Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-27 / 148. szám
10 HIRDETÉS - AKTUÁLIS KEDD, 2000. JÚN. 27. Ságváris diák sikeres dolgozata Belgiumban a belvízről A IX. országos ifjúsági tudományos és innovációs versenyen kiemelt dicséretet kapott, s Q technikai és tudományos diákalkotók V. országos kiállításán is elismerésben részesült a Szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium immár harmadikos tanulója, Tarnóczky Ádám a belvízhelyzettel, s annak megoldásával foglalkozó dolgozata. Müvét a közeljövőben a belgiumi Charleroi-ban, a III. európai tudományos- és technikai diákalkotó kiállításon is bemutathatja. Bár kéttannyelvű francia osztályban szeretett volna tanulni, s jelenleg a SZETE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium harmadik évfolyamos francia-latin tagozatos diákja Tarnóczky Ádám, jelenleg éppen azért kesereg, mert szeptembertől - a gimnáziumi tanmenetnek megfelelően - nem tanulhat földrajzot. Holott egyik legkedvesebb tárgya ez, melynek rejtelmeit Ambrusné dr. Bullás Rózsa óráin sajátíthatta el Ádám. Hogy nem hiába, arra bizonyság, hogy az V. országos tudományos és technikai diákalkotók kiállításán elismerésben részesült dolgozata, amelyben a tavalyi rendkívüli belvízhelyzet kiváltó okait, a természeti csapás következményit, s a megoldás lehetőséget tárta fel. Tarnóczky Ádám jó hasznát vette fotográfusi ismereteinek is, hiszen dolgozatát nem az íróasztal mellől készttette, hanem bejárta a környék a belvíz által leginkább sújtott területeit. „Bár a kiállításon általában a gyakorlati életben hasznos találmányokkal pályáztak én úgy éreztem, fontos feltárni egy, szinte az ország egész keleti részét sújtó problémát." Ádám szerint a hiba elsősorban a belvíz elleni védekezés szolgálatába állított technikai eszközök, „műtárgyak" elhanyagoltságában, a szakember- és gyászközlemények Tisztalt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! köszönetnyilvánítás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, KOVÁCSJÁNOSNÉ Turi Teréz türelemmel viselt, súlyos betegség után 2000. június 23án, 71 éves korában elhunyt. Temetése június 27-én, 11 órakor lesz a Pusztaszeri temetőben. Gyászoló családja Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett feleségem, KIJCSORA KÁROLYNÉ Csizmadia Erzsébet, életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 30-án, 11 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászoló fétje Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik szerettünk, DÁVID MIHÁLY búcsúztatásán részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága testvér, anya, nagymama, dédmama, TÁRNOK NÁNDORNÉ ,|ójárt Etelka nyugdíjas tanítónő, 2000. június hó 16-án, életének 95. évében csendben elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvaitól 2000. június 29-én, 12 órakor veszünk búcsút a Belvárosi temetőben. Gyászmise a Szent József-templomban 29-én, 14 órakor. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik OCSKÓ PÁL temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. Szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, SZILÁGYI ISTVÁNNÉ Don Mária nyugalmazott óvónő 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése június 30án, 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szeged, Mérey u. 17. Mihálytelek, Rosta köz 17. Mély fájdalommal tudatom, hogy a szeretett édesanya, testvér és rokon, TARKÓ KÁROLYNÉ Körösfalvi Piroska 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2000. június 29-én, 14 órakor lesz a Szeged Belvárosi temetőben. Gyászoló leánya, Sándorfalva Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett hozzátartozónk, JURATOVICS ZOLTÁN végső búcsúztatásán megjelentek, és Őt utolsó útjára elkísérték. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Gyászoló szerettei megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk óvodánk volt kiváló vezetőjére, SZILÁGYI ISTVÁNNÉ Marikára. Emlékét szívünkben megőrizzük a Hajnóczy utcai óvoda volt és mostani dolgozói. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerető fiam, TOMBOR JÁNOS 48 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása június 28-án, 12 órakor a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló édesanyja és gyermekei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. BENEDEK KÁPLÁR ISTVÁNNÉ Futó Rozália, életének 84. évében, súlyos betegségben, június 23-án elhunyt. Temetése június 28-án, 11 órakor lesz a Kübekházi temetőben. Előtte, 10 órakor gyászmise a kübekházi templomban. Gyászoló család „Nélküled olyan üres a ház, lelkünk nyugtot nem talál. Fájdalmat letrni nem lehet, csak letörölni a könnyeket." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága jó férjre. Édesapára, nagyapára, apósra, testvérre, JÓZSA ZSIGMONDRA, házasságának 50., halálának 1. éves évfordulójára. Gyászoló szerettei MOL MAGYAR OLAJ- és GAZIPARI Részvénytársaság Tarnóczky Ádám nem az íróasztal mellől ismerkedett meg a belvízzel. (Fotó: Gyenes Kálmán) pénzhiányban, illetve a polgárok érdektelenségében keresendő. Ádám - aki a IX. országos ifjúsági tudományos és innovációs versenyen Bálint Zsuzsannával és Sulyok Mártonnal együtt készttette el a kiemelt dicséretet kapott „A környezetvédelem és a belvíz elleni védekezés kapcsolatrendszere" című pályázatot - júliusban a belgiumi Charleroiban, francia nyelven mutathatja be dolgozatát a III. európai tudományos- és technikai diákalkotó kiállításon, négy honfitársával együtt, akikkel a honi diákalkotók kiállításán a legjobban szerepeltek. Kéri Barnabás A MOL Rt. Lakossági Szolgáltatások Divízió Közép-Magyarországi Terület felvételt hirdet Szeged töltőállomásra TÖLTŐÁLLOMÁS-KEZELŐ munkakör betöltésére. Követelmények: - érettségi, - jó kommunikációs készség, - egészségügyi alkalmasság, - erkölcsi bizonyítvány, - megfelelés az alkalmassági vizsgálaton. Előny: - műszaki vagy kereskedelmi végzettség ill. ezeken a területeken szerzett szakmai tapasztalat, - idegen nyelv társalgási szintű ismerete, - számítógép felhasználói szintű ismerete, - közeli lakhely. Fő feladatok: - a vásárlók teljes körű kiszolgálása, - berendezések üzemeltetése, - áru- és anyagrendelés, azok átvétele. Kérjük, hogy jelentkezését (önéletrajz, bizonyítvány másolatok) - melyet bizalmasan kezelünk a következő címre juttassa el: MOL Rt. Humán Erőforrás Fejlesztés Lakossági Szolgáltatások Szajoli Iroda 5002 Szolnok Pf.12. A leadási határidő: 2000. 07. 12. 12 óra ESZKOZERTEKESITES a DÉLPRODUKT Kft. (6722 Szeged, Attila u. II), mint a TISZA FŰSZERT Rt. "Fa" felszámolója nyilvános értékesítésre meghirdeti a felszámolás alatt lévő Rt. alábbi eszközeit, vagyontárgyait: ESZKÖZÖK: irodabútorok, páncélszekrény, lemezszekrény számítógépek, AT-286 írógépek, összeadógépek - raktári állványok /könnyű, nehéz/ - körszámlapos mérlegek Frigolux fali tejhűtő - tűzoltókészülékek - presszógép - konyhaszekrények - hűtökamra/plusszos/stb. Értékesítés helye: Szeged, Kereskedő Köz 4. Ideje: 2000. június 