Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-28 / 149. szám

II. EGY SZÁZALÉK Feszített menetrend a választásokig Kamara - önkéntes alapon A Szilágyi utcai leendő kamarai székház. (Fotó: Gyenes Kálmán) SZERDA, 2000. JÚN. 28. Marketingtréning a Metall Üzletházban Üzlet és tudás Noha az önkéntes tag­ságra épülő kamara csak november l-jével váltja föl az eddigi, kőtelező tagságú gazdasági ön­kormányzatot, a válasz­tásokra való előkészüle­tek már a nyár folyamán elkezdődnek. A legfonto­sabb tudnivalókról sajtó­tájékoztató keretében számolt be a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Szeri István, valamint tit­kára, dr. Horváth Lajos. A kamarák életében már 2000 első féléve is döntő vál­tozásokat hozott. Eddig sike­rült mindenben megfelelni az 1999 december végén módo­sított kamarai törvénynek, sőt a CSMKIK a beolvadt kézműves kamarának az előírásokhoz képest több le­hetőséget is adott. Az egyesü­lést - mint emlékezetes ­március 31-ig kellett végre­hajtani. A kézműves kamara nemcsak a küldöttek és az el­nökség egyharmadát adhatta, hanem ugyanilyen arányban képviseltethette magát az eti­kai és az ellenőrző bizottság­ban, valamint az ügyvezető testületben is. Ez a felállás a következő választásokig, november 30­ig marad. Addig azonban lé­pésről lépésre végre kell haj­tani a feszttett ütemű választá­si menetrendet. Ennek egyik határideje ezen a héten, június 30-án, pénteken jár le. A tör­vény értelmében ugyanis csak az a kamarai tag választható valamilyen tisztségre, aki jú­nius 30-ig megerősíti kamarai Kelemen Ferenc, a kisteleki Tiosol Kft. ügyvezetője nem­csak azért marad tagja a kama­rának. mert sikerült kétszer is kiemelnie egy kis pénzt a nagy kalapból, (656 ezer forintot az innovációs alapból; 60 ezer vissza nem térftendőt) hanem, mert saját bőrén tapasztalta: aki kimarad - lemarad! Miután a csengelei állo­máshoz lényegesen közelebb a vállalkozása, mint Kistelek­hez, nem is tekintheti magát igazi kisvárosi vállalkozónak, már csak azért sem, mert a mészkénléfőző üzem kimon­dottan a tanyai vállalkozások sorába illeszthető. Erdőszéli kis gyár ez, ha picikét túlzunk is, a csongrádi állami gazda­ság méregtelepéből alakítot­ták. Kelemen Ferenc elmond­ta: - Nekem megéri és mara­szélesebb körben i: tagságát. (Amúgy bárki bár­mikor csatlakozhat a kamará­hoz és kérheti felvételét a ta­gok közé.) A kamara erről időben értesttette tagjait, min­denkihez eljuttatott egy nyi­latkozatot. Közel ezren jelez­tek vissza, tehát ők azok, aki­ket majd tisztségviselőnek meg lehet választani. A kama­rai törvény módosításában leginkább az okoz mindenki­ben megdöbbenést, hogy ér­vényesíti a passzív választójo­got, vagyis: az is választhat, aki nem kíván t-agja lenni a kamarának. Tehát: június 30-ig vissza­jelez az, aki egyrészt me­dok is kamarai tag. Előzmé­nye, hogy határozottan dön­tött: elmegy a kamarai előadá­sokra. Adó, tébé, pályázat, mind csak akkor érthető iga­zán, ha a ma vállalkozója ezeknek naponta változó sza­bályait saját fülével hallja. A kisteleki Tiosol Kft - csenge­lei. csongrádi és vásárhelyi il­letőséggel - a mészkénléfőze­tek árusítása mellet más kiegé­szítő tevékenységbe is belefo­gott. A Csengelei vasútállo­más közelébe telepedett kiste­leki erdei vállalkozásnak sike­rült továbbfejlesztenie az ola­jos mészkénlé gyártásának technológiáját. A