Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-31 / 204. szám
2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 2000. AUG. 31. kommentár Félelmefiefs választás A Z egyik tizenkilenc, a másik egy htján húsz - legyintünk nagy egyetértésben vajdasági ismerősömmel, mikor a szeptember 24-én esedékes szerbiai választások esélyeit latolgatjuk. A legutóbbi szerbiai közvélemény-kutatás eredménye szerint a 15 ellenzéki párt tömörüléséből álló DOS a szavazatok 34, míg a milosevicsi hatalmi koalíció a 22 százalékát szerezheti meg. Am az ellenzéken belül (még a vajdasági magyarok pártjai között is) akkora a széthúzás, hogy szinte elképzelhetetlen a „másik oldal" győzelme. Miközben minden szerbiai politikai erő nacionalizmustól fertőzött. Ebből az is következik, hogy szinte mindegy, a diktátorrá lett Milosevics marad, vagy az ellenzéki Kostunicából lesz Szerbia elnöke, az alapprobléma változatlan. Vagyis a pálya szélére sodródott Szerbia még labdába sem rúghat. Mivel nem demokratizáhidik, a demokratikus országok közötti tornákra meghívott csapatok egyikében sem játszhat, de még csak kerettag sem lehet. Annak ellenére, hogy Szerbián kívül és belül mindenki a politikai változásban reménykedik, mégsem biztos, hogy bekövetkezik a fordulat, mely a demokratizálódás felé mutat. Számomra a lakmuszpapír az, hogy Milosevics és Kostunica retorikája nagyon hasonló, mikor Washington, a NATO kerül terítékre. Ennek alapja, hogy Szerbián kívül és belül egyaránt vita tárgya: célt ért-e a NATO-csapás, elég árnyalt-e Washington balkáni politikája. E kérdőjelekből nőhetett ki a „nacionalista ellencsapás": háborús büntettek miatt emelt vádat Szerbia 14 nyugati elnök és miniszter ellen. Miközben a Hágai Nemzetközi Bíróság - többek között - a szerbiai államfőt vádolja háborús bűntettek miatt. A milosevicsi hatalom a nacionalista ködösítésen túl bevet minden, megfélemlítésre alkalmas eszközt. Miután meggyilkolták a belső ellenzék legerősebb embereit, most fényes nappal elrabolták Sztambolicsot, Szerbia egykori elnökét, aki évek óta bírálja Milosevics személyét és politikáját. Erre egy vajdasági szociáldemokratában fólötliitt a rémséges vég-kép: vagy összefog és cselekszik az ellenzék, vagy a stadionokban végezheti... Húszéves a Szolidaritás Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás szakszervezet alapítója és első elnöke, volt lengyel államfő (középen) integet a Szolidaritás megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen augusztus 30-án, Gdanskban. (MTI Telefotó/EPA/Janek Skarzynski) London (MTI) Alig két héttel azután, hogy a brit kormány úgy döntött, gyógyítás céljára engedélyezi a 14 napnál fiatalabb emberi embrió klónozását, brit tudósok kijelentették, hogy „elkerülhetetlen" lesz a jövőben egy kiónozott baba megszületése, bármennyire is ellenzi a közvélemény a gondolatot. A The Independent brit Az emberi klónozás „elkerülhetetlen" napilap 32 neves brit tudós köztük Lord Winston, a lombikbébi program egyik úttörője és Richárd Gardner, a Királyi Tudományos Társaság klónozási bizottságának vezetője - körében végzett felmérést a klónozás kérdéseiről. Többségük úgy vélekedett, hogy a szaporodási célú klónozást - amikor klónozás útján előállított emberi embriót ültetnek be az anyaméhbe - 20 éven belül megpróbálják a tudósok végrehajtani, ha a technikai kérdéseket és a biztonsági problémákat megoldották. A tudósok szerint amennyiben sikeresen alkalmazható a gyógyítás, elsősorban szervátültetések céljából engedélyezendő embrióklónozás, az el