Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-14 / 137. szám

II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 2000. JÚN. 14. Szabadstrand: befektetés nélkül nem megy A Laposon rövid a szezon Csak a napfényért nem kell fizetni. (Fotó: Karnok Csaba) Kikristályosodott helyzet Egyensúly a cukorpiacon A sza­badstrand csak a strando­lóknak „szabad", az üze­meltetőre annál többféle kötelmet ró, és annál többe ke­rül. Tapasztalja ezt az újszegedi Lapos part­bérleti jogát tíz évre megvásárolt Juralep Bt. is. Amint Kerekes Szil­via, a bt. vezetője mondja, csak maga a nyitás egymillió forint­ba került az idén, s minden további az idő­járástól függ - meg persze attól is, a bt. mennyire tudja vonzó­vá varázsolni a szabad­strandot. Az bizonyos: nagyon igyekszik. - Ez a második évünk itt, és mindkettő árvízzel indult, ráadásul tavaly Me­dárd után tényleg negyven napig esett. Az idei nyár az előrejelzések szerint száraz lesz, ami könnyíthet hely­zetünkön - mondja Kere­kes Szilvia, a bt. tulajdono­sa. Ez rá is fér a strandüze­meltőre; valakik, még a té­len, lelopták azt az elektro­mos vezetéket, mellyel a mobil vendéglátóegység üzemel. Ezt pótolni kellett. Aztán jött az árvíz, és elte­mette a bt. által két éve építtetett betonutat. Ki kel­lett ásni; ahogy közeledett a markolós-tolólapos traktor Nyereséges pénzintézetek Megbízható svájci bankok Budapest (MTI) A svájci bankok tavaly ismét igen sikeresen gazdál­kodtak: a 372 jelentésköte­les pénzintézet 13,1 száza­lékkal összesen 26,3 milli­árd svájci frankra (16,9 mil­liárd euró) növelte bruttó nyereségét - közölték az el­múlt hét végén a Svájci Nemzeti Bankban. Az éves nyereség - a bruttó nyerség mínusz a le­írások és az értékkiigazítás ­ennél is nagyobb ütemben. 19,6 százalékkal 17,3 milli­árd svájci frankra nőtt. A mérlegfőösszeg 9 százalék­kal magasabb értéket, 2243,8 milliárd svájci fran­kot ért el. A „Bankok Svájcban" cí­mű kiadványban megjelenő adatok szerint a jutalékos és a szolgáltatási tevékenység­ben 8,7 százalékos, a saját számlás kereskedelmi tevé­kenységben pedig 116,9 százalékos növekedést re­gisztráltak, ugyanakkor a hagyományos kamatos ügy­letek eredményessége csak kissé növekedett. Ennek oka a svájci nemzeti bank sze­rint az erósebb verseny és a kockázattudatos hitelpoliti­ka. A svájci bankszektorban a foglalkoztatás, tíz év óta először, ismét emelkedett: összesen 119 597-en dol­goztak tavaly a svájci ban­koknál. A nagybankoknál ugyan­akkor folytatódott a lét­számleépítés: tavaly csak 5(5 362 alkalmazottat foglalkoz­tattak, 2,4 százalékkal keve­sebbet, mint az előző évben. a vízhez, annál vastagabb iszap- s homokréteget kel­lett eltávolítania az útról. Az eltávolítandó rétegek sok helyütt magasabbak voltak, mint a traktor, és az út vízhez legközelebbi része még mindig nincs kiásva. Aztán vissza kellett szál­lítani, összeszerelni a moz­gatható-szétszedhető ven­déglátóegységet - állandót ide nem lehet építeni, mert a terület hullámtér -, amit három helyen tároltak a té­len: Apátfalván, Szegeden és Kiskundorozsmán. Csu­pán az előhűtő kisebb szoba nagyságú; képzelhetni, a szállítás mennyibe került. Az épületet, megfelelően az ÁNTSZ-előírásoknak, kor­szerűsítették, az eladótérbe linóleum került. - Az épület körül is betonoztunk, hogy az alkalmazottak, ha esik, ne sárban járjanak - mond­ja Kerekes Szilvia. A vendéglátásra már megkapták az engedélyt Ju­ralepék - szép számmal vannak is strandolok a par­ton -. a voltaképpeni nyi­tás, amikor elhelyezik a vízben