kulturált megjelenésű szórólapoktól a jó csengelei-kisteleki-csongrá­di-vásárhelyi környezetkímélő termékek országos piacra jutá­sát remélik. . (Fotó: Gyenes Kálmán) gerősíti kamarai tagságát, másrészt ezzel „választható­vá" is teszi magát. Július 30­ig a kamara az összes polgár­mesteri hivatalban kifüggeszti az ottani székhellyel rendel­kező bejelentkezőket, vagyis a tagjegyzéket a választási névjegyzékkel együtt - osztá­lyonként és tagozatonként. Ez is embert próbáló munka, hi­szen körülbelül 25 ezer vállal­kozást tartanak nyilván Csongrád megyében, ennyien kerülhetnek föl az úgyneve­zett választási névjegyzékre. Szeptember 6-ig kerül sor a jelölőgyűlésekre - osztá­lyonként. Szeptember 16-30. Az 1993-ban alakult Ta­miha Kft. a Csongrád Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara egymillió forintos, ka­matnélküli támogatása híján igen nehéz helyzetbe került volna. A tavalyi törzstőke-eme­lést követően Pusztamérge­sen vásárolt üzemet, amely­nek területén ónozott fé­meszközöket és cipőipari ter­mékeket kezdett gyártani. Ez utóbbiakat bérelt gépeken. Ám a bérbe adó cég ellen fo­lyó felszámolás a lezáráshoz közeledett, s a berendezések tulajdonjogát nyílt pályázatra bocsátották, melyen a Tami­ha Kft. tőke híján nem tudott volna részt venni. A cég többségi tulajdonosa. Tarján Tamás elmondta: egyetlen kiutat láttak, méghozzá, hogy magas kamattal személyi kölcsönt vegyenek fel egy hitelintézettől, melyet tagi kölcsönként vittek volna be a vállalkozásba, ám ez a rend­kívül magas kamatok miatt szinte kilátástalan helyzetbe hozta volna a vállalkozást. Ennél azonban jóval ked­vezőbb volt az a kamarai pá­között tartják meg a választá­sokat, október 15-ig a megyei küldöttgyűlést, és október 30­ig az országosat. Az új, immáron önkéntes alapon szerveződő kamarában három, ipari, kereskedelmi és kézműipari tagozat lesz. Mi­vel az állam az eddigi közjo­gi, közigazgatási feladatokat (vállalkozói engedélyek, ta­xisengedélyek kiadása, visz­szavonása, idegenvezetők és utazási irodák nyilvántartása, vendéglátóhelyek osztályba sorolása) visszaveszi, a kama­ránál csak az oktatási, szak­képzési jellegű közjogi fel­adatok maradnak, mint példá­lyázat, melynek eredménye­képpen egymillió forintos, kamatmentes támogatást kaptak. Ezzel - megvásárol­va a nélkülözhetetlen beren­dezéseket - úgy tűnik, sike­rül fenntartani a cég mindkét profilját, s megőrizni tíz munkahelyet a kisközségben. Kmetyóné Tarján Mária, a Tamiha Kft. ügyvezetője el­mondta, mivel a cég köny­velői tevékenységgel is fog­lalkozik, a térítésmentes adó­tájékoztatókon felbecsülhe­tetlen segítséget kaptak a ka­marától. Ugyanakkor leg­hasznosabbnak azt az infor­mális tőkét taija, amellyel a kamara a kezdő vállalkozá­sok beindítását könnyítheti meg. Szerinte a CSMKIK a kis- és középvállalkozásokat támogató programjai nélkül igen sok vállalkozás kerülne rendkívül nehéz helyzetbe. Ugyanakkor úgy véli: az ön­kéntes kamarai tagság beve­zetésekor a tagok mérlegelni fogják, valóban hasznos-e számukra a kamarai tagság, s szerinte felértékelődik majd a szakmai kamarák jelentősé­ge is. ul a tanulószerződések, gya­korlati helyek ellenőrzése, va­lamint a mestervizsgáztatás. Ám az oktatásban óriási le­hetőségeket látnak, több olyan felsőfokú, akkreditált képzés (például európai üzleti asszisztensi) lesz, amely egyedül a kamaránál