Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-03 / 153. szám
2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 2000. JÚL. 3. kommentár A Orosz újkor? nár sok minden történi Oroszország legutóbbi, 1993D as külpolitikai koncepciójának megfogalmazása óla, a napokban elkészült újabb tervezet abban mégis hasonlít a korábbihoz, hogy - az elmúlt évtizedek beidegződéseinek továbbélését bizonyítva - az ország védelmét tekinti elsődleges feladatnak. Ezzel áll összefüggésben például az is, hogy Vlagyimir Putyin elnök határozottan ellenzi a NATO további keleti bővítését, és a külpolitikai tervekhez igazodik a nagyhatalmi státusz látszatát fenntartani hivatott, az atomcsapást is kilátásba helyező katonai doktrína. A gyakran betegeskedő Borisz Jelcin alatt meglehetősen passzív diplomáciai viszonyt folytató Oroszország Putyin által újonnan lendületet kapó külpolitikai koncepciójában figyelemre méltó fordulat, hogy Moszkva a stabil, - és ami még inkább feltűnő - igazságos és demokratikus berendezkedésű politikai rendszerek létrejöttéhez vezető folyamatokat támogatja. Remélem, ezek a fogalmak Putyin számára is ugyanazt jelentik, mint VV'a.s hingtonban, Londonban vagy Párizsban. Mert akkor nem fordulhat elő ahhoz hasonló eset, mint amikor a koszovói népirtás ellen fellépő NATO akcióját rosszallóan, politikai kirohanásokkal tűzdelve szemlélte a Belgrádhoz és Milosevics elnök rezsimjéhez többnyire jó baráti szálakkal kötódó moszkvai vezetés. Mondhatnánk persze, hogy az igazságosság és a demokrácia terén Moszkvának a saját háza táján is rendet kellene raknia, és például a sajtó támadásaira Putyinnak nem a legfőbb orosz ellenzéki médiamogul letartóztatásával kellene válaszolni, vagy jó lenne, ha az orosz katonák nem bánnának emberhez méltatlanul a csecsenfóldi civil lakossággal. M ondjuk is, de egyúttal ne hagyjuk figyelmen kívül azokat az előremutató célokat - a polgári társadalom konszolidációját, vagy a szilárd gazdasági növekedés . szintjének megteremtését -, amelyeket az orosz külpolitikai koncepció tartalmaz. Hátha ezek egy egészen új korszakba mutatnak. Putyin elnök és a külpolitika Moszkva (MTI) Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta az Orosz Föderáció külpolitikai koncepcióját, amely meghatározza a főbb irányvonalakat az ország külpolitikájának alakításában. A koncepció tulajdonképpen olyan irányvonalrendszer, amely magába a foglalja a nemzetbiztonsági, külkereskedelmi, védelmi, kulturális, illetve az információ-szolgáltatási területek célkitűzéseit. Igor Ivanov orosz külügyminiszter a koncepciót ismertetve elmondta, hogy az Orosz Föderáció korábbi külpolitikai koncepciója még 1993-ban készült. Azóta sok minden történt, jelentős változások mentek végbe a világban, és ebből nem maradt ki Oroszország sem. Ezeket a változásokat, természetesen, figyelembe kell venni a külpolitikában is - hangsúlyozta Ivanov. A 2000-ik év külpolitikai koncepciójának az újdonsága elsősorban abban rejlik, hogy „reálisabb, a külpolitikai prioritások szűkebbek, mint korábban és összehangolták őket a belső fejlődés hosszú távú feladataival, miközben figyelembe veszik az ország valós lehetőségeit és erőforrásait". „Az orosz külpolitika legfontosabb feladata az emberek, a társadalom, az orosz állam védelme. Ebből következik, hogy minden eszközzel szilárdan szavatolni kell az ország biztonságát, kedvező külső feltételeket kell teremteni a fokozatos fejlődéshez, hatást kell gyakorolni a világ egészét érintő folyamatokra, hogy stabil, igazságos és demokratikus berendezkedés jöjjön létre a világon" mondta Ivanov. Oroszország Nem vizsgálják a privatizáciát Moszkva (MTI) Az orosz kormányfő szerint Oroszország nem fogja felülvizsgálni az eddigi privatizációs ügyleteket, mivel ezek - sokak véleményével ellentétben - a törvény betűjének megfelelően zajlottak le. Az állami vagyon magánosttási folyamatának visszamenőleges ellenőrzését szorgalmazó hangok a világ legnagyobb palládium- és nikkelszállftójának számító Norilszk Nikkel bírósági ügye kapcsán erősödtek fel, meglehetős ellenérzést keltve a hazai és külföldi befektetők körében. A Norilszk Nikkelt a Franciaország az EU soros elnöke Arafát Párizsban puhatolózott Jasszer Arafat virágcsokorral érkezett Jacques Chirachoz az Elysée-palotába. (MTI Telefotó/EPA/Georges Gobet) Párizs (MTI) Franciaország szombaton vette át az Európai Unió soros elnökségét, s máris egy magas rangú vendéget fogadott: Jasszer Arafat palesztin elnök látogatott Párizsba, hogy beszámoljon Jacques Chirac államfőnek a közel-keleti békefolyamat menetéről, s megtudakolja, miként reagálna az EU egy palesztin állam egyoldalú kikiáltására. Franciaország a palesztinok ügyének legfőbb európai támogatója, s Arafatot személy szerint is jó kapcsolatok fűzik Chirachoz: ez magyarázza a sietős látogatást. A párizsi vezetés tavaly márciusban kezdeményező szerepet játszott a berlini EU-csúcsnak a palesztinok államalapítási jogát feltétel nélkül támogató határozatában, fgy Arafat most is megértő partnerre talált az Elysée-palotában ám a francia elnök az EU nevében nem nyilatkozhatott, hiszen ahhoz előbb Franciaországnak ki kell kérnie az összes többi tagállam véleményét. Arafat egyébként a kétórás megbeszélés után távozva csak annyit mondott a várakozó újságíróknak, hogy a közel-keleti békefolyamat egy veszélyes, nehéz fordulóponthoz érkezett, s a palesztinok ebben a kritikus szakaszban az Európai Unió „aktív, gyors, komoly szerepvállalását" kérik. London (MTI) A brit miniszterelnök szerint a benzinárat terhelő adók csökkentése az egészségügyi és oktatási kiadások kényszerű visszafogásával járna. Tony Blair a News of the World című vasárnapi brit bulvárlapnak írt cikkében azt fejtegette, hogy az üzemanyagok adójának 2 pennys csökkentése 1 milliárd fontjába kerülne a kincstárnak. „Könnyű a kampányolóknak táblákat kirakni a benzinkutak elé arról, hogy ennyi és ennyi jut a kincstárba ... de arról vaBenzinárak Blair nem akar adót csökkenteni lahogy nem hallani, hogy a kórházak elé is táblákat akarnának kirakni, amelyeken az szerepelne: hány orvost és ápolót kell majd elbocsátani, mert a kormánynak nem maradt rájuk pénze" - írta a munkáspárti kormányfő. Blair szerint az üzemanyagok ára azért ment fel, mert a nyersolaj a háromszorosára 10 dollárról 30 dollárra - drágult. A benzinárak az utóbbi időben 19 alkalommal emelkedtek, de ugyanezen idő alatt az adó csak 2 pennyvel lett magasabb - áll a cikkben. A miniszterelnök szerint az idei benzinadóemelés a legalacsonyabb volt az utóbbi 11 évben, s az autósok érdekvédelmi szövetségei éppen ezért üdvözölték annak idején az idei költségvetést. Tony Blair szerint azzal, hogy az üzemanyagadókból eredő bevételt az államadósság csökkentésére fordították, több pénz maradt szociális kiadásokra. Nagy-Britanniában jelenleg 80 penny - mintegy 350 forint - körül mozog a benzin literenkénti ára, ami a legmagasabb Európában. '90-es évek közepén privatizálták, számos vélemény szerint kétes körülmények közepette, s az ügyben indult bírósági eljárás felvetette még az újraállamosítás eshetőségét is. Mihail Kaszjanov azonban az ORT orosz köztévének nyilatkozva azt mondta: a privatizációs ügyleteket nem lehet felülbírálni, még akkor sem, ha az ezeket szabályozó törvények esetleg kritika tárgyát képezhetik. Az igazságügyi hatóságok jelenleg legfeljebb azt vizsgálhatják, hogy a tranzakciók az akkori törvényeknek megfeleltek-e tette hozzá a miniszterelnök. SAJTÓKÖZLEMÉNY Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt. az idén ünnepli 10 éves születésnapját. A jubileum jegyében szervezünk egy vándorkiállítást „A tradíció reneszánsza" címmel Budapesten és több vidéki fiókunkban azért, hogy ügyfeleinkkel együtt ünnepelhessük meg ezt az évfordulót. A kiállításon egy hazai fiatal festőművész, BÉR RUDINO képeit mutatjuk be. A szegedi kiállítás június 28. és július 13. között látogatható bankfiókunkban, a bank nyitvatartási idejében. Szeaed BankVVustria Kossuth L sg^ 18-20. Creditanstalt Hungary Rt. hírek Schuszter állapota Innsbruck (MTI) Továbbra is stabil az innsbrucki egyetemi klinikán kezelt, súlyos beteg szlovák államfő, Rudolf Schuster állapota. Kezelőorvosainak közlése szerint a tüdő- és vesefunkciók javultak, s az elnök állapota stabil. Ha azonnali életveszély nem is áll fenn, „bármikor életveszélyes komplikációk léphetnek fel" - állítják az orvosok. A 66 éves Schuster családja időközben ügyvédet bízott meg annak kivizsgálására, mennyire volt megfelelő az államfő korábbi, pozsonyi gyógykezelése. Amint azt a család állítja, ennek során sok mulasztás és hiányosság történt. Készül az RMDSZ Marosvásárhely (MTI) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elsőrendű feladatának tekinti az ősszel esedékes romániai parlamenti és elnökválasztásokra való felkészülést. Ennek jegyében zajlott vasárnap Marosvásárhelyen az RMDSZ miniparlamentjének is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülése. A testület ütemtervet fogadott el a választásokra való felkészüléssel kapcsolatban: megbízta a szövetség ügyvezető elnökségét, hogy dolgozza ki a jelöltállítási szabályokat, amelyeket a július 22-ére összehívandó rendkívüli SZKT-ülés elé terjesztenek. Ugyanakkor az SZKT szeptemberben kíván dönteni arról, hogy a szövetség állítson-e saját elnökjelöltet az államelnök-választáson. Meghalt Walter Matthau Washington (MTI) Hetvenkilenc éves korában váratlanul elhunyt Walter Matthau világhírű amerikai filmszínész. Szívroham végzett vele a kaliforniai Santa Monicában. Matthau a Furcsa pár című filmjével vált országszerte népszerűvé és nemzetközileg elismertté. Csaknem hatvan évi pályafutása során több mint negyvenöt filmben szerepelt. Hétévesen Shakespeare-t olvasott, és verseket adott elő az iskolában. A Broadwayn huszonnyolc éves korában lépett fel először. Olyan világhírességekkel járt egy színésziskolába, mint Rod Steiger, Tony Curtis és Harry Guardino. Jövöre 3,5 millió munkanélküli Berlin (MTI) Jövőre átlagosan 3,5 millió lesz a németországi munkanélküliek száma a 2000 várt 3,9 milliós éves átlag után - közölte a hét végén a német munkaügyi hivatal elnöke. A hivatalos júniusi munkanélküliségi adatokat csütörtökön teszik közzé. Előzetes várakozások szerint 3,7 millió lesz az állástalanok múlt hónapra kimutatott száma; ez 9,5 százalékos aránynak felelne meg a két hónappal korábban mért 9,6 százalék után. Bernhard Jagoda, a szövetségi munkaügyi hivatal vezetője azonban közölte: tartja magát az idei 3,9 milliós éves átlagról szóló előrejelzéséhez.