Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-29 / 202. szám
KEDD, 2000. AUG. 29. AKTUÁLIS 9 A vásárló pihen A mikor úgynevezett szabadságra megy az ember, tudja, van egy, két, jobb esetben három hete, hogy belefeledkezzen valami másba, mint amit egész évben csinált, kikapcsolni kívül és belül, valóban pihenni. Egy apróságot viszont mindenképpen magával hoz otthonról, éppenséggel a pénzét, és ellazulva ténfereg vele különböző fizetőhelyek között, ezt-azt megenged magának, mert hát nem olyan ez a pénzköltés, mint az év többi napján, ez is könnyedebb. A fogyasztóvédők felméréséből kiderül, hogy az eladók jócskán tisztában vannak ezzel, és a forgalmasabb nyaralóhelyeken, például a Balatonnál is, kitesznek magukért, hogy a két hónapból álló szezonban behozzák az évi apanázst. Nekem három különböző technikát volt módom megfigyelni és lefülelni. Az egyik az, amikor úgymond elnézik a visszajáró pénzérmét, összekeverik mondjuk az ötvenest a tízessel, a húszasokat az ötforintosokkal. De aztán ha szól az ember, úgy néznek rá, hogy na, ecsém, ha még azt se engedheted meg magadnak, hogy egy ötvenessel átnyomjalak, akkor te egy szegény csóró alak vagy. A második már komolyabb kasszírozást hozhat az eladónak: tízezres helyett ötezresből, vagy ötezres helyett ezresből adnak vissza. Viszont itt a tévedés mértékének megfelelően már nagyobb ívű a bocsánatkérés. És mi szépen megbocsátunk, mert ott konkrétan ez nekünk csak egyedi eset. A harmadik trükk már nehezebben kapható el, de egy kis lazítás közbeni odafigyeléssel ez is hamar megvan. Ekkor a számlára olyan összeg is kerül, amiért nem vásároltunk vagy nem fogyasztottunk semmit. Egy kis arányérzékkel, vagy a számla gyors lepörgetésével viszont ez is megfogható, csak kicsit kínosabb, mert eleve bizalmatlanságot feltételez a részünkről, jyedig hogy szeretnénk bízni, megbízni valakiben, 1 főleg akkor, amikor szabadjára engedtük magunkat; amikor a vásárló vásárlás közben is pihen, pihenne. De hát ennek is ára van, egy kis figyelmetlenségi felár. Podmaniczky Szilárd Lakat a nyaralókra Munkatártunktól Lassan véget ér a nyári szabadságok ideje, elnéptelenednek az üdülők. A vagyontárgyak biztonsága érdekében érdemes betartani a rendőrség javaslatait. Ellenőrizzék az üdülőkben az ajtók, ablakok és kertkapuk zárait, hogy azok valóban jól működnek-e. Ha hibát találnak, azt feltétlenül javíttassák meg. Amennyiben hosszabb időre bezárják az üdülőt, fordítsanak figyelmet arra. hogy az épületben csak biztonságos tárolási feltételek mellett maradjanak értékek. Az értékesebb tárgyakat úgy helyezzék el, hogy az ablakon benézve ne legyenek mindenki számára láthatóak. A kertben szabadon hagyott tárgyakat a lehetőségekhez mérten zárják el. vagy lánccal, lakattal rögzítsék. Nagyobb üdülőtelepen figyeljék a szomszéd portákat is. és ha valami szokatlant észlelnek, azonnal tájékoztassák a tulajdonost, vagy az üdülőtelep gondnokát, képviselőjét. Az elnéptelenedő nyaralókban fordítsanak figyelmet - akár több tulajdonostárssal összefogva - a pihenő értékek biztonságára, rendszeres ellenőrzésére. Bűncselekményre utaló körülmény esetén értesítsék a városi rendőrkapitányság ügyeletét a 112-es segélyhívó számon. KIMUTATÁS Gyakorlóiskola Szenes Adolf Alapítvány 1% felhasználásáról A kiadás megnevezése Felhasználás összege továbbképzések 25 500 fénymásolófcMék és -karbantartás 66 813 jutalomkönyvek tanulóknak 22 430 diavetítő, videomagnók, televíziók. írásvetítők 166 975 iskolabútorok 502 143 terembérleti dfj 18 750 tomamezck 20 000 kollégiumi ellátási dij 5484 tanulók szállásdíja 84 503 Összesen: 912 598 Köszönjük támogatóinknak és az AFFH-dolgozóinak. hogy felajánlásukkal, munkájukkal hozzájárulnak iskolánk személyi és tárgyi feltételeinek javításához. Szeged. 