Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-07 / 183. szám
14 HIRDETÉS HÉTFŐ, 2000. AUG. 7. Magyarok, a befogadók Somlóvásárhely (MTI) Több százan gyűltek öszsze szombaton a Somlóhegy tetején lévó keresztnél és Szent István szobornál, ahol Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint Harrach Péter szociális és családügyi miniszter is beszédet mondott. A történelmi egyházak és társadalmi szervezetek által rendezett ökumenikus találkozón a kereszténység kétezer éve, és az államalapítás millenniuma alkalmából az. egyházak nevében Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek, Szebik Imre evangélikus püspök és Tischler Géza református esperes tett tanulságot a szeretet, a reménység és a testvériség mellett. - Hogyan tudott ez. a nép török-, tatárdűlás és a szovjet megszállás ellenére is megmaradni. sőt gyarapodni? tette fel beszéde bevezetőjéül a kérdést Glatz Ferenc MTAelnök. Válaszában rámutatott: három tényezőt tart meghatározónak: a magyarság befogadó készségét, az. államalapítást és a kereszténységet. - A magyarság a pusztáról magával hozta a nomád népek csodálatos tulajdonságát, a befogadó készséget. Ez István király intelmeiben is szerepel. A magyar mindig is befogadó nép volt, hiába is állítják néha az ellenkezőjét a szomszédaink. Befogadtunk olaszt, franciát, németet, vallont, svábot, lengyel és a magyar házasodott velük és tanult tőlük - hangsúlyozta. Utalt arra, hogy „a történelmi magyar államban nevelődött fel a szlovák nemzeti kultúra is, s a román, a bolgár és a délszláv nemzet ébredése is itt történt a XVIII. és XIX. században". Villamossági Szaküzlet METALL 5 -Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.' PRODAX Classic és Arcus kapcsolócsaládokat 8% KEDVEZMÉNNYEL árusítjuk, augusztus 7-től 19-ig Szeged, Brüsszeli krt. 19. Tel.: 62/470-310. Fax: 458-106. -^•ÉLELMISZER-RAKTÁRHÁZ Kft, Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: 478-290. Nyitva: H-P.: 6.30-18.00, szo: 6.30-13.00 óráig. 160 g sűrített paradicsom 49 Ft 0,2 I őszibarack koktél 37 Ft 65 g szárnyasmájkrém 23 Ft 125 g Héliosz löncshús 65 Ft Törzsvásárlói kártyára további kedvezmény adható! mm® SÓÉI eneedniennyéll MÁRKÓ Cipőbolt Szeged, Klauzál tér 6. Újság, könyv, szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES KIVITELBEN: Dm 62/466-847. Adja a mézét - kapja a pénzét! A Méz-Világ Kft, a Szarvasi Mézüzemben, 5540 Szarvas-Halásztelek es úton a szentesi elágazással lentétes irányban 4 km-re) augusztus 8-án (kedden), óráig 240 Ft/kg-os felvásárlási lali fizetés mellett vásárol és napraforgómézet. , központjában: l vagy a 30/279-76-86 DM M UJ tí U tt Szeged, Felső Tisza part 15. szám alatt (volt Sóházi Diszkont). Nyitva: 9-17-ig (H-P). 9-12-lg (szo.). Tel./fax: 425-724. Várjuk kedves vásárlóinkat. A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. Kereskedelmi csoportja, szakirányú végzettséggel, számítógépes ismeretekkel rendelkező GRAFIKUST (tervezőt) keres. Hirdetésszerkesztési gyakorlat előny, de nem feltétel. ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük szakmai önéletrajzát „Kreatív" jeligére 2000. augusztus 15-ig, a Sajtóházba (6723 Szeged, Stefánia 10., Pf.: 123) eljuttatni. ALLAST KINAL Édesipari termékeket kizárólagosan forgalmazó Hunicament Kft. (pl.: Two To One, Pim-Pom nyalóka, Dunkin rágók) KERESKEDELMI KÉPVISELŐT keres üzletkötői állásra. Feltételek: érettségi, mobiltelefon, max. 35 éves kor, alapfizetés + jutalék. Szakmai tapasztalat előny. Magas kereseti lehetőség. Ha egy jó csapatban akarsz dolgozni, akkor jelentkezz címünkre: Hunicament Kft., 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 113. Fényképes pályázatokat 2000. augusztus 18-ig várunk. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6724 Szeged, Bakay N. u. 22. Tel./fax: 62/422-222. Kábelek, vezetékek és szerelési anyagok kis- és nagykereskedelme Nyitva tartás: h.-p.: 7-16, szo.: 8-12. VESZÉLYES HULLADÉK egészségügyi hulladék, HÍVÓ, FIXÍR ÉS EGYÉB FOTÓVEGYSZEREK (szükség esetén csere edényt adunk) átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat! Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Telefon: 76/329-926, 76/483-197 Galenus szakorvosok magánrendelője BŐRGYÓGYÁSZAT, NEMIGYÓGYASZAT, KOZMETOLÓGIA Dr. Tóth Kása Izabella főorvos Dr. Haraszti Gábor főorvos IDEGGYÓGYÁSZAT, ELMEGYÓGYÁSZAT Dr. Dibó György főorvos REUMATOLÓGIA, LÉZERTERÁPIA Dr. Sonkodi Gábor szakorvos Szeged, Gera Sándor u. 4. Bejelentkezés: munkanapokon 9-17 óráig. Tel.: 62/326-739. Az áruházunkba látogató vendégeinket CSSk BZEII 8 118/1011 a vásárlást igazoló blokk ellenében lefényképezzük a tÖbbSZÖrÖS VÍIÉgbajllOk német aUtíVerSenyZÖ csodajárgányával! A Cora nem csak választékával, de a kiszolgálás sebességével is a vásárlók kényelmét szolgálja. Pénztárosaink gyorsasága az autóversenyzők teljesítményéhez mérhető, és erről minden vásárlásnál meggyőződhet. Reméljük, a fénykép emlékeztetni fogja vásárlóinkat arra, hogy nálunk a bevásárlás milyen gyorsan és kellemesen történik. Egy mosollyal több