végez­hető el. Mindinkább felértékelődik az Euro-Info Központ szere­pe, amelynek két alközpontját Kecskeméten és Békéscsabán hozzák létre. Egy Phare-CBC pályázaton megkapott 25 mil­lió forintos összegből pedig kiépítik a kelet-európai infor­mációs központot. Szeretnék a Kamarai Futárt valamennyi vállalkozóhoz eljuttatni. Aki például a minimális tagdíjat, a 3 ezer forintot fizeti (elvben 3 millió forint nettó árbevétel alatt), az már az újság járatá­sával pénzénél lesz, s akkor még nem beszéltünk a többi ingyenes szolgáltatásról. Aki viszont nem lép be a kamará­ba, az mindezekhez „üzleti alapon", pénzért, részvételi díj ellenében juthat hozzá. A ka­mara a költségvetési és egyéb nem gazdálkodó szervezetek részére pártoló tagságot ajánl. A CSMKIK vezetése örömmel számolt be arról, hogy közbeszerzési pályáza­ton megvásárolja a Szilágyi utcai, eddig a mentők által la­kott épületet, amely átalakítá­sok után alkalmas lesz arra, hogy a szolgáltató kamara székhelyévé váljon. Ezzel je­lentősen csökkennek a kama­ra költségei, hiszen jelenlegi helyén, a Belvedere-házban magas bérleti díjat fizetett. Fekete Klára Minőség Klub Májusban megalakult a ka­mara legújabb klubja a Minőség Klub. Az első foglal­kozása június 29-én 14 órakor a kamara rendezvénytermében lesz (Szeged, Tisza L. krt. 2­4. II. em.), mely az ISO 9000:2000-es rendszerszab­ványt mutatja be. Bővebb in­formáció Kovácsné Szilágyi Katalin ipari referenstől kér­hető (62/486-987/181). Az oldal a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával készült. Az új kamarai törvény (1999. évi CXXI. tv.) 2000. november l-jétől önkéntessé teszi a kamarai tagságot. Azok a gazdálkodó szerve­zetek maradnak, illetve vál­nak a kamara tagjává, akik a felvételüket kérik az önkén­tes kamarai tagokról vezetett nyilvántartásba. Eddig az ál­lamtól kapott fontos gazda­ságfejlesztési feladatokat lá­tott el a kamara, most a ta­gok fognak dönteni arról, mire van szükségük kamará­juktól, gazdasági önkor­Ha a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara rendezvényeinek je­lenléti íveit valaki áttanul­mányozná, a cég megne­vezése rubrikában igen gyakran találkozna a Me­tall Üzletház bejegyzés­sel, az aláírók között pe­dig hol dr. Varga Antal tulajdonos, ügyvezető, hol valamelyik munkatár­sa nevével. Nem véletlen, hiszen ennél cégénél az innovatív készség, a fo­lyamatos tanulás, képzés az üzleti filozófia része. A Metall Üzletház Szege­den található a Bakay Nándor utcában. A cég főleg műanyagcsövek, vasáruk, víz és fűtésszerelési anyagok, ka­zánok, radiátorok, komplett fürdőszobák s irodabútorok forgalmazásával foglalkozik. Tulajdonosa, jó üzletember módjára, kamarai ügyekben is számol. Pontosan tudja mit ér egy-egy előadás, szakmai nap adó-, tb-, vám-, munkaügyi, számviteli s más témakörök­ben; nem véletlen, hogy az adott területért felelős munka­társának rendre kötelező is ezeken részt vennie. S itt nemcsak a hasonló rendezvé­nyek 8-10 ezer forintnál kezdődő tarifájára gondol, ha­nem a nagyságrenddel na­gyobb közvetett értékre, a naprakész és alapos tudásra. A Metall Üzletház tulajdonosa és vezető munkatársai elsősor­mányzatuktól. Szükségük van-e kamarára ahhoz, hogy az megvívja velük és értük a mindennapos harcokat a kor­mány, az önkormányzatok, és a hatóságok felé az adók, a gazdasági szabályozás, az infrastruktúrafejlesztés, a