a bójasort, a figyel­meztető táblákkal együtt, a jövó hétre várható. (- Egye­seknek kedvenc szórakozá­suk: a táblákat éjszaka ki­rángatják a helyükből, és eldobálják az erdőben - így Szilvia. - Tavaly minden reggel azzal kezdtük a na­pot, hogy indultunk táblát keresni.) A szabadstrand legfőbb vonzereje maga a tény: sza­badstrandról van szó, ahol akár többtagú család is megengedheti magának a víz- s napfürdőzést, miköz­ben ősfák és napernyők tar­tanak árnyékot föléjük, vannak zuhanyzók, öltözők, van továbbá hideg üdítő, hi­deg sör - a Coca-Colával s a Dreherrel áll szerződéses kapcsolatban a strandüze­meltető -, Chips, jégkrém, zsíros kenyér savanyúság­gal. (Egy másik cég legkü­lönbözőbb egyéb étkekkel várja itt a strandolókat.) A sportolást egyebek közt láb­teniszpálya teszi lehetővé, röplabdázni is lehet. Nem­sokára játszótér fogadja a gyerekeket, és, ha megérke­zik az engedély, úszópon­ton teszi lehetővé a vízijár­művek kikötését a szabad­strand partján. Zenés ren­dezvényeket is szeretnének tartani a szabadstrand-üze­meltetők; a hullámtérben igazán nem zavarna senkit a zene. A higiéniát elősegí­ti: a Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht. heti két­szer elszállítja a bt. által szétválogatva gyűjtött hul­ladékot. Megéri-e szabadstrandot üzemeltetni? - Ez az időjá­rástól függ - mondja Kere­kes Szilvia. - Egy biztos: rövid az időnk, nyár elején van a főszezon, aztán foko­zatosan csökken az érdeklő­dés, majd augusztus husza­dika után szinte teljesen el­néptelenedik a part, akkorra az emberek már kistrandol­ták magukat. Szeptember­ben pedig, hiába nyári az idő, beáll a teljes csönd. Ám addig napi huszonnégy órában nyitva tartunk. Farkas Csaba Budapest (MTI) Egyensúlyba kerül az idén a hazai cukorpiac, várhatóan megszűnik a túltermelés - jelentette ki a közelmúltban Koczka Zoltán, a Cukor Termékta­nács titkára. A szakember elmondta: az idén Magyarországon mintegy 62 ezer hektáron termelnek a gazdák cukorrépát. Kedvező időjárás esetén erről a terület­ről az előzetes számítások sze­rint mintegy 2,7 millió tonna cukorrépát takaríthattak volna be. Azonban a tavasz elején csapadékos volt az időjárás és a földekre csak nehezen lehe­tett rámenni a gépekkel, április végén, május elején viszont a rendkívüli meleg tizedelte a vetéseket. így a szakemberek szerint mintegy 2,5 millió ton­na cukorrépa terem az idén. Koczka Zoltán a termésát­lagot még nem tudta pontosan megbecsülni, ám véleménye szerint kisebb lesz az előző évi, kiugróan jó hektáronkénti átlagmennyiségnél. Ez a múlt évben elérte az 52 tonnát hek­táronként. A szakember sze­rint az idén 45 tonna körüli le­het az országos termésátlag. Ebből a cukorrépa-mennyi­ségből előreláthatólag a cu­korgyárak mintegy 350 ezer tonna cukrot állítanak eló. Ez kevesebb, mint az ország tényleges szükséglete, ám a gyárak készleteiből a különb­ség fedezhető. A múlt évben ugyanis a belföldön eladható mennyiségnél a gyárak mint­egy 50 ezer tonnával több cukrot gyártottak. Az ország cukorszükséglete évente álta­lában 370-380 ezer tonna. A múlt évben a cukorgyárakból 400-420 ezer tonna cukor ke­rült ki. A szakember szerint azzal, hogy kevesebb cukrot állíta­nak elő az idén a cukorgyárak, megteremtődik Magyarorszá­gon a piaci egyensúly, mivel megszűnik a túltermelés. En­nek is köszönhető a szakértők szerint, hogy a cukorrépa-ter­melőknek és a feldolgozóknak sikerült megállapodniuk a cu­kor irányárában, ami 110 fo­rint kilogrammonként. Ennek alapján szabják meg a cukor­répa átvételi