Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-10 / 186. szám
Isten éltesse! LŐRINC A latin Laurentius név rövidüléséből keletkezett, jelentése: a Róma melletti Laurentum vidékéről származó férfi. Mások szerint babérkoszorúval díszített. Egyéb, a naptárban nem szereplő mai névnapok: Amadé, Amadea, Bianka, Blanka, Csilla, Csillag, Filoména, Lóránd, Lóránt. Horváth Dezső A kis kamasz / ól elbújt az emberi világ elől a naprendszer eddig ismert legkisebb holdja. A kis vakarcs. Átmérője nem több, mint 5 kilométer. Mint a Széchenyi tértől Szőreg közepe. Vagy a kübekházi elágazás? Sokszorosan nagycsaládos Jupiter apó, az biztos. Ha eddig tizenhat gyereke - holdja - volt, gondolhatta, ahol tizenhat megél, lehet ott tizenhét is. Hogy honnan kaparta össze? A dagasztó teknő aljáról, az odaragadt tésztából. Összegyúrta, kisütötte. Öt kilométer? Porszem csak a világmindenségben. Vulkán se lehetett rajta soha, már a pöszörgés szétvetette volna. Azt hiszem mégis, jól föladja a leckét csillagász uraméknak. Fordítva forog, mint a többi tizenhat. Ezt fejtsétek meg! Emberi ésszel tudok csak hozzászólni. Hogy kakukktojás lenne, nem hihetem, a jó öreg Jupiter - bár Juh Péternek is mondják - házasságszédelgéséről sincsen hírünk, más hajtja benne a csillagászati dacot. Kamaszodóban van talán? Meri mit tesz a tisztességes kamasz? Csak azt nem, amit várnak tőle, az összes többit mindet. Ha az apja ezt akarja, és minden testvére is ezt teszi, csakazért is ellenkezőre fordul. Mit kezdhetne a maga öt kilométerével? Föl se tűnne az égi sokadalomban. Arról még nem érkeztek hírek, hogy levegője volna, jégbe fagyott fölszín alatti tavacskáról se. Tengert nem mondhatok, mert nem férne rá. Ha hihetünk a tudományos híreknek, kimondhatjuk, most a parányokra jár rá a rúd. Olvasom az újságban, a fizika legapróbb mérföldkövét is megtalálták. Mérföldkavics se lehet, el is nevezték mindjárt tau neutrínónak. Anyagnak anyag, az eddig ismert parányok közül a tizenkettedik. Ha a Jupiter-kölökhöz mérjük, még öt lehet tartalékban. Asztrológusok, jól figyeljetek! A tízentúliak társasága nem szédít meg benneteket? Az én fejemben már minden gondolat visszafelé forog. Micsoda tévhiteket lehet ebből előkovácsolni! A sumér-magyar rokonság kismiska hozzá. Ha majd a bőség kosarából... mondotta Petőfi Sándor, kiegészítve mindjárt a szellem napvilágával -, de ez a Kánaán-jóslat tizenkilencedik századi változata volt. Ha majd elrikkantja magát a Nobel-díjas Martin Perl, a tauista létezés huszonkét évvel ezelőtti elméleti megalapozója, hogy az anyagszerkezet legkisebb részét megtalálta az öt kilométeres hold színképében, vagy legalább a kübeki elágazásnál, akkor mondhatjuk, hogy meg ne álljunk, mert a csillagászatba is bevonult a Kánaán. Attól tartok, miközben a világ leggazdagabb államainak vezérei a huszonegyedik századot, a harmadik évezred elejét az eddig elképzelhető legszebbnek, legjobbnak, legáldásosabbnak hirdetik, valójában a legparányabbakról híresül el. A világmindenség lefelé is végtelen. Arról nincsen még hírünk, hogy a tau neutrínó esetleg fordítva forogna. Jobban meg kell még figyelnünk. Szegeden Katona Dorka Augusztu 8, 13 óra 45 perc 3840 g. Sz.: Papp Ildikó és Kai na Sándor Nándor (Kistelek). Török Gergő' Augusztus 8., 13 óra 45 perc 3160 g. Sz.: Süli Gabriella és Török Zsolt (Makó). Vásárhelyen Szentesen Napi átlaghőmérséklet A Nap kel: 05.34, A Hold kel: 16.59, nyugszik: 20.04. nyugszik: 01.13. Szunyi Emőke Viktória Augusztus 8., 21 óra 5 perc 2100 g. Sz.: Szunyi Lászlóné Góg Mária és Szunyi László (Mindszent); Barna Ákos János Augusztus 9., 6 óra 10 perc 3890 g. Sz.: Barnáné Radics Erika és Barna János (Hódmezővásárhely). A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 115 cm, Csongrádnál: -47 cm. Mindszentnél: 36 cm. A víz háfoka Szegeden: 23.6 C A Maros Makónál: -37 cm. Orvosi balsikerkönyv MTI Panoráma Feltehetően sikeres lesz azoknak az orvosi balsikereknek és vétségeknek esetenként horrorisztikus