Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-30 / 125. szám
6 HELYI TÜKÖR KEDD, 2000. MÁJ. 30. csörög a Pannon GSM ülhet gyakorolom a kérdéseimet, hogy szabatosan tudjam feltenni. És sikerül beszélnem Barna Judittal. Közli velem, hogy nem nyilatkozhat, de talán holnap, talán a jövő héten, talán ő, talán más. A tulajdonost, az izraeli I. T. Cinemas céget pedig hiába is keresnénk a magyar telefonkönyvekben. Ilyen körülmények között Szeged legnagyobb mozijának első embere a pénztárosnők szabadságolásán és a jegyszedők felvételén túl nem rendelkezik különösebb hatalommal. Ott tartottunk hát, hogy megvettem a jegyet, amely mellé sorsjegy is jár. Minden játékmezővel „lehet valami szerény ajándékot nyerni" tájékoztat a segítőkész pénztáros. Már kaparom is: az „egyet fizetsz, kettőt kapsz" felirat tűnik elő lassan. A Női vonalak egyébként feminista film. Van benne egy haldokló apa, aki életében egyesítette a férfiak valamennyi undorító tulajdonságát: ivott, dohányzott, infantilis volt és a feleségére hagyta a házimunkát. Három lánya ezzel szemben megvalósította önmagát, és férfiak nélkül is boldogult az életben, vagy ha mégsem, akkor nem azért lett boldogtalan, mert nem volt mellette férfi. Ennek megfelelően a jegyeket nem nyugdíjas nénik, hanem fiatal, egyetemista fiúk szedik. Arra is van energiájuk, hogy a helyünkre kísérjenek, hiszen ezt az előadást hatan nézzük végig a körülbelül kétszáz nézőt befogadó ötös teremben. És itt újabb gondhoz érkeztünk: ha már moziról van szó, fineszesebb lenne a termeket nem számokról, hanem rendezőkről, nagy színészekről, netán híres filmek címeiről (például Casablanca) elnevezni. Mindazonáltal az ötös terem, csakúgy, mint vélhetően az összes többi, a legteljesebb nézői igényeket kielégíti. A székeket fotelek helyettesítik, a hangzás tökéletes, a légkondicionálás lehetővé teszi, hogy mozizáshoz méltó körülmények között töltsünk el egy kánikulai délutánt, míg a terem lejtése miatt akár Dávid Kornél is elénk ülhet, mégsem kell kétségbe esnünk. Nem hinném, hogy ez a kényeztetés kizárólag a filmiparosok áruira fogékonyakat illeti meg. Egy-két termet talán megérne az európai - vagy akár az izraeli filmgyártás kevésbé kommersz alkotásainak fenntartani. Ha többen nem is, hatan bizonyosan kíváncsiak lennének arra is. A szegedi multiplex mozi elindult tehát. Igaz, tervezett műsorpolitikáját egyelőre kegyes homály fedi, és egy hétköznapi látogatás után még nem hódító arcát mutatta meg - de annál inkább illik szerencsét kívánni neki. Tófh-Szenesi Attila Kihívás - Algyőit Munkatársunktól „Gyakran a győzelem legjobb módja, ha elfelejtkezünk a pontok számlálásáról." E mottóval hívják sportolni az algyőieket a kihívás napján, május 31-én. A délelőtt a munkahelyi testnevelésé a gyermekjóléti szolgálatnál, az óvodásoknak kocogás és különböző csoportos játékok jelentik a tornát, az iskolásokat pedig változatos sportos vetélkedők állítják próba elé, az idősek napközi otthonában gyógytornász vezeti az átmozgató gyakorlatokat. Délután az edzőteremben kosárlabda mérkőzés, a kézilabda pályán kézis meccsek nyújtanak sportolási és szórakozási lehetőséget. Az algyői faluház 16 órától pingpongversenyre, ökölvívó- és karatebemutatóra hív, a falut 18 órától körbekerekezik az arra vállalkozók, s ekkor kezdődik a Géza utcában a vicceskomoly ügyességi verseny is. Öngyilkos gyermeklány Soltvadkert (MTI) Döbbenetes tragédia történt vasárnap Soltvadkert külterületén: felakasztotta magát egy tizenegy éves kislány. A nyomozás eddigi megállapításai szerint az idegenkezűség teljesen kizárható. A gyermek búcsúlevelet nem hagyott, öngyilkosságának okát még nem ismerik. Amit tudni lehet: a kislány sokgyermekes családja nagy nyomorban élt, részben a nincstelenség, részben az apa alkoholizmusa miatt gyakori volt a szülők között a veszekedés. Az öngyilkosság napjának délelőttjén az apa megszidta tizenéves kislányát, aki szó nélkül faképnél hagyta őt. Az ebédnél sem jelentkezett, a keresésére indult hozzátartozók kora délután a tanya egyik fészerében halva találták meg. Emlékkötet Baka Istvánról Aki átfúrja az idö plafonját Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Kormos Tamás újságíróval oszthatják meg, aki munkanapokon 8 és 10 óra, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432663-as mobiltelefon-számon. Elveszett tárgyaikat keresd, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetűirodáinkban. Illa Mihály a Baka István életművéről kiadott új kötetet mutatja a szegedi premier közönségének. (Fotó: Karnok