árát, ami az idén várhatóan 6800 forint lesz ton­nánként. A cukorrépa-terme­lőket egyébként segíti az a 360 millió forintos támogatás is, amelyet a minőségi terme­lés után kaphatnak. Ez 15-20 ezer forint lehet hektáronként. Koczka Zoltán elmondta: még nem készült el a cukorrépa­termelők és -gyártók közötti osztozkodás alapját jelentő szakmaközi egyezmény, mi­vel a termelők túlzott igénye­ket támasztottak a feldolgo­zókkal szemben. Jelenleg az osztozkodási arány 50:50 szá­zalék, ami már megközelíti az Európai Unióban szokásos arányt. Keressen az interneten 0m Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft http://www.delmaRyar.S7.eRed.hu szerkes7toseR@delmaRyar.szeged.hu as MCMILLAN & BANETH MANAGEMENT CONSULTANTS LTD mbgroup@ matavnet.hu www.mb-consultants.hu NÁSZTOR PAPIRMANUFAKTURA www.nasztor.hu V papir@nasztor.hu RÉSZLETFIZETÉSI AKCIÓ A DÉMÁSZ Rt. egyedülálló akciójában maximum két év alatt, egyenlő részletekben fizetheti ki kiválasztott mosogatógépének, elektromos tűzhelyének, sütőjének, főzőlapjának, hűtő vagy hűtő-fűtő klímájának, illetve hőtárolós, vagy átfolyás rendszerű bojlerének vételárát*. Ráadásul most a kamatot, a kezelési költséget és hitelbírálati díjat a DEMASZ Rt. állja, így az Ön számára a teljes hiteldíj mutató (THM) = 0% ! Az akcióról bővebb információ a DÉMÁSZ Partner Kereskedőktől, a DÉMÁSZ Rt. honlapján vagy a DÉMÁSZ kék számon kapható: 06-40/82-82-82 * Az akció csak a DÉMÁSZ Rt. szolgáltatási területén és kizárólag a DÉMÁSZ Partner Kereskedőknél vásárolt készülékekre vonatkozik. www.demasz.hu Villamos energia - amivel működnek a hétköznapok. Démász RT. DémAsz PARTNER 119. s. Vü+űsalü M.HántemTd:6M66-561 • IW UdetHátaaöáátiek.TdÍMtWW • UMVHZM.Am)*.KeidetTd:62ffiW20• Odoraira SuhiiietWnT<! 622I2-N2 • R1B l zlrlhiz. «*», Tel: 62211ÜS • H-nfJCTROMANlA. Mó Td: 62/212 Í9 • Hun Anihii (oda), Wn Td: öfflTE • Owfar Ffuktwpeveti Mé. Sarad TeL62/4+MB8 • HfJClROHAZ, Sarad Td: 62/424­-!!-• BjaCTROHAlTeraaveradTel 62/49W44 . Hdaraira ksailétet es SimHési .tanú* Sobmhm Sa^. Td: 6l429~6: fí»2i • Odorai Kisimbt Sarad Td 62didit • MajÉptadi Saladét Smed Td 62 42hI i • F0SZKR Ktairaagi t'Mfc, Vegd Td 62 421-Í3162 é«J • Frigó TnOr Ptosa Ifi, Sarad Td: 62 449666 • Ifi Urna Krprédet vegeit Td 62322624 • )MW»1M Bt. Sarad Td: 62 493-223 • Reform Komfalxiror Sludió, vegtd Td 62*H69 • Sobó Biroklima Sraged Sarad Td: 6Í499Í01 • Sragedi KésFKR, Sarad Td: ttrwOrü • iram Hmiin Védórata Saladét vps>: Td 62 421-2" • T0BUSA Ké. Sarad Td: OHM' % Eaületgepéael Sarad Td: 6M69T8 • IHOKW taWx*. vigeí Td: bW»l • 209. a. Vas-Músnki Bolt Ságira Td 6M6M09 • Gyulai Am. Srantev Td 9I94M112 • Ma Arabi Iprarikl 0sad)t Same>. Td: 6012-Í53 • SPKTOV FTfiKTROXANlA Oddraatfi Sotadd. Semrs. Td: 63 3«H»4 • Vonlai Bét Saracs. Td: 60 381-4.11 A porlneri lista változtatási jogát a DÉMÁSZ Rt. fenntartjal MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 410.86 Ausztrál dollár 161.09 Cseh korona 7.20 Dán korona 34.79 Euró 259.65 Luxemburgi frank (100) 643.66 Finn márka 43.67 Francia frank 39.58 Holland forint 117.82 ír font 329.69 Német márka 132.76 Olasz líra (1000) 134.10 Osztrák schilling 18.87 Portugál escudo (100) 129.51 Spanyol peseta (100) 156.05 Japán yen (100) 254.72 Kanadai dollár 184.01 Lengyel zloty 61.75 Norvég korona 31.34 Svájci frank 166.14 Svéd korona 31.27 Szlovák korona 6.20 USA-dollár 271.43 AZ 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS E-mail: egyszáz @delmagyar.szeged.hu

Next

/
Thumbnails
Contents