gyűjteménye, amelyet a Public Citizen amerikai fogyasztóvédelmi szervezet jelentetett meg évkönyvként. Az évkönyvbe 20 ezer 125 orvosnak „balsikerült" bekerülnie, összesen 28 ezer esetben követtek el baklövést vagy vétséget pácienseik ellen. Különösen hátborzongató az az eset, amikor egy orvos páciensének műtéti úton eltávolított lábát hazavitte, majd pedig csaléteknek használta rákfogáshoz. Egy másik eset: egy orvos a páciens agyának egészséges felét operálta meg - tévedésből. És ami igazán meglepő: mindkét vétkes ma is orvosként praktizál. Az évkönyvben bőven akad azután mindenféle orvosi ügy, szexuális visszaélésektől kezdve adócsalásokig. A Public Citizen hangsúlyozza, a páciensnek joga van megtudni, hogy orvosai ellen a múltban hoztak-e már jogerős bírósági ítéletet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig hazánk fölé délnyugat felöl már egy-két fokkal melegebb levegő érkezik, így fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés. Ugyanakkor időnként erősen megnövekszik a felhőzet, nyugaton és északon egy-két helyen kisebb zápor lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 25, 30 fok között valószínű. Skandináv lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Skandináv lottó 32. játékhetének nyertes számai a következők: Első számsorsolás: 7,22,27,29,30,32,33 Második számsorsolás: 4,5,19,23,25,29,32 Szerencsés zuhanás Álsághír „Ideiglenes" válás? Macaulay Culkin, a Reszkessetek betörők és az Elveszve New Yorkban gyermeksztárja válni készül ugyancsak filmszínésznő feleségétől, Rachel Minertől. Culkin. aki még mindig csak 19 éves, három évvel ezelőtt ismerte meg Rachelt, s a következő júniusban az oltár elé vezette. Állítólag „ideiglenes" válásról van szó és a két fiatal színész továbbra is a legnagyobb barátságban marad. Ürtalálka A Progressz Ml-3 teherszállító űrhajó közép-európai idő szerint szerdán, kevéssel éjfél után összekapcsolódott a nemzetközi űrállomással. A teherűrhajó az űrállomás működtetéséhez szükséges berendezéseket, üzemanyagot, valamint az űrhajósok védelmét és személyes szükségleteit szolgáló higiéniai és egyéb felszereléseket vitt magával. Az október végén érkező első legénység parancsnoka az amerikai William Shepherd lesz, orosz munkatársai pedig - Jurij Gidzenko és Szergej Krikaljovnak űrhajósok. Tovább dagad a magyar olajbotrány: pénzmosót leplezett le a rendőrség. A kommandósok szörcsögnyaklódi mosókonyhájában csaptak le Petymeg Pázmánynéra, amint a háziasszony férje olajos munkaruháját tisztította. A teknőben ázó kezeslábas zsebében egy kétszázforintos rejtőzött, amelyen a szakértők háztartási fűtőolaj nyomait fedezték föl. A parlament olajbizottsága hamarosan tanúnak idézi be a tetten ért olajos pénzmosót. Ny. P. Andy Hallsworth, a londoni állalkert gondozója egy plüssnyúlból és egy távirányítású játékautóból „prédát" fejlesztett ki Harry, a sólyom részére. Az első „próbaút" remekül sikerült, Harry azonnal lecsapott a Brian névre keresztelt autós nyúlra. (MTI Telefotó/EPA/PA/Matthew Fearn) Hajógyár" a belvárosi háx udvarán Kardos Dorina Augusztus 8., 10 óra 35 perc, 3520 g. Sz.: Szűcs Henriett és Kardos Imre (Martfű). Szabó Nikoletta Vivien Augusztus 8., 12 óra 23 perc, 3000 g. Sz.: Finta Mónika és Szabó Zoltán (Szentes). Varga István Dávid Augusztus 8., 13 óra 27 perc, 3160 g. Sz.: Őze Tímea és Varga István (Szentes). Gratulálunk! Ifjabb Douglas Dover közelében 180 méter magas part menti szikláról zuhant le egy angol férfi, de csodával határos módon túlélte a balesetet. Feleúton ugyanis megakadt egy fűvel benőtt kiugró sziklán és csupán bokatörést szenvedett. A férfi, akinek nevét nem közölték, és akiről az sem ismeretes, maga ugrott-e le vagy baleset érte, földet érve cigarettára gyűjtött, és megvárta, hogy a mentők megérkezzenek. Liz Taylor kórházban Enyhe tüdőgyulladással kórházban gyógykezelik Elizabeth Taylort, a világhírű amerikai színésznőt. Taylort kedden szállították be a Los Angeles-i Cedars-Sinai egészségügyi központba. Számítani lehet rá, hogy már e hét végén hazaengedik. A 68 éves színésznőnek az elmúlt években többször is betegeskedett. 