Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-23 / 145. szám
2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 2000. JÚN. 23. Szektademokrátia n ekeményítettek a franciák. Pontosabban ezt tervezik, ÉJ mert egyelőre „csak" a nemzetgyűlés fogadta el a szekták elleni fellépés szigorításáról szóló törvényt. Nyilván (ők is) megunták már a rengeteg kis csoportosulás, magát egyháznak valló és minősítő érdekszövetség, egyre harciasabb fellépését. A szekták, amelyek magukat rendre „történelmi és demokratikus" bőrbe bújtatják, mindinkább gazdasági tevékenységet folytatnak, nem riadva vissza a zsarolástól, a fiatalkorúaknak „demokratikus" agymosás által való eszmei és morális megsemmisítésétől, a családok szétzilálásától, sokak öngyilkosságba kergetésétől. Hogy mindennek nem csekély a valóságalapja, azt a reagálásaikból észlelhetjük. Lám, mihelyst napvilágra került a francia parlament alsóházának döntése, három szekta azonnal sajtótájékoztatót tartott, s azzal vádolta a kormányt, hogy megsemmisíti a demokráciát. Sőt egyesek még attól sem riadnak vissza, hogy „politikai-vallási" menedékjogot kérjenek az USA-tól! (Arra lennék kíváncsi, ilyen képlékeny indoklással, vajon hány szerencsétlen „üldözöttet" fogadna be a szigoráról híres Amerikai Bevándorlási Hivatal?!) A legjobb taktika (nem csak a fociban) az agresszív letámadás. Ezt mi is jól tudjuk, hiszen néhány hónappal ezelőtt, amikor a Hü Gyülekezetével kapcsolatosan Molnár Róbert kisgazda képviselő a Parlamentben „elmarasztaló" megjegyzéseket merészelt tenni, a magát vallási közösségnek nevező csoport képviselője, az egyik tévéműsorban, valami hihetetlen arroganciával próbálta lemosni a műsorvezetőt a pályáról! Nem magyarázkodott, uram bocsá'- védekezett, hanem teljes területen letámadott. A j os ez a magatartás nyilván ismert a franciák előtt is. 1V Ezért igyekeznek meglépni azt, amü fontosnak tartanak. Ez pedig nem más, mint a - végre - nevén nevezett bűncselekmény: a szellemi manipuláció. Meg ennek a teljes anyagi vonzata. Ami szintén nem lebecsülendő a mai modern szekták körében, de leginkább vezetésében. Azt hiszem, a franciák jól érzik azt, amü mi még nem merünk kimondani: ezek a történelmi egyházakkal semmilyen kapcsolatban nem lévő, leginkább szélsőséges csoportosulások, az idő múlásával egyre erősebbek lesznek. Akkor pedig a társadalomra káros befolyásukat, mind kevésbé lehet hatástalanítani. Imám a díszegység előtt A hatnapos hivatalos látogatáson Kínába érkezett Mohammed Hatami iráni elnök Csiang Cö-min kínai elnök társaságában ellép a díszegység előtt a pekingi Tienanmen téren. Hatami lesz az első külföldi muzulmán vezető, aki ellátogathat Hszingcsiang tartományba, Kína muzulmánok lakta, feszültségektől terhes térségébe. (MTI Telefotó/AP/Greg Baker) Petre Román román külügyminszter nyilatkozata Konzulátus és nacionalista vita Hitel a palesztinoknak Washington (MTI) A Világbank 7,5 millió dolláros kölcsönigéretet tett a palesztin autonómia hatóságainak. Az összeg a Ciszjordániában és a Gáza-övezetben útépítésre, vízmegosztásra és a palesztin közigazgatás kiépítésére fordítható. A hitelből a világbank becslései szerint közvetve 35 közösség 400 ezer lakosa profitál. A tervek megvalósítása összesen 26,6 millió eurót emészt fel, ebből az autonómia-hatóság és egy szaúdi alapítvány 10,23 millió eurót teremt elő. A Sasz marad Jeruzsálem (MTI) Az ultraortodox Sasz párt miniszterei maradnak az izraeli kormányban. A párthoz tartozó miniszterek csütörtökön visszavonták kedden bejelentett lemondásukat. Álláspontját bejelentve a Sasz azt is közölte, hogy a lemondások visszavonása nem jelenti automatikusan Ehud Barak miniszterelnök béketörekvéseinek támogatását. Tajvan támogat Tajpej (MTI) Tajvan támogatja Peking törekvéseit a 2008-as nyári olimpia rendezési jogának megszerzésére. - Ezzel a lépéssel is azt szeretnénk elérni, hogy enyhüljön a viszony a két ország között - idézte a dpa Csa Vej-csének, a tajvani olimpiai bizottság elnökének nyilatkozatát. - Rövidesen Kínába utazom, hogy megismerjem a pályázati anyagot és az ottani sportvezetőkkel