Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-30 / 203. szám
Sas-ünnep narátságos mérkőzésen kikapott a Ferencváros labdarúgófj csapata 2-1-re a Dinamó Zágrábtól. E tény miatt valószínűleg nagyon kevesen döntenek úgy, hogy tovább rontják Magyarország öngyilkossági statisztikáját. Hiszen a meccs mint már említettem - teljességgel barátságos volt, meg aztán a „Zöld sasok" hívei is hozzászokhattak már ahhoz, hogy kedvenceiket gyakrabban verik el, mint búzát a jégeső. De egyet azért ne tagadjunk: csak és kizárólag szomorúan bámulhatott a képernyőre mindaz, aki egy pillanatra is beletekintett e mérkőzésbe hétfőn este. Hiszen ünnepre invitálták, a 100. születésnapját ünneplő milliók Fradikájának fesztiváljára. A képernyőn pedig üresen tátongó lelátókat láthatott. Mint az azóta napvilágot látott statisztikából kiderült, alig több, mint ezer ember köszöntötte a Ferencvárost abban a stadionban, ahol nem is olyan régen még tizenötezren szurkoltak végig egy közepesen sem izgalmas NB l-es rangadót. Ez viszont már több, mint elgondolkodtató. No, nem nekünk, a magyar fociért vidékről aggódóknak kellene összetrombitálni a válságstábot FTC-ügyben. Am arra azért kíváncsi lennék, vajon ilyen tanácskozás ötlete - látva a gyászos jubileumot - megfogalmazódik azokban, akik alig fél évtized alatt (a Bajnokok Ligájában véghezvitt dicsőséges menetelés óta) el tudták érni, hogy az ország legnépszerűbb csapata egyik botrányból a másikba botorkáljon. Érzik-e felelősségüket azok, akik évente cserélték ki szinte a teljes játékosállományt, és azok, akik máig nem tudnak elszámolni arról, mire is pazaroltak el több, mint fél milliárd forintot a BL-jutalomból? S szívesen faggatnám azokat is válságügyben, akik többszázezer forintos fizetésekkel jutalmazták magukat, miközben sorra kötötték az előnytelen üzleteket, edzőket zavartak el azért, hogy utódját még csúfosabb körülmények között üldözhessék más klubokhoz. Szomorúak-e vajon ama „szakemberek" is, akik mindvégig statisztáltak a Ferencváros mélyrepüléséhez? tt ogy miért fontos ez? Mert tapasztalhatjuk - bármilyen K~L hihetetlen is -, ha a Ferencváros válságot él át, a honi labdarúgás sem lehet felhőtlenül boldog. Nos, az FTC ezer bánatos szurkoló statisztálása mellett ünnepelt. Hát ennyit a magyar fociról, a sasokról, és az Üllői utat takaró felhőkről... Bátyi Zoltán Gólkirály a kapuban labdarúgó megyei IH. a. A harmadik fordulót rendezték a megyei harmadosztályú labdarúgóbajnokságban. Az A-csoport slágermeccsét Öttömösön játszatták, ahol a vendég Asotthalom magabiztosan gyűjtötte be a három pontot. A találkozó érdekessége volt, hogy a tavalyi gólkirály, Tóth-Szeles Gábor állt a kapuba, mert a mérkőzés előtt derült ki, hogy a „vendégportásnak" nem jó a sportorvosijai!). A B csoportban győzelemmel mutatkozott be az Apátfalva és döntetlennel a Pázsit SE. Az IKV Rt. nem bírt a nagyon lelkes ambrózfalvi tizeneggyel, az Eperjes pedig megszerezte első győzelmét. Eredmények, A csoport: Csengele-Forráskút 0-3 (0-1), gólszerzők: Nagypál, Harmath, Tóth I. Öttömös-Asotthalom 1-5 (1-2), gsz.: Fődi, ill. Hevesi, Juhász, Csiszár, Barbócz, Tóth-Szeles G. Tempó TaxiBaktó Szilánk SC-Domaszék 2-2 (1-0), gsz.: Arany Z., Csillag, ill. Merley, Püspöki. Pusztamérges-Ruzsa 0-2 (0-0), gsz.: Hegedűs, Plenter. Komlósi-Baktó SC-Ópusztaszer 5-0 (2-0), gsz.: Ács (3), Orvos Gy„ Varga. Az Autó 2000 