Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-21 / 195. szám

A versenyzők voksoltak M ár az elmúlt évben elismerően szóltak az edzők és a játékosok az újszegedi Gellért Szabadidő­központról. Az idén is záporoztak a dicsérő mondatok a környezetről és a szervezésről. Kapros, Gubacsi, Köves, Nagy Zoltán először szere­pelt Szegeden. Előtte valamennyien csak hallomásból tudhatták, liogy milyen körülmények várják őket a 101. országos teniszbajnokságon. A véleményük már az első nap után egybecsengett: „Magyarországon a legideálisabb feltételek között Szegeden, a Gellértben lehet teniszezni." Főként azért, mert már az elején be­bizonyosodott, hogy olyan egységben van a szabadidő­központ, aliol minden feltétel adott a legnagyobb ha­zai rendezvény magas színvonalú megtartásához is. Attól sem kellett a főszereplőknek tartaniuk, hogy a meccseikre senki sem lesz kíváncsi... A nagy meleg ellenére megint kitettek magukért a szegedi drukkerek is, s már a nyolcaddöntő „sztár­összecsapására", a Földényi-Kapros találkozóra meg­teltek a betonlelátó ülőkéi, s ez az érdeklődés kitartott egészen az utolsó döntőig. Mindezek ellenére a ház­igazda Gellért Ákost és csapatát mégis egyetlen kérdés foglalkoztatja: lesz-e jövőre újabb ab Szegeden? Azért ez a kétség, mert úgy hallik, a szövetség vissza akarja vinni a fővárosba az országos bajnokságot. Csak ott a bökkenő, hogy a teniszezők pedig a szegedi folytatást szeretnék. legalábbis Gubacsi, Köves, Kapros, Nagy, Kisgyörgy és a többiek ezt mondták. Bízunk benne, hogy az ő véleményüket is kikérik. Süli Róbert Negyedszer is a Pické a Balaton-kupa kézilabda Ismét a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatáé lett a tizenegy együttes részvételével Keszthe­lyen és Hévízen lebonyo­lított Balaton-kupa. A Ti­sza-partiak veretlenül nyerték meg a trófeát, s a különdíjak közül Per­ger Zoltán a legjobb ka­pusnak, míg Kővári Ár­pád a legjobb szakveze­tőnek járót kapta meg. A Wiennen és az Elektro­moson aratott győzelem után a Cegléd várt csoportjában utolsó akadályként a Pick Szeged előtt. Mint kiderült a Pest megyeiek sem adtak ne­héz feladatot: Pick Szeged- Cegléd KK 29-21(17-6) Pick: PERGER- Berta 1, BÉCSI 4, EKLEMOVICS 6 (1), Doros 2, Bajusz 2, Né­meth 4 (2). Csere: Gerháth (kapus), Kajganics 1, Amb­rus 3, ROSTA 5, Somogyi, Vadkerti. Edzó': Kővári Ár­pád. Az Elektromost és a Bé­cset legyőző Cegléd az első félidőben teljesen alárendelt szerepet játszott. A második harminc percben a cseréket játszatta Kővári Árpád edző. Vasárnap a három cso­portgyőztes - Pick Szeged, Brodomerkur Split és a Pécs - körmérkőzésen döntötte el a kupa sorsát. A Pick Szeged először a Mccsek-alji gárda ellen lépett pályára: Pick Szeged-Pécs 34-17(17-5) Pick: PERGER - Berta 6, Bécsi 3, Eklemovics 3, Do­ros. Bajusz 2, NÉMETH 5. Csere: Gerháth, Nagy L. (kapus), ROSTA 3, Kajga­nics 3, Ambrus 4, Vadkerti 3. Somogyi 2. Edző: Kővári