megbeszéljem, miben tudnánk segíteni. A 2008-as játékok rendezésére Peking mellett Párizs, Oszaka, Toronto, Kuala Lumpur, Bangkok, Havanna, Isztambul, Sevilla és Kairó pályázik. Ismeretlen baktérium Pozsony (MTI) Ismeretlen, az antibiotikumoknak ellenálló baktériumot fedeztek fel a kórházban fekvő szlovák államfő, Rudolf Schuster szervezetében. Jóllehet a tegnap délelőtti közlemény szerint a szövettani vizsgálatok eredményei nem mutatnak rákos megbetegedést, a délutáni jelentések szerint a vastagbél perforálódása miatt szükségessé vált váratlan életmentő műtét után az államfő kezelőorvosainak egy „súlyos, patologikus mikroorganizmus okoz gondot." Az egyelőre ismeretlen baktérium minden antibiotikumnak ellenáll. Francia törvény Párizs (MTI) A szekták elleni fellépés szigorításáról döntött a párizsi parlament alsóháza, a nemzetgyűlés. Az első olvasatban elfogadott törvényjavaslat szerint fel lehet oszlatni mindazokat a szektákat, amelyeket az igazságszolgáltatás már legalább kétszer elmarasztalt, tilos népszerűsítésük a fiataloknak szóló reklámokban, s a polgármesterek kitilthatják a szektákat az iskolák és a kórházak közeléből. A képviselők - akik egyöntetűen fogadták el a tervezetet - létrehoztak egy új bűncselekmény-típust is, a „szellemi manipulációt". A törvénytervezetet egyébként a felsőház, a szenátus kezdeményezte, s most az elfogadott (az eredetihez képest jócskán megszigorított) dokumentum visszakerül újabb tárgyalásra a szenátus asztalára. A szekták egy rögtönzött párizsi sajtótájékoztatón azonnal bírálták a törvényhozók döntését. A Moon-szekta franciaországi szóvivője „francia betegségnek", „általános elvakultságnak" minősítette a saját, s a hozzájuk hasonló vallási csoportokkal szembeni, s szerinte már 25 éve tapasztalható fellépést, a szcientológia egyház franciaországi szóvivője pedig úgy nyilatkozott, hogy ha a rendelkezések hatályba lépnek, az a franciaországi demokrácia végét jelenti. Egy harmadik szekta képviselője bejelentette, hogy közösségük 292 tagja kész az Egyesült Államokba menni, s ott politikai-vallási menedékjogot kémi - majd a második világháborús zsidóüldözésre utalva felmutatott egy sárga csillagot, rajta a felirattal: „szektatag". Agca kész beszélni Róma (MTI) Ali Agca kész felfedni titkait, de ehhez előbb szabadon kell, hogy engedjék - mondta maga a török terrorista a La Repubblicának adott interjújában. Agca a Kartal Maitepe török börtönből válaszolt az olasz lap kérdéseire. Ebben az interjúban sejteni engedi, hogy egyszer majd mindent „kipakol". A török férfi - a Szürke Farkasok elnevezésű terrorszervezet tagja - két ügynek is főszereplője volt. Merényletet kísérelt meg a pápa ellen 1981. május 13-án, s ezzel az azt követő években világraszóló „rendszerközi" propagandaharcot váltott ki. Akkor ugyanis azt vallotta, hogy a bolgár titkosszolgálatok megrendelésére követte el tettét. Legutóbb azonban a Fátimai Szűz „harmadik titkának" a szentatya által történt felfedése után azt mondta a világnak: a Szűzanya már 1917-ben megjósolta a katolikus egyházfő elleni merényletet, és éppen ő, Ali Agca volt e végzet beteljesülésének eszköze. Agcát a múlt héten engedték szabadon kegyelmi rendelet révén az olasz hatóságok, de a terroristának Törökországban egy korábban elkövetett gyilkosságért is felelnie kell. Prodi egységre szélit Brüsszel (MTI) Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi megerősítette, hogy a vezetése alatt álló testület támogatja a szerb lakosságot és az ottani demokratikus ellenzéket, illetve hangoztatta annak szükségességét, hogy a közelgő választásokra az ellenzéki pártok alkossanak minél egységesebb csoportot. Prodi a szerb Demokrata Párt elnökét, Zorán Gyingyicset fogadta. Ismertette vele az EU két nappal korábbi csúcsértekezletének megállapításait, amelyek szerint a Nyugat-Balkán minden állama potenciális EU-tagjelölt. Bukarest (MTI) Nagyon fontos, hogy találkozom Martonyi János magyar külügyminiszterrel, mert nem normális dolog, hogy bár hat hónapja vagyok ebben a tisztségben, ilyen találkozó még nem volt - jelentette ki