Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-19 / 167. szám
II. EGYSZÁZALÉK SZERDA, 2000. JÚL. 19. Bankfegyelmezés llletékkartell Budapest (MTI) Az Európai Bizottság nemrégiben nyilvánosságra hozta azoknak a bankoknak a listáját, amelyeknek figyelmeztetést küldött, mert e pénzintézetek megegyeztek abban, mekkora illetéket kérjenek a nemzeti valuták átváltásakor. Az Európai Unióban 1999 első napjával bevezették ugyan közös pénzként az eurót, de a bankjegyek és az érmék előállítása még csak most kezdődik, (gy euróval ténylegesen csupán két év múlva lehet majd fizetni. Addig érvényben maradnak a régi valuták, de ezek árfolyama nem változik sem egymáshoz, sem az euróhoz képest. Brüsszel azt szeretné, ha az átváltásért a bankok az átmeneti időszakban is minél kevesebb pénzt kérnének. A tiszta verseny szabályainak mindenképpen ellentmond az, ha a bankok titokban megállapodnak. és egyforma váltási illetéket kémek a fogyasztóktól. Az uniós megítélés szerint ez ártalmas gyakorlat a bankok klienseinek szempontjából. A közelmúltban nyilvánosságra hozott listán egy htján száz bank található, olyan nevekkel, mint az ABN Amro, a Fortis, a Citibank, a Deutsche Bank, a Kredietbank. a Rabobank, az Irish Life. a Banque Nationale de Paris. Ötvenhat belga, hét finn, kilenc ír és huszonhét portugál bank kapta meg a bizottság figyelmeztetését, de a testület szerint hamarosan újabbak csatlakoznak a listán szereplőkhöz. Mind a négy érintett államban figyelmeztette Brüsszel a bankok szövetségét is. FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 6720 SZEGED, KISS MENYHÉRT U. T. TELEFON: (621 425-425 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. 15. TELEFON: (621 246-911 írvFnytt 2000. mtivl 1M0I bettn kamatok vállalkozások részére im.. iimimii.miv ilmul 1 Kél 6 000 (6.001 2-31* 7.500 (7.60) 1-2 h6 6.500 (6.62) 3h0 6.260 (6.36) 6 hó 6.000 (6.11| 12 hó 7,500 (7.60) CIB BANKUAML* 2.000 (2.051 maoAnszemélyek részére Iht 8,750 (8.87) 8.675 (S.001 9.000 (9.131 3 hó 8.500 (6.62) 6.626 (6.74) 6750 (8.67) 6 hó 8.500 (1.62) 6.625 (6.74) 6.750 (6.67) 12 hó 8.000 (8.11) 8.126 18.24) 8260 (6.361 06 Cltsstc LUgánuFmM ManCMK OBXLAtuMés Magtnsumta XUCMaaéc 0-100 EFng 3.000 3.06(3.06 100 E FW M Ft 4.000 4.1314,12 1 M FI Mao 7.000 7,331729 CIB T***st* I*<|M1 50 E Ft) 0-50 EFng 3.000 3.06 50EFMMFI 7.000 7.33 1 M Ft NM 9.000 9.52 KINCSEM te* tómon ragáranmtlyók ftazóra (mm 50 E Ft) 3 hónap 8.750 6 hónap 6.760 12 hónap 6.260 Lapra) VtM <Wa*Éa «MÉn • fart hamm m KINCSEM 2000 kolvWiy (min 10 E Ft) I hó 3hó 6 hó 12hó •rvtralu 6.750 6.760 6.750 8.260 8.87 647 6.36 b7s 675 8.75 625 magánszemélyek részére ntújion hitelek Étvóoytt, 2000. Spalhs MM Folyóuómlkhltal Oafótórló MM IngatlanMazet módiit nyújtott - lakáscélú MM kamata - agyób t*ú MM kamata CIB Otthontaremtó Hllol 1 eves kametpenódus 5 eves kamatperiódus CIB SzatnólYl kótcaón THM 30,33-36.04%. 3%-oa kaialesr koMg maHan 20.00 1660 1600 17.50 19.50 12.80 11.20 25,00 HUF príma rala _ 13, CIB^\06402Á2242 A BANCA COMMERCIALE ITALIAN* CSOPORT TAGJA Adria: árakf utak és látnivalók Tengerparti tekergések reálkeresetek Két dolgot nem érdemes a magyar turistának magával cipelnie az Adria partjára: tengervizet és vastagtalpú cipőt. Ám jó, ha az élethez szükséges összes kelléket hazulról viszi, hiszen az árak kétszer-háromszor magasabbak a hazai átlagnál. Ennek ellenére a Karlovactól a tengerpartig terjedő országúton öt autóból három magyar felségjel alatt közlekedik. Hiába drága a horvát tenger, mégis csak ez van legközelebb hozzánk. Tétjünk vissza egy pillanatra a cipótalpra. Még indulás előtt figyelmeztettek, a nehéz talpú lábbelivel vigyázzak: a horvát rendőrök ugyanis a legkisebb sebességtúllépést is keményen büntetik. Azután az udvari határátkelőtől Eszékig terjedő úton gyorsan rájött az ember, jobb, ha betartja a rengeteg táblával megtűzdelt