Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-10 / 135. szám
SZOMBAT, 2000. JÚN. 10. BELFÖLD 3 jj^^^egyzet röviden Református világtalálkozó Debrecen (MTI) A református nagytemplomban rendezett istentisztelettel megkezdődött a Debreceni Református Kollégium diákjainak első világtalálkozója. A humán tudományok és a művészetek területén kifejtett tevékenységéért, a kollégium szellemiségének képviseletéért és kiemelkedő munkásságáért Szenei Molnár Albert- dijat kapott Kiss Tamás költő és Szabó Magda író. A reáltudományokban és a tudományos kutatásban elért kimagasló eredményéért Kerekes Ferenc-díjat adtak át Lipták András akadémikusnak és Nagy Mihály nyugalmazott református gimnáziumi igazgatónak. Magyar polgármesterek Gödöllő (MTI) Június 28-tól Gödöllő lesz a színhelye a magyar polgármesterek III. világtalálkozójának, amelyre eddig 1200 határon innen és túli település képviselője jelezte részvételi szándékát. A programok szakmai rendezvényekkel bővülnek. Több szekcióban olyan kérdésekről esik majd szó, mint a foglalkoztatottság, az autópálya-építés és az idegenforgalom fellendítése. Afrika-múzeum Balatonlelle (MTI) Afrika múzeum nyflik Balatonlellén a Művelődési Házban: a 20 év Afrika szívében címmel megrendezett állandó tárlat alapját gróf Somssich Pongrácz trófeagyűjteménye adta, a kiállítás elnevezését a gróf Afrikáról szóló könyvének címe ihlette. Az itt látható trófeák BelgaKongóból, Ruandából, Ugandából, Kenyából és Tanzániából származnak, ahol a Belgiumban trópusi agrármérnöki diplomát szerzett Somssich gróf két évtizedet töltött el. Hatvanhatfajtát kóstált végig a zsűri Borverseny Ópusztaszeren Minél kevesebb pontot ír a szigorú zsűri a lapra, annál előkelőbb helyen végez a versenyben a bor. (Fotó: Miskolczi Róbert) Hatvanhat fehér, vörös és rosé bor „vetélkedett" egymással tegnap az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsa szervezésében a Honfoglalás-teremben három bizottság vizsgálta meg a megyei versenyen induló borok tisztaságát, illatát, izét és zamatát. Évszázadok óta a magyarok legkedveltebb itala a bor. Ezért nem is választhattak volna jobb helyszínt az idei Csongrád megyei borversenynek, mint az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. A rotunda második emeletén, a magyarok bejövetelét ábrázoló Feszty-körkép és történelmünk nagyjait bemutató panoptikum közvetlen szomszédságában borászati szakemberek bírálták el a térségre oly jellemző olasz- és rajnai rizlingeket, zweigelteket. - Új, a franciáktól átvett pontozási rendszer segítségével döntjük el, hogy melyik borfajta a legjobb - mondta dr. Eperjesi Imre, a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott tanára, a zsűri elnöke, miközben borral teli poharát a gyertya lángjához emelte. Erre azért van szükség, a kellemes hangulat mellett, hogy a nemes ital színét, tisztaságát reálisan lehessen vizsgálni. Ugyanis a palackos bor egyik alapfeltétele, hogy tükrös legyen. Az a bor a „nyerő", amelyik a legkevesebb pontot kapja, ugyanis ezek hibapontok. Ez az új rendszer sokkal kifinomultabb, áttekinthetőbb, mint elődje és nagyobb is a szórása, vagyis a „mezőny" nem sűrűsödik be annyira. A jó bor elegáns, könnyed és tartalmas is egyben, pont olyan, mint az álomnő, aki szép, karcsú és okos. A pohárban csillogó rizlingek, kékfrankosok összbenyomását vizsgálták a szakemberek. Három kiemelt fehér bor fajtából, az olasz- és a rajnai rizlingekből, illetve a kövidinkákból, valamint a vörösök közül a kékfrankosokból, a zweigeltekből és a cabernet Világméretű gondunk, hogy a nyugati magy ar emigráció soha nem tudott politikailag egységesen fellépni a magyar kultúrnemzet érdekében. Közkeletű szóval: nem tudtak olyan érdekközösségeket (lobbicsoportokat) összehozni, amelyek ne oltották volna ki egymás erejét. Pedig az 1956-os nemzedék olyan erkölcsi tőkével érkezett nyugatra, amelyet lehetetlen felülmúlni. Most mintha-mintha változás előtt állnánk... Amerikai magyar szervezetek és közéleti személyek háromnapos műhelytanácskozást tartottak arról, miként próbáljanak hatást gyakorolni - különösen most, az amerikai választás évében - a közép- és délkelet-európai térséggel kapcsolatos amerikai külpolitikára a kisebbségi jogok jobb érvényesítése végett. Az eszmecsere résztvevői egyfelől áttekintették a határon túli magyarok helyzetét - különös tekintettel Romániára és Jugoszláviára -, előadásokon, vitákon