fog vezetni a szaporodás céljából végrehajtandó klónozás tilalmának újragondolásához és esetleges feloldásához. Nyugati elnökök és miniszterek ellen Szerbia vádat emelt Belgrád (MTI) A szerbiai államügyész bejelentette, hogy távollétükben vád alá helyezett 14 nyugati elnököt és minisztert a Jugoszlávia elleni NATO-bombázások alatt tavaly elkövetett háborús bűntettek miatt. „Úgy döntöttünk, hogy vádat emelünk a nagyhatalmak vezetői ellen, mert befolyásolták a többi NATO-tagállamot", amelyek részt vettek az észak-atlanti szövetség légi hadjáratában - közölte sajtóértekezletén Dragisa Krsmanovics szerbiai államügyész. Az ügyész az Egyesült Államok, Franciaország, NagyBritannia és Németország vezetőiről tett említést, vagyis olyan országokról, amelyekkel Belgrád már a tavaly márciusi első bombázások másnapján megszakította diplomáciai kapcsolatait. Az újságíróknak átadott lista elején Bili Clinton amerikai elnök, Madelcine Albright külügyminiszter és William Cohen védelmi miniszter neve olvasható. Ezután következik Nagy-Britannia képviseletében Tony Blair miniszterelnök, Robin Cook külügyminiszter és George Robertson akkori védelmi miniszter. Ami Franciaországot illeti, Jacques Chirac elnök, valamint Hubert Védrine külügy- és Alain Richárd védelmi miniszter neve díszeleg a vádlottak között. Németország esetében Gerhard Schröder kancellárt, Joschka Fischer külügy- és Rudolf Scharping védelmi miniszter találtatott bűnösnek. Javier Solana korábbi NATO-főtitkár, akárcsak Wesley Clark, a NATO európai erőinek volt főparancsnoka szintén szerepel a felsorolásban. A 14 nyugati vezetőt azzal is vádolják, hogy megpróbált Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök életére törni, akinek belgrádi rezidenciáját tavaly április 22-én NATO-rakéták semmisítették meg. További vádpont, hogy a légi háborúban repeszbombákat és urántartalmú bombákat vetettek be, amelyek használatát - emlékeztet a szerbiai államügyészség - a nemzetközi jog tiltja. Krsmanovics ezenkívül közölte, hogy 504 polgári személy, 240 katona és 147 rendőr vesztette életéi a 11 héten át tartó bombázások alatt. A szerb igazságszolgáltatás májusban népirtás miatt már „vizsgálatot" indított Bemard Kouchner, a koszovói ENSZ-közigazgatás vezetője, valamint Hasim Thaci és Agim Ceku, a koszovói függetlenségi gerillamozgalom volt vezérei ellen. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, emberi jogi szervezetek és orosz parlamenti képviselők már többször kijelentették, hogy a NATO háborús bűntetteket követett el, amikor polgári célpontokat bombázott. A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze, Carla del Ponté azonban június elején „tisztára mosta" az észak-atlanti szövetséget, mondván: á szervezet semmilyen módon nem sértette meg a nemzetközi jogot. Koszovó legyen független? Brüsszel (MTI) Egy tekintélyes brüsszeli központú tanulmányi csoport felvetette, hogy Koszovót a nemzetközi közösség soha többé ne engedje vissza Szerbia fennhatósága alá. A nemzetközi válságcsoport (ICG) most kiadott jelentése szerint a nemzetközi közösségnek világosan ki kellene mondania, hogy Szerbia elvesztette minden erkölcsi és törvényes jogát arra, hogy újból kormányozhassa Koszovót. Az ICG ugyanakkor óvakodott magáévá tenni az albán többség által követelt függetlenség követelését. A politológusok úgy vélik, hogy „a nemzetközi közösség ma megosztottabbnak tűnik Koszovó végleges státusát illetően, mint 15 hónapja", vagyis a háború után. Ezért a szakértők megfontolásra érdemesnek tartják azt a konföderációs megoldást, amit a montenegrói kormány javasolt Szerbiával való kapcsolatának formájaként. Az ICG jelentése kifejti: azért lenne fontos mielőbb tisztázni a tartomány végleges státusát, mert elképzelhetetlen befektetéseket várni vagy előrelépni a két közösség megbékélése felé, amíg sem az ENSZ-nek, sem a kél közösségnek nincs világos képe arról, hogy mi is lesz a tartomány sorsa. 