Árpád. Tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt a mér­kőzés, hiszen már a 23. perc­ben olyan (13-2) volt a kü­lönbség, amiből arra lehetett következtetni, hogy bármit is csinálnak a szegedi kézilab­dások. a győzelmüket nem lehet elvenni. A következő ellenfél azonban más erőt képviselt, ugyanis a Brodomerkur Split sem talált a Pick elleni mér­kőzésig legyőzőre, sőt a hor­vátok is az EHF-kupa részt­vevői lesznek. Különösen a félidőben megkezdődött a számolás, mivel a Pick a Pé­cset 17-, míg a horvátok csak 12 góllal verték meg, ezért Bajuszéknak már a döntetlen is a kupa megnyerését jelen­tette volna. „Ennél azonban többre képes a Szeged" - ál­lapította meg a csapatot elkí­sérő szegedi drukker. Igaza lett, mert a második félidő­ben a fizikailag jobban felké­szített Tisza-partiak egyértel­művé tették a mérkőzés ki­menetelét. Piek Szeged-Brodomerkur Split 28-20 (12-12) Pick: Perger - BERTA 8, BÉCSI 7, Eklemovics 2, Do­ros 4, Bajusz 2, Németh. Csere: GERHÁTH (kapus), Rosta I, Kajganics 3, Amb­rus 1. Edző: Kővári Árpád. Az eddig megrendezett hat Balaton-kupából négy­szer a Pick Szeged diadal­maskodott. A különdíjak kö­zül Perger Zoltán a legjobb kapusnak, míg Kővári Árpád a legjobb edzőnek járót kap­ta. S. J. Befejeződött a PartnerCom tenisz ob Főidényi és Nagy a trénon Rosta végig jó teljesítményével járult hozzá csapata sikeréhez. (Fotó: Gyenes Kálmán) A két győztes, Főidényi Annamária és Nagy Zoltán, gratulál egymásnak az ünnepélyes eredményhirdetés után. (Fotó: Gyenes Kálmán) tenisz Egy héten keresztül az újszegedi Gellért Sza­badidőközpont adott otthont a PartnerCom 101. országos felnőtt te­niszbajnokságnak. A Ti­sza-parti sportkomple­xumban szombaton ren­dezték a döntőket, amelyre a nagy hőség ellenére is közel ötszáz sportbarát látogatott ki. A nőknél Főidényi Anna­mária megvédte a baj­noki címét, s a kiváló te­niszező ezzel a hetedik aranyérménél tart. A férfiaknál öt év után is­mét diadalmaskodott Nagy Zotán, így ö a má­sodik ob-gyözelmét könyvelhette el. A nők voltak a legfrisseb­bek, a szervezők először őket szólították a centerpá­lyára. A 101. országos baj­nokság fináléjába az első he­lyen kiemelt, az utóbbi há­rom évben győztes Főidényi Annamária és a másodiknak rangsorol! Gubacsi Zsófia jutott be. Erre mondják, hogy papírforma döntő ala­kult ki. A két versenyző si­mán vette az akadályokat, igazán Földényinek kellett a második fordulóban egy ki­csit megizzadnia Kapros el­len. Hiába volt kánikula, a te­niszbarátok ismét nagy lét­számmal látogattak ki a Gel­lért Szabadidőközpontba. Az már az első labdamenet után kiderült, hogy a legtöbben Gubacsinak szorítanak, hisz' az ő pontjai után mindig na­gyobb taps alakult ki a lelá­tón. A fiatal, ifjúsági EB­bronzérmes pedig szárnyalt, szebbnél szebb poénokat ért el rutinos ellenfelével szem­ben. Főidényi hiába próbál­kozott, nagyon gyengén te­niszezett. s ezt Gubacsi kö­nyörtelenül kihasználta, s hatalmas meglepetésre, húsz