központjában, a Szegedi Tudományegyetem sebészeti klinikáján évente közel 200 emlőműtétet végeznek, ezek közül 100-110 esetben rosszinduA szegedi sebészeti klinikán évente közel 200 emlömütétet végeznek. (Képűnk illusztráció. Fotó: Miskokzi Róbert) latú daganatot távolítanak, el. A mellrák miatti operáéi Vók 50 százalékában nincs szükség a mell levételére, mert a korai diagnózisnak köszönhetően még kezdeti stádiumban „elkapják" a betegséget — számolt be lapunknak a klinika intézetvezető professzora, Balogh Ádám és az klinika docense. Lázár György. Elmondták: a szegedi sebészeti klinika a röntgenklinika emiddiagnosztikai részlegével közösen három éve végez szűrőjellegű emlővizsgálatokat. A mammográfiás vizsgálat lehetőségével főleg azok a nők élnek, akik tudják, a változó korban, a klimax idején, mennyire fontos a rákszűrés. Az elmúlt három év tapasztalata azt mutatta, hogy a mammográfiás vizsgálattal olyan nőket is kiszűrtek, akiknél nem volt tapintható tünete a betegségnek, s önvizsgálattal sem észlelték jelét. Az elmúlt három év alatt 100, kizárólag mammográffal kimutatható elváltozást szűrtek ki. E nem tapintható, néhány milliméternyi elváltozások kezelésére a szegedi sebészeti klinika orvosai új módszert alkalmaznak. A röntgenorvosok megjelölik az elváltozás helyét, a sebészek pedig elvégzik az érintett emlőrész kimetszését. Ezekről a tökéletesen eltávolítható, finom elváltozásokról szövettani vizsgálattal egyértelműen megállapítható, hogy rosszindulatú daganatról van szó, vagy csak egy gyanús területről, ami daganatra utalt. Az esetek 60-70 százalékánál rákos daganatot találnak. Ám, éppen a rendkívül korai felismerésnek köszönhetően nem kell levenni az emlőt ahhoz, hogy a daganatos betegség sebészileg orvosolható legyen. A korai diagnózishoz viszont arra lenne szükség, hogy Magyarországon megvalósuljon a veszélyeztetett korosztály tagjainak rendszeres és szervezett mammográfiás szűrése. Az emlőráksebészet másik újdonsága, aminek gyakorlati alkalmazása hamarosan várható a szegedi sebészeti klinikán, s amiről Balogh professzor és Lázár György docens beszámolt az, hogy csak egyetlen nyirokcsomót távolítanak el melldaganatműtétet követően. Eddig a mellrák esetében - elsősorban az utókezelés megtervezése érdekében - a hónaljból kioperálták valamennyi nyirokcsomót. A kutatások és az eddigi klinikai vizsgálatok igazolták, hogy elég egyetlen, az úgynevezett „őrszemcsomó" eltávolítása. így a betegek nagy részénél feleslegessé válik a hónalji zsírszövet-nyirokcsomók teljes kiirtása. A Sebész Szakmai Kollégium jóváhagyását követően a módszert alkalmazni fogják a szegedi sebészeti klinikán. Kalocsai Katalin Szállodavizit Munkatársunktól Budapesti és szegedi turisztikai szakembereket látott vendégül tegnap a város augusztusban nyílt legújabb szállodája, a Novotel Szeged. Kunz Péter igazgató, mint a Pannónia újkori történetének első vidéki szállodáját, mutatta bc a vendégeknek a vételárral együtt kétmilliárd forint értékű beruházást. Egyedül nem megy - ismerte el a házigazda, aki nem véletlenül kalauzolta végig a látogatókat az épületen. Az utaztatásban dolgozó szakembereket ugyanis meg kell győzni arról, hogy bátran kiajánlható szálloda a szegedi, ahol a normál szobák mellett lakosztály és mozgássérültek számára speciálisan kialakított szoba is várja a vendégekel. A fővárosiak számára szervezett városnéző programot az „elméleti" tájékoztató, majd a szállodabemutató követte, végül pedig arról is megbizonyosodhattak a vendégek, hogy milyen konyhája van a Novotelnek. Féláron a BNV-re Munkatársunktól A MÁV Rt. a 104. Budapesti Nemzetközi Vásárra (BNV) féláron szállítja az utasokat szeptember 15-e és 24-e között. Az ötven százalékos jegyek visszautazásra csak akkor érvényesek, ha a fővárosi vásárközpontban lebélyegeztetik őket. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. idén is megszervezi az „őszi szemétszüretet". Az általános iskolák hulladékgyűjtésben, parkosításban, feladatlapok kitöltésében versengenek egymással. A gyerekek megszépítik környezetüket, s faltérképezik az illegális szemétlerakókat is. Ausztráliából indult, s világmozgalommá fejlődött az őszi szemétszüret, amelyet Szegeden évek óta megrendez a Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság. Az „auszik" annak idején megelégelték, hogy tengerpartjuk helyenként szemétlerakóvá változott. így hát - a „hagyomány" szerint szeptember harmadik vasárnapján - fölkerekedtek, lementek a partra, s összeszedték a szétdobált hulladékot. „A szegedi szemétszüreten nem csupán hulladékgyűjtés a Hulladékgyűjtés, növénytelepítés Indul az öszi szemétszüret! cél" - tájékoztatta lapunkat Szabó Ferenc, a környezetgazdálkodási kht. igazgatója. Az iskolájuk környékét gondozó, növényeket telepítő gyerekek környezeti nevelésébe is beleillik a szeptember végéig tartó program. A „szemétszüret" csupán egy a három feladatcsoportból. A takarítás mellett az iskola udvarának és környezetének parkosítását, növények ültetését is a gyerekekre bízzák. A környezetgazdálkodási kht. minden segédeszközzel ellátja a szorgoskodó diákokat: fűmagot, cserjét, facsemetét visznek a felhívásra jelentkező iskolákba. A harmadik tennivaló a szelektív hulladékgyűjtés. A papír, üveg és műanyag szétválogatásával a gyerekek egész életükre megtanulják, hogy a hulladék nem föltétlenül szemétdombra való: a kidobott üvegek, műanyagpalackok és papírfélék újrahasznosításával igen sok pénz takarítható meg. Ezen felül - ami legalább ilyen fontos - többszörösen is óvják természetes környezetüket: nem nőnek a szeméthegyek, s tovább élhetnek a papírgyártás miatt kivágandó fák. A hulladékgazdálkodásról szóló feladatlapok két korcsoportban: alsó és fölső tagozatosok számára készültek. A gyerekek még egy izgalmas feladatot is kapnak: föltérképezik környékük illegális szemétdombjait, amelyeknek fölszámolásáról a környezetgazdálkodási kht. gondoskodik. A szemétszüret egyetlen résztvevője sem marad „díj" nélkül: a környezetgazdálkodási kht., teljesítményükkel arányosan, az iskolában hasznosítható, kertészkedésben szükséges eszközökkel jutalmazza a pályázaton indulókat. Szabó Ferenc hangsúlyozta: a környezetvédelem iránti érzékenység kialakításában a lelkes és elkötelezett pedagógusoké a döntő szerep. A hagyományos szegedi szemétszüret egyre népszerűbb: idén már 19 iskola jelentkezett. így több ezer gyerek vehet részt a mozgalomban. Az. idei őszi szemétszüretre még jelentkezhetnek az érdeklődők. A részvétel föltételeiről a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (Csemete) 424-392-es telefonszámán adnak részletes tájékoztatást. Ny. P. Phare-pénzek és a fejlődés Két esztendő - gyakran küzdelmes erőfeszítések árán megvalósuló - eredményeiről, tanulságairól esett szó tegnap azon a területfejlesztési konferencián, amelyet „A Phare kísérleti alap hatása a dél-alföldi régióban" címmel rendeztek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési Phare Programirányító Irodája és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. szervezésében megtartott tanácskozás apropóját az adta, hogy befejezéshez közeledik az 1996-os Phare kísérleti program. Az ezzel kapcsolatos tapaszlalatok pedig az Európai Uniós felkészülés egyik legfontosabb gyakorlati elemei lehetnek - hangzott el a fórumon. A támogatott fejlesztési tervek számában és minőségében is kiemelkedik Csongrád megye, derült ki a tájékoztatóból. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből támogatásra alkalmasnak ítélt 52 pályázat közel fele, 25 ugyanis megyénkből érkezett. Mivel ezek felölelik az ipar, a mezőgazdaság, a vízügy, a turizmus, a képzés, az információ, valamint a stratégia alapvető területeit, a későbbiekben jó szolgálatot tehetnek a strukturális alapok miről írt a DM? 75 éve A dorozsmai villamos Mintegy három évvel ezelőtt kezdődött meg hangos reklámok és megelégedett gyűlések között a Dorozsmai Villamosvasút Részvénytársaság megalakulása. Amely közhírré tette gyönyörű programját és részvényjegyzésre hívta fel a város lakosságál. A jegyzés nagy arányokban