Csaba) Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg a Nap Kiadó gondozásában a Búcsú barátaimtól - Baka István emlékezete című kötet, melynek szegedi premierjét tegnap tartották a Bartók Művelődési Központban. A június elsején hivatalosan is elkezdődő idei ünnepi könyvhét első szegedi eseményeként, a tavasz egyik legjelentősebb könyvének bemutatóját tartották tegnap délután a Bartók Béla Művelődési Központban. A Búcsú barátaimtól - Baka István emlékezete című kötet a Nap Kiadó gondozásában jelent meg, s a tegnapi premier vendégei is a kiadó által megjelentetett sorozat szerkesztője, Domokos Mátyás irodalomtörténész, illetve Fűzi László, a kötet összeállítója voltak. Az est házigazdájaként Ilia Mihály irodalomtörténész arra emlékeztetett, hogy Baka István ma is köztünk van, s nemcsak versei által. Az irodalomtörténet egyre gyakrabban emlegeti, és Ilia Mihály szavai szerint versei az idő plafonját átfúrva kezdenek véglegesen halhatatlanokká válni. A most megjelent kötet is ezt szemlélteti, hiszen a sorozat szerkesztőinek épp az volt a céljuk, hogy az irodalommal párhuzamosan íródó „virtuális irodalomtörténetbe" bevezessék az olvasót, vagyis Baka István kortársainak és barátainak írásaiból mozaikképet rakjanak össze, amely a költő személyiségét hitelesen adja ki. A sorozatban Székely János marosvásárhelyi drámaíró után Baka István volt a második, akinek élete e részleteiben is izgalmas kötetben megjelenik. Domokos Mátyás szerint azért Baka, mert a kortárs magyar lírának sok nagy alakja van, de igazi költő személyisége annál kevesebb, s Baka István e kevesek közé tartozik. Emellett - egészítette ki a kiadó választását Fűzi László - Baka az utolsó olyan költőnk volt, akit a mai magyar irodalom minden generációja és irányzata a magáénak tudott, s aki generációk és irányzatok között kapcsolatot tudott teremteni. A kötetben a költővel ismerkedő olvasó is méltán bízhat, hiszen a szerkesztők alapelvnek tekintették, hogy csak olyan írás szerepelhet Baka Istvánról, amelyik érdemlegesen hozzá tud tenni valamit a költő életéről alkotott képhez. A kötet tartalmazza a szegedi egyetemi diákkortól és az orosz irodalommal való találkozástól kezdve a költő betegségének időszakáig terjedő évek mozaikját, nem feledkezve meg olyan részletekről sem, mint Baka István nem mindig felhőtlen kapcsolata Szegeddel, vagy irodalmi kettősségének, az általa kitalált irodalmi személyiségeknek a története. A művelődési központ dísztermében egyúttal dokumentumkiállítás is nyílt, mely a költő életútját mutatja be. P. J. Ventilátor. G. J. a Nyitra utcából azért telefonált, mert a szomszédos Ipoly sor elején lévő házban elviselhetetlenül hangos a ventilátor. Az éjszakai csöndben úgy zúg az épület konyháját hűvösen tartó berendezés, mintha egy gyár lenne a közelben. A szomszédok kérik az ház tulajdonosát, hogy javítassa meg a feltehetően rossz ventilátorát. Virágkiállítás. Több látogató nevében panaszkodott egy szegedi hölgy az elmúlt héten megrendezett virágkiállításra. Az érdeklődőket ugyanis a városnéző autóbusz vitte ki a Szabadkai útra. Nem elég, hogy hatalmas huzat volt a közúti közlekedésre nem alkalmas buszon, de a menetrendet sem sikerült betartania. Késő délután pedig, mikor indultak volna vissza, a busz lerobbant. Közel egy órás várakozás után sem jött mentesítő járat, így mindenkinek magának kellett megoldania a hazajutást. Illemhely. Miért nincs nyilvános illemhely a rakparton lévő buszparkoló közelében erre a kérdésére szeretne választ kapni egy szegedi anyuka. Az elmúlt hét végén a gyermeknapi rendezvényekre 14 busz érkezett az ország számos pontjáról Szegedre. A gyerekek a buszokról leszállva azonnal az illemhelyet keresték, de nem találták. - A közelben lévő Roosevelt téri illemhelyet a Sótartó Kft. május 20-a óta üzemelteti - tudtuk meg Juhász Zoltántól, a Szegedi Fürdő és Hőforrás Vállalat marketingigazgatójától. Az illemhely mindennap délelőtt 9től este 6-ig tart nyitva. A teret amúgy a közeljövőben teljesen felújítják, így a WC-t is. Kerekezők. Múlt pénteken kirándulást szervezett a szegedi Arany János Általános Iskola a Szikire. A diákok többsége busszal ment, de közel 150 gyerek kerékpárral. Őket egy rendőrautó és tizennégy városőr kísérte ki reggel, majd késő délután vissza a fürdőből. Révész István, az iskola igazgatója szeremé megköszönni mind a rendőrök, mind a városőrök segítségét. - Unni.1 Garázda borivó Munkatársunktól A szegedi borfesztivál első napjának éjszakáján, pénteken 23 óra 15 perckor a Széchenyi térre gördült egy rendőrautó. A 25 esztendős