csütörtökön Petre Román román külügyminiszter. A román diplomácia vezetője abból az alkalomból nyilatkozott a román-magyar kapcsolatokról, hogy részt vesz a Közép-Európai Kezdeményezés szegedi külügyminiszteri találkozóján, s ennek keretében kétoldalú megbeszélést folytat a magyar külügyminiszterrel. Petre Román látogatást tesz Gyulán is, ahol találkozik a magyarországi románság képviselőivel, felkeresi a helyi román középiskolát és a gyulai román ortodox püspökséget. - A két ország közötti partnerségi kapcsolatok kiemelt jelentőségűek és egyben meggyőződésem, ez a találkozó alkalom lesz arra, hogy közösen megerősítsük: Románia és Magyarország együttesen többet tud elérni, mint különkülön - hangsúlyozta. Petre Román a megvalósulóban lévő jó példák között említette az átfogó kétoldalú környezetvédelmi megállapodást, amelyről a két szakminisztérium már tárgyalásokat folytat. - Ezen a területen Románia és Magyarország közösen nagyobb támogatást tud elérni az Európai Uniónál, mintha külön-külön próbálna segítségre szert tenni - mondta. Példaként említette még az egyébként is fejlődő, határokon átnyúló együttműködést, amelyre mindkét ország nyitott, hiszen ugyanazon az Európai Unióba vezető úton jár. Petre Román elmondta, hogy Romániának nincs semmiféle kétsége, előítélete új magyar konzulátusok megnyitásával szemben. Ezt akkor is leszögezte, amikor tavasszal közölte, hogy a választási év nem megfelelő pillanat a csíkszeredai magyar konzulátus megnyitására. Ezért fogadta sajnálattal, hogy Magyarországon volt olyan újság, mely agresszív hangnemben az ő rnagyarellenességéről írt. - A konzulátussal kapcsolatban elmondtam, az adott pillanat nem volt alkalmas a megnyitására, mert szélsőségesen nacionalista jellegű vitát gerjeszthetett volna. Hogy igazam volt, arra bizonyíték az: nem volt ilyen jellegű vita. Eltűnt a nacionalista vita a most tartott romániai helyhatósági választások kampányából és egyelőre nem szerepel a soron következő törvényhozási választásokkal kapcsolatban sem. Azt hiszem, nagy nyereség ez elsősorban a romániai demokrácia számára, de az Európai Unióba tartó Románia és Magyarország közös érdekei szempontjából is - mondta, elismerve ugyanakkor azt, hogy Kolozsvárott Gheorghe Funar a helyhatósági választások között durván magyarellenes kampányt folytatott. - Funar ugyan győzőtt, de a korábbinál csak sokkal szorosabb eredménnyel és az emberek emlékezni fognak arra a tényre, hogy Funar milyen agresszív kijelentéseket tett. Azt hiszem, mindenekelőtt Kolozsvár gazdasági fejlődésével összefüggésben, mivel az emberek elvárásainak teljesítéséhez a jó gazdaság jelenti az alapot, nem pedig a szélsőségesen nacionalista magatartás. Másrészt az a tény, hogy az RMDSZ részt vett különböző helyi koalíciókban, félretéve mindenféle etnikai megfontolást, jó dolog és ezen a választáson életképesnek bizonyult. Tehát a nyitás és a pozitív demokratikus megközelítés volt a jellemző - mondta. Petre Román a magyarországi románság helyzetével kapcsolatban felvetette, hogy feltehetően Magyarország számára is megfelelő lenne az a román modell, amely minden kis létszámú nemzeti kisebbségnek legalább egy helyet biztosít a parlamentben. Megnyitják? Rastatt, Bécs (MTI) Alig fél évvel a nagybányai Aurul aranykitermelő üzem katasztrofális környezetkárosodást okozó ciánszennyezése után a Természetvédelmi Világalap (WWF) tudomása szerint az üzemben újra akarják indítani az aranykitermelést. A WWF csütörtöki közleményében élesen bírálta a tervezett lépést, mondván, hogy a vállalat új berendezéseinek vizsgálata előtt a jövőbeni környezetszennyezés nem zárható ki. A természetvédelmi szervezet Duna-Kárpátok régiójának programigazgatója, Philip Weller Bécsben közölte: nem tartja bölcs dolognak a termelés mostani beindításának engedélyezését. A WWF nemrégiben tudósokkal együtt tekintette meg a bányaüzemet és erről szakértői jelentést adott ki. A tömegsír „üzenete" Carla del Ponté, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze felkeresett egy tömegsírt a közép-koszovái Qirez faluban. (MTI Telefotó/AP/Visar Kryezin)