is részt vettek, amelyeknek az volt a célja, hogy hatékonyabban tudMagyarnak lenni Transsylvania janak lobbizni a politikaalakító tényezőknél a kisebbségi jogok biztosítása végett. Hámos László, a Magyar Emberi Jogi Alapítvány létrehozója ismertette az erdélyi magyarság helyzetét - részben Markó Béla és Tőkés László véleményére támaszkodva -, majd Purger Tibor, az újvidéki Magyar Szó USAban élő munkatársa számolt be a vajdasági állapotokról. Hámos egyebek közt arról szólt, hogy a határon túli magyarok érdekében szót emelő amerikai magyar körök helyesen teszik, ha a Magyarországgal szomszédos országok euroatlanti integrációs törekvéseit támogatják - de e támogatást továbbra is bizonyos feltételek teljesítésétől kell függővé tenni. Hámos szerint ugyan a mai amerikai külpolitika a gyakorlatban nem alkalmazza ezt a feltételhez kötést, az viszont mégis tudatosítható a döntéshozókban, hogy a Közép-Európával kapcsolatos elsődleges amerikai érdek a térség stabilitása - csak a kisebbségi jogok biztosítása esetén érvényesülhet maradéktalanul. (40.) és Vojvodina Koszorús Ferenc ügyvéd, az Amerikai Magyar Koalíció egyik vezető személyisége kitért arra, hogy a Fehér Háznál és a külügyminisztériumnál kezdeményezett lépések mellett - nem lebecsülve ezek fontosságát - nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az amerikai kongresszus befolyásolásának kísérletére. Szóba került a tanácskozáson, hogy az amerikai kormányzatot semmire nem kötelező kongresszusi határozattervezet önmagában nem szolgálja eléggé a vajdasági magyar kisebbség megvédésének célját: arra lenne szükség, hogy a törvényhozás jelezze, bizonyos finanszírozási tételek megszavazását a határozatban foglaltak megvalósulásától teszi függővé. Elhangzott, hogy Janusz Bugajski, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának tekintélyes kutatója egy cikkében azt javasolja, teremtsék meg az önálló Vajdaságot. Purger Tibor, aki előadásában kitért a Vajdaság hagyományosan sokszínű etnikai összetételére, válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy magában a Vajdaságban sem élvez támogatást ez az elgondolás. Megjegyezte, hogy a Vajdaságban élő szerbek egyes értelmiségi csoportjai jelentős szellemi befolyást gyakorolnak a Szerbia megújulását keresőkre, és ők nem a tartomány Szerbiától való elkülönülésében látnák a megoldást. Janusz Bugajski javaslatáról: a Huntington-paradigma, illetve a Huntington-féle térkép (remélem, egyszer sort keríthetek az ismertetésére) szerint a nyugati és keleti kereszténység határa a Finnország-Lengyelország-Kárp át alj a-Erdély- Vajdaság-Horvátország vonal. Amennyiben leszűkítjük a mi érdeklődési körünk szerinti területre, akkor a Kárpátalja-Erdély-Vajdaság „határról" beszélhetünk. Az bizonyos, hogy a Vajdaság a Transsylvania- Vojvodina „házassággal" már igencsak életképes lenne - nemzetiségi összetételét és gazdasági lehetőségeit tekintve maga egy keleti Svájc... Mondjuk: Temesvár fővárossal. Mi azonban nem akarjuk elvenni Janusz Bugajski kenyerét. Pataki Sándor francokból a három bizottság a legjobbakat külön ajánlotta az úgynevezett „csúcsbizottság" elé, s ezekből lesznek a különdíjasok. A vörös borok közül legtöbb Csongrád városából és környékéről származik. A száraz, vörös Zweigelt közkedvelt fajta, pedig volt egy időszak, mikor úgymond tilalmi listára került. Ezt annak köszönhette, hogy egy osztrák nemesítőről kapta a nevét, aki történetesen Hitler egyik bizalmas embere volt. A borverseny eredményének kihirdetésére, valamint a díjak kiosztására június 24én ugyancsak Ópusztaszeren, a Hunniális program keretében kerül sor. K. T. Elhunyt Burger professzor Munkatársunktól Csütürtökön elhunyt dr. Burger Kálmán akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének professzora, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának elnöke, 1987 és 1990 között a JATE tudományos rektorhelyettese. Burger professzor temetéséről az Akadémia később gondoskodik. Hal a vízben A zt mondta a vezsenyi halász nekem, ha inni akarsz, akkor evezz be a ladikkal a Tisza közepére, nyomd bele a vízmerőt, és igyál. Ők ezt így csinálták. Nekem nem volt hozzá gusztusom, inkább szomjaztam egész nap. A halászléből persze kétpofára ettem, pedig azt is úgy főzték, hogy a bográccsal mertek hozzá a folyóból, mondván, a harcsa abban a vízben szeret úszni. A történet úgy 25 évvel ezelőtti. Később nem