Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-02 / 179. szám
Benzingőz ryága, drágább, legdrágább, üzemanyag. Kevés nemLf zet van Európában, melynek polgárai jövedelmük olyan magas hányadát fordítják tankolásra, vagy bővebb értelemben vett autózásra, mint mi itt, Magyarországon, legalábbis nyugati irányba indulva. Amikor Svájcban forintra átszámolva ugyanannyi az üzemanyag, mint nálunk, az átlagjövedelem azonban hatszoros, valamint az új és használt kocsik árai ennyire kiegyenlítettek Európában, akkor érthetően háborog a magyar autós. Már aki számol, mert azért nem mindenki teszi. Gyermekem anyja például használt íróasztalból varázsolt újat minap óvodába induló szemünk fényének, de két fogantyú még hiányzik. Valami gyerekest keres az asszony, de lassan olyan drága lesz ez a csöppnyi kiegészítő, hogy akár ezüstből is csináltathatnánk, egyedi darabként. Eddig úgy negyven kilométer autózott érte keresztül-kasul a városban, kilyukasztott két-három parkolójegyet, vagyis benzinárral, amortizációval és egyebekkel már többe van nekünk ez a két fogantyú másfélezernél. És akkor még nem számoltuk a fagylaltot és a rágógumit, amit a gyermek anyja távollétében követel, cserében azért, hogy nem bőgi végig az utcát. Persze gyalog, mert a kocsi az anyjánál van. Alapvetően a költségek közül a benzin a legmagasabb, így csak örülni tudok a Magyar Autóklub azon erőfeszítéseinek, hogy olcsóbb legyen az üzemanyag. Szerintem azonban rossz helyen keresik a megoldást, amikor az üzemanyag árának jóval több mint a fele adó. Nem is olyan régen egy olajtársaság elkezdte feltüntetni kútoszlopain a benzin adótartalmát, s ha jól rémlik, tízforintonként gyártatták le új címkét. Száz, száztíz és százhúsz forintos matricákra határozottan emlékszem, de olyat is láttam a minap, kétszázötven forintos árhoz közelítve, hogy „ebből a benzin száz forint". A többi közteher. Talán mégis a döntéshozókkal kellene harcba szállni adóügyben, nem pedig minimumszolgáltatással megtakarítani tíz-tizenöt forintot a benzin literjén. Lehet, hogy az autós magyar apa meg fog állni ezeknél a kutaknál, de hogy a magyar gyerek végig issza és pisili az utat Balatonra menet és jövet - az is biztos. A magyar feleségek pedig gyakran vásárolnak Nők lapját vagy éppen lakáskultúrát, vagyis nem olyan egyszerű kérdés az, hogy hol állunk meg, hol tankoljunk. T Tisszalépni, műszaki tartalmat, szolgáltatási szinvona\ lat, biztonságot, valamint környezetvédelmi költségeket csökkenteni még akkor sem célszerű, ha ezek a csúnya multik tényleg rajtunk gazdulnak meg, nem beszélve a még csúnyább államról. Igaz, ez utóbbi értünk adóztat, nem ellenünk - de erre a megközelítésre néhány autós érdekvédő agyát könnyen elönti a (benzin)gőz. Kovács András A Móltól veszik a multik ellen? Mobilkútkérdés" ff Hamarosan megkezdi működését a Magyar Autóklub által üzemeltetett első konténeres üzemanyagtöltő állomás. Kis szépséghiba, hogy a többmilliárdos beruházáshoz a tagoktól is várnak fejenként - autónként - ezerkétszáz forintot. Jó tudni azt is, hogy a mobilitás nem a helyváltoztatásra értendő, hanem a gyors, egyszerű kúttelepítésre. Szinte minden feltétel adott ahhoz, hogy a Magyar Autóklub (Mak) szeptemberre vagy talán még korábban felállítsa mobil üzemanyagtöltő állomásait. Ez azt jelenti, hogy a tervezett több száz diszkontkút üzemeltetésére már jórészt beszerezték a szükséges engedélyeket. A kutak biztonságos működtetése érdekében az autós érdekvédelmi szervezet rövidesen létrehozza saját üzemanyagforgalmazó vállalkozását. Már összejött annyi pénz, amennyi több kút felállítását