Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-17 / 165. szám
HÉTFŐ, 2000. JÚL. 17. HAZAI TÜKÖR 7 Országos polgárörnap Kamionos találkozó - countryval\ esővel Kósa L. Adolf tévedése A látszat csal. A sofőrt nem saját járgánya, hanem a stopper ketyegése hajszolja... (Fotó: Nagy László) Munkatársunktól Szombaton Budapesten rendezték meg a VI. országos polgárörnapot. A millennium jegyében megtartott rendezvényen dr. Túrós András, az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) elnöke elmondta: a rendörséggel és a határörséggel való eredményes együttműködésnek is köszönhető, hogy a kormányzat felismerte a polgárőrmozgalom jelentőségét. Ezt igazolja, hogy az OPSZ az idén először részesült - az Országos Bűnmegelőzési Tanácson keresztül állami támogatásban. A megyei szervezetek között osztják szét a kapott tízmillió forint kétharmadát, amelyet benzinre, illetve más, a Munkatársunktól A nyári szünidő kezdetével egyre több a szülői felügyelet nélkül közutakon gyalogosan vagy kerékpárral közlekedő gyermek. Ezzel párhuzamosan június és július hónapban Szeged területén megnövekedett a gyermekbalesetek száma is. A történtek azt mutatják, elengedhetetlen, hogy a felnőttek figyeljenek a gyerekekre. A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy figyeljük gyermekeink közlekedését a kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél, útkereszteződéseknél, valamint a lakó-pihenő övezetekben. Számítani kell arra, hogy a « A fennállásának 50. évfordulójára , sza Volánig ra és jogelődjeire igazán nem lehet ráfogni, hogy sok igazgatót „elfogyasztottak" e fél évszázad során. Mindössze heten kormányozták eddig a közlekedésiek szekerét 1950 óta. A cég jelenlegi vezérigazgatója, dr. Szeri István pedig éppen tíz esztendeje, 1990. júliusa óta tölti be a direktori pozíciót. A kettős évforduló kapcsán arról kérdeztük a Tisza Volán vezérét, miben rejlik társaságuk sikereinek titka, s milyen célokat fogalmaz meg a vállalkozás első számú vezetője a cég félévszázados ünnepéhez közeledvén. - Vezérigazgató úr, mielőtt arról faggatnám, mennyire tartja sikeresnek eddigi vezérigazgatói pályafutását, talán beszélgessünk arról, hogyan alakult élete addig, amíg megkapta igazgatói kinevezését. - Huszonhárom éve, egészen pontosan 1977. március elsejével kerültem a céghez. A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát elvégezve előbb népművelőként dolgoztam, majd miután elköszöntem a klubvezetéstől, jogi előadóként foglalkoztattak, ezt követően pedig a vezető jogtanácsos helyettese lettem. Később a kereskedelmi önálló osztály osztályvezető-hebűnmegelőzést szolgáló kiadásokra lehet majd felhasználni. Az OPSZ elnöke arra is rámutatott: a pogárőrmozgalomra már a törvényhozók is odafigyelnek, hiszen március elsejétől fokozott jogvédelmet élveznek a polgárőrök, akik képzésére a jövőben kiemelt hangsúly helyeződik. Az országos szövetség céljai között szerepel a helyi' egyesületek számának növelése, valamint el szeretnék érni, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be e társadalmi szervezetek munkájába. Dr. Hipp Károly, a Belügyminisztérium főosztályvezetője dr. Pintér Sándor belügyminiszter elismerését és üzenetét tolmácsolva elmondta: a miniszter az eddigieknél szorosabb együttműködést kezdeményez a rendőrség és a polgárőrség között. Emellett fiatalok, egyénileg vagy kisebb csoportokban, nem várt helyeken és időben is felbukkanhatnak. Veszélyt rejthet magában a nyári fürdőzés is. Gyakran tiltott, vagy fürdésre alkalmatlan helyeken mennek vízbe a gyerekek, sokszor azzal sem törődve, hogy felmelegedett testük esetleg görcsöt kaphat a hirtelen hidegtől. Veszélyesek a folyók örvényei, a hajók sodorvonalai, valamint a hirtelen mélyülő partok is. A felnőttekre hárul a feladat, hogy gyermekeiket figyelmeztessék a várható veszélyekre, megtanítsák őket azok kivédésére, és rájuk figyelve megóvják őket az esetleges tragédiáktól. lyettesi posztját töltöttem be. Ezután az üzletpolitikai osztály, majd a névváltoztatást követően a marketingosztály vezetésével bíztak meg. Közszolgálat és kereskedelem - Felidézve, miként emelkedett a ranglétrán, szinte természetesnek vehető, hogy egyszer csak a Tisza Volán igazgatói székében találta magát. - Én csöppet sem tartottam ezt ilyen természetesnek. Már csak azért sem, mert soha nem törekedtem arra, hogy első számú vezető legyek egy cégnél. Sokkal inkább vonzott az a lehetőség, hogy egy szakterület, mégpedig a '80-as évek végén mindinkább fontossá váló marketingügyek alapos ismerőjévé váljak. Végül mégis úgy alakult, hogy amikor elődöm, Élő Elemér leköszönt az igazgatói posztról, vállalatunknál több fiatal, úgynevezett középvezető közöttük jómagam is - beadta igazgatói pályázatát. S hogy miért én lettem a befutó? Az 1980-as évek végén, amikor Magyarországon a tömegközlekedés még központilag irányított tevékenységként funkcionált, éppen azon dolgoztam, hogy saját eszközeimmel segítsek egy olyan struktúrát kiépíteni, amelyben a közszolgálatiság és a kereskedelmi követelmények harmonikus összhangba kerülnek. Úgy érzem, e törekvésnek is köszönhetem, hogy 2001-től az ideinél nagyobb központi támogatással - a javaslat szerint százmillióval, amely beépülne a BM költségvetésébe - szeretnék segfteni a polgárőrség technikai fejlesztését. Az ünnepségen természetesen elismerések, kitüntetések átadására is sor került. Csongrád megyéből Magyari Bélát, a megyei szövetség elnökét az országos rendőrfőkapitány eredményes munkája elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Ratkai Imrének, a szövetség alelnökének a polgárőr érdemérem arany fokozatát, mig lapunk munkatársának, N. Rácz Juditnak, - a mozgalom kiemelkedő támogatásáért - a tiszteletbeli polgárőr kitüntető címet adományozta. Ma A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza L. krt. 2-4. 1/122.) dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart 15-16 óra között. Holnap GILA FERENC, a 24-es választókerület (Baktó, Petőfitelep) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Nádas Presszóban (Tölgyfa utca). A TISZA-NAGYKORÚT közötti terület részletes szabályozási tervének ismertetése lakossági fórum keretében 17 órától a polgármesteri hivatal dísztermében. elnyertem a Tisza Volán igazgatói posztját, hiszen pályázatomban éppen azt elemeztem, milyen problémákat vet föl, ha a közlekedés nem igazodik a piac szabályaihoz. Emellett kinevezésemet segítette az is, hogy a szakszervezet a pályázatok elbírálásakor engem támogatott. Hogyan menedzseljünk válságot? - 1990. július elsejétől tehát - tervezhette bárhogy is korábban a jövőjét - mégiscsak egy cég, mégpedig a megye egyik legnagyobb vállalatának igazgatója lett. Visszatekintve az egy évtiSzakmai programokban is bővelkedett a X. szegedi nemzetközi kamionos countrytalálkozó, melynek jubileumi programsorozatára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke mellett a legnagyobb, 120 országban működő, s 1,2 millió tagot számláló érdekvédelmi szövetség tisztségviselői is Szegedre érkeztek. A városlakók számára azonban a fesztivál „pusztán" az év legnagyobb közúti látványossága. „Itt, a plató előtt kell jelentkezniük a versenyen induló sofőröknek, itt mutatjuk meg, milyen a pálya, s itt végezzük zeddel ezelőtti múltba, nem éppen a legszerencsésebb időszakot választotta... - Ma már úgy emlékszem vissza erre az időszakra, hogy akkoriban merészségemnél csak a tapasztalatlanságom volt nagyobb. De azt természetesen pontosan átláttam, hogy a Tisza Volán történetének talán legmélyebb válságába került. A korábbi állami támogatási rendszerek már nem működtek, teherfuvarozásunk sorra veszítette el a piacait, nem volt elég megrendelésünk, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy cégünk már nem tud eltartani 3 ezer 500 dolgozót. Igazgatói munkámat így aztán azonnal direka szondázást is" - mondta hamiskásan a legendás Öreg Szent, a kamionosok ismert rádiós „hangja", mire szinte az összes sofőr egyszerre csinált hátraarcot a Sziki parkolójában. Nem is kívánhatja senki tőlük, hogy a X. nemzetközi kamionos countrytalálkozó első napjának éjjelén száraz torokkal, szívmelegítő nélkül bújjanak ágyba a hűvös Sziksóstói kempingben. így azután elképzelhető, hogy még szombaton reggel, a hagyományos terep-ügyességi verseny előtt is mutatott volna „valamit" a szonda. Méricskélés helyett azonban vérre menő küzdelem következett a páros versenyen, melyen ki-ki megmutathatta, tori pályafutásom legnehezebb döntésével kellett kezdenem: 1990 végéig 800 dolgozónknak mondtunk fel. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de mivel tudtam azt, hogy az elbocsátások nélkül a Tisza Volán egésze kerülhet csődbe, egyszerűen nem volt más választásom. - A válságkorszakot aztán egy sikersztori követte, hiszen a statisztikák adatai szerint a Tisza Volán Rt. ma már az ország egyik legdinamikusabban fejlődő közúti közlekedési vállalata. - A különböző eredményességi mutatók valóban azt bizonyítják, hogy cégünket a mennyire ura kamionjának. „Bár a lovagiasság szabályainak ellentmond, mégis biztos vagyok benne, hogy én nyerem a versenyt" - mondta magabiztosan a V.I.P. terepfutam előtt Kósa L. Adolf, a népszerű műsorvezető, aki operaénekes feleségével, Fonyő Barbarával, s két kamionos szervezet nem pilóta tisztségviselőjével mérte össze vezetői tudtását. Ennél nagyobb tévedése valószínűleg ritkán volt az életben. Mert bár bejutott a döntőbe, kettejük párviadalában neje hivatásos pilótákat is zavarba hozó autózással elsőként ért célba a nehéz terepen, egy hatalmas kamionnal. „Nagyon szeretek vezetni, és egészen jól boldogulok egy legjobb Volánok között jegyzik. Ezerötszáz alkalmazottat foglalkoztató társaságunk méreteihez képest a legtöbbet költ a beruházásokra, buszparkunk 60 százalékát cseréltük korszerű járművekre az elmúlt időszakban, a szakmában elsőként szereztünk meg ISO 9002-es minőségbizonyítványt, 17 világcég márkaképviseletét látjuk el — hogy csak néhányat említsek az eredmények közül. De természetesen soha nem éreztem úgy, hogy ez az én személyes sikerem. Mindig is úgy véltem, hogy az eredmények egyrészt abból fakadnak, hogy egy azonos korosztályhoz tartozó, rendkívül sikerorientált, a cég szekerét egy irányba húzó vezetői gárda jött össze a Tisza Volánnál. Másrészt éppen ennyire fontos, hogy dolgozóink magukénak érzik a társaság törekvéseit, és szívesen dolgoznak részvénytársaságunknál. Jó bizonyíték erre az a tény, hogy a Tisza Volános alkalmazottak döntő többsége törzsgárdatag, vagyis öt éve, vagy annál is jóval hosszabb ideje dolgozik ebben a közösségben. Egyszer ésszel, máskor érzelemmel - Ez valóban dicséretes tény, de azért azt gondolom, ön is elfogadja, hogy az első számú vezető képességei és munkastílusa alapvetően meghatározzák egy cég eredményeit. Elárulná, milyen személyautóval. Remélem, a kamionnal sem lesz ez másként" - mondta még a verseny előtt Fonyó Barbara, aki a szabadtérin esténként Gara Mária jelmezét öltötte magára az elmúlt héten. De bebizonyította: nemcsak a színpadon, a pilótafülkében is otthonosan mozog. A találkozót este a country uralta, a nagy hidegben jólesett egy kis mozgás, melyhez többek között Dániel T. Coats, a népszerű amerikai muzsikus és együttese húzta a nótát. A tizedik kamionos találkozó a hagyományokhoz hűen tegnap a gyorsulási versennyel ért véget. Az országutak vándorai jövőre újra Szegeden találkoznak. Kéri Barnabás recept szerint kormányozza a Tisza Volán buszflottáját? - Egy vezérigazgatónak azt kell eldöntenie, hogy bele kíván-e szólni minden operatív döntésbe, vagy a stratégiai kérdések megválaszolását tűzi ki céljául. Én ez utóbbit tartom hasznosabbnak. Persze ezt az elvet követve csak akkor működik jól a szervezet, ha a vezetői posztokon a saját területükhöz nagyon értő - nem félek kimondani -, nálam is jobban értő szakemberek dolgoznak, míg a kulcsmunkakörökben specialistákat tud vállalkozásunk alkalmazni. Az első számú vezető eredményessége pedig abban mérhető, milyen összhangot tud teremteni a vezetői gárdában, s föl tudja-e mérni, mikor kell racionálisan, s mikor érzelmi alapokon döntenie. S hogy ez nekem mennyire sikerült? Erre azt tudom válaszolni: soha nem voltam teljesen megelégedett ember, mindig úgy éreztem, elérhetnék még jobb eredményeket is. - Megfogalmazná ezt konkrétabban? De úgy is kérdezhetem: milyen célokat tűz ki maga elé 2000 nyarán a Tisza Volán vezérigazgatója? - Azt szeretném elérni, hogy amikor Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, társaságunk semmivel se legyen rosszabb vállalkozás, mint Nyugat-Európa bármelyik közúti tömegközlekedéssel foglalkozó cége. Hogy ez túl merész álom? Egy biztos, elérése hatalmas munkát követel minden munkatársunktól. De eddigi eredményeink feljogosítanak arra, hogy ezt a célt reálisnak tartsam. Bátyi Zoltán Gyermekbalesetek Szeri doktorral vezetői elvekről, EU-ba készülődő Tisza Volánról... Tíx éve a direktori székben Dr. Szeri István 1990. július elseje óta irányítja a Tisza Volán munkáját. (Fotó: Miskolczi Róbert)