SE-Zákányszék mérkőzés a 72. percben, 2-0-ás hazai vezetésnél félbeszakadt. A Déli Apró SE-Károlyi DSE találkozót később rendezik. A bajnokság állása rózfalva-IKV Rt. SE 2-2 (2-0), gsz.: Nóvák, Kakuk, ill. Pipicz, Kószó. Csanádpalota-Földeák 3-0 (3-0), gsz.: Bíró (2), Erdélyi. Der eke gyház-Apátfalva 0-1 (0-0), gsz.: Károlyi. Maroslele-Mártély 2-1 (0-1), gsz.: Ferenczi, Koczka ill. Kérdő. Eperjes-Pitvaros 4-2 (2-2), gsz.: Nagy A. (2), Sebestyén, Móricz ill. Nagy I. (2). Szabadnapos: Kübekháza. A bajnokság állása 1. Ferencszállás 3 2 2. Csanádpalota 2 2 3. Derekegyház 3 2 3 2 3 1 3 1 1 1 3 1 3 1 1 0 2 0 2 0 4. Maroslele 5. Ambrózfalva 6. Mártély 7. Apátfalva 8. Pitvaros 9. Eperjes 10. Pázsit SE 11. IKV Rt. SE 12. Földeák 13. Kübekháza t • 0 1 o t t í 0 2 0 0 0 2 0 2 13-5 8-1 7-2 8-5 5-8 <-5 1-0 6-7 6-14 l-l 1 2-7 1 1-5 0 0-4 0 A tartalékbajnokság eredményei: Sándorfalva II.-Balástya II. 8-1 (3-1), Röszke II.-Domaszék II. l-l (0-1), Algyó Il.-Szőreg II. 5-2(1-2). A bajnokság állása 1. Sándorfalva II. 2 2 0 0 12-3 6 2. Algyö 11. 2 2 3. Röszke II. 4. Domaszék II. 5. Szóreg H. 6. Balástya II. 10-2 6 4-6 4 7-12 4 14-10 3 2-16 0 1. Komlósi-BSC 3 3 0 8 12-4 9 2. Asotthalom 2 2 8 8 8-3 6 3. Rúzsa 3 2 8 1 7-3 « 4. Forráskút 3 1 2 8 4-1 5 5. Pusztamérges 3 1 1 1 5-5 4 6. Öttömös 3 i 1 1 4-5 4 7. Tempó T-Baktó 2 8 2 II 3-3 2 8. Zákányszék 2 8 2 8 2-2 2 9. Déli Apró SE i 0 1 8 l-l 1 10. Domaszék 3 (1 1 2 7-10 1 11. Autó 2000 SE 1 0 8 1 2-3 8 12. Csengele 2 8 8 2 0-6 8 13. Opusztaszer 2 0 8 2 0-9 8 A Károlyi DSE még nem játszott. B csoport: Ferencszállás-Pázsit SE l-l (1-0), gsz.: Kovács J. ill. Nikolényi. AmbA következő forduló párosítása. A csoport, szeptember 2. (szombat), 16.30 óra: Zákányszék-Déli Apró SE. Szeptember 3. (vasárnap), 16.30 óra: Komlósi Baktó SC-Csengele, OpusztaszerPusztamérges, Ruzsa-Tempó Taxi-Baktó Szilánk, Domaszék-Autó 2000 SE, Károlyi DSE-Öttömös, ÁsotthalomForráskút. B csoport, szeptember 3. (vasárnap), 10 óra: Mártély-Pázsit SE; 16.30 óra: Eperjes-Ambrózfalva, Pitvaros-Maroslele, KübekházaDerekegyház, Apátfalva-Csanádpalota, Földeák-IKV Rt. SE. Szabadnapos: Ferencszállás. Tartalékbajnokság, szeptember 2. (szombat), 16.30 óra: Szőreg II.-Röszke II., Algyő II.-Balástya II. Szeptember 3. (vasárnap), 16.30 óra: Domaszék Il.-Sándorfalva II. Bekor Béla Világcsúcs a Palócföld szívében Sipos egy „kicsit" elfáradt. Borsod megyében (is) idősek és fiatalok tartottak Sipos Istvánnal (a kép közepén, elöl), segítve ezzel az újabb világrekord megdöntésében. (DM/DV-fotó) atlétika Sipos István február 14-én indult útnak Szegedről és november 3-án „talál vissza" a Tisza parti városba, de az elmúlt vasárnap is jeles naphoz érkezett. Ekkor köszönt be a „Fialla kör 2000" nevet viselő országfutás Mezőkövesdre, s döntötte meg a szegedi ultramaratonista a pihenőnap nélküli futás kategóriájában a 15 ezer kilométeres világrekordot, 10 nappal és 18 órával. Sipos István vasárnap Mezőkövesden, a Mező általános iskolához érkezett meg a célba, pár perccel a tanévnyitó előtt. Tizenötezer kilométer volt már ekkor a lábában, s ezt a hihetetlen mennyiséget 195 nap 7 óra 20 perc 20 másodperc alatt teljesítette, ami 10 nappal és 18 órával jobb az ausztrál Gary Parsons rekordjánál. - Fantasztikus fogadtatásban volt részünk - mesélte „Sipi" -, persze, erre az ünnepségre már mindkét fél készülhetett. Hetekkel ezelőtt tudni