2000. július 28. Bácsi János, a kuratórium elnöke, a gyakorlóiskola igazgatója Szegedi Szabadtéri Játékokéri Közapalitvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS AZ 1999. ÉVRŐL Az 1997. évi CLVI 19. §. alapján a Kuratórium az éves beszámolót az alábbiak szerint fogadja el: a.) A számviteli beszámoló: 1999.01. Ol.-i pénzeszközök 4 790 500 Fl Bevételek: 20 875 429 Fl - Alapítványi bevételek: 20 299 660 Fl a Kamatbevétel: 545 769 Fl Bevételek összesem: 20 845 429 Ft Kiadások: 24 618 802 Ft »támogatás a Szegedi Szabadiéri Játékoknak 23 200 000 Fl — művészeti ösztöndíj 1 110 000 Ft n- művészeti tárgyjutalom (áfával) 72 850 Ft rendezvényszervezés 100 000 Fl nyomtatvány, szakkönyvek 8775 Ft » hirdetés (áfával) 63 750 Ft a banki költség 56 965 Fl * postai feladás, egyéb 6462 Fl Összes kiadás 24 618 802 Ft 1999. évi záró pénzeszközök (vagyoni: 1 017 127 Ft b) Költségvetési támogatásban az alapítvány nem részesült. c) Vágyonfelhasználás az alapítvány részéről nem történt. d) A cél szerinti juttatásokat a Szabadtéri Játékok 1999. évi szezonjához kötődően, a Játékok gazdálkodási beszámolója alapján a kuratórium 2.? 200 000 Ft támogatásban jelölte meg. e) Központi, illetve helyi költségvetési forrásokbál, állami pénzalapokból, egészségbiztosítási önkormányzattól vagy ezek szerveitől támogatást a közalapítvány nem kapott. f) Közhasznú szervezet tisztségviselői juttatásban nem részesültek. g) Beszámoló a közhasznú tevékenységről: A közalapítvány célkitűzései között kiemelt szerepet kapott a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti céljainak segítése. Az önkormányzati fenntartású szabadtéri színpadok finanszírozásában beállt változások miatt az alapítvány anyagi támogatása a játékok működőképességének alapfeltételévé vált. A közalapítvány bevételeinek alakulásában a legnagyobb segítséget a város iparűzé>i adójából átengedett összegek jelentenék, a mintegy hetven adózó december végéig több mint 20 millió forintot utali a közalapítvány számlájára. A kuratórium rendelet létrehozásáról e- .; :v.,r. S/eii tevékenység elismerését szabályozó rendeletről döntött. Tudósok felajánlásai Munkatársunktól Szegedi forrásaink is megerősítették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai és doktorai összesen csaknem 53 millió forintot utaltak át az árvízkárosultak megsegítésére, az Akadémia májusi közgyűlésének felhívása nyomán. Az ismertetés szerint a pénzt a Máltai Szeretetszolgálat. a Magyar Vöröskereszt, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Tiszaladányi Darvas József Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány számlájára utalták át. Az összeget az árvízkárok elhárítására szánták. Az akadémikusok és az akadémiai doktorok az MTA májusi közgyűlésének határozatában foglalt felhívásra ajánlották fel egy havi tiszteletdíjukat, összesen 52 millió 739 ezer forintot. Zeneiskolai pótfelvételi Munkatársunktól A szegedi Király-König Zeneiskola pótfelvételit hirdet augusztus 31 -én és szeptember l-jén 14-től 17 óráig valamennyi szakára (szolfézs előképző, hangszeres, magánének, klasszikus balett). Régi és új növendékek órabeosztása szeptember 45-én délután 2 és este 6 között. Negyvenmillió Munkatársunktól Pénteken este nyolc óra után pár perccel kigyulladt a Szegedi Fimonöntöde Kft. Szende Béla utcai