Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-28 / 175. szám

2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 2000. JÚL. 28. kommentár Alr/itolr x/" icsi ország - nagy kiszolgáltatottság. Ezért szü­M\ lelnek a kicsik és a nagyok között „örök barát­ságok". Az ilyenféle szövetségről és partnerségről a politikusok szerződést írnak alá, a verselő feleselők pedig ihletett dalokat írnak. A mamut Oroszország és a másik mamuttal, Kíná­val szomszédos egérke Kirgiziszjtán elnöke korszerű­en a partnerségről szól, de avítt, mert a múltat idéző szöveg alatt írta nevét a minap is a papírra. Nem pont így, de erről a helyzetről verselnek már évszáza­dok óta az akinok, a kirgizek népi énekmondói. A közép-ázsiai hegyvidéken az akinok azok, akik ébren tartják a kirgiz (ön)tudatot, akik verselve mesélnek a kínai és az ujgur uralomról, a karakitajok és a tatá­rok pusztításairól, a dzsungárok uralmáról, a cári Oroszországbeli elnyomásról, a Szovjetunión belüli névleges önállóság fonákságairól. Mostanában a látszólagos függetlenség árnyoldalait kénytelenek dalba foglalni. Adott egy körülbelül 200 ezer négyzetkilométernyi ország, melyről a világ alig tud valamit. Mi is e sor­ba tartozunk: Kirgizisztán a mi külkereskedelmi ter­mékforgalmunk országrangsorában a kiviteli olda­lon a 78., a behozatalin a 113. Kirgizisztánt, Biskek fővárost, vagy Akajev elnököt ritkán említik a hír­ügynökségi jelentések, onnan alig közölnek fotót, a kirgizeket a televíziós műsorokban nemigen muto­gatják. legfeljebb bugyuta önislegyenmilliomos-féle show-ban lehet megválaszolhatatlan kérdés tárgya, mikor a lámpalázas versenyzőnek arról kell leltárt készítenie, hogy mely ország melyik államokkal ha­táros. Ilyenkor tuti, hogy összekeverednek a „sztán­ra" végződő országnevek és a műsorvezető is csak papírosaiból puskázva tudja elsorolni, hogy a kicsi Kirgizisztán a nagy Tádzsikisztán, Kazahsztán,' Üz­begisztán és a hatalmas Kína szomszédságát szokja. E szoros ölelésből szabadulni és önállónak mutat­kozni talán csak a még nagyobb „testvérbe", Orosz­országba kapaszkodva lehet. A kirgizek a VII. szá­zadban Kínától, de a XIX. századtól az oroszoktól függnek. Az egykori „szocialista szovjet köztársasá­gok" egyes üvegcserepei FAK-ként új mozaikképpé állnának össze, amihez ragasztóként az „örök barát­ságról" szóló szerződések szolgálnak. M indehhez mit szólnak az akinok? Ez ugyanúgy hidegen hagyja az ottani politikusokat, mint az ittenieket az, hogy mit mond a partneri kötelékek­ről a magyar költő. ÁJkáSM F 3UVJV Orosz-kirgiz örök Moszkva és Biskek: szoros együttműködés Vlagyimir Putyin orosz és Aszkar Akajev kirgiz elnök kézfogással is „megpecsételte" az örök barátságot. (MTI Telefotó/AP/Atekszandr Zemljanyicsenko) Bálványosi szabadegyetem Németh Zsolt az RMDSZ mellett Tusnádfürdö (MTI) Fontos dolog, hogy ma Romániában jobb és kevésbé kilátástalan magyarnak lenni, mint évekkel ezelőtt - jelen­tette ki csütörtökön Né­meth Zsolt magyar kül­ügyi államtitkár Tus­nádfürdön a magyar -román kapcsolatok­ról adott nyilatkozatá­ban. „Romániában jelenleg nincs központilag szerve­zett magyarellenes uszítás, mint ahogyan azt gyakran