lehetett, hogy megdől a régi rekord, centire kimértük a távot, hogy az iskola sportcsarnokánál legyen a tizenötezredik kilométer. A beérkezés és a szokásos ceremónia - autogram osztás, interjúk - után a tanévnyitó díszvendégeként szóltam a gyerekekhez. Azzal a kijelentésemmel, hogy már vártam a tanévkezdést - mert az a nyár, a hőség végét jelenti - nem arattam nagy sikert... Ajándékkeksszel és -chips-szel korrigáltuk a „bakit". - Ez már a „Fialla kör 2000" alatt sem az első világcsúcsa, s imponáló különbséggel javította meg a régit. - A tízezresért többet dolgoztam, azt alig pár órával múltam felül, azért komolyan harcolni kellett. Persze, ez is ugyanolyan értékes mint a többi, hiszen közel kétszáz napon keresztül átlagban 77 kilométert kellett futni, hogy sikerüljön. Ezzel a 15 ezer kmrel a harmadik helyen állok a ranglistán, már csak az amerikai Róbert Sweetgalle és az ausztrál Gary Parsons előz meg, előbbi 17 ezer 71, utóbbi 19 ezer 30 km-rel. - Valószínűleg az emiitettek sem lesznek hosszú életűek... - A 19 ezer 31 kilométert várjuk már nagyon segítőimmel. Ezt, bár kerekszámnak jóindulattal sem nevezhető, megünnepeljük, külön befutókaput is állítunk erre az alkalomra. Utána minden méter új rekordnak számítható, de a húszezres lesz még jelentős, hiszen ennyit még nem futott soha senki. De érdekes, hogy talán még mindig az 5 ezer km-es csúcs áll a legközelebb a szívemhez. - Akadtak sérülések, betegségek. Ezek a gondok már elmúltak? - Igen mostanában inkább a nyári hőség viselt meg, kicsit még gyenge vagyok. Kipihenni sem tudom magam igazán, több alvást igényelnék, de azt hiszem 15 ezer kilométer után már illik egy „kicsit" elfáradni... Most kaptam a hírt, hogy megszületett az az alaszkai malamut fajtájú kutya, amit ajándékba kapok Hárs Dénestől. A nevét csak a célban árulja el a felajánló tehát mindenképpen meg kell érkeznem Szegedre! Imre Péter vízilabda Zsarkó Szentesen Munkatársunktól Az OB I-be egy év szünet után visszajutott Tabán Trafik Szeged vízilabdacsapatának játókoskerete eddig három új játékossal, dr. Szabó Zoltánnal, Nitsovits Tamással és Varga Péterrel bővült. A „kiadás" oldalra is került a napokban egy név, Zsarkó Istváné. A klub saját nevelésű pólósa az október 22-én kezdődő szezonban a megyei rivális, Kontavill Szentesi VK gárdájához igazolt. - Pista azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy egy évig szeretne a Szentesben játszani - közölte lapunk érdeklődésére Csapó István elnökségi tag. - Bár szerettük volna, ha marad, erőnek erejével nem tarthattuk itt, márcsak azért sem, mivel nem volt érvényes szerződése, szabadon eligazolhatott. Bízom benne, jót tesz neki a környezetváltozás, mert az utóbbi két esztendőben kissé megrekedt a fejlődésben. Korábban, amikor még Fülöp Tibor, a Kurca-partiak jelenlegi szakvezetője volt a Szeged trénere, Zsarkó lényegesen jobb teljesítményt nyújtott. Talán ezúttal is ki tudja belőle hozni a maximumot, amiből mi csak profitálhatunk, ugyanis visszavárjuk a játékost. Yolános tornagyözelem Vácon Munkatársunktól A Tisza Volán-MEH Focisuli VSI 1986-os korosztálya Vácon, a nemzetközi labdarúgó Dunakanyar-kupán szerepelt. A Tisza-parti fiatalok remekeltek a viadalon, jó játékkal az első helyen végeztek. A Stetakovics Marinkó által dirigált együttes a csoportmeccseken 3-l-re győzött a Pilis ellen, 1-0-ra verte az olasz Roccarainola