lehetővé teszi, de hogy pontosan milyen összegről is van szó, azt nem tudni. Csak azt, hogy több tízezer autós gondolta, az olcsóbb tankolás érdekében nem'sajnál öt liter benzin árával, azaz 1200 forinttal „beszállni" a több milliárd forintos beruházásba. Akik fizetnek, azok a jövőben literenként 10-15 forinttal olcsóbban szerezhetik be majd a benzint, gázolajat, mint most. Ahhoz, hogy a kúthálózat létrejöjjön, a mintegy hárommillió autós közül legalább egymilliónak kellene az Autóklub bankszámlájára befizetni az említett összeget. Az Autóklub főtitkára. Kovács Zoltán elmondta, több önkormányzat is jelentkezett már, hogy szívesen biztosítanák a helyszínt a kutak számára. Hasonlóan sokan jelezték, részt vennének valamilyen formában a nem mindennapi vállalkozásban. Akár a technikai feltételek megteremtésében, akár pedig logisztikai háttér kidolgozásában. Kovács Zoltán hangsúlyozta, a vám- és pénzügyőrség által megkérdőjelezett mobil hálózat eleget tesz minden jogi, műszaki, biztonsági, valamint környezetvédelmi előírásnak. A vámhatóság és a közvélemény egy része félreértelmezte a mobilizálhatóságot, ami nem a helyváltoztatásra, hanem a gyors telepítésre vonatkozott. Ebből adódtak a félreértések. Ezek a kutak éppúgy helyhez kötöttek lesznek, mint a többi állomás. A különbség abban nyilvánul meg, hogy a Mak-kutak felállítása sokkal kevesebbe kerül, mint a hagyományos töltőállomások létrehozása. Ezért tudják olcsóbban adni majd az autósoknak a benzint, és persze azért is, mert az autóklub önköltséges alapon forgalmazza az üzemanyagot. A főtitkár kifejtette, még nem döntötték el, kitől is veszik majd a benzint, illetve a gázolajat, de annyit hozzátett: nem kizárt, hogy éppen a Mollal kötnek üzletet. Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Kórász Lászlót, az Autóklub területi igazgatóját is, aki lapunknak elmondta: ha megfelelő mértékű támogatás érkezik az autósok részérói, akkor minden bizonnyal létesülnek majd mobilkutak. Úgy vélte, a támogatottság Csongrád megyében, illetve Szegeden olyan, hogy az összeg lehetőséget ad a diszkontkutak létesítésére. A. T. J. Aratás után Vezetési morál Jövedéki bor Heti gazdaság Csapás a borhamisítókra, pofon a kocsmárosoknak Mennyi hiányzik a palackból? Augusztus 1 - je, vagyis a tegnap, kedd óta a bor után nem fogyasztási, hanem jövedéki adót kell fizetni, mégpedig literenként 5 forintot. Az új szabályozás nem kevés kötelezettséget ró a szölö- és bortermelökre, de hasonlóképpen a vendéglátókra is. Ez utóbbiak érdekképviseleti szerve, a Kisosz - több hónapos tárgyalássorozat eredményeképpen - sikerként könyveli el, hogy nem csak bortégelyböl lehet árulni a szőlő levét. A vendéglátással foglalkozók adminisztrációs terhei azonban szaporodnak. Egyelőre még teljes a zűrzavar a tegnap, kedden életbe lépett jövedéki törvény módosítása miatt. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) mindenesetre időben értesítette a tagokat, mire ügyeljenek. A vendéglátó egységeket érintő legfontosabb tudnivalókról, valamint az időközben végbement változásokról dr. Martonosi István, a Kisosz társelnöke, megyei titkár tájékoztatta lapunkat. A Kisosz-tagok (a nem jövedéki engedélyes kereskedők) megtudhatták, augusztus l-jét követően kitől szerezhetik be az immáron jövedéki terméknek számító bort. Négy helyről vásárolhatnak a jövőben: az egyszerűsített adóraktárból, a bor adóraktárból, a jövedéki engedélyes kereskedőtől, valamint az importőrtől. A törvény értelmében mi, vásárlók, amennyiben az elkövetkezőkben vendéglátóhelyről szerezzük be a bort, azt csak lezárt palackban és kannában