viaszkészftő műhelyének tetőszerkezete. A helyszínre érkező kilenc rohamkocsi 34 fős legénysége szombat hajnali 2-re tudta csak a lángokat eloltani. A kft. tulajdonosai mintegy 40 millió forintra becsülik a kárt. A tűz oka még nem ismert, a tűzoltóság szakemberek bevonásával folytatja a vizsgálatot. A SZEGEDI VASVÁRI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY kuratóriuma megköszöni mindazoknak a támogatását, akik 1999-ben az szja 1%-ának felajánlásával az alapítványi célok megvalósításához hozzájárultak. A 352 334 Ft-ot tanulói tanulmányi ösztöndíjakra, tanulmányi versenyek támogatására fordítottuk. A jövőben is kérjük segítségüket! Újabb alapítványi melléklet várhatóan október közepén lesz. A DÉL-ALFÖLDI NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET (adószám: 19078494-2-06) megköszöni támogatóinak az szja 1%-ának felajánlását. A befolyt 84 302 Ft-ot a tb-járulék tartozás kiegyenlitésere fordította. HAMMIDO KHT. 1999. Közhasznú beszámoló mérlege ffH - Befektetett eszközök: 6270 - Forgóeszközök: 392 - Aktív idóbeii elhatárolások: 52 Eszközök összesen: 6714 - Sajót tőke: 3062 -Indulótoké: 3000 - Tőkeváltozás: 62 - Céltartalék: - Kötelezettségek: 3652 - Passzív időbeli elhatárolások: Források összesen: 6714 A ..FRANK-HELIANTHUS" KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY (6726 Szeged. Alsó kikötö sor 9.. adószáma: 19079347-1 -06 ezúton tájékoztatja tisztelt támogatóit - akik személyi jövedelemadójuk I Bírót ajánlották tel az alapítványi célok megvalósítására -, hogy az lábból származó, 1999. évi 141 958 Ft bevételt, kiegészítve egyéb közhasznú bevételekkel, az 1999. évre kiirt pályázatok kiemelt díjazására használta fel |500 E Ft kifizetés volt. 10 pályázattal AlAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA .Sziget Alapítvány" Tiszasziget, Május 1. u. 25. Adószám: 19085231-1-06 Bankszámlaszám: 57400035-10100266 A beérkezet 233 537 Ftot - úszásoktatásra - versenyeztetésre - jutalmazásra fordítottuk. A TÁPÉÉRT ALAPÍTVÁNY ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át az alapítvány részére ajánlották fel. A visszakapott összeget, ami 86 356 Ft volt, az alapító okiratban foglaltak szerint a Honfoglalás utcai óvoda, a Tápéi Nyugdíjasklub, a Hagyományőrző Együttes és az Egységes Sportkör között osztottuk fel. KURATÓRIUM Vásárhelyi János formatervező és alkotása. (Fotó: Gyenes Kálmán) - Az ipari formatervezés egyéni, ugyanakkor kollektív műfaj, produkció is, hiszen hiába tervezek meg egy bútort, ha azt nem tudja elkészíteni és értékesíteni a háttéripar. Magyarországon rendkívül jó bútorművesek, mai szóhasználatban formatervezők éltek és dolgoztak a két világháború között. Káesz Gyula, Kozma Lajos, Bakos István és Vágó Pál európai hírre tettek szert. A szakma, azon belül is a háttéripar szétzilálódott az elmúlt évtizedekben. Ez valamelyest változott a rendszerváltás óta. - Milyen anyagok, illetve formák divatosak napjainkban? - Magyarországon konzervatívabb az ízlés, mint nyugaton. Itthon elsősorban a fából készült székeket becsülik többre. A fém jelentősége még nem akkora, mint Nyugat-Európában, ahol már az űrhajózásnál használt anyagokat is (titán, karbonés üvegszál, valamint magnéziummal ötvözött alumínium) alkalmazzák a bútorgyártásban. Kiélezett verseny folyik például abban a tekintetben, hogy ki tud könnyebb széket csinálni, olyat, amely hosszú élettartamú. mégis divatos. Korunk stílbútorát a fenti anyagokból készült, időtálló, formatervezett ülőeszközök jelentik. Nálunk ezek még annyira nem