tapasztalhattuk 1996-ig. Jó, hogy folyamatos a politikai párbeszéd és ez lehetőséget teremt arra, hogy megkezd­hessük ténylegesen is a nagy közös programok megvalósítását" - hangsú­lyozta az államtitkár. El­mondta, hogy Romániában a magyarságnak van legitim érdekképviseleti szervezete és az RMDSZ rendelkezik a szükséges támogatottság­gal. Németh Zsolt szerint az 1998-as kormányváltást megelőzően, az akkori ma­gyar kormány rosszul lette, hogy „zárójelbe tette az RMDSZ álláspontját és kü­lönutas megbékélési ma­gyar-román politikát folyta­tott, amelyből kirekesztette a Romániai Magyar De­mokrata Szövetséget". Az államtitkár fontos feladatként fogalmazta meg, hogy a román kor­mány valósítsa meg az RMDSZ igényeit. Németh Zsolt elmondta, hogy a ma­gyar kormány a határon tú­li magyar szervezetekkel együttműködve alkotja meg a státustörvényt, amelynél figyelembe kell vennie Magyarország gaz­dasági- és politikai lehető­ségeit, miként tekintettel kell lenni a magyar társa­dalom teherbíró képességé­re is. Ez nem jelenti azt, hogy az elkövetkezendő időszakban nem bővülhet­nek a jogok, amelyeket a magyar törvényhozás biz­tosít, de ehhez türelemre és fokozatosságra van szük­ség - tette hozzá Németh Zsolt. A külügyi államtit­kár a kettős állampolgárság kérdéséről elmondta - ez olyan meghatározóan érinti a határon túli magyarság jövőjét, hogy a határon túli magyar szervezetek véle­ménye nélkül a magyar kormány nem hozhat dön­tést ebben a kérdésben. Fontosnak tartjuk, hogy a szülőföld-stratégiát semmi­fajta célkitűzés ne veszé­lyeztesse. Moszkva (MTI) Oroszország és Kirgi­zisztán örök barátságá­ról, szövetségéről és partnerségéről írt alá csütörtökön Moszkvá­ban nyilatkozatot Vla­gyimir Putyin orosz és Aszkar Akajev kirgiz el­nök. A dokumentum értelmé­ben mindkét ország továbbra is elkötelezett az együttmű­ködés és a stratégiai partner­ség iránt. A két fél megerő­síti, hogy a kulcsfontosságú Visegrádi csoport Prága (MTI) Bár a lakosság vásárlóereje az utóbbi években némileg csökkent, a visegrádi csopor­ton belül továbbra is Csehor­szágban a legmagasabb az életszínvonal - állítja a Hos­podárské Noviny című prágai gazdasági és politikai napilap a Cseh Statisztikai Hivatal elemzésére és szakértői véle­ményekre hivatkozva. A Cseh Nemzeti Bank ada­tai szerint a bruttó hazai ter­mék Csehországban az uniós országok átlagának 62 száza­lékát teszi ki. Ez a mutató Ma­gyarországon 50, míg Len­Varsó (MTI) Aleksander Kwasni­ewski lengyel elnöknek meg kellett jelennie csü­törtökön a varsói átvilá­gító bíróság előtt, amely ellenőrizni hivatott, hogy igaz-e az államfő nyilat­kozata, amely szerint soha nem működött együtt a kommunista tit­kosszolgálattal. A bírák felemlítették: fel­merült a gyanú Kwasniews­kivel szemben, hogy azonos lehet azzal a titkosszolgálati nemzetközi kérdésekben ál­láspontjuk azonos vagy kö­zel áll egymáshoz. Az ok­mány szerint Moszkva és Biskek a jövőben szorosan együttműködik külpolitikai téren, egyebek mellett az ENSZ és az EBESZ, illetve más nemzetközi szervezetek keretein belül. A nyilatkozatban a felek meggyőződésüket fejezik ki, hogy „a rakétavédelmi rend­szerek korlátozásáról szóló 