Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-22 / 170. szám

SZOMBAT, 2000. JÚL. 22. FESZTIVÁLNYÁR 9 Kis éji zene Néhány napja késő este bekapcsoltam a rádiót. Egy szegedi állomást kezdtem el hallgatni, mivel ott ilyenkor csak zene megy. Éppen véget ért egy szám, és elindult a következő. Tipikus mai zene, olyan „dufta-dufta". Pár felvezető taktus után vártam a dallamot, de az az 5 hang csak ismétlődött, ismétlődött. Nem nagyon figyeltem rá, mert olvastam. Csak a fejezet végén eszméltem rá, hogy még mindig ezt az ismétlődő ritmust hallgatom. Kezdett idegesíteni. Negyed óra múlva még mindig nem volt vége a monoton zajnak. Áttekertem egy másik helyi rádióadóra. Egy magyar énekesnő mai slágere ment éppen. Vége lett, kezdődött egy másik szám. Am amikor az is elhalkult, nem akartam hinni a fülemnek. Ismét a magyar hölgy száma kezdődött el. Ennyit az éjszakai zenehallgatásról - gondoltam, és kikapcsoltam a rádiót. Timár Kriszta Szeged, Szentháromság u. 31. Telefon: 62/424-715. | repülőjegy-iroda Ferroglobus |gl Ferroglobus Kereskedőház | H-6728 Szeged, Kereskedő köz 3. Telefon: +36-62-458-486 Telefax: +36-62-458-487 E-mail: info@ferroglobus.hu Web-lap: www.ferroglobus.hu / Méivi \ ycsemt^t) 6722 Szeged, Mérey u. 15. Tel.: 62/420-689 Nyitva tartás: H-P.: 6-20-ig. Sz.: 6-12-ig. Vas.: ZÁRVA COOP SZEGED RT. Cb ELEKTROHÁZ Szeged, Párizsi kii. 8-12. Szeged, Rókusi krt. 44. http://www.elektrohaz.hu NÁLUNK HITELE VAN! Telefon: 62/424-705 TESCO 6724 Szeged, Rókusi krt. 42-64. H-Szo.: 6—22-ig. Vas.: 8—20-ig. Nemcsák Károly a fürdőudvarban „A Szomszédok. nem bélyegzett meg" Nemcsák Károly, akit a Szomszédok Vágási Ferijeként ismert meg a legszélesebb közönség, Szegeden Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színjátékában Almádyt, a tenorista hósszerelmest alakítja. Nemcsák Károly olyan ember, aki nem rágódik a múlton, a jelen feladatait igyekszik megoldani, tudása legjavát nyújtva. - Mi az, amit az utóbbi időben legnagyobb sikereként élt meg? - Nem szoktam azon gondolkodni, hogy mi az, amit sikerként könyvelhetek el, mindig az adott előadások jelentenek örömet, mert ez egy új munka, új dologgal foglalkozom. A legutóbbi bemutató, ami tényleg új élményt jelentett a számomra, Egressy Zoltán Sóska és sült krumpli című darabja volt, mely a Budapesti Kamaraszínházban került színpadra. Nagyon kellemes darab, jó játszani, és jó figurákat lehet benne találni. Az még külön örömet jelentett, hogy mai magyar szerző darabját játszhattuk, és ráadásul az én korosztályomét. - Miben játszik mostanában? - Elszerződtem egy szerepre a soproni Petőfi Színházba, és biztos, hogy március elején Bíró György: Imposztor című színművének bemutatóján játszom. Addig maradnak azok az előadások, amelyek eddig is: a Vígszínházban a Svejket, a Budapesti Kamaraszínházban a Sóska és sült krumplit, a Karinthy Színházban a Tanár úr kérem című előadásban leszek benne, és folyamatosan megy Molnár Ferenc: Játék a kastélyban előadása is. - Hogyan élte meg, hogy vége lett a Szomszédoknak? - Tizenhárom év az ember életében nagyon nagy idő, és mi ennyit tudunk magunk mögött. Ez szinte csodaszámba megy. Borzasztó jó hangulatú forgatások voltak, mindenki jó érzéssel várta a kéthetenkénti ismétlést, és bár nem telepedtünk rá egymás életére, azért mindig mindent tudtunk a másikról. Nagy szomorúság, hogy ennek vége. Döntött egy felsőbb hatalom, a televízió. Nem tudom, tudnánk-e valamit tenni ellene. - Tizenhárom év tényleg nagy idő. Nem skatulyázták be ezalatt Vágási Feri szerepébe? - Szeretek színházban játszani, és azokban a színházakban. amelyekkel szerződésben voltam, nagyon sokat szerepeltem, így soha nem kellett arra gondolnom, hogy beskatulyáznak vagy sem. Azt hiszem, a sorozat egyikünkkel sem tette ezt. Ugyanígy vannak a színész kollégáim is, akikkel együtt voltam alaptagja a sorozatnak. Kulka János például, aki alapítója volt a stábnak, szintén sokat játszik, és játszott a forgatások alatt is. Én semmifajta bélyeget nem érzek ezzel kapcsolatban, az pedig benne van az életünkben, hogy a mai napig is rám szólnak, hogy Feri. P. K. Molnár Ferenc színjátékát a Fürdőudvarban ma, szombaton 20.30-tól játszszák utoljára. Gyimesi Kálmán újra a szabadtérin Zsupán és a géntechnika L e g utóbb a Triptichon premierjén járt szülővárosának színházában Tas Ildikó, az Operaház magánénekese. A nézőtéren ült persze, ami egyáltalán nem annyira magától értetődő. Sokkal természetesebb lenne, ha a kiváló mezzoszoprán egyszer, mondjuk az Úr 2000. eszendejében a Szegedi Nemzeti Színház színpadán léphetne fel. Végtére éppen jubilál, 25 éve magánénekes, s 30 éve annak, hogy Berdál Valéria, majd Sinkó György egykori tanítványa elkezdett énekelni a színházi kórusban. - Úgy öt évvel évvel ezelőtt már volt egy határozott felkérésem Szegedről, Gertrudist énekeltem - volna. Valami miatt mégsem került sor az itthoni vendégszereplésemre... Nem tudja eltitkolni, talán nem is akarja: fájlalja, hogy szülővárosának színházában, pályakezdésének színhelyén mintha elfelejtkeztek volna róla. - Most, hogy próbáltuk A cigánybárót, fölfedeztem a másik közgazdász. A nővérem eredendően tanár, biológia-földrajz szakos, mi többiek, hárman pedig az idővel érkeztünk el a tanításhoz... Zeneiskolában magánéneket tanítok és Sopronban rendszeresen vezetek ének-kurzusokat. Egyébként a kedvenc városom Sopron. Meg Kőszeg. A gyökerek viszont ide kötnek, Szegedhez, még akkor is, ha rossz most látnom a földúlt Klauzál teret. A művésznő, aki 1987 óta az Operaház tagja, kisfiával, a tíz éves Csabával egy hetet pihent nemzeti dalszínházunk balatoni üdülőjében. Ezután jött A cigánybáró, amelynek próbáit nem lehet megtartani Csaba nélkül: éberen figyel a rendező úrra, méginkább az ügyelőre, s azon igyekszik, hogy megelőzze őket. „Cziprát kérjük a színpadra!" szólítja határozottan édesanyját, s balatoni barnaságából villan a huncut szeme: sikerült! Két másodperccel legyőzte az ügyelőt! - Csaba marad egy kicsit Szegeden, én pedig elutazom még egy hét pihenőre Sopronba - mosolyog a mama. Ahogy fölér a színpadra, ő Czipra. Mégis, valahogy pont úgy néz darabbeli nevelt lányára, Szaffira, óvón, szeretettel, mint az előbb - Csabára. Sulyok Erxsébet Nemcsák Károly: „A Szomszédok óta a mai napig rám szólnak, hogy Feri." (Fotó: Karnok Csaba) A Szegedi Nemzeti Színház szabadtéri aranygyűrűs operaénekesét, Gyimesi Kálmánt idén két szerepben is láthatta a közönség a Dóm téren. Ciliéit játszotta a Hunyadi Lászlóban, majd Zsupánt alakítja A cigánybáróban. A kiváló baritonistával otthonában beszélgettünk. - Hallottam, hogy orvosnak készült, nem bánja, hogy mégsem az lett? - Valóban orvosnak készültem, de nem vettek fel. Az én esetemben nem annyira szerencsés ez, mint Puccini esetében, hiszen egy operaénekes mégsem zeneszerző. Még mindig érdekel az orvosi szakma, hiszen sok doktor barátom van, és érdeklődéssel hallgatom a géntechnika fejlődéséről szóló híreket. Egzisztenciálisan nagyon bánom, de ha egy nagy sikerű előadásban éneklek, akkor nem. - Mennyire más feladatokat jelent operában vagy operettben játszani? - Egyáltalán nem más. Az opera nagyon demokratikus műfaj, ugyanolyan szükség van mindenkire, aki részt vesz benne. Kicsinyítő képzős változata az operett. Könnyedsége és érthetősége miatt jobban befogadják a nézők, és ezért ráfogják, hogy könnyű műfaj. Nincs mögötte nagy filozófia, nem kell hozzá nagy tudás, hogy az ember megértse, ráadásul még dallamos is. - Mit játszik majd a következő évadban? - Rigolettót éneklek most Gyimesi Kálmán: „Most éppen a Zsupán a kedvenc szerepem." (Fotó: Karnok Csaba) Pécsett, október 20-án lesz a bemutató, de már sokat próbáltunk. Ez egy nagyon modern adaptáció, sajnos... Nem vagyok híve, mert csak modem operából lehet modem dolgot csinálni. Arany János is azt mondta, ne azt keressék, hogy én mit akartam, amit én akartam, azt le is írtam. - Nem túl kevés a szabadtérin a próbára szánt két-három nap? - Nagyon kevés, szombaton elmosta az eső a Hunyadit, emiatt nem tudtunk próbálni, vasárnap a Cserháti-koncert miatt, és csütörtökön már főpróba volt. A kedd és szerda maradt csak, ami tényleg roppant kevés. Nem miattunk, hiszen a szólisták tudják a szerepüket. A professzionálisokkal nincs is gond. Nem is tudom hányadszor játszottam már el Zsupánt. Debrecenben több mint negyvenszer, itt is jó néhányszor. - Vannak kedvenc szerepei? - Vannak, persze, hogy vannak. Hála Istennek mindegyiket elénekeltem. Imádom Verdit, ő a legcsodálatosabb a zeneszerzők között, ó fejlődött a legtöbbet. Puccinit már nehezebb énekelni, mint Verdit. Verdi gyógyír a toroknak, Puccini egy kicsit keményebb. Aztán Mozart. Ő is egy csoda. Kedvencem a Rigoletto, aztán a Falstaff címszerepe, a Toscából Scarpiát is szeretem, ami egy jó negatív, tenyérbe mászó figura. Utána a Figaro házasságából a gróf, vagy a Varázsfuvola Papagenója következik. Ezeket mind sokat énekeltem, a Rigolettót biztos, hogy száz felett. Mindig az a kedvencem, amit aznap éneklek. Arra készülök, arra vagyok beállítva teljes idegrendszeremmel. Most éppen a Zsupán... Pataricza Kata Jubiláns a színpadon „Családlátogatás" Tas Ildikóval karteremben egy fotót. Az Angelica nővér hajdani előadásán készült, Karikó Teri mellett látható rajta egy kéregető nóvér - az én vagyok. Voltam. Emlékszem, be kellett ugranom... Egyébként Cziprának is nagyon örülök! Már tavaly is boldog voltam attól, hogy a szegediek milyen sokan megszólítanak, megismernek. Emlékeznek rám. Őszintén szólva én arra emlékszem gyerekkoromból, hogy a szabadtéri mintha sokkal jelentősebb esemény lett volna a város életében, mint most. Mi az állomás közelében laktunk, a környékről dugig telt vonatok hozták az embereket. Nagyanyám megtiltotta, hogy kimenjek az utcára, amikor a vonatokról leszálló tarka tömeg szétáradt... Félig nyitottam ki a kaput, a fejemet kidugtam, a lábam bent maradt, így kiabáltam nagyanyámnak: Nem vagyok kint! Számomra szinte elképzelhetetlen, hogy lehet szabadtéri Virág cukrászda nélkül. Földíszített Kárász utca nélkül. Mi tagadás, elképesztő Czipra civilben, jelenés elölt (Fotó: Karnok Csaba) most ott az az óriás betonkeverő, nem is értem... Nincs ünnephangulat a városban és mintha a turista is kevesebb lenne. A barátnőmmel Deszkre mentünk ki egy cukrászdába - az kellemes volt. Tas Ildikó szülei most is Szegeden laknak, édesapja 90, édesanyja 80 esztendős, tavaly volt a hatvanadik házassági évfordulójuk... Hat gyermeket neveltek föl. - Papa azt szerette volna, ha minden gyereke pedagógus lesz. Egyik testvérem orvos,