Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-17 / 140. szám
SZOMBAT, 2000. JÚN. 17. A HELYZET 7 Agyrémproiesszus A mikor egy politikus csak százkilencvennyolcadik fertelmes baklövése, alkalmatlanságának enedik bizonyítása után távozik - mondjuk egy tárca éléről akkor mi már nem csettintünk a nyelvünkkel, nem csapunk a tenyerünkkel egy pengeéleset a levegőbe, hogy ez igen, minálunk nem lehet lacafacázni, mert hiába a felmondás vagy elbocsátás, mi már a második agyrémprocesszus után tudjuk, hogy ösmét palira vagyunk véve, itt már nem az országról és annak bennszülöttjeiről van szó, hanem a felhőpöttyös jó ég tudja, hogy miről. F..., fogalmunk sincs! Úgyhogy Pepó úr színpadról való leperdülését se tudjuk a magunk dramaturgiája szerint értékelni, mert már túlnőtt minden olyan értékhatáron, amit mi hiteles alakításnak szoktunk nevezni. Ezek után a nézőtér továbbra is zsúfolt, ám síri csend van, még csak azt se tudnánk megmondani, melyik előadásra ültünk be, valami megy, folyton megy, valaki jön és megy, de hogy nem nekünk játszanak, az tuti. ris amikor majd a kasszánál bárgyú vigyorral kérnénk M2J vissza a jegy árát, oda lesz nekünk dörgölve a képünkbe, hogy de kérem, végig nézte az előadást vagy nem? Mindezen túl pedig ne legyenek vérmes reményeink, hogy majd a „színházkritika" jól helyre teszi az előadást, egy frászt, utólag már mind balekok vagyunk! Podmaniczky Szilárd Késnek a nyelvvizsga-bizonyítványok Hallgatók diploma nélkül? A finn CCC Szegeden Tisza-parti szoftverek Munkatársunktól A finn tulajdonú, Szegeden működő CCC szoftverfejlesztő társaságnál elindult a tényleges munka, azaz már a szegedi programozók is bekapcsolódtak a finnországi projektekbe. A finn tulajdonú CCC vállalat fél esztendeje alapította meg a szegedi irodáját, mely mellett hazánkban csak a fővárosban van jelen a társaság. A Tiszaparti városba településkor az anyavállalat döntését az határozta meg, hogy itt komoly múlttal és nemzetközi tapasztalattal rendelkező egyetemi szintű oktatás folyik. A társaság szoftverek fejlesztésével foglalkozik, s szívesen alkalmazza a magasan képzett és tapasztalt helyi szakembereket. Mint azt Antero Jurvanen ügyvezető igazgató mondja, a társaság számára kiemelten fontos, hogy a helyi „agy" itt maradjon, a szegedi szakemberek ne vándoroljanak el. A cégnél jelenleg nyolc fiatal munkatárs dolgozik, a tervek szerint év végére húsz számítástechnikai szakembernek adnak majd munkát. Az itt készülő szoftverek minősége kiváló, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a CCC vállalat évtizedek óta folyamatosan jelen van termékeivel az európai piacokon. Menza és egészség Esztergom (MTI) Fokozatosan nő Magyarországon a túlsúlyos és a cukorbeteg emberek száma, a megelőzést ezért már gyermekkorban el kell kezdeni - hangsúlyozták a táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek kétnapos országos konferenciájának megnyitóján pénteken, Esztergomban. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke elmondta: a szervezet javasolni fogja az egészségügyi tárcának, hogy a tanintézetekben csak olyan cégek étkeztethessék a diákokat, amelyek biztosítják az egészséges táplálkozást. Hozzátette: az iskolai konyhák étlapjait jelenleg senki sem ellenőrzi. Az igazgatók azt a vállalkozást bízzák meg az étkeztetéssel, amelyik a legolcsóbban vállalja e szolgáltatást. Európa fejlett országaiban viszont versenyeztetés után választják ki a minőségi étkeztetést nyújtó szolgáltatót. írásbeli dolgozat jegyeit íratják be a hallgatók a Bolyai Intézetben. A záróvizsgát nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is elkezdhetik. (Fotó: Karnok Csaba) Nem kaphatnak diplomát azok a végzős egyetemi hallgatók, akik a diplomaosztás idejére nem tudják bemutatni a tanulmányaik