1972-es ABM szerződésnek felbecsülhetetlen a jelentősé­ge, mint a világbéke, a biz­gyelországban 38 százalék. A csehországi árak az uniós ár­színvonal 41 százalékát teszik ki, míg Magyarországon 45, Lengyelországban 49 százalé­kát. A tanulmány szerint Kö­zép- és Kelet-Európában je­lenleg Csehországé a legfej­lettebb és legszélesebb kiske­reskedelmi hálózat. Csehor­szágban vannak a legnagyobb mértékben jelen a nagy nem­zetközi üzletláncok. A köztük lévő erőteljes verseny követ­kezménye pedig az, hogy az üzlethálózat fejlettebb és az árszínvonal alacsonyabb, mint a szomszédos országokban. ügynökkel, aki a kommunis­ta korszak belügyi aktáiban Alek fedőnéven szerepel, és a dokumentumok szerint a Zycie Warszawy lap dolgo­zóiról készített jelentéseket, amikor ott dolgozott külsős munkatársként. Az államfő cáfolta a gya­núsítást, még azt is, hogy va­laha is dolgozott volna ennek a lapnak, bár annyi igaz, hogy akkoriban újságíróként tevékenykedett. Egy diáklap főszerkesztője volt, és ebben a minőségében - ismerte el ­csakugyan kapcsolatba ke­tonság és a stratégiai stabili­tás sarokkövét képező egyezménynek". A nyilatkozat értelmében Oroszország és Kirgizisztán egymás segítségére siet a másikat ért agresszió esetén, a két ország szabadkereske­delmi övezetet hoz létre, il­letve az emberi jogok érvé­nyesülését ellenőrző közös bizottságot alakít. Vlagyimir Putyin és A.vz­kar Akajev megállapodást írt alá, amely 2009-ig szabá­lyozza a két ország gazdasá­gi együttműködését. Jeruzsálem (MTI) Mindkét oldaláról meg­nyitnak és ENSZ-erők fel­ügyelete alá helyeznek egy szentsírt, amelyet az izraeli csapatok dél-libanoni kivo­nulása után kettéoszt az iz­raeli-libanoni határ. Az ENSZ közvetítésével folytatott tárgyalásokon a két ország képviselői meg­állapodtak abban, hogy a határ mindkét oldaláról, minden hívő számára fel­kereshetővé teszik a kegy­helyet, ahol a zsidók Asi rabbi, egy IV. századi tal­mudtudós, a mohamedánok pedig a szent Abed sejk sírját tisztelik. rült egy titkosszolgálati tiszt­tel, de - mint mondta - be­szélgetéseik az általa szer­kesztett lap tartalmára korlá­tozódtak. Kwasniewski kikérdezé­sére azért került most sor, mert újra sorompóba kíván állni az elnöki címért az ok­tóberi elnökválasztáson. A törvény előírja mindegyik je­lölt átvilágítását. Lech \9$ilesa volt államfő, a Szolidaritás szakszervezel történelmi vezetője, aki szin­tén indulni kíván az elnökvá­lasztáson. az előző napon je­Az orosz elnök Akajavvel folytatott megbeszélésén több ízben emlékeztetetl ar­ra, hogy Kirgizisztán volt a FÁK második tagországa, amely hivatalos nyelvvé nyilvánította az oroszt. Pu­tyin köszönetet mondott ezért Akajevnek, és hozzá­tette, hogy az orosz nyelv státusának elismerése gazda­sági szükségszerűség. Hiba lenne bármely országra rá­erőltetni az orosz kultúrát, de - mint mondta Putyin ­Oroszországnak ajánlania kell azt, ami van neki. A sírnál egy állandó ENSZ-békefenntartó posz­tot létesítenek, ahol a kék­sapkások a nap 24 órájá­ban ügyelnek arra, hogy ne történjen semmiféle rend­bontás. Terje Roed-Larsen, az ENSZ-főtitkár különmeg­bízottja szerdán személye­sen is felkereste a sírt, amelyet