közlekedési szabályokat. A falvak elején és végén is motoros rendőr figyelte ugyanis a szabályszegőket. A Zágrábba vezető autópályán mindez már cseppet sem jelentett problémát. A tábla szerint ugyan „csak" százharminccal közlekedhetnek az autósok, ám a sztrádát elkerülik a rend őrei, s így mindenki annyival repeszt, amennyit a kocsija elbír. Az autópályadíjak - a hazaiakkal összevetve - meglepően olcsónak tűnnek: a háromszáz kilométeres szakaszért mindössze 40 kunát, azaz ezerötszáz forintot kell fizetni. A szegedi utazási irodák továbbra is bőséggel kínálnak negyven-ötvenezer forintért egyhetes, Adria-parti nyaralást, félpanzióval. Az ár valóban méltányos, ám leérve a helyszínre kiderül, minden egyébért vastagon fizetni kell. A jelek szerint a horvát tengerpart a horvátoknak is drága. A Krkszigeti nyaralóhelyre ugyanis a Az Adria közel van. Ót vendégből legalább kettő magyar a horvát tenger partján. (Fotó: DM/DV-illusztráció) belföldi turisták is hatalmas csomagokkal, élelmiszer és italkészlettel megrakodva érkeztek. Nem is csoda, hiszen a legolcsóbb étel, amivel a félpanziót meg lehet délben patkolni, a csevapcsicsa is ezerhatszáz forint, egy olcsóbb étteremben. A tájjellegű specialitások, tengeri halak ennél is jóval többért kelletik magukat az étlapokon. Háromezerötszáznégyezer forintot kénytelen fizetni az, aki szeretné megkóstolni a tenger valamelyik gyümölcsét. Az innivalóval is csínján kell bánni: egy kétdecis gyümölcsléért a legtöbb helyen közel négyszáz forintot kérnek. A csapolt sör is megcsapolja a vendég pénztárcáját: négy-ötszáz forintba kerül ugyanis egyetlen korsó. Egy csésze egyébként kiváló minőségű feketekávéért 180-200 forintot kell fizetni. Az sem jár sokkal jobban, aki úgy dönt, valamelyik boltban veszi meg az enniinnivalót és a szállásán fogyasztja el. A kétliteres kóla 500 forint, a zsömle darabja közel nyolcvan, egy kiló rizsért pedig majd hatszáz forintot kérnek el az üzletekben. Az egyetlen csemege, amit igazán megéri megkóstolni, az a fagylalt. Szinte egységesen száztíz forint A ^ aasss ^SeuCp ~ J P 1 l •v < A benzines típusok 200 000 Ft kedvezménnyel, 1 750 000 Ft-tól! Zixem 2000 Kft. Szeged, Dorozsmai út 6. Tel.: 62-492-888. gömbje, ám a hazai mennyiség dupláját teszik a tölcsérre. Külföldön az egyik legfontosabb szempont, mennyibe kerül a mozgás. Nos, az egykor olcsó horvát benzinárak, az élénkülő turizmus hatására felkúsztak a hazai szintre. A nemzeti olajtársaság, az INA kútjain kétszáznegyven forintért lehet literjét tankolni a 95-ös, ólommentes üzemanyagnak. Más társaság emblémáját pedig még elvétve sem látni. A horvát szigetvilágban sem olcsó mulatság hajókázni. Egy esti panorámajárat közel négyezer forint, ám, ha a nappali hajózással is beéri az ember, olcsóbban megúszathatja. Egyet azonban alaposan meg kell fontolni: a kocsiját hol hagyja az ember. Ha mégis magával viszi a szomszédos szigetre, akkor tíz-tizenöt ezer forintot is kifizethet egy kétszer háromnegyed órás szállításért. A parkolás azonban nem drága, a legtöbb helyen 5 kunáért, azaz 185 forintért letehetjük a kocsinkat. Nem érdemes tilosban parkolni, az üdülőterületek többségében pókos autók munkálkodnak, s nincsenek tekintettel arra, hazai vagy külföldi-e a vendég. Az elmúlt napokban érdemes volt kirándulni Horvátország belső területeire, hiszen az időjárás nem volt túl kegyes a nyaralókhoz. A helybéliek évek óta nem láttak ennyi esőt, mint mostanság. A szigetvilágban nyaralók egyik kedvelt úti célja, a Krk-től 170 kilométerre lévő Plitvicei tavak. A Világörökség részévé választott tizenhat tóból álló rezervátum maga a földi Paradicsom. A belépő sem túl borsos: nem haladja meg a két és félezer forintot. Ezért azután egész napos látnivalót és elképzelhetetlen természeti szépséget kap a turista. A tengerparton azonban mégis csak a víz az úr. A jellegzetesen kék Adriáért