lezárásához nélkülözhetetlen nyelvvizsga-bizonyítványt. A diákok záróvizsgát tehetnek ugyan, de diploma nélkül sokan állást sem találnak. Ez évtől' fcs'ak'akkreditált központokban folyhat államilag elismert nyelvvizsgáztatás. Az Idegen Nyelvi Továbbképzési Központ (ITK) csak márciusban kapott engedélyt az új típusú nyelvvizsgákhoz. Mivel a nyelvvizsga-bizonyítványok kiállítása heteket vesz igénybe, félő, hogy sok egyetemista ennek hiányában nem kaphatja meg diplomáját. A „Rigó utca" bizonyítvány helyett egyszerű, pecséttel elfátott igazolást nyújtott arról, hogy a diák sikeres vizsgát tett. Ezt azonban az egyetemek nem fogadják el a diploma kiadásához. Úgy tűnik tehát, hogy az egészből a hallgatók szenvedik a legnagyobb kárt, akik közül sokan diploma nélkül állást sem találnak. - Méltányosságból hivatalos nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is engedélyezzük a hallgatóknak, hogy záróvizsgát tegyenek - mondta Homoki Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese. Diplomájukat azonban csak a nyelvvizsgabizonyítvány bemutatása után kaphatják meg. Berta Árpád, a bölcsészettudományi dékánja ezt az eljárást azzal indokolta, hogy nem akarják ugyan hátrányos helyzetbe hozni a hallgatókat, de azt sem szeretnék, ha valaki jogtalanul szerezne diplomát. A természettudományi kar dékánja. Mezősi Gábor azt szeretné, ha a szaktárca kivizsgálná, mi történt, és intézkedne, hogy a sikeres nyelvvizsgát tett hallgatók legkésőbb a diplomaosztás idejére megkapják a nyelvvizsgabizonyítványt. Farkas Beáta, a gazdaságtudományi kar dékánja szerint a közgazdász hallgatók jövőre nagyobb probléma elé kerülnek, amikor szakmai nyelvvizsgával bővített középfokú C típusú vizsgát kell tenniük két idegen nyelvből a diploma megszerzéséhez. Idén még elegendő a hagyományos, egyik nyelvből közép-, a másikból alapfokú nyelvvizsga letétele. Farkas Beáta szerint ötödévben a szakdolgozat elkészítése mellett a hallgatók nehezen tudnak két nyelvből szakmai vizsgát tenni. Ráadásul ilyen vizsgát jelenleg egyedül a budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen és a Janus Pannonius Tudományegyetemen akkreditáltak. A megkérdezett kari vezetők közül csak Falkay György, a gyógyszerésztudományi kar dékánhelyettesé nyilatkozott úgy, hogy a diákok nem hibáztathatok, ezért a nyelvvizsgabizonyítványok kiállításának késése miatt nem tartják vissza a diplomák kiadását. Az új típusú, a korábbinál nehezebben hamisítható nyelvvizsga-bizonyítványok kiállításához az ITK CD-n küldi el az adatokat a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központba (NYAK), ahol átnézik, majd továbbküldik azokat a Pénzjegynyomdába. Az ott elkészített bizonyítványokat először a NYAK-ban, majd az ITK-ban írják alá, és onnan küldik tovább a vizsgázóknak. A NYAK vezetője, Kaposi József közölte: az ITKból több száz hibás adatot kaptak, más adatokat pedig késve küldtek el nekik, és ez késleltette a bizonyítványok kiállítását. Az ITK igazgatóhelyettese, Galló András lapunknak elmondta: ezen a héten kedden az utolsó bizonyítványt is elküldték a vizsgázóknak, amelyeket a nyomdából, illetve a NYAK-tól kitöltve megkaptak. Ezt megelőzően több mint ezer, a vizsgán elért pontszámot is tartalmazó igazolást állítottak ki a hallgatóknak. Galló András szerint azért kerültek az JTK-tól hibás adatok az akkreditációs központba, mert nem volt lehetőségük az új számítógépes szoftverek kipróbálására, és véletlenül pontatlanul másolták át az adatokat egyik programból a másikba. Ez azonban az igazgatóhelyettes szerint csak háromnégy napos késést okozott. A még régi rendszerben vizsgázóknak viszont május első hetében elküldték az ITK-ban kiállított állami nyelvvizsga-bizonyítványokat. Az ITK tájékoztatója szerint egyébként a bizonyítványokat