Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-30 / 151. szám

8 SPORT PÉNTEK, 2000. JÚN. 30. IC reflektor Kupagyőztes a HVSC Munkatársunktól Az elmúlt napokban a HVSC '87-88-as születésű fiatalokból álló csapata Ara­don vett részt egy nemzetkö­zi tornán. A vásárhelyi együttes egyértelműen ki­emelkedett a mezőnyből, va­lamennyi mérkőzésen fölé­nyes győzelmet aratva szerez­te meg az első helyezést. Amint azt Andó Zsolt edzőtói megtudtuk: csapata kiválóan játszott, a végső siker egy pil­lanatig sem lehetett kétséges. A nagyszerű egyéni teljesít­mények hatására az sem oko­zott különösebb meglepetést, hogy a torna legjobb játéko­sának a vásárhelyi Komáromi Pétert választották meg. A HVSC eredményei: -Nagyvárad 20-0, -Kolozs­vár 14-0, -Bukarest 10-2, -Astra Arad 8-1. A döntő­ben: HVSC-Astra Arad 7-3. A győztes csapat tagjai: Ku­rusa Viktor, Asztalos Áron, Komáromi Péter, Bereczky Bence, Hajdú József, Kasza Attila, Katona Viktor, Vesze­lovszki Balázs, Rókus Ákos, Rókus Róbert, Bánfi Zoltán, Rácz István. Verseny « amatőröknek Munkatársunktól Július 1 -jén és 2-án amatör teniszversenyt rendeznek Vá­sárhelyen. A Hód TC pályáin megrendezendő viadalon fér­fi egyéni korhatár nélküli, férfi egyéni 45 év feletti, va­lamint férfi páros és vigasz­ági kategóriákban zajlanak majd a küzdelmek. Nevezni egyesben szombaton 8.30-ig, párosban vasárnap ugyancsak délelőtt fél kilencig az erő­próba helyszínén lehet. Az érdeklődők bővebb felvilágo­sítást kérhetnek, indulási szándékukat jelezhetik a 06­30/965-22-80-as telefonon. Diákolimpiai döntő Munkatársunktól A közelmúltban Budapes­ten rendezték meg az úszók diákolimpiai döntőjét. A Hódtáv SC ifjú versenyzői ­akik ezúttal az iskolájukat képviselve álltak rajthoz ­több számban is dobogós he­lyezést értek el. Bajnoki cí­met ketten tudtak szerezni, Hegedűs Diána 100 pillan­gón, míg Jákri Dániel 50 mellen diadalmaskodott. Az eredmények; lányok, 50 m gyors: ...5. Hrabovszky Tün­de (Halmay Z.) 33.34 mp. 50 m hát: ...2. Sallai Ágnes (Liszt F.) 37.86. 100 m pil­langó: 1. Hegedűs Diána (Hódtói) 1:05.54. 4x50 m-es gyorsváltó: ...5. Hódtói Ált. Isk. és Gimn. (Korom Rená­ta, Kis Gerőcz Noémi, Sché­da Alexandra, Hegedűs Diá­na) 2:04.94. Fiúk, 50 m gyors: ...3. Herczeg András (Központi) 31.93. 50 m mell: 1. Jákri Dániel (Központi) 37.15. 50 m hát: ...4. Kenéz Bence (Központi) 36.76. 100 m mell: ...3. Katona Gergő (Hódtói) 1:16.16. Kilencedik az ATSK Munkatársunktál Az ATSK Szeged NB II­es női asztalitenisz-csapata a kilencedik helyen végzett a bajnokságban. A fiatal, saját nevelésű játékosokból álló együttes először szerepelt a másodosztályban. A gárdá­ban Agócs Eszter, Kiss Ani­ta, Ábrahám Éva, Huszta Dóra, Mészáros Anett és Bodnár Zita kapott szerepet. Átszervezés vagy bővítés? A Szegedi Felsővárosi Altalános Iskolában min­den adott az ideális kör­nyezetben való tanulás­hoz. A tanintézetben a folyamatosan csökkend diáklétszám már egyszer okozott gondot, ám az átszervezések révén megoldódott a problé­ma. Most hasonló nehéz­ség merült fel, amelyet az önkormányzat a sport segítségével kíván áthi­dalni. A „lila suli" - ahogy a Ti­sza partján mindenki ismeri ­eddig is a sportban élenjáró intézmények közé tartozott. A diákolimpiákon korábban a röplabdások, újabban pedig a labdarúgók remekeinek, mellette pedig a DSK is jól működik. Az ismételt sport­ági szakosodás tehát nem lenne idegen az iskolától. Az önkormányzat oktatási, vala­mint ifjúsági és sportbizottsá­ga közös előterjesztés alap­ján, az elnéptelenedési ten­dencia visszaszorítására az atlétikai osztály beindítását javasolja. A testület a Nem­zeti atlétikai program (NAP) szegedi bázisaként számolna a felsővárosival. A tervek szerint az igazgató megbízá­sát megszüntetik; a poszt be­töltésére új pályázatot írnak ki. A testület az atlétikai