keresik fel ugyanis Horvátországot a turisták. Szerencsére, a strandok többsége ingyenes. Ahol fizetni kell a belépőért, például a nagyobb naturista kempingek vízpartjain, ott keményen megkérik az árát. Egy négytagú család strandbelépője közel négyezer forint. Ám nem sok értelme volna fizetni azért, hogy valaki ruha nélkül napozzon, hiszen a strandok félreeső részein mindenki úgy élvezi a vízpartot, ahogyan éppen szeretné. Az Adria ilyen tekintetben továbbra is a legliberálisabb fürdőhelynek számít. Rafai Gábor CITROÉN ISSA PRIMERA Most ajándék légkondicionálóval és rádiós magnóval 4 290 OOO Ft ért! Öt év teljes körű garanciával! Gemmax-Autó Kft. Szeged, Dorozsmai út 6. Tel.: 62-474-433. Budapest (MTI) A bruttó átlagkereset 13,4 százalékkal, a nettó 11,3 százalékkal növekedett az év első öt hónapjában, ami a reálkeresetek 1,6 százalékos emelkedését jelenti - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. Az első öt hónapban a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél havonta átlagosan 2 millió 705 ezren álltak alkalmazásban, 0,7 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete az év első öt hónapjában havi 81 ezer 620 forint volt. A versenyszférában dolgozók 82 ezer 910 forintot, mfg a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 78 ezer 960 forintot kerestek. Félszázezer új lakás kellene Tatabánya (MTI) Évente legalább 40-50 ezer új otthonnak kellene elkészülnie ahhoz, hogy elegendő számú és komfortfokozatú lakás legyen az országban - jelentette ki Benza György, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (MALOSZ) elnöke kedden Tatabányán, egy új lakópark alapkő-letételi ünnepségén. - Az 1998-ban épftő vállalkozások, önkormányzatok és pénzintézetek által létrehozott MALOSZ célja hangsúlyozta az elnök -, hogy fellendítse az elmúlt években mélypontra került hazai lakásépítést. - 1999-ben már nem érte el a 20 ezret az új otthonok száma. Ilyen kevés lakás 1945 óta nem épült hazánkban. Benza György mindehhez hozzátette: nemrégiben több hathatós kormányzati intézkedés történt az építkezések fellendítése érdekében, de a szövetség még továbbiakat is vár, illetve javasol. MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 414,50 Ausztrál dollár 162,36 Cseh korona 7 „33 Dán korona 34,87 Euró 260,11 Luxemburgi franki 100) 644,80 Finn márka 43,75 Francia frank 39,65 Holland forint 118,03 ír font 330,27 Német márka 132,99 Olasz lírát 1000) 134,34 Osztrák schilling 18,90 Portugál escudo( 100) 129,74 Spanyol pesetái 100) 156,33 Japán yen( 100) 255,78 Kanadai dollár 186,47 Lengyel zloty 63,88 Norvég korona 31,90 Svájci frank 167,98 Svéd korona 31,15 Szlovák korona 6,12 USA-dollár 276,83 AZ 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS E-mail: egyszaz@delmagyar.szeged.hu MAGYAR IPARSZÖVETSÉG OKTATÁSI KÖZPONT SZEGEDI KIRENDELTSÉGE Értesítjük tanfolyami jelentkezőinket és partnereinkel, hogy a7. oktatási kii/pont elköltözött. ÚJ CÍMÜNK: 6724 Szeged, Rigó u. 24/C TelVfax: 62-425-596. Tel.: 62-426-587. Változatlan színvonalon, megújult környezetben, bővülő képzési kínálattal várjuk jelentkezéseiket. TANFOLYAMI KÍNÁLUTIJNK: Érettségizettek számára: - kereskedő-boltvezető (szakmunkás-bizonyítvánnyal is) - lakberendező, lakberendezésicikk-eladó - masszőr (gyógy) - reklámgrafikai számítógépes asszisztens - vámügyintéző Általános iskolai végzettséggel: - ABC-eladó -dajka - frissítő (kondicionáló) masszőr - kéz- és lábápoló, műkörömépttó - nőiruha-készítő - számítógép-kezelő (-felhasználó) - varrómunkás - virágkötő. Gyesen lévő kismamák, munkanélküliek a munkaügyi központ egyéni támogatását kérhetik! Felvilágosítás, jelentkezés: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ, Szegedi Kirendeltség 6724 Szeged, Rigó u. 24/C TelJfax: 62-425-596. TeL: 62-426-587. A Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségének minősttett tagja