kellős közepén szel ketté az államhatár. A Sasz izraeli vallási párt azt szerette volna elér­ni, hogy a sír teljes egészé­ben izraeli fennhatóság alatt maradjon és csak a zsidó hívek számára legyen hozzáférhető. lent meg az átvilágító bírák előtt, és őt is hasonló feltéte­lezés alapján kérdezték ki. A gyanú szerint Walesa Bolek fedőnéven együttműködési megállapodási (rt alá 1970 december 29-én a kommu­nista biztonsági szolgálattal. A Nobel-békedíjas politi­kus rágalomnak, lejáratását célzó mesterkedésnek nevez­te a feltételezést. Tíznél is több pályázó je­lentkezett már, hogy indulni kíván az elnökválasztáson, amelynek első fordulóját ok­tóber 8-ára tűzték ki. Martonyi és Román Sepsiszentgyörgy (MTI) A román külügyminisz­térium közleményben je­lentette be, hogy pénteken nem hivatalos találkozóra kerül sor Petre Román ro­mán és Martonyi János magyar külügyminiszter között Sepsiszentgyörgyön. A találkozóra abból az al­kalomból kerül sor, hogy a magyar külügyminiszter részt vesz a XI. bálványosi nyári szabadegyetemen. Román és Martonyi között egy hónappal ezelőtt már volt egy megbeszélés a Kö­zép-Európai Kezdeménye­zés minisztereinek szegedi összejövetele alkalmából. Menesztett parlamenti alelnök Szófia (MTI) A bolgár parlament csü­törtökön leváltotta Blago­veszt Szendovot. a törvény­hozás alelnökét, mert tá­mogatott egy III. Borisz cár izraeli emlékművének eltá­volítását követelő bulgáriai zsidó magánalapítványt. Szendovot, az ellenzékben lévő Bolgár Szocialista Párt tagját a kormányzó jobbközép Demokratikus Erők Szövetsége által kez­deményezett szavazással fosztották meg tisztségétől. Százharmincan szavaztak a leváltás mellett, nyolcva­nan ellene, tizenhatan tar­tózkodtak. Választások szeptember 24-én Belgrád (MTI) Jugoszláviában szeptem­ber 24-én tartják a jugo­szláv parlamenti és elnök­választást, s ezzel egyide­jűleg Szerbiában helyható­sági választásokat rendez­nek. Belgrádi jelentések szerint a jugoszláv elnök­választást Milomir Minics, a szövetségi parlament al­sóházi elnöke írta ki. Szlo­bodan Milosevics jugo­szláv elnök jelenlegi man­dátuma elvileg jövő július­ban jár le. A július eleji ju­goszláv alkotmánymódosí­tás elvi lehetőséget terem­tett arra, hogy Milosevicset újfent jelöljék az államfői tisztségre. A szerbiai hely­hatósági választásokat Dragan Tomics szerb par­lamenti elnök írta ki. A ha­tályban lévő önkormányza­ti törvény egyfordulós, többségi elvű helyhatósági választásokat irányoz elő. A legöregebb Concorde Párizs (MTI) A Párizs mellett lezu­hant Air France-gép a leg­öregebb volt az üzemben tartott Concorde típusú utasszállító repülőgépek között - közölte a légitár­saság illetékese. Mint Franck Debouck, az Air Francé üzemeltetési igaz­gatóságának Concorde-ok­kal foglalkozó részlegveze­tője elmondta, a szeren­csétlenül járt gép 1974-ben készült, és 1975 januárjá­ban volt az első próbarepü­lése. 1980 óta használták menetrend szerinti járato­kon. 1974 és 1979 között a gyártó cég, az Aerospatiaie tulajdonában voll. Csehországban a legjobb? A volt kommunista elnököt gyanúsítják Kwasniewski ügynök volt? Kettéosztott szentsír a határon

Next

/
Thumbnails
Contents