nyolc héten belül kell megkapniuk a vizsgázóknak. Hegedűs Szabolcs Megyei borverseny Munkatársunktál Az idei Csongrád megyei borversenyt a napokban rendezték meg az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsa szervezte versenyen hatvanhat borral neveztek be a megye borászai és termelői. Külön-külön versengtek egymással a fehér, illetve a vörös borok, de a zsűri a környékre leginkább jellemző fajtákat (kövidinka, rajnai-, illetve olaszrizling, valamint kékfrankos, Zweigelt és Cabernet) külön is értékelte. A három bizottságból álló zsűri a legjobb fehér bornak az ásotthalmi Somodi Borgazdaság Kft. '99-es rajnai rizlingjét választotta. A legjobb vörös bor címet pedig a Csongrádbor Kft. '97-es Cabernet-je kapta. Kövidinka kategóriában a forráskúti Szögi János '99-ese, rajnai rizlingek között az ásotthalmi Somodi Borgazdaság Kft. '99-ese, az olaszrizlingek kategóriájában pedig a pusztamérgesi Berla Kft. '99-ese vitte el a pálmát. A hódmezővásárhelyi Takács Ferenc '98-asát választották meg a legjobb kékfrankosnak, a domaszéki Gyuris Szilveszter '99-esét a legjobb Zweigeltnek, a Csongrádbor Kft. '99-esét pedig a legjobb Cabernet-nek. A megyei borverseny eredményének ünnepélyes kihirdetésére, valamint a díjak kiosztására június 24-én ugyancsak az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a Hunniális program keretében kerül sor. Szegedi nótaénekesek Újvidéken Munkatársunktól Az újvidéki nóta egyesület meghívására szegedi énekesek léptek föl a Határtalan nótaparádé címmel a napokban megrendezett újvidéki gálaműsorban, amelyet közvetített a rádió és fölvette az újvidéki tévé is. A szegedi nótázok közül sikerrel szerepelt Fejes Sándor, Ürmös Ica, Lévai László, Szegedi Tóth Lajos és Fodor Károly. A szegedi orvosegyetem gyermek és ifjósági pszichiátriáján a napokban még „csak" egy gyermek volt, aki öngyilkossági kísérlet miatt került a klinikára. A többéves tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a tanév végén, a bizonyítványosztás idején megsokszorozódik az önkezű halált választó gyermekek száma. A fiatalkori öngyilkosságok kiváltó okai között van az iskolai teljesítmény hajszolása, a mindennapos szorongás, a családi viszonyok rendezetlensége, a szülő-gyerek kapcsolat zavara, a gyerekek magárahagyatottsága. Az elmúlt években a felnőtt öngyilkosságok száma csökkent, ezzel egy időben a gyermek és fiatalkorú öngyilkosságok száma fokozatosan emelkedett, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Az iskola és a család egymásra mutogat Gyermeköngyilkosságok Teljesítményhajszolás - Sok ok közrejátszik ebben a tendenciában, fontossági sorrendet nehéz állítani - kezd a gyermeköngyilkosságok kiváltó okainak elemzésébe dr. Vetró Ágnes, egyetemi tanár, a szegedi orvosegyetem gyermek és ifjúsági pszichiátriájának vezetője. - Az tény, hogy a mai gyerekeknek sokkal több problémájuk van, mint volt a fiataloknak 20-30 évvel ezelőtt. Sokkal nagyobbak az iskolai követelmények, ugyanakkor kisebb a családi törődés. Egyrészt azért, mert a szülők elfoglaltak, s nem jut idejük a gyerekeikkel beszélgetni, törődni, másrészt belemélyednek a saját problémáikba, és emiatt nem foglalkoznak a gyerek gondjaival. Egy másik ok - folytatja a pszichiáter -, hogy e korosztály körében világszerte emelkedik a depressziósok száma. Ez a betegség - aminek biológiai oka mellett az egyre sűrűsödő negatív életesemények is szerepet játszanak - viszont megnehezíti, hogy a fiatal pozitív megoldási módokat keressen és találjon. Rendkívül nagy teher van a gyerekeken, óriási teljesítményre kényszerülnek, s ez is megviseli őket. A gyermekpszichiáter úgy látja: évtizedekkel ezelőtt a fiatal számára volt kijelölt életpálya, s tudta, hogy azon kell haladnia. Ma viszont a fiataloknak számtalan vágya, elképzelése