Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-24 / 198. szám

10 HIRDETÉS CSÜTÖRTÖK, 2000. AUG. 24. Ü] gyászközlemények Tisztelt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! „Magamban bí/lam eleitől fogva ­ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek... ...a helyemet megálltam ­születtem, elvegyültem cs kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony, ha játszott velem hitegetve: hittem igazán - hadd teljen kedve! Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, újságot, verset - mikor mi volt könnyebb. ...immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, FÁTYOL KÁROLY, a Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat volt ügyvezető el­nöke, képviselő augusztus 17-én hosszú, súlyos betegség után távozott közülünk. Kívánságára csendben elhamvasztatjuk. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Gyászoló családja „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, imádott apa. nagyapa, keresztapa, SZABÓ LÁSZLÓ életének 54. évében hosszú, súlyos betegségben elhunyt. Te­metése 2000. augusztus 28-án. 12 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyermekei és családjaik Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeret­tünk, MITYÓK KÁROLY életének 80. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése augusztus 29-én, 15 órakor a Dugoics temetőben. Gyászmise 7.30 órakor, a felsővárosi templomban. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretelt feleség. Édesanya, nagymama, testvér és rokon, GYURIS KÁLMÁNNÉ Vörös Ktelka Kmilia 52 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása augusztus 28-án, 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. Gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága szerel­tünket, KOTKR PÁLNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága szerel­tünket. DEÁK FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló fia és családja Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, BOZSÓKI MÁTYÁSNÉ temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. Külön köszö­netet mondunk I. kórház belgyógyászati osztály orvosainak, ápolóinak. Gyászoló gyerekei Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik szereltünket. KISAPÁTI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik drága szeret­tünket, TÓTH ÁRPÁDOT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család megemlékezés „Elmúlt egy év a búcsú óta." A testet­lelkct fájdalmasan összetörő búcsú óta, melyet halálod estéjén mondtál nekünk. Édes drága Andikánk, PAKLI ANDREA a tested nincs velünk, de egy életre összetört szivünknek egy vigasza van: Te lelked a legfényesebben ragyogó csil­lag nekünk az égen, aki éjjel-nappal és örökre velünk van. (Találkozunk.) Szüleid Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/101 szolgáltatók MAROSD<Kh>MPER 6772 DESZK, Alkotmány u. 43. MAROSI HOMOK, BARNAHOMOK, BÁNYAHOMOK, FÖVENY és FÖLD szállítása Megrendelhető telefonon: 62/271-407. gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdi­agnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGI­AI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtö kön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 420-111. A hívgs ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig • szer lunkanapon 8-16 óráig. ' ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógy­rer) krízisellátó, ambuláns segély­szolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszi­chiátriai osztály, Káívári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék segely­3Z 57. orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGI­AI FELVETEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Trau­matológiai Klinika (az új klinikai tömb­ben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.1 tart. A gyermeksérültek és gyermeksebésze­ti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30­ig, szombaton, vasárnap és ünnepna­pokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ia. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZÁT NAPPAU ÜGYELET: hétköznap 13-»ól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben tör­ténik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZA­KAI ÜGYELET: hétköznap és ünnep­napokon 19 órától 7.30-ig a Gyer­mekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellá­tása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállít­ható gyermekekhez az ügyeletes HJ IPARI ÉS KÉRESKÉDÉ1.MI OKTATÁSI KÖZPONT lakberendező, lakberendezésicikk-eladó (OKJ 52 789902) államilag elismert szakképesítést adó tantolyaitKX indít szeptemherlien Szegeden. MUNKANÉLKÜLIEK, GYESEN LÉVŐ KISMAMÁK KÉRHETIK A MUNKAÜGYI KOZPONT EGYÉNI TÁMOGATÁSÁT. 10 éves szakmai tapasztalattal várjuk Önt: Erdei János és munkatársai Szeged. Tisza Lajos kit. 83.. III. emelet. Tel.: 62-555-595.30-2-697-692. r mr IPARI ÉS KKRF.SKF.nFI.MI FTS-lfe OKTATÁSI KÖZPONT VÁMÜGYINTÉZŐ (OKJ 54 3433 04) államilag elismert (szakmai felsőfokú) szakképesítést adó tanfolyamot indít szeptemberben Szegeden. MUNKANÉLKÜLIEK, GYESEN LEVÓ KISMAMÁK KÉRHETIK A MUNKAÜGYI KOZPONT EGYÉNI TÁMOGATÁSÁT. 10 éves szakmai tapasztalattal várjuk Önt: Eidei János és munkatársai Szeged. Tisza Lajos krt. 83., III. emelet. Tel.: 62-555-595, 30-2-697-692. A deszki Agronómia Kft. felsőfokú állattenyésztő végzettségű, inszeminátori gyakorlattal rendelkező MŰSZAKVEZETŐ munkatársat keres 500-as szarvasmarha-telepére. Jelentkezni a 62-271-307 telefonon lehet. "t Szeged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875. • MENTŐÖV IFJÚSÁGI INFORMÁ­CIÓS ÉS TANÁCSADÓ SZOLGÁ1AT, Szeged, Kálvária sgt. 12-14. Hétfőtől-péntekig: 9-től 13 óráig. • A SZEGEDÉRT EGYESÜLET rend szeresen, hétfőtől péntekig 17-től 18 óráig várja a közélet iránt ér­deklődőket a Szeged, Victor Hugó u. 7. sz. alatti székházban. Telefonügye­let: 62/424-821. • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi infor­máció 6-18 áráig: 420 996, 8-16­ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421 -821. • MAV Menetjegyiroda, Szeged, Ti­sza L. krt. 28-30., (a MAV Igazi Kereszt Szolgálat Tel.: 469-300, 489-215. közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR­FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szol gálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • CSŐNGRÁD MEGYEI RENDŐR­FŐKAPITÁNYSÁG Áldozatvédelmi Irodája, Megyeháza VI. emelet. Tele­fon: munkanapokon 9-től 12 óráig 62/566-089. • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BI­ZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 •. ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐR­SEG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig Tel.: 60/301-125, 62/ 466-741. CB.hlvó „K"-10 Megye 1 • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSEG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 1787. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Sze­geden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617­es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktaná­csot ad Tel.: 566-000/2266, tele­fon/fax/üzenetrögzítő: 426-818. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Sze­geden, a Fő fasor 152. szám alatt Tel : 06-62 438-495. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: hétfőtől péntekig 8-16 óráig Eszpe­rantó utca 1. szám alatt, telefon: 06­20-9398-707. • CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLAT, ság épülete.) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig Telefon: 62/424-485 • ÖNKORMÁNYZATI szociális iro­dák: KereszHöltés u. 29/B (telefon: 469-046); Kossuth L. sgt 115 (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.: 434-162) Rákóczi u. 11., (telefon: 443-655.) • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421 -478 • AUTQMENTŐ: 470-470 • AUTÓMENTŐ: 06-20-9437-319. • KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐ­SÉG: 553-033. • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT: 188 • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16-19 óráig. szervizek • ARAMSZOLGALTATASI HIBÁK BE­JELENTÉSE; 06-40-8?2-000 • FÖLDGAZSZOLGALTATÁSI HIBÁK (gázhiany, gázszivárgás) BEJELENTE­SE. DÉGAZ RT. gázszivórgás elhá­rítási ügyelet éjjel-nappal a 06­40-820-820-as kék számon vagy a 471 -968-on. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJE LENTÉS: 488 588, éjjel-nappal hívha­tó (Szegedi Hőszolgáltató Kit.). • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. A 624. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola pályázatot hirdet az alábbi munkakörökre: - 1 fö szabadidő-szervező -1 fő gazdasági és vállalkozói ismereteket oktató pedagógus -lfó gépész-automatizálás vagy villamosgépész szakos mérnök-tanár. Az állások 2000. augusztus 28-tól tölthetők be. Jelentkezés az iskola igazgabjáncil: Szeged, Kálvária sgt. 86., tel.: 62-443-997,62-444-631. PENTEKEN ÉS SZOMBATON 8-14 óra között HALVÁSÁR Ponty: 379 Ft/kg SZEGEDFISH KFT. Telefon: 62-461-444 (Fehér-tói ' halászcsárda mellett) Q$6&&rssfap évfordulótokra Imvúszí Imrének 9 és Balla Gyöngyinek 15. házassági évfordulótok alkalmából ' gratulálunk, sok-sok • boldogságot kívánunk: Edit, Árpi, Adri, Melcsi, \ Bia, Zsófi, Bendi f d^^ívtdoq születésnapaf^^­Béba Antalnénak a Kálvária sugárútra! özúlinapodra aok boldogságot kíván: ikertesód Gél Jénosné. Mi tartsunk össze Házassági évfordulótokra Röszkére Kiss Józsefnek, feleségének Kovács Margitnak 15. házassági évfordulójuk alkalmából gratulál: Betty és Dani, Margit mama, Zádor tata. Bóka mama YTVYT^r ikám.'Z Drága Puszikám! 1 Nagyon-nagyon szeretlek lányod: Kati téíAAlA Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat! Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság PÁLYÁZATOT hirdet a Hódmezővásárhelyi Kirendeltségi épület (Hódmezővásárhely, Andrássy út 33.) 650 nm-es tetőszerkezetének felújítási munkáinak elvégzésére. Főbb munkafolyamatok: *• tetőszerkezet javítás >- tetőhéjazat cseréje >- kapcsolódó bádogos javítások »- kapcsolódó kőműves javítások Tervezett kezdési időpont: 2000. szeptember 11. Tervezett befejezési határidő: 2000. október 15. Részletesebb tájékoztatás, a helyszín bemutatásával egyidőben 2000. augusztus 28-án, 9 órakor. Pályázatok benyújtásának határideje: 2000. szeptember 4-én, 10 óra az igazgatóság titkárságán. Csongrád megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 6726 Szeged, Kő fasor 16-20. r Újság, könyv, szórólap, ügyviteli u nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES KIVITELBEN: : PM 62/466-847. PM OFGL AGROFOL - a minőség elérhető áron Kertészeti fólia-termékcsalád - BELSŐ SATORFÓLIÁK 210 féle -KISALAGÚT FÓLIÁK 54 féle - HYDROKULTÚRÁS FÓLIÁK -TALAJTAKARÓ FÓLIÁK 18 féle -TÖMLŐK 8 féle -ÜLTETŐKONTÉNEREK 12 féle - konfekcionált TASAKOK - konfekcionált ZSÁKOK A FÓLIAPLAST Ipari és Kereskedelmi Kft. 1991 óta gyárt Szegeden (6791 Szeged, Negyvennyolcas út 18.) polietilén extrudálásával számos felhasználási célnak megfelelő polietilén-fólia termékeket. Az AGRO-fólia, a RASSEL-fólia, az IPARI-fólia, a TEJSíkfólia és a VEGYES ÜZLETÁGunk termékkínálata a legszélesebb vásárlói igényeket is kielégíti. AGRO Üzletágunk: - a hajtatott zöldségtermesztés - a virágkertészet és dísznövénytermesztés, - a szabadföldipalánta-előnevelés során felhasználható fóliatermékek igen széles kínálatával rendelkezik AGROFOL-termékek: - kiváló fényáteresztő képességgel, - nagy szakítószilárdsággal és - jó mechanikai tulajdonsággal, továbbá - kiváló additivitással - natúr/ egy/ két/ három/ négy komponensű hatóanyag-tartalommal - rendelkeznek Termékismertetőnket, árlistánkat a (62) 460-002*, ill. (62) 462-446 telefonszámon történő igénylés alapján, postai úton megküldjük. Szuper akciók ririri l. n. IMVWU 7JEBÖ 39100 00.000 Oadn * * lieggd) »ff 10 DM Ft/W M.900 44.000 0ai6nSbMri999lé|k«M 59.900 40.000 • Mpoun 10 000 Ft/hü, ommldi 40.000 Fl kmuriririlnggdl 44.000 74.000 Smn9 991171 70 000 10.000 Cpnk. 45 00011 hSHÚ 9 9 9 94Í7I1 a^w 00.000 100.000 9994J9. 100.000 200 000 M-***imi*>M4jto mm mm * 9 * (í r) kgk odri. 4 lón 200 000 335.000 % 3l.jHQt.7-'-> KrRÍ~ZlSW 2M4V" lUrii 4 30.000 54.000 MM** Ingod) 54.000 74.000 úmm JutSo 9 9 9 Inogd) 54.100 74000 hJd 9 9 9|FP) 44000 04.000 Hoki Gálom 9 9 9 (ffI ligkiriri 99900 10.000 Gyumdai tódnri 00.000 Flórám Mii 12.500 H/Ml W IHlM torim 50 *» 79.900 Időn 9 9 Ingodl 50.000 04.000 HuOd briti 9 9 9 (Ff) 99 900 120.000 GyumUdniMii 35%, I igm Mn 11500 K/191 5toui*9 3. *0~>fo(ÍÍ|ig7 lutrim Z—^-S- 44.000 70.000 (mói 9 9 9 |IP) 70.000 109.900 Hril Odri Odytt»i 9 9 9 9 (ff) 104.000 150.000 Gitnmkat 4 tm korig 50.000 Ft. 4 évn kortól 3594 ArcwktarkAnutá a leputópgyel, valóst taszfart, Sritdi 1421205-551 •mikori 1441072 200 rinskriklt 1/70 Sngk tkom 147142+700 Onuk,« EL (42)555-300

Next

/
Thumbnails
Contents