indult meg, alig egy hónap alatt összegyűlt az eredeti költségvetésben megállapított 70 millió korona. Közben a magyar korona Zürichben megindult a lejtőn lefelé, az építési költségek 200 millióra emelkedtek. Az építtetők elhalasztották az építkezést, s azóta három év telt el. A részvényesek akciót indítanak a befizetett alaptőke valorizált összegének visszafizetésére. Véleményük szerint, ha az alapítók azonnal dollárra váltották volna át a befizetett részvénytőkét, az most olyan összeget képviselne, hogy megvalósítható lenne belőle az eredeti terv a maga teljes egészében. (1925) 50 éve Magyar gyapottermelés Ami még nemrég hihetetlennek tűnt: a magyar mezőgazdasági szocialista szektorban ma már többszáz holdas táblákon terem meg a gyapot - ez a trópusi növény. A nemesített vetómagfajtákat a Szovjetunióból kaptuk. A terméseredmény és a minőség a kedvezőtlen időjárás ellenére is jó. Ezzel - bár viszonylag kis területen folyik még a gyapoltermelés - Magyarország ebben az évben belépeti a gyapottermelő országok sorába. Az ötéves terv végére textiliparunk szükségletét túlnyomóan hazai nyersanyaggal biztosítjuk. (1950) 25 éve A csongrádi vízlépcső Régóta foglalkoztatja a közvélményt a csongrádi vízlépcső megépítésének vágya és terve. Különösen időszerűvé vált a gondolat a tiszalöki és a kiskörei duzzasztó megvalósítása, és a törökbecsei vízlépcső építésének megkezdése óta, hiszen e nagy művek együttesen teszik majd teljessé a Tisza csatornázását. Emellett úgy értesültünk, hogy a döntésre illetékes kormányszervek ezen az őszön tárgyalják ismételten a témát. Az illetékesek szerint, a munka tényleges elkezdésétől számítva hat-hat és fél év múlva készül el a vízlépcső. (1975) napló MA KUCSORA MÁRTA kép kiállítását Szuromi Pál művészettörténész nyitja meg a Szín-Kép Galériában (Szentháromság u. 34.) 18 órakor. Közreműködik Bombolya Nelli fuvolán. A tárlat október 4-ig tekinthető meg hétköznap 10-től 18 óráig. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ 18 órakor az Ifjúsági Házban. Tavasz az őszben cfmmel opera- és dalest. Vendég: Szerb Zsuzsa III. éves ének szakos egyetemi hallgató. Zongorán kfsér: Andrássy Gertrúd. Közreműködnek: Kozma Ildikó és Bora Ildikó (ének). Házigazda: dr. Mihály Mária újságíró. HALK HARANGÜTÉS címmel Markó Pál (ró új kötetének ünnepélyes bemutatója 18 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban. Közreműködik Tegzes Miklós előadóművész. Az est házigazdája Kiss Ernő, a Szegedi Írók Társaságának titkára. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész u.) 18-tól 21 óráig látogatható. ALTERRA Kortárs Előadóművészeti Központ a szegedi Régi Zsinagógában (Hajnóczy u. 12.) 20.30 órakor Metanoia Különítmény (Szeged): Túlment (Harminc méter) című előadása. A JATE-KLUBBAN 21 órától Anima Sound System koncert. A PRT-KLUB soron következő összejövetele az Aranykoronában 21 órakor. HOLNAP MÚZEUMI MATINÉ Délelőtt 10 órától néprajzi foglalkozást vezet dr. Szűcsné Kopasz Kinga Apáról fiúra címmel a Móra Ferenc múzeumban. DR. ÚJVÁRI MÁRTA, Szegedi Nők Klubja egyesület jogi tanácsadója délelőtt 9-től 11 óráig, „Női jogok" témában tanácsadást tart a Jósika u. 4. szám alatti irodában. A JATE-KLUBBAN 22 órától Mi-csoda-buli Almával és Molnár Lajossal. ' • AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1—3.) mindennap 10-től 17 óráig tekinthető meg a népművészeti- és kézműves-kiállítás és bemutató. Ma, 14 órakor szövő szakkör, szombaton: Komplex népművészeti nap 9-től 12 óráig. megszerzéséhez is. Pozitívumként értékelhető, hogy a Phare idén is juttat fejlesztési forrást - mégpedig integrált program keretében az észak-magyarországi, az észak-alföldi, illetve a dél-alföldi régióba is. A 10 millió eurós támogatás célja a gazdasági, társadalmi kohézió erősítése, ezzel a régiók versenyképességének javítása. N. R. J. Szeged belvárosi (Petőfi S. sgt. 5.) alatt lévő magánház, 110 nm-es korszerű irodával, 2 db egybenyitható lakással, udvarral, beépíthető tetőtérrel befektetőnek eladó. Tel.: 62/438-453.