1997-ben például jóindulatú agydaganattal operálták. Csípőprotézis-műtéten is átesett már, és gyakran kínozzák hátgerinc fájdalmak. Harry és Brian, az autós nyúl A Belvárosi Árverési Csarnok Kft. (Szeged, Dugonics tér 11.) ÁRVERÉST SZERVEZ. Felszámolás miatt árverésre kerülnek az alábbi tételek: - mezőgazdasági gépek: MTZ-82, T-25 traktor, tárcsa, borona, rendsodró, DT-75, bálahordó, Detk-takarmányszállító stb... - alkatrészek - 3 db tehén - 32 db növendékmarha - 2 pár ló. Az árverés ideje: 2000. augusztus 11., 11 óra. Az árverés helye: Szeged-Gyálarét, Szilágyi Dombi-major. Az árverésre kerülő tételek megtekinthetők a helyszínen 2000. augusztus 11-én, 8-11 óra között. Bővebb fekilógosHós: 0Ó-30/9-452-587,62/426-216. A nyíregyházi Mihályi György 15 éves munkával elkészítette a Hunnia névre keresztelt jachtját. A minden kényelmi kellékkel felszerelt, több mint 10 méter hosszú hajót a belvárosi háza udvarán építette. A Hunnia a tervek szerint szombaton kerül vízre - Tokajnál. (MTI Telefotó) Pucér alvás, jobb sperma MTI Panoráma Jobb minőségű a spermájuk azoknak a férfiaknak, akik meztelenül alszanak jelentette legújabb számában az Árztliche Praxis című német orvosi szakfolyóirat. Megállapították, hogy sokkal kevesebb mozgékony spermája van azoknak a férfiaknak, akik szűk alsónadrágban vagy fűthető takaró alatt alszanak. Általános jelenség, hogy a férfiak termékenysége évek óta csökkenőben van. A herék hőmérsékletén kívül az ártalmas környezeti tényezők is befolyásolják a megtermékenyítő-képességet - emlékeztet a folyóirat. Az Árztliche Praxis szerint az alkoholfogyasztás és a dohányzás is károsan befolyásolja az ondósejtek koncentrációját, mozgékonyságát és működőképességét. Szakemberek feltételezik, hogy a nemzőképességet megzavaija a vegyipari termékek és olyan nehézfémek hatása is, mint az ólom vagy a higany. Vigasztaló azonban, hogy a környezeti ártalmak kiszűrése után újra javulhat a sperma minősége. Zsíros üzlet a kutyahús MTI Panoráma Kutyából is lehet szalonna, a kutyahúsból pedig zsíros üzlet. Kínában egyre gyakrabban kerül kutyahús az asztalra, s az ottani agrárszakemberek a jövő ígéretes üzletét látják az ebhústermelésben, illetve a „húskutyatenyésztésben". A kutyahúst manapság kétszer olyan drágán lehet eladni Kínában, mint a hagyományos húsokat, aminek oka az, hogy a kutyahúskínálat messze a kereslet mögött kullog. Egyre újabb és újabb ebből készítendő receptek jelennek, de kapható már kutyahúskonzerv, szárított ebhüs, vagy kutyasnack. A Pekingben megjelenő Nongmin Zsipao rámutat arra, hogy a mezőgazdaságban javában tart a „kutyafarmláz", ám a kínaiak annyira szeretik a kutyahúst, hogy további 300, évi 10 milliós ebkapacitásű tenyésztelepre lenne szükség az étvágy kielégítésére, így lesz még hely bőven a (kutya)húsosfazék mellett. Fia született a Michael Douglas-Catherine Zeta-Jones színész párosnak. Dylan Michael Douglas kedd este hatkor látta meg a napvilágot egy Beverly Hills közelében lévő gyógyintézetben. Az 55 éves Douglasnek és a 30 esztendős Jonesnak ő az első közös gyermekük. Jones családi állapota jelenleg leányanya, pontosabban menyasszonyanya. Douglassel tavalyelőtt augusztusban találkozott először, tavaly márciusban kezdtek randevúzgatni és az idei év első napján jegyezték el egymást. Az esküvő időpontját azonban még mindig nem tűzték ki. Királynőszerep Hollywoodban aláírásra kész Peter Hyams rendezőproducer és Catherine Deneuve megállapodása arról, hogy a francia film koronázatlan királynője koronás királynőt fog játszani: nevezetesen a franciát egy D'Artagnanról szóló, történelmi díszletek között játszódó kalandfilmben. A tervek szerint az 50 millió dollárba kerülő film forgatása még augusztusban megkezdődik. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Kistelek: 9 és 14 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja!