Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-05 / 130. szám
HÉTFŐ, 2000. JÚN. 5. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM ^ Kedves olvasóink! Közérdekű probléOHj^K máikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Bl ezen a héten Nyilas Péter újságíróval osztj hatják meg, aki munkanapokon 8 és 10 * óra, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a . 06-20-9432-663-as mobiltelefon-számon. V™ •^r Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Együtt, a balettért. Retkes Zoltán és Bobály Katalin vezetésével több szegedi művészetpártoló szeretné megmenteni a Kortárs Balettet, ezért demonstrációt szerveznek. Ennek érdekében felhívást tettek közzé. „Tisztelet szegedi polgárok! Ne hagyjuk elveszni a szegedi Kortárs Balettet! Az elbocsátott balett és a szegedi művészeti élet mellett fejezzük ki az együttérzésünket. Június 8-án, csütörtökön délelőtt 10 órától - a színház évadzáró társulati ülésének ideje alatt - a nagyszínház előtt minden művészetkedvelő szegedi polgárt részvételére számítunk!" Kübeki busz. Engi Sára azért telefonált, mert a korábban 6.45-kor Kübekházáról Szegedre induló busz az új menetrend szerint mintegy 10 perccel hamarabb közlekedik. Nem érti, miért kellett változtatni a több éve megszokott menetrenden. Röszkén dolgozik, s így még rosszabb a szegedi csatlakozás. - A kübekházi polgármesteri hivatal kérésére változtattuk meg a busz indulási idejét mondta Kónya Szilveszter, a Tisza Volán Rt. főmunkatársa. Erre azért volt szükség, mert igen sok kübeki gyerek tanul Szegeden, s néhány iskolában már 7.30-kor, 7.45kor kezdődnek az órák. A korábbi busszal pedig nem késnek el a bejárósok. Kenyérszelő. A Klauzál téren folyó felújítások miatt áthelyezik a kenyérszelő nőt ábrázoló szobrot a Dugonics térre. - A Károlyi utcában lévő terecskén azonban sokkal jobban mutatna, mivel a Domus előtti hatalmas téren csak elveszne a szobrocska - véli Tompa Pálné. IZmilUrrri As élvaaal. „Az utat kell megmutatniuk" A három életműdíjas szegedi pedagógus: Kovács Józsefné, dr. Tábori Jánosné és Néveri Béláné. (Fotó: Miskolczi Róbert) Jó estét. Munkatársunktól Hétfőn este negyed nyolckor ismét jelentkezik a Szegedi Városi Televízióban a Jó estét. Szeged! műsora. Az adás vendége lesz dr. Dobozy Levente, az ügyvédi kamara elnöke, aki az idén 125 éves kamaráról beszél, mely múlt héten tartotta ünnepi közgyűlését. Szó lesz még a Szegedi Közlekedési Társaság hét végi közlekedési gyermeknapjáról, majd 19.40-tól jelentkezik az Aréna című Nagy érdeklődés kísérte a hatodik alkalommal megrendezett szegedi közlekedési gyermeknapot. Szombaton reggeltől kora délutánig nyüzsgött a gyereksereg a Széchenyi téren, ahol játékok, vetélkedők, versenyek, szórakoztató műsorok sokasága várta az érdeklőket. Szombaton reggel, valamivel fél kilenc előtt, egy három év körüli kisfiú már alig győzte kivárni, amíg teljesen fölfújják a nagy, piros ugrálóvárat a szegedi Széchenyi téren. Szerencsére figyelme hamar az L & D mazsorettcsoportra irányult: a fehér szoknyácskás leányok látványos fölvonulását kék kabátos fiúk zenekara kísérte. Már a 9 órás, „hivatalos" megnyitó előtt igen jó hangulat kerekedett a hatodik közlekedési gyermeknapon. A melegen sütő délelőtti nap lombok között átszűrődő fényében egyre gyülekeztek a szüleik kezébe kapaszkodó kicsik, és nagyobbacska gyerekek. A megye több városából még gyermekcsoportok is érkeztek, lelkes pedagógusok kísértében. A hagyománnyá vált rendezvény szervezői: a Szegedi Közlekedési Társaság, a Százszorszép Gyermekház, a Szeged! sportmagazin, benne vízilabdával, kézilabdával és egy rendhagyó öttusa-bajnoksággal. Nyolc óra után Savanya Norbert búvárúszó világbajnok hfvja úszni a kicsiket. A műsor készítői számítanak arra, hogy az adás végére megérkezik a stúdióba annak a szegedi városi delegációnak a vezetője, amely egyenesen Cambridge-ből érkezik. Természetesen lesz játék is, az érdeklődők hívják a 493-693 és a 424-647-es számot. MÁV Rt., valamint a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a biztonságos, körültekintő közlekedés játékszabályaira hivták föl a gyerekek figyelmét. Az eseményt megnyitó dr. Bartha László szegedi polgármester eredményes elméleti és gyakorlati tapasztalatgyűjtést kívánt a résztvevőknek, majd dr. Lukács János megyei rendőr-főkapitány köszönte meg az önkormányzatnak, valamint a közlekedési gyermeknap társrendezőinek a rendőrség baleset-megelőzési munkájához nyújtott segítséget. Végül Radics János, a Szegedi Közlekedési Társaság közönségkapcsolati irodavezetője kívánt jó szórakozást a gyerekeknek. A közlekedési gyermeknap rendezését lapunk is támogatta, így az SZKT és a MAV Rt. transzparense mellett a „Délmagyarország" fölirat is díszítette a színpadot. A mikrofonhoz elsőként „Figura Ede" állt, s gitármuzsikával kísért műsorával szórakoztatta a közönséget. Amíg egymást követték a zenés-táncos műsorszámok, a gyerekek a játékok és vetélkedők színhelyein nyüzsögtek. A színhá Szombaton délelőtt immár második alkalommal rendezték meg a Szegedi Nemzeti Színházban diákok és hivatásos művészek műsorszámaival fűszerezve a városi pedagógusnapi ünnepséget, amelynek keretében kitüntetéseket is átadtak. Szeged önkormányzata és a város vezetése nevében a Szegedi Nemzeti Színház színpadáról dr. Ványai Éva köszöntötte a pedagógusnap alkalmából az oktatási intézmények képviselőit. Az alpolgármester hangsúlyozta, a június a pedagógusok számára is a megmérettetés ideje, és egyben a hosszú, kemény munka lezárását is jelenti. Szeged tavaly életműdíjat alapított az intézményeiben dolgozó óvónők és tanárok számára, amit idén is három olyan pedagógus vehetett át, A bohócok ajándékkal Közlekedési totó kitöltésével, KRESZ-teszt megoldásával tehették próbára tudásukat. A jól biciklizők kerékpáros ügyességi versenyen indultak neki a pirosfehér csíkos múanyagbójákból kirakott akadályoknak, s ügyesen karikáztak a kanyargós pályán. Mások a kézműves asztaaki több évtizeden keresztül kimagasló, példamutató oktató-nevelő munkát folytatott: Kovács Józsefné, a Radnóti Miklós Gimnázium Kazinczy-díjas magyartanára, Néveri Béláné, a Rókus 1. sz. körzet nyugalmazott óvónője és dr. Tábori Jánosné, a Madách Imre Általános Iskola igazgató-helyettese. Dr. Ványai Éva örömmel jelentette be: az idei pedagógusnapon közel 10 millió forint jutalmat oszt szét a város az oktatási intézményeinek igazgatói között, ami méltó elismerés a vezetők erőfeszítéseiért. Köszöntötte a szegedi pedagógusokat Környei László, az oktatási tárca helyettes államtitkára is, aki úgy fogalmazott: ma a tudás az igazi ásványkincs, ezért azok a nemzetek emelkedhetnek ki a többi közül, amelyek az oktatásra helyezik a hangsúlyt. A magyar nevelők kálóknál találtak kedvükre való elfoglaltságot. A hétesztendős Palásti Péter papirvirágot hajtogatott, majd rajzolt, ragasztóval megkent papírlapot homokkal, mákkal és darával megszórva készítette el egy hajó képét. Tisza Lajos szobra érdeklődve nézegette a körülötte kanyargó aszfaltot díék a pesek a világ kihívásaira reagálni, alkalmasak arra, hogy megértsék, meg kell változniuk, és a jövőre kell felkészíteniük a gyermekeket. Erre a feladatra csak elhivatott tanárok alkalmasak, hiszen nem elég világítaniuk, hanem a helyes utat kell a rájuk bízott gyermekeknek megmutatniuk. A sokszínű ünnepi műsor keretében pedagógus szolgálati emlékérmet vehetett át: Szendrei Józsefné, Szedlák Mária, Hamar Tiborné, Kovácsné Békés Emese, Hódi Attiláné, Gáspár Istvánná, dr. Pálfai Imréné, Varga Mihályné, dr. Ökrös Piroska, dr. Galbács Zoltánná, Lancsa Jánosné, Kassai Jenő, Lovas Ferenc, Ludányi István, Tatár Tiborné, Kálló György, Gazdik Gyuláné, Márkus Zoltánná és Korim János. Virágcsokorral köszöntötték azokat a felkészítő tanárokat is, akiknek a szítő, színes krétarajzokat: szám szerint ötvenegy képen ábrázolták a gyerekek a közlekedés különféle módozatait (néhány villamosrajz különösen jól sikerült). De volt még jojóverseny, gördeszka-bemutató is. A nyári melegben fölüdülni vágyó gyerekek éhségét-szomjúságát pedig a Chio rágcsálni* tanítványai kiváló eredménnyel szerepeltek országos és megyei versenyeken: Popovicsné Molnár Andrea, Nagy Miklósné, Ábrahám Anna, Kispál Judit, Radek Arpádné, dr. Hegedüsné Gera Éva, Szegfű Lászlóné, Tóthné Hevesi Katalin, Füleki Lászlóné, Melega Jánosné, Káity Károly, Kothencz Jánosné, Herpai József, Ótott Ildikó, Illés Zoltán, Sprőber Erika, Tímár Csaba, Czapár Péter, dr. Marótiné Nagy Vera, Nemes Pál, Ezumahné Németh Györgyi, dr. Csajbók Ernőné, Tóth Péterné, dr. -Baricz Zsoltné, Várnagy né Dávid Zsuzsanna, Fabulya Andrea, Vancsó Mariann, Dobó Adrienn, Somogyi Boglárka, Schultz János, Vincze István, Melegné Pákozdi Ágnes, Csányi Sándor, Zsibók András, Szenté László, Kiss András, Kalocsai Krisztina, Készei András. H. Zs. valói, s a Coca Cola üdítői csillapították; a Szívküldi 2000 Bt. bohócai pedig ajándékokat osztottak a gyerekeknek. A Szegedi Vadaspark asztalánál orrukat tehették próbára a jelentkezők. Öt kis zacskóban fahéj, kamilla, menta, levendula, és babérlevél illatozott; a szimatolókat Konrád Mária segítette a zacskók tartalmának meghatározásában. Valamennyi verseny, vetélkedő nyerteseit és helyezettjeit megjutalmazták. Csupán ízelítő a díjak és meglepetések sorából: akadt, aki mountain-bike kerékpárt vihetett haza, másnak ajándékcsomag, vagy „nosztalgiautazásra" szóló jegy jutott - az SZKT, MÁV Rt., és a Mahart régi villamosra, vonatra, valamint hajóra ültette a szerencsés kétszáz gyermeket. Az idei közlekedési gyermeknap megrendezését rekordszámú támogató segítette. A gyermekünnep kora délután ért véget, ám azonmód kezdetét vette a Rádió 88 „nyárbeindító bulija", amelyen a Duo Friend, Móra Zenekar, és a Szegedi Nemzeti Színház művészei mellett fölléptek a Kultúrbölények, valamint az United, Nika és Bubble Gum is. Nyilas Péter Vonat helyett busz Munkatársunktól Pályaépítési munkálatok miatt a Szeged-Kiskunfélegyháza vonalon a vonatok helyett buszok szállítják az utasokat. így a Szegedről 7.30-kor Kiskunfélegyházára induló vonat helyett Szatymazig ma, hétfőn és holnap, kedden busz közlekedik. Ezenkívül a Szegedről 22.40kor induló félegyházi vonat helyett ma, hétfőn Kistelektől; kedden és szerdán Petőfiszállástól; június 13-án, 14-én, 15-én Csengelétől; 16-án, 18-án, 20án, 21-én Kistelek és Csengele között; 22-én, 23-án, 26-án Balástya és Kistelek között; 27-én, 28-án Szeged és Balástya között; 29-én, 30-án Szeged és Szatymaz között buszok járnak. A vonatpótlók azonban nem érintik a Vilmaszállás, Öszeszék, kisteleki szőlők, petőfiszállási tanyák és Selymes megállóhelyeket, csak azok bekötőútjainál állnak meg. Hangverseny Munkatársunktól Évadzáró hangversenyt rendez a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának kisegyüttese ma 19 órától az intézmény hangszeres és énekes szólistáinak közreműködésével. A műsoron Vivaldi, Hándel, Werner és Mozart művei hangzanak el. Vezényel: Aracsi László. A koncertre a konzervatórium hangversenytermébe várják az érdeklődőket. Zománcmüvészet Munkatársunktól Hétfőn 17 órakor a Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában dr. Pap Gábor művészettörténész, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat intézményeként Kecskeméten működő Nemzetközi Zománemúvészeti Alkotóműhely főmunkatársa nyitja meg az alkotóműhely gyűjteményéből válogatott kiállítást. Vásár a tévében, tévé a vásárban Munkatársunktól Június 5. és 9. között vásári összefoglalóval jelentkezik a Mars térről a Szegedi Városi Televízió. Az első adásból megismerhetik a nézők a 124. Szegedi Nemzetközi Vásár kiállítóit és részesei lehetnek a hamisíthatatlan vásári hangulatnak is. A hétfői műsorban rövid visszatekintést láthatnak a szegedi ipari vásárok történetéről, majd a jövőről hallhatnak elképzeléseket a jelenlegi és a volt vásárigazgató, Katona András és Csonka Gábor tolmácsolásában. A műsor készítői játékra várják azokat az érdeklődőket is, akik kilátogatnak a műsor helyszínére, az U-pavilon mögötti területre. Az adás 18 órától a kábelhálózaton, 20 óra után pedig ismételve, sugározva látható. Rendőri fogadáára Munkatársunktól A szegedi rendőrkapitányság vezetője, dr. Balogh Zoltán alezredes ma, hétfőn fogadóórát tart 13 és 16 óra között Párizsi körút 16-22. szám alatti irodájában. Hétszázezer DM-információ Szombati lapunkban két helyen is említettük, hogy Dudás Gyula a várostól támogatást kapott olimpiai felkészüléséhez. Az összeg - eltérően az 5. oldalon szereplő számtól - 700 ezer forint volt. Versenyek, jutalmak, mulatságok Közlekedési gyermeknap jutalmazták a kérdésükre válaszoló gyerekeket. (Fotó: Miskolczi Róbert)