perc alatt simán megnyerte az első játszmát. Sokan ek­kor trónfosztást jósoltak. Földényit azonban kemény fából faragták, s a második szettben fokozatosan elkapta a ritmust, egyre szebb dolgo­kat művelt, így nem volt meglepetés, hogy egyenlíte­ni tudott. Jött a döntő ütkö­zet: az elején fej-fej mellett haladt mindkét versenyző, semelyik sem mert igazán kockáztatni. A hatszoros magyar bajnok Főidényi egyre dinamikusabb lett, s uralta a meccset, 2-2-nél hozta saját adogatását, majd elvette Gubacsiét - ez döntő volt. Ezután már a Vasas sportolója kezében tartotta a meccset, így egy újabb baj­noki címet gyűjtött be. A gyors pályafelújítás után következett a férfiak fi­náléja. Az erősebb nem baj­nokságán sok-sok meglepe­tés született, s az elsőségért a hatodik helyen kiemelt, a meccseit simán nyerő Nagy Zoltán, a nyolcadiknak rang­sorolt, három hosszú partit is játszó Veress Balázs küz­dött. Nagy kezdett jobban, a szívósságáról híres Veress azonban 3:1-ről, 4:3-ra for­dított. Igazán hosszú labda­menetek nem alakultak ki, mindkét játékos a másik hi­bájából szerzett pontot. Nem tudott meglépni sem Nagy, sem Veress a másiktól, így jött a rövidítés - ez Nagynak kedvezett. A második játsz­mában Veress ritmust vál­tott, egyre szebb poénokat csinált, így nem volt megle­pő, hogy simán hozta a szet­tet. A férfiaknál is döntő üt­közetre került sor. A fáradó Veress ellen Nagy szenzá­ciósan teniszezett, az alap­vonalról nagyon biztosan ütött, sőt, a szervái is bom­baként csapódtak az adogató ud.varba. A kérdés már csak az maradt, milyen különb­séggel diadalmaskodik, a vé­gén 6:2-öt mutatott az. ered­ményjelző. A férfiak döntője után került sor a díjátadásra. A nőknek Deutsch Tamás if­júsági és sportminiszter és dr. Lednitzky Péter, a Part­nerCom vezetője adta át a serlegeket, míg a férfiak­nak dr. Berényi János, a Magyar Tenisz-szövctéség elnöke, dr. Gellért Ákos, a sportkomplexum tulajdo­nosa és Csonka Gábor Sze­ged stratégiai alpolgármes­tere nyújtotta át a kupát. Ám nem volt még vége. Egyidőben kezdődtek a pá­ros döntők. Mindkettő nagy shownak ígérkezett, hiszen a nőknél Gubacsi, Molnár-Kapros, Köves el­len mérkőzött, míg a férfi­Néha még az ütőjét is „rendszabályozta" Noszály aknái a pálya egyik oldalán a „szövegláda" Noszály, Haltaival, míg a másikon Böröczky és Fonó állt. A hölgyek partija sima meccset hozott. Kapros és Köves remekül megértették egymást, látványosan teni­szeztek, így életük első szabadtéri magyar bajnoki címét szerezték. A férfiak összecsapása nagyobb küzdelmet hozott. Noszály „Sasáék" az első szettben szárnyaltak, s a másodikban is közel álltak a diadalhoz, azonban a fé­lelmetes szerváiról híres Noszályt egy bírói döntés felhergelte, s emiatt elbuk­ták a második játszmát. A döntő csatározásban a No­szály, Hultai duó már nem hibázott, így ők is bajnoki címmel térhettek haza a PartnerCom 101. országos teniszbajnokságról. Eredmények, nők, egyes, döntő: Főidényi