jöttek divatba. Egy azonban elmondható: ma Az Értelmi Fogyatékos és Halmozottan Fogyatékos Fiatalok Egyházi Otthonának Alapítványa hálás köszönetét fejezi ki az állampolgároknak, akik az 1998. évi jövedelemadójuk 1%-át az épülő KÁLVÁRIA VÉDÖOTTHONHÁZ építésére ajánlották fel. A befolyt 341 104 Ft-ot az első ház építésére használtuk fel. A Dr. Boross József utcai óvodáért alapítvány nevében köszönetet mondunk 65 687 Ft-ért, amelyet az adományozók adójuk 1%-ból juttattak. Az összeget játékok vásárlására fordítottuk. Szegedi Művészeti Alapítvány 1999. Alapítványi beszámoló mérlege IEFI) -Befektetett eszközök: 4617 - Forgóeszközök: 7544 - Aktív időbeli elhatárolások: Eszközök összesen: 12 161 - Saját tőke: 12161 - Induló tőke: 100 - Tőkeváltozás: 12 061 - Céltartalék: - Kötelezettségek: - Passzív időbeli elhatárolások: Források összesen: 12 161 már egyre többen figyelnek arra. hogy kényelmes széket vásároljanak maguknak, szemben a korábbi időszakkal. amikor leginkább a dolgok proccos oldala számított. - Ön milyen szempontokat vesz figyelembe a tervezéskor? - Én leginkább a kényelemre, az eleganciára, a gyárthatóságra és az árra figyelek, amikor széket, kanapét, fotelt tervezek. (Vásárhelyi János Ülőeszközeink című kiállítása szeptember 9-éig tekinthető meg a Bartók Béla Művelődési Központban, naponta 10-18 óráig.) Szabd C. Szilárd A JÓGA A MINDENNAPI ÉLETBEN EGYESÜLET köszöni mindazok támogatását, akik személyi jövedelemadójuk 1%-val támogatták tevékenységünket. Ez az összeg nagy segítség jógatanfolvamaink szervezéséhez és az Árvíz utcában épülő Jógaközpontunk megvalósulásához. Adószámunk: 19082507-1-26. Információ: 62/422-368. Ülőeszköz-kiállítás a Bartókban Foglaljon helyet! Ma már egyre többen figyelnek arra, hogy kényelmes széket vásárol janak maguknak, szemben a korábbi időszakkal, amikor leginkább a dolgok proccos oldala számított - nyilatkozta lapunknak Vásárhelyi János formatervező, akinek Ülőeszközeink címmel tegnap nyílt kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban. Az erdélyi származású, Ferenczy Noémi-díjas formatervezővel a kiállítás megnyitása ültünk le beszélgetni az általa tervezett fotelbe. - Egy különleges kiállításnak, mint amilyen az öné is, különleges helyszín dukál. Mennyire elégedett a művelődési központ nagytermével? - Megmondom őszintén, a Móra Ferenc Múzeumban szerettük volna kiállítani a bútorokat. Ennek érdekében fel is kerestük tavaly az igazgató urat. aki legnagyobb meglepetésünkre közölte: a múzeum a nagy művészeteknek van fenntartva. Ez is jói mutatja, hogy Magyarországon - szemben a nyugati államokkal - még nem elismert művészeti ág a dizájn. a formatervezés. Én sokfelé jártam a világban, s azt tapasztaltam, hogy ha például Kölnben vagy Milánóban nyílik egy bútorszalon, akkor a belvárosi kiállítóhelyek, galériák és múzeumok felvállalják a szalon termékeinek bemutatását. A szék térbeli idom, amit úgy lehet megismerni, ha körbejárja az ember. Nos, ezt egy ekkora helyen (Vásárhelyi János körbemutat a nagytermen) nem lehet megtenni. - Milyen hagyománya van nálunk a bútormüvességnek? Mennyire egyéni ez a műfaj? ^QUALITAS BIOLOGICA ALAPÍTVÁNY^ KÖZLEMÉNYE A Qualitas Biologica Alapítvány kuratóriuma 1999. évre vonatkozó döntésével a rendelkezésre álló pénzforrásokat a következők szerint használta fel: - 1 főnek 6 havi ösztöndíjat biztosított Ph.D fokozat megszerzéséhez - 4 első és 3 harmadik díjat ítélt oda nemzetközi szintű cikkek megjelenésére tekintettel - 6 főt díjazott ugyancsak szerzői tevékenység kapcsán. % "