van, ami sokszor irreális. Nehezebben találnak igazodási pontokat, felborult a valódi értékrend, zavarodottság jellemzi a gyerekeket. Szülő kontra iskola A szülői elvárások is sokszor irreálisak, hiszen nem egy szülő többet szeretne kihoznia gyerekéből, mint amennyire az valóban képes, ugyanakkor nem kíváncsi a problémáira, nem segít neki megoldani a nehéz helyzeteket, nem beszélget vele, magára hagyja. A szülő és az iskola legtöbbször egymásra mutogat, hiszen a család az iskolát hibáztatja az óriási elvárásokért, a teljesítmény hajszolásáért. A szülők az iskola hibájául róják fel, hogy a tanárok csak a teljesítményre figyelnek, s nem foglalkoznak a gyerekek személyes problémáival. A pedagógusok pedig azt mondják: a szülők hajtják a gyerekeket, hajszolják őket, s nincsenek, vagy nem akarnak tisztában lenni azzal, mire is képes gyermekük, mi az, amit és amennyit még erőfeszítés nélkül teljesíteni tud. A pszichiáter tapasztalata viszont az, hogy a gyerekek otthon sem kapnak tanácsokat, megoldási képleteket gondjaikra, tehát magukra hagyják őket. Szeretetmegvonás Az egyik legkritikusabb időszak éppen a tanévi teljesítmény értékelésének időszaka, magyarán a bizonyítványosztás ideje. Vetró doktornő a tragédiákat megelőzendő figyelmeztet: - A gyerekek nem a szidástól, sokkal inkább a szülői szeretet és megbecsülés elvesztésétől rettegnek, amikor a halálba menekülnek, nem látva más kiutat a szeretetmegvonás elkerülésére. A gyenge, vagy legalábbis a szülői elvárásoknak nem megfelelő bizonyítványért nemcsak a gyerek hibáztatható. A szülőknek is magukba kell nézni, ők mit tehettek volna azért, hogy az év végi értesítő ne olyan legyen, mint amilyen. Gondolják végig - javasolja a szakember - ők mindent megtettek-e a jobb tanulmányi eredmény érdekében? S azt is mérlegeljék, hogy gyerekük elé elérhető mércét állítottak, vagy túlméretezték elvárásaikat? Nem a szidásnak, hanem a tisztázó beszélgetésnek van helye. Nem a megtorlás, hanem a megértés és a támogatás a megoldás. Segélykiáltás Cry for help-nek, segélykiáltásnak nevezi a szakirodalom azokat a jeleket, jelzéseket, amiket minden öngyilkosságra készülő „lead" a környezetében élőknek. Ilyen lehet a gyerek magatartás- és viselkedésváltozása: a korábban csendes, visszahúzódó gyerek kötekedővé, agresszívvá válik, vagy éppen fordítva. A másik figyelemfelkeltő jel, hogy a gyerek többet beszél a halálról, érdeklődik öngyilkossági esetek, módok iránt. A „véletlenül" kint felejtett naplók, amikben szerepel a halálvágy is, segélykiáltásnak tekinthetők. Kiútkeresés A szegedi orvosegyetem gyermekpszichiátriai klinikáján évente 30 önkezű halállal próbálkozó gyermeket, illetve fiatalkorút kezelnek. Vetró professzornő orvosi gyakorlatában 11 éves gyerek volt a legfiatalabb, aki öngyilkossággal próbálkozott. A lányok gyógyszerrel szokták elkövetni a kísérleteket, a fiúk a keményebb módszerek hívei, önakasztással, mélybeugrással vetnek véget életüknek. A lányok gyakrabban próbálkoznak, mint a fiúk. A srácok körében viszont több a befejezett öngyilkosság. A kísérletet komolyan kell venni - hangsúlyozza Vetró Ágnes mert azt mutatja, hogy a gyereknek problémái vannak, amiket nem képes megoldani. Nem ritka, hogy csak két-három sikertelen kísérlet után küldik az intenzív osztályos orvosok vagy a sebészek a gyereket a pszichiátriára. A kívánatos az lenne, ha a fiatal az első öngyilkossági kísérlete után azonnal pszichiáterhez kerülne, aki elbeszélget vele, s megtanítja arra, hogy milyen lehetőségei vannak egy-egy problémás, vagy annak vélt élethelyzet megoldására. Rá kell világítani, hogy az öngyilkosságon kívül minden élethelyzetben léteznek kiutak. Ezek a beszélgetések megelőznék a második, esetleg végzetes öngyilkossági próbálkozást. Kalocsai Katalin