vihetjük haza. Megszűnik annak a lehetősége, hogy azt kérjük, otthonról hozott „edényekbe" mérjék ki számunkra a szükséges mennyiséget. A kanAgrárforintok Budapest (MTI) Mintegy 185-190 milliárd forint lenne szükséges a jövő évi költségvetésből tényleges agrártámogatásra - mondta nemrégiben Málír András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Ezzel a támogatási igénnyel lényegében egyetértett Mészáros Gyula, a Magyar Agrárkamara főtitkára is. Csapra verve. Hordóból már nem sokáig mérhetik a bort. (Fotó: Gyenes Kálmán) Húszezer mínusz Az első összegzések szerint legalább húszezer szőlő- és bortermelő végez majd illegális tevékenységet az augusztus l-jén életbe lépett jövedéki törvény új előírásai miatt. Ennyien nem tettek eleget regisztrálási kötelezettségeiknek, vagyis nem „jelentkeztek le" a vámhatóságnál. Ha később borkészítésen érik őket, több millió forintos büntetést szabhatnak ki rájuk. A regisztráltak száma 50 ezer, közülük mintegy 40 ezren csak szőlőtermesztéssel, 10 ezren pedig a bor előállításával foglalkoznak. A törvénymódosítástól a pénzügyőrök azt várják, hogy a hatóságnak végre sikerül csapást mérnie a borhamisítókra. nás kiszerelésű bort különben a helyszínen is meg lehet kóstolni, ám kizárólag az eladótér kiszolgáló részében, az e célra kialakított kimérőedényben - lehetett volna árulni. A kimérőedényen a törvényalkotók azt a pultba süllyesztett, leginkább alumínium alkalmatosságot, bortégelyt értették, amellyel a régi kocsmákban gyakorta találkozhattunk, a modern bárokban viszont már nem lelhettük nyomát. A Kisosz azonban - egy március óta tartó tárgyalássorozatnak köszönhetően elérte, hogy bármilyen kimérőedény, avagy kancsó használható, nem csak bortégely. Ezzel legalább azt megúszták a vendéglátók, hogy bárpultjaikat tetemes költségekkel átépítsék. De ez csak az érem egyik oldala. Az adminisztrációs terhek ugyanis megnőnek, s egyelőre nem tudni, hogyan győzik majd az egyszemélyes, avagy a családi vállalkozások idővel és energiával. Hogy miért? A törvény betűi szerint ugyanis a borkimérést végző nem jövedéki engedélyes vendéglátónak az értékesítésről külön nyilvántartást kell vezetnie. Ebben naponta, több műszakos üzlet esetén pedig műszakonként fel kell jegyezni a beszerzett és az értékesített mennyiséget, valamint meg kell állapítani a zárókészletet (ez utóbbit szállítóként). Ez azt jelenti, hogy záráskor a kocsmárosnak tudnia kell, tízféle borból melyik kannában, palackban mennyi nedű volt nyitáskor, és hol állt a mérce, amikor lehúzta a redőnyt. Fontos tudni, hogy július 31-ével csak a vendéglátósoknak kellett két tanúval hitelesített leltárt készíteni a meglévő borkészletről, a kereskedőknek nem. Ezen belül három kiszerelés részletezését várták el tőlük, a kannás, a palackos és a hordós borét. A zárjegy-kötelezettség pedig 2001. január 1 -jétől érvényes, palackra és kannára egyaránt. A Kisosznál különben felvilágosítást adnak, milyen adatokat kell tartalmaznia az értékesítésről vezetett nyilvántartásnak. Dr. Martonosi István elmondta: a Kisosz egyetért azokkal a szándékokkal, hogy bor címén a vendéglátó helyeken valóban szőlőbort árusítsanak. Am szerinte ezek az adminisztrációs terhek - amelyek nagyságát igazából még föl sem lehet mérni - nem segítik a borforgalmazást. Fekete Klára FELVESSZÜK A RITM USÁT s CIB BANK 6720 SZEGED, KISS MENYHÉRT U. 1. TELEFON: (62) 425-425 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. 