25%kezdőrészlet vagy 0% kamat* biztosan 100% haszon! juMpy JUMPER C15 A Citroen augusztus 21-től rendkívül kedvező finanszírozási feltételekkel, kezelési költség nélkül kínálja Jumper, Jumpy, Berlingo és C15 tfpusú haszonjárművett. Ön választhat: alacsony kezdőösszeg vagy kamatmentes részletek! Bárhogy is dönt, százszázalék, hogy jól járl 0 'kezdőrészlettől és futamidőtől függően. www.citroen.hu a Az Ön Citroen márkakereskedői: Zixem 2000 Kft. 6740 Szeged, Dorozsmai út 6. Tel.:62/492-888 Fax:62/499-559 Citroen Sajti 6800 Hódmezővásárhely, Táncsics M. út 10. Tel. 62/242-555 Fax:ó2/242-555 Citroen Tóth Kása 6900 Makó, Szegedi út 21. Tel.:62/213-210 Fax:62/212-105 A CITROEN Felszálló ágban München (MTI) Ernst Welteke, a német Bundesbank elnöke úgy véli, hogy az európai konjunktúra továbbra is felszálló ágban van, s az Európai Központi Bank lehetséges kamatemelése sem fékezi majd ezt a pozitív tendenciát. Welteke úgy vélekedett, hogy a monetáris feltételek, mint például a reálkamatok nem állnak útjában egy gazdasági fellendülésnek Európában. Az export- és a belföldi megrendelések helyzete pozitív, s a foglalkoztatottság és a kapacitáskihasználtság is bővül, néhány országban azonban a túlfűtöttség, vagy a szúk keresztmetszetek jelei mutatkoznak. Vége a vízummentességnek Moszkva (MTI) Oroszország kilépett a FÁK-tagállamok vízummentességi megállapodásából, nemzetbiztonsági, illetve bevándorlási problémákra hivatkozva. Igor Ivanov orosz külügyminiszter hangoztatta, hogy az 1992-es biskeki megállapodás fontos szerepet játszott a posztszovjet térségben, az emberek közötti kapcsolatok megőrzése terén. Az utóbbi időben azonban Oroszország és más államok egyre komolyabb kihívásokkal néznek szembe a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és más bajok tekintetében. Halálos fenyegetés Bukarest (MTI) Életveszélyesen megfenyegették Traian Basescu bukaresti polgármestert, aki hadjáratot indított a román fővárost elárasztó, engedély nélkül felállított elárusító bódék ellen. Basescu a kormányőrségi feladatokat ellátó őrző-védő szolgálattól (SPP) két testőrt kért maga mellé, ezenkívül egy biztonsági kamera is figyeli- majd minden lépését. „Tisztában vagyok vele, hogy vérdíjat tűztek ki a fejemre" - mondta Basescu. A fenyegetések ellenére továbbra is fellép majd az engedély nélküli árusítóhelyek eltüntetéséért. A polgármester szerint bizonyos politikai körök támogatását élvező, jól szervezet maffia áll az illegális kereskedelem mögött. Megszállásra készül? Tokió (MTI) Észak-Korea élesen bírálta Japán védelmi programját, mondván: Tokió egyes jelek szerint arra készül, hogy újra megszállja Koreát. A kemény hang arra utal, hogy Phenjan továbbra is igen bizalmatlan egykori gyarmattartója iránt, dacára japán és észak-koreai tisztviselők múlt heti megbeszéléseinek, amelyek a diplomáciai kapcsolatok megteremtésére irányultak. Phenjan hivatalos napilapja, a Rodong Szinmun szerint Japán a tervezettnél gyorsabban próbálja átszervezni szárazföldi haderejét, ami „világos jele annak, hogy a japán reakciósok lázasan fokozzák erőfeszítéseiket újabb tengerentúli megszállásra".