29-én, 9.00 - 12.00 óra Szintén értékesítésre kerül a Joker Markét Aruluiz berendezései közül: húsvágótőke kiegészítő pultok - öltözőszekrények, padok dexionsalgó állványok - lemezeit előkészítő asztalok hűtőpultok, 600 literes hűtőszekrények Értékesítés helye: Szeged, Tisza Lajos krt. 17. Ideje: 2000. június 30-án, 9.00 - 12.00 óra Érdeklődni lehet a 62/466-324-cs telefonon, ill. az értékesítés napján a helyszínen. Az eszközökön túlmenően értékesítésre kerülnek az alábbi vagyontárgyak is: Telephelyek, építmények; 1.) Garázs felépítmény /Rókusi pályaudvar/ Irányár: 500 e Ft. Befektetések; 1.) FABER 96 Kft. Szeged, Kereskedő Köz 4. /Fenntartás/ 68.550 e Ft értékű üzletrész A fenti ingatlanra és üzletrészre a pályázók írásbeli pályázatot nyújthatnak be az alábbi címre: DÉLPRODUKT Kft.. 6722 Szeged, Attila u. 11. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. július 14. A pályázat benyújtásával kapcsolatban információt ad: Sáfrány Mihály Magda István 62/425-737 62/461-028 Boldog születésnapot Domaszékre, Vasút utcába Kiss Istvánnénak 50. születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget és hosszú életet kíván férje, fia és lánya. ŐMdaf névnapa Domaszékre, Tombácz Lászlónak. Névnapod és közerő születésnapod alkalmából, egészségben eltöltött, hosszú életet kivén sok szeretettel feleséged, :t fiad és édesanyád. -fV* -(V» "fV* tV» Ur -4x- *'<r **T »*r *4rJ Q#6ázassfcp évfordulóra $ Tóth István g és Szécsi Irénke 25. házassági évfordulójukra gratulálunk szeretettel férje és Harmath család Németországból. f Bo&ty eúmpot Domaszékre Tombácz Lászlónak boldog névnapot kívánunk, valamint Tombácz Zolinak sikeres technikusi vizsgájához gratulálunk. Bozsó szülők < és Pityuék Mórahalomról.' f Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetöirodáinkat! % % ÓRIÁSI NYÁRI SZŐNYEGVÁSÁR Sulik A SULÁKNÁL! Sulik Minden termék készpénzfizetés esetén 50-65%-os árengedménnyel kapható június 30-ig, ill. a készlet erejéig! Irodai buklé 3-4-5 m széles padlószőnyeg nettó 587 Ft/nm! 150x220 cm-es középszőnyeg nettó 3894 Ft 200x300 cm-es szegeit darabszőnyeg nettó 3192 Ft 50x100 cm-es szegett darabszőnyeg nettó 399 Ft 2 m széles műfű (gumitappanccsal) nettó 634 Ft/nm 4 m széles, habalátétes filc padlószőnyeg nettó 287 Ft/nm Kárpótlási jegyét 100%-on beszámítjuk az engedmény nélküli bruttó árba! A hirdetésben feltüntetett ár már akciós! 30 000 Ft feletti vásárlás esetén ajándék! Gyorsított helyi ügyintézéssel áruhitelakció! Ne feledje: a Sulákkal jól jár! Szeged, Kereskedő köz 4., tel.: 62-467-122. Nyitva: H-P.: 9-17. Szo.: 9-12. GUMIAKCIÓ Ha most nálunk vásárol gumiabroncsot, azt INGYENESEN felszereljük, centrlrozzuk. 2 vagy több darab vásárlása esetén INGYENES - fék- és lengéscsillapító-vizsgálat -futómű-ellcnfír/és és -beállítás. Gumijavftás kedvezd áront HYUNDAI-CHRYSLER Márkakereskedés Szeged, Textilgyári út 3. Telefon/fax: 62/458-763,458-764. A PRIMAGAZ RL Algyői Töltőüzeme üzemviteli ügyintézői munkakörbe fiatal (pályakezdő is) gépész vagy villamos felsőfokú végzettségű munkatársat keres felvételre. Érdeklődni lehet: Farkas József üzemvezetőnél 62-267-035. sé^-ÉLELMISZEMUKTÁBHÁZKH. Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: 478-290. Nyitva: H-P.: 6.30-18.00, szo: 6.30-13.00 óráig. 400 g darált sertésftis +T-3-R helyett 93 Ft 400 g marhahús saját lében 459-R helyett 89 Ft 130 g olajos-paradicsomos szardínia helyeit 69 Ft 720 ml káposztával töltött almapaprika 4é9-R helyett 139 Ft