pá­lyázati rendszerek, a kiállítá­sok, piackutatás, a szakkép­zés, és más fontos kérdések terén, vagy inkább egyedül, összefogás nélkül gondolják magukat erősebbnek. A kamarai tagság az új feltételek mellett rangot kell ban a marketing rendezvénye­ket és az üzleti találkozókat látogatják a kamarában. Vé­gigjárták például azt a marke­ting tréninget, melyet dr. Tonk Emil, a Marketing Szövetség népszerű alelnöke tartott hó­napról-hónapra Szegeden. A workshop annyira megtetszett Varga úrnak, hogy „megvet­te" dr. Tonk Emilt a Marke­ting Üzletháznak, mondván, az ott hallottakat minden al­kalmazottjának ismernie kell. Amiből persze az is kiderült, hogy az a tréning, melyet a CSMKIK-ban a kamarai ta­gok ingyen látogathattak, va­lójában több száz ezer forintot ért... De még így is megérte, mert az üzletember szerint igen pozitív szemléletválto­zást sikerült elérni munkatár­sai között. Ami pedig a CSMKIK partner-találkozóit illeti, a Metall Üzletház tulaj­donosa tartós üzleti kapcsola­tokat és konkrét megrendelé­seket tart számon ezen ren­dezvényeknek köszönhetően. Dr. Varga Antal számára ­aki a CSMKIK-ban társadalmi munkában elnökségi tagságot is vállalt - a kamarai tagság megerősítése nem kérdés, olyannyira természetes. „Szi­lárd meggyőződésem, hogy ez a kormány sem mondhat le a nálunk fejlettebb országokban is nélkülözhetetlen kamarák gazdaságszervező erejéről" ­tette hozzá az üzletember. Ö. F. jelentsen. Olyan rangot, amely előnyt jelent a meg­rendelések megszerzésénél, a pályázatok elnyerésénél és a gazdasági közéletben is. Olyan rangot, amely megfe­lelően emeli a cég presztí­zsét a többi vállalkozás, és a fogyasztók előtt. A döntést június 30-ig kell meghozni és az alábbi íven jelezni a kamara felé. (Kérjük a nyomtatványt a 6701 Szeged, Pf. 524 címre vagy a 62/426-149-es fax­számra visszajuttatni.) Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagsági viszony megerősítése Cégünk, . (Székhelye: az 1999. évi CXXI. törvény 40. § (3) alapján megerősíti tagságát a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Cégünk képviseletére Csongrád megye gazdasági önkormányzatában (név) (beosztás) jogosult. 2000. június­Cégszerű aláírás A Tamiha munkahelyei Jöttek, láttak, pályáztak, győztek A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési munkája fontos részét képezi a vállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez konkrét pénzügyi segítséget jelentő kamarai alapok működte­tése. A gazdaságfejlesztési, kereskedelemfejlesztési és innovációs alapból az elmúlt négy évben 200 millió Ft kamarai támogatás vehettek igénybe a vállalkozók, zömében (83%) kamatmentes visszatérítendő, s kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatás formájá­ban. Tavaly 85 millió Ft-ot tudott kihelyezni a kamara elnöksége közel száz eredményes pályázónak. Az idén már lefutott a gazdasági- és kereskedelemfejlesz­tési alap első fordulója, újabb 50 millió forint "gyors­hitelhez" juttatva 53 vállalkozót. Olajos szórólapok Tarján Tamás és Kmetyóné Tarján Mária szerint a kamarai támogatás segítette ki nehéz helyzetéből cégüket. (Fotó: Nagy László) Dr. Varga Antal: Információt, üzleti impulzust, tudást szerezhetek a kamarából. (Fotó: Miskolczi Róbert) Tisztelt Asszonyom! Tisztelt Uram! Kelemen Ferencék környezetkímélő termékeit egyre

Next

/
Thumbnails
Contents