gárdáját, majd fölényes, 7-0-ás diadalt könyvelhetett el a cseh Bruntállal szemben. A fináléban a rendes játékidőben nem bírt egymással a Tisza Volán és a Vác gárdája. A tizenegyeseket azonban a szegediek rúgták jobban (5-3), ezzel pedig megnyerték a nemzetközi vetélkedést. A díszes serleg mellett a legjobb játékosnak járó díjat Kárász Dávid érdemelte ki. A Tisza Volán-MÉH Focisuli VSI 1986-os tornagyöztes csapata, álló sor, balról: Szélpál Attila, Tyukász Tamás, Kárász Dávid, Tóth Iván, Varga Ferenc, Stetakovics Marió, Gerecz Péter, Fülöp Tibor, Laczkó Zsolt, Vastag Krisztián. Ülö sor: Tombácz Róbert, Mészáros Zoltán, Csamangó Tamás, Kószó Mihály, Simon Szabolcs, Túri Dávid, Szécsényi Gábor, Reguli Máté. (DM/DV-fotó) SZERDA. 2000. AUG. 30. SPORT 11 Maratoni vb Dartmouthban Munkatársunktól A hét végén a három évvel ezelőtti síkvízi vb helyszínén, a kanadai Dartmouthban rendezik meg a felnőtt maratoni világbajnokságot és ifjúsági világkupát. A magyar csapat a Szegedi Vízisport Egyesület igazgatójának, Petrovics Kálmán szakágvezetőnek az irányításával kelt ma útra. A fiataloknál a Tisza-parti klub versenyzője, Börcsök Balázs tagja a válogatottnak, aki szombaton, magyar idő szerint este hétkor ül hajóba. NB-s meccsek Munkatársunktól A labdarúgó NB I/B-ben ma a Csongrád 17 órától a Monort fogadja. Az NB II-ben teljes forduló lesz szerdán és csütörtökön 17 órától; ma a Szegedhez a Békés, a Vásárhelyhez pedig a Gyula látogat. A Makó szintén ma Gyomaendrődön igyekszik minél jobb eredményt elérni, míg az Algyő a házigazdák kérésére holnap, 17 órától lép pályára Martfűn. Rendörsikerek Munkatársunktól Opusztaszer körzetében rendezték meg a Millennium-kupa rangsoroló tájékozódási futóversenyt, amelyen a Rendőr TE sportolói is felállhattak a dobogóra. Eredményeik, N21BR: 1. Savanya Gyöngyi. F21B: ...3. Hajnács Tamás. Aranyági helyezések Munkatársunktól Az elmúlt napokban sem tétlenkedtek a vásárhelyi HódMezőgazda Rt. Aranyági Ménesének sportolói. Törökszentmiklóson minősítő díjugratóversenyt rendeztek, melyen a B1 kategóriában Törökné Kezes Gabriella Fárosz nyergében a 4., míg Kovács Linda Tűzopállal az 5. helyen végzett. A kezdő lovasoknál Veszelovszki László Mágus nevű lovával 5. lett. Kecel díjlovagló országos minősítő versenynek adott otthont. Ott Nagyné Csáki Mónika állt rajthoz, s az A3-ban Havassal a 6., az A6-ban Fukarral a 4., míg a B6 kategóriában szintén Fukarral a 3. helyen végzett. Nagyrédén a Szőllőskert-kupa díjugrató és díjlovagló viadalt rendezték meg, és Nagyné Csáki Mónika Fukar nyergében elhódította a serleget. Új lovával, Csókossal várakozáson felül szerepelt, összesítésben a 3. helyen végzett. Díjugratásban sem okozott csalódást Nagyné, Kató nevű lovával a 4. legjobb teljesítményt nyújtotta. Nike-félmaraton Munkatársunktól Vasárnap rendezi meg a Budapest Sportiroda a hagyományos „Nike Budapest Félmaraton" elnevezésű futóversenyét. A nevezések alapján kijelenthető: ismét megdől a részvételi csúcs, hiszen eddig már több mint négyezren (közülük hétszázhetvenen először!) jelentkeztek a 21,1 kilométeres táv teljesítésére. Csongrád megye is rekordot döntött, hiszen a tavalyi negyvenöttel szemben az idén már százhuszonegyen neveztek. Jelentkezni még péntekig lehet, bővebb felvilágosítást a versennyel kapcsolatban a 061/267-6560-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. mmmmmmmmmmmmmM