hogy inni, de már fürdeni sem volt ajánlatos az inkább szürke, mint szőke Tiszában, amelyet februárban mérgezett meg a cián. Akik látták a folyón úszó haltetemek ravatalát, a vergődő, az életbe kapaszkodni próbáló harcsákat, pontyokat, nem felejtik el soha az iszonyatos érzést. A döbbenetből felocsúdva a szakemberek megkezdték a kár felmérését, latolgattak, mekkora esélye van a Tiszának az újraéledésre. Évtizedeket jósoltak, ennyi kell a növény- és állatvilág regenerálódásához, ám akkor sem lesz többé az igazi, a régi a folyó. Négy hónap telt el. A minap a hírek már arról szóltak, hogy Kiskörétől délre már ismét mozognak a halak, méghozzá szép számban. Erősebbnek bizonyult a természet az emberi trehányságból adódó „mesterséges beavatkozásnál". Persze, nem szabad elkiabálni a dolgot, jobb csendben örülni annak, hogy a Tisza és a Szamos magyarországi szakaszán június 17-én feloldják a horgászati tilalmat, két nappal később pedig a hónapokon át a kilátástalanság mezsgyéjén tébláboló halászok is ladikba szállhatnak és kivethetik hálójukat, leszúrhatják a varsákat. Az első fogások éppen a halállomány felmérését szolgálják majd, meg kell tudni, hogy élnek a halak a vízben. n iztos vagyok benne, hogy a halászokkal most nem ÉJ csak csukát és harcsát, de akár madarat is lehetne fogatni. (A ^MOMMR • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. Tel.: 62-241-209, 62-230-446. A UND AB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! Határ menti gazdasági találkozó Felfelé a lejtőn Munkatársunktál A hagyományokhoz hűen a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezte a hármas határ gazdasági konferenciát. A kétnapos program eseményeit a tegnap délután tartott sajtótájékoztatón foglalták össze. Az idei, határ menti gazdasági találkozó kiemelten fontos, hiszen újra kell értékelni a tavalyi jugoszláv konfliktus miatt kialakult gazdasági helyzetet, s a magyar, román, illetve jugoszláv üzletemberek, cégek lehetőségeit e régióban. A csütörtökön és pénteken zajló konferencián a három ország kereskedelmi kamarái egyenként 6-10 vállalkozást „hoztak" Szegedre, így több mint hatvan hazai és külföldi cég képviseltette magát. A találkozón elhangzott előadások értékelték a román-magyar, illetve a jugoszláv-magyar kereskedelem jelenlegi helyzetét, s ez alapján tájékoztatást nyújtottak a vállalkozók üzleti lehetőségeiről. Elhangzott: a román-magyar gazdasági kapcsolatok az elmúlt öt-hat évben folyamatosan javultak, a kereskedelmi forgalom 1998 végén meghaladta a 780 millió dolláros értéket. A Romániában zajló privatizációs folyamatokban számos vegyesvállalat vesz részt, (gy év végére megsokszorozódhat a Romániai magyar tőkebefektetések száma - hangzott el. Tőzsdei jelentés rak nélküli maginfláció az előzetesen várt 0,1 helyett 0,2 % - kai növekedett májusban Ennek oka elsősorban az autóeladások drasztikus növekedése volt. A japán GDP gyengébb lett a prognosztizáltnál, ezért a Nikkei és a jen is gyengén szerepeltek A magyar államháztartási adatok nem A hosszú hétvége előtti utolsó kereskedési napon a tőzsde újabb erősödés jeleit mutatta. A BUX záróértéke 9325 pont lett, ami 88 pontos emelkedést jelent Délelőtt még viszonylag kevés papír mutatott életjelet, de délutánra kiteljesedett az optimizmus. A Synergon, az Antenna, valamint az Égis és a Humán nyújtottak kimagasló teljesítményt. A délután közölt amerikai termelői árindexet meg sem várva indult el a hossz, s az adatot követően is maradt még a lendületből. A termelői árak májusban nem változtak az előző hónaphoz képest. Azonban a viszonylag volatilis élelmiszer és energiaáBjDunainvest TeL: (62) 450 000 Szeged. Takeréktár u. Bj+^i'w""1^ Rt. Szejeá képviselete j Tiszj-Imest Kft tértek el jelentősen az előzetes várakozásoktól, ezért nem hatottak jelentősen a tőzsdére. A jövő héten ismét egy sor lényeges makrogazdasági adatot ismerhetünk majd meg. A legfontosabbak talán az amerikai fogyasztói árak és a kiskereskedelmi eladások alakulása lesznek Htnéay mv( Nyitóár Záróár Záróár váltáról Záróár (X) •álfaiát BORSOIX1IKM 9 305 9 350 + 150 +1,63 DÉMÁSZ 15 950 16 200 +300 +1,89 F.G1S 12 300 13 000 +700 +5,69 FOTEX 321 319 -3 -0,93 MATAV 1 999 2 030 +29 +1,45 MOL 4 960 5 000 +50 + 1,01 OTP 15 200 15 150 -50 -0,33 PICK 10 450 10 490 +70 +0,67 R1CHTER 16 505 16 680 +80 +0,48 TVK 4 170 4 215 +70 +1,69 Lombardhitel ügyintézés évi 18 % -os kamattal