15. TELEFON: (62) 246-911 &Yft(Y«;M(X).maMl5-W BETÉTI KAMATOK ím 2-3 hét 1-2 hí 3 hí 6hí 12 hó CIB Bankszímla 6,000 7,500 8.500 0,250 8,000 7,500 2,000 (6,00) (7.60) (8.62) (0,36) (8,11) (7,60) (2,06) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 hí 0,750 (0.07) 8.875 (9.00) 3 hí 0,500 (8,62) 8,625 (8,74) 6 hí 8.500 (8.62) 0.025 (8.74) (2 hí 8,000 (8,11) 0,125 (8,24) LeRrat KW esuavMáa MMfi a kamat a MagRwaiNa Úa6 kamatMvRvai megegyeri CIB Chnsic Magánszamla CIB XL Átutalási Megínsaimla —, Miuwm 0-100 E Ft-ig 3.000 100EFHMFI 4.000 ÍM Ft felett 7.000 CIB Takaiékszámla (min. 50 E Ft) 9.000 (9.13) 8,750 (8,87) 8.750 (8,87) 8,250 (8,36) CteCSaaic 3,063,08 4,13/4.12 7,33/7.29 0-50 EFMg 50 E FT—1 M Ft 1 MFt telelt 3.000 7.000 9.000 3,00 "33 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részire (min. 50 E Ft) 3hínap 6hínap 8,750 8.87 12 hírlap 0,250 8.36 talÉral rieth resortMr rWÉii a tw* kamarr ne mtúsl KINCSEM 2000 kítvény (min. 10 E Ft) rMÜMMNI Bar 1 hí 8,750 8.75 3 hí 9.750 8.75 6 hí 8.750 8.75 12 hó 8250 8.25 * Ar EHM kamata ar eves kamattal megegyeróek NYÚJTOTT HITELEK t.M hmt m Folyószámlahitel 20.00 Betetórzó hnel 16.50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott -lakáscélú hitel kamata 17,50 - egyéb célú hitei kamata 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 íves kamatperiódus 12.80 5 éves kamatperiódus 11.20 CIB Személyi kölesén 25,00 THM: 30.93-36,04%. 3VOS kezelésr kéltség mellen Hre.il HUF prime rate _ 13,85 CI 0640242 242 A BANCA COMMEBCIALEITAUANA CSOPORT TAGJA ADÓNAPTÁR. Az állami adóhatósághoz teljesítendő kötelezettségekről. 2000. augusztus Dátum Bevallás, adatszolgáltatás Adófizetés/Támogatásigénylés 5-én Gyakorított áfa bevallása Az áfafizetési kötelezettség a gyakoribb áfaengedély alapján 12-én • Az előző havi kifizetésekből a munkáltató, kifizető által levont személyi jövedelemadó előleg, ill. jövedelemadó A kifizető által levont osztalékadó A kifizető által külföldi személytől levont adó A tételes, illetve a munkáltató és a kifizető által százalékos mértékben fizetett egészségügyi hozzájárulás befizetése Tb-kötelezettség befizetése 15-én Adatszolgáltatás a költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolósok kiadásáról 20-án A havi, havi áfa- vagy gyakorított áfa bevallásra kötelezettek adóbevallása (ideértve a járulékokat és az egészségügyi hozzájárulást is) A játékadó fizetésére kötelezettek adóbevallása Támogatások bevallása, igénylése Az áfa kötelezettségek befizetése A havonta fizetők társasági adó előlege A fogyasztási adó nettó összegének és előlegének különbözete Környezetvédelmi termékdíj befizetési kötelezettsége Játékadó befizetési kötelezettsége Munkaadói, munkavállalói járulék befizetése Sertésállomány-mentesítési hozzájárulás, fogyasztói árkiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás igénybevétele Az előző hónapra megállapított költségvetési támogatás 28-án Fogyasztásiadó-előleg befizetése Környezetvédelmi termékdíj előlegének befizetése Szeged, 2000. július 14. APEH Csongrád Megyei Igazgatósága Bevallási II. ós Adatszolgáltató Osztály A BANKINÁL LÉNYEGESEN KEDVEZŐBB ÁRFOLYAMOK! Keresse váltóinkat az alábbi helyeken: • Makó. Szegedi u. 8/C. Tel.: 62-210-080 ta Metró Áruház. Szeged. Budapesti üt I . Tel.: 62-428-015 m Praktiker Áruház, Szeged, Budapesti üt 3. Tel.: 62/463-267 • Tesco Áruház, Szeged. Rókusi krt. 42-46. Tel.: 62-459-046 • Átrium Áruház. Szeged. Kárász u. 9. Tel.: 62-424-395 • Szeged Plaza. Szeged. Kossuth L. sgt. 119. Tel.: 62-556-420 * sitlgj TOSHIBA klímatechnika FŐSZER-ELEKTROPRQFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Telefon: 62/421-533 Fax: 62/421-637 1135 Budapest, XIII., Reitter Fu. 88/a Telefon: 1/239-1777 Fax: 1/239-1779