Annamária (Vasas SC)-Gubacsi Zsófia (LRI-Malév) 1:6, 6:2, 6:3. A bajnokság végered­ménye: 1. Főidényi Annamária, 2. Gubacsi Zsófia, 3. Mol­nár Eszter (Vasas SC) és Berecz Sz. Kinga (BSE­Transelektro). Páros, döntő: Kapros Anikó, Köves Nóra (mindkettő LRI-Ma­lév)-Gubacsi Zsófia, Mol­nár Eszter 6:3, 7:5. Férfiak, egyes, döntő: Nagy Zoltán (IDOM Team 2()00)-Veress Balázs (LRI-Malév-RTA) 7:6, 3:6, 6:2. A bajnokság végered­ménye: I. Nagy Zoltán. 2. Veress Balázs, 3. Szathmá­ry Tibor (Hód TC) és Bö­röczky Zoltán (LRl-Malév­RTA)). Páros, döntő: Noszály Sándor, Hultai Gergely (mindkettő Vasas SC)-Fonó László, Böröczky Zoltán (mindkettő LRI-Ma­lév-RTA) 6:3, 6:7, 6:3. Süli Róbert Győzelmek - ember­hátrányból labdarúgó NB I Munkatársunktól A labdarúgó NB I ötö­dik játéknapja bőven tartogatott meglepetést a szurkolóknak. Az A csoportban az eddig me­netelő, jó teljesítményt nyújtó Győr hazai pá­lyán kapott ki a Sopron­tól. Ráadásul, úgy, hogy a vendégek egy félidőn keresztül emberhátrány- ­ban fociztak... A Duna­ferr viszont kihasználta számbeli fölényét és ma­gabiztosan verte a Ha­ladást. A B csoportban a Debrecen „másolta" a Sopront: tíz emberrel is legyőzte Székesfehérvá­rott a Videotont. Az Új­pest ismét gólzáporos si­kert aratott, míg a Va­sas-MTK meccsen szinte semmi sem történt. A vasárnapi derbin az ed­dig gólt sem szerző Nagykanizsa maga­biztosan verte a Pécs együttesét. Eredmények A csoport: Győri ETO-Matáv Sopron 0-2 (0-0) Győr, 8000 néző. Vezette. Sóthy. Gólszerzők: Perger, Sira. Kiállítva: Kovács (Sop­ron). Kispest-Tatabánya l-l (0-1) Budapest, Bözsik-stadion, 2000 néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Plókai, ill. Jeremejev. Nyíregyháza-Ferencváros ' o_i (0-1) Nyíregyháza. 6000 néző. Vezette: Sápi. Gólszerző: Horváth. Dunafcrr-Haladás 4-0(2-0) Dunaújváros, 2000 néző. Vezette: Bukovics. Gólszerzők: Kóczián, Ni­csenko. Lengyel, Tököli. Kiállítva: André (Hala­dás). A csoport állása: 5 3 0 2 8-6 9 4 2 2 0 8- 3 8 4 2 2 0 6- 3 8 118-57 3 1 0 2 4 5 4 5 1 0 4 3- 7 3 5 1 0 4 4-13 3 7-6 6 5-6 6 1. Győr 2. Dunaferr 3. Tatahánya 4. Ferencváros 5. Kispest 6. Sopron 7. Nyíregyháza 8. Haladás B csoport: Videoton-Debrecen 0-3 (0-0) Székesfehérvár, 2000 né­ző. Vezette: Dubraviczky. Gólszerzők: Kerekes, Schmidt, Flick. Kiállítva: Böőr (Debre­cen). Újpest-Zalaegerszeg 5-0 (2-0) Budapest, Megyeri út, 3000 néző. Vezette: Makai. Gólszerzők: Urbán (2, egyet 1 l-esből), Dvéri (2), Medgyesi. Kiállítva: Gaál (Zalaeger­szeg). Vasas-MTK Hungária 0-0 Budapest, Fáy utca, 3500 néző. Vezette: Hajdó. Nagykanizsa-Pécsi MFC 3-1 (2-1) Nagykanizsa, 2000 néző. Vezette: Megyebíró. Gálszerzők: Nagy Cs. (3), ill. Király (1 l-esből) A csoport állása: 1. M I K Hungária 5 4 1 0 13- 2 13 2. lljpcst 3. Debrecen 4. Videoton 5. Vasas 6. Zalaegerszeg 7. Nagykanizsa 8. Pécs 5 3 5 3 5 2 5 1 5 1 5 1 5 0 I I 18- 6 10 0 2 12-10 9 1 2 9-10 7 7-6 6 5-12 5 3-12 4 3-12 3

Next

/
Thumbnails
Contents