programtól a létszám feltöl­tődését várja. Érdemes tudni, hogy nyáron három osztály ballagott el, míg az ősszel mindössze egy csoport kezdi meg tanulmányait, így az is­kola 22 tanterméből csupán tizenhat lesz kihasználva. A bizottság szerint több indok is szól a hivatalos A gyerekek szívesen sportolnak a felsővárosiban, ám a szülök szerint nincs szükség az átszervezésre. (Fotó: Schmidt Andrea) nyelv megfogalmazása sze­rinti átszervezés mellett. Az alapvető atlétikus képességek magas színvonala nélkül - le­gyen az bármely sportág - le­hetetlen nemzetközi sikert el­érni. A NAP minden fiatalt maga mellé szeretne állítani, és a mozgásformák „király­nőjének" segítségével a rend­szeres testedzést az élet ré­széve tenni. Atlétikus képes­ségek fejlesztése, házi és tan­intézmények közötti bajnok­ságok, diákolimpiák, nyári táborok - többek között ezek várnák a fiatalokat az új pro­filú, 2001/2002-es tanévben. A végeredmény pedig? Új ar­culat. több tanuló, azaz a lét­szám feltöltődése. Természetesen érdemes a gyerekek, de különösen a szülők szempontjából is megvizsgálni a kérdést. Ki­váló minőségi munkáról be­szélnek azok az anyák és apák, akik aggódnak a „lila" atlétikai sportiskolává alakí­tása miatt. A suliban beveze­tett, egész napos, iskolaott­honos oktatás népszerűsége - ellentétben a közgyűlés csökkenést mutató informá­ciójával - növekszik, erre példa, hogy míg '97-ben a jelentkezők 11, addig ősszel 82 százaléka igényelte ezt a fajta képzési formát. A 45 elballagó helyébe 46 elsőst vehetett volna fel a felsővá­rosi - a közgyűlés engedé­lyével. A nyugtalan szülők szerint az Ifjúsági és Sport­minisztérium 200l-re 420­ról 600-ra akarja emelni a programba bekapcsolódó in­tézmények számát, de nem Ifista bajnokok úszás Munkatársunktól A napokban rendezték meg az ifjúsági úszók orszá­gos bajnokságát. A Hódtáv SC versenyzői közül az olimpiára és az ifi EB-re ké­szülő Risztov Éva szerepelt a legeredményesebben, öt számban tudott győzni. Nagy Gergely három, míg Hegedűs Diána, valamint Lukács Lilla egy-egy érmet szerzett. Ugyancsak felállha­tott a dobogóra a 4x200 ül­és lány gyorsváltó, amely harmadikként ért célba. Az eredmények; lányok, 50 m gyors: ...6. Risztov Éva 28.22 mp. 100 m gyors: 1. Risztov Éva 58.30. 200 m gyors: ...5. Hegedűs Diána 2:10.82 p. 200 m pillangó: 1. Risztov Éva 2:16.97, 2. He­gedűs Diána 2:18.96. 200 m vegyes: ...3. Lukács Lilla 2:29.48. 400 m gyors: 1. Risztov Éva 4:17.06. 400 m vegyes: 1. Risztov Éva TiszaneT-Medikémia-egyezség külön iskolaként, hanem al­bázisként. A bizottság képviselői a munkaközösség legutóbbi összejövetelén ígéretet tettek, hogy minden marad a régi­ben, a sportpaletta az atléti­kával csak kiegészül, szó sem volt tehát átszervezésről. Az igazgató leváltása egyál­talán nem indokolt olyan in­tézményben. amely a Come­nius 2000 közoktatási minő­ségfejlesztő program II. in­tézményi modelljének kiépí­tésére beadott pályázatot megnyerte - hangzott el az újabb érv. A szülők csak a bevált tanítási program, a meglévő tárgyi és személyi feltételek biztosítása mellett fogadták el a fejlesztési ter­vet. Módi József Verpack-kupa labdarúgás Munkatársunktól Július l-jén és 2-án rende­zik meg Deszken a Verpack­kupa nagypályás labdarúgó­tornát, amely ezen a néven már harmadik a sorban. A ser­legért a Szőregi Rákóczi, a Tiszasziget, a Tisza-Új és a házigazda Deszk csapata száll harcba (a rendező szóregi Verpack Kft. értékes jutalma­kat. kupákat sportfelszerelése­ket ajánlott fel), a sfpot pedig Pördi, Madácsi és Kószó fújja majd. A torna részletes prog­ramja, július 1. (szombat), 16 óra: Deszk-Tiszasziget, 18 óra: Szőreg-Tisza-Új; július 2. (vasárnap), 9 óra: mérkő­zés a 3. helyért, 11 óra: döntő. Nemes Szegeden? vízilabda Munkatársunktól Bár a férfi vízilabda OB I csak az olimpia utón, ok­tóber közepe tóján kezdő­dik, ez nem jelenti azt, hogy a csapatok irányítói nyugodtan ülnének a ba­bérjaikon. A többiekhez hasonlóan az élvonalba egy év után visszakerült Tabán Trafik Szeged veze­tői is már most azon fára­doznak, hogy minél ütő­képesebb együttest sike­rüljön kialakítani. Az OB I-be jutást kiharco­lók közül Weszelovszky Lász­lót ugyan megkereste az Eger, de a tehetséges fiatal, ha az anyagiak ezt lehetővé teszik, a Szeged színeiben pólózna to­vábbra is - akárcsak a többiek. Kivételt csak Csapó István ké­pez, aki kijelentette: a jövőben elnökségi tagként igyekszik segíteni a Tabán Trafik Szege­det. A másik bekk, dr. Török Tibor még döntötte el, hogy vállalja-e az élvonallal járó kö­telezettségeket; mindenesetre, a csapat irányítói annak örül­nének, ha a kiváló, rutinos vé­dő minimum egy évig még a gárda rendelkezésére állna. Több új játékos leigazolásá­ra lehet számítani, de mivel a tárgyalások még folynak. Csa­pó István egyelőre nem kívánt nevesíteni. - Majd, ha pont kerül a szerződés végére, s azon ott dí­szeleg az illető aláírása... - kö­zölte lapunkkal az elnökségi tag. - Nemes Gábor esetében mégis kivételt teszek. Az egy­kori több mint százszoros vá­logatott kapus a Honvéd-Do­minóból tart hozzánk. Gyakor­latilag már mindenben megál­lapodtunk. de mert óvatos em­ber vagyok, ezért azt mondom: 95 százalék az esély arra, hogy Gábor a következő idényben bennünket erősít majd. Rajta kfvül még mindenképpen szükségünk lenne egy center­re, valamint egy balkezes játé­kosra is. A szurkolókat leginkább az edzőkérdés foglalkoztatja: ma­rad-e Pozsgay Zsolt, ha viszont nem, akkor ki lesz az utódja? - Két-három tréner, köztük Zsolt is a jelöltek között van. Egy héten belül eldől, hogy ki mellett voksolunk - válaszolta a kérdésre Csapó István. Szélpál László 4:57.10, ...5. Lukács Lilla 5:19.15. 800 m gyors: 1. Risztov Éva 8:46.09. 4x200 m-es gyorsváltó: ...3 Hódtáv SC (Hegedűs Diána. Lukács Lilla, Sóki Annamária, Risz­tov Éva) 8:58.38. Fiúk, 50 m mell: ...2. Nagy Gergely 30.38. 100 m mell: ...4. Nagy Gergely 1:07.25. 100 m pillangó: ...3. Nagy Ger­gely 58.93. 200 m gyors: ...6. Halász Gábor 2:02.21. 200 m mell: 1. Nagy Ger­gely 2:24.72. 400 m gyors: ...6. Halász Gábor 4:22.79. Julius Meinl Választék a javából! Ne induljon hosszú és fárasztó bevásárlókörútra, hogy megkeresse: mit hol vásárolhat meg kedvezményesen! Most egy helyen találhat meg több akciós terméket is: a Csemege Julius Meinl üzletekben! JÚniUS 1 3. ÚS jÚlÍUS 2 • között számos élelmiszert és ház­tartási cikket kínálunk árengedménnyel: Szerdán újabb szerződést írt alá a Medikémia, ezúttal a TiszaneT-tel kötött egyezséget a bajnoki és kupaezüstérmes röplabdacsapat. A kapcsolat már egyéves múltra tekint vissza az internet szolgáltató és a sportegyesület között, ezt újították meg most. A megállapodás értelmében a Medikémia a jövőben színesebben, nagyobb terjedelemben jelenik meg az interneten, s a cég min­den röpisnek kedvezményes hozzáférhetőségi lehetőséget biztosít. Képünkön: Váczi Zoltán (balról), a TiszaneT Rt. kereskedelmi igazgatója és Nyári Sándor, a Medikémia ügyvezetője aláírja a szerződést. (Fotó: Karnok Csaba) Csemege Julius Meinl tej, 1.5 %, 11 Trappista sajt Csirke felsőcomb, előhűtött Félbarna kenyér, 1 kg Parasztkolbász Zóna párizsi Kamillás tusfürdő, 300 ml (érzékeny Kamillás testápoló, 300 ml Kamillás pumpás kézápoló, 500 r Charlotte gyümölcs tusfürdő, 11 (grapefruit, exotic illat) Charlotte gyümölcs habfürdő, 11 (grapefruit, exotic illat) Charlotte gyümölcs krémszappan, 11 (grapefruit, exotic és fruits illat) Ultra Viola mosópor, 3.6 kg Bip öblítő, 11 (romantika és lagúna illat) 99­879-/kg 399/kg 89­629/kg 249-/kg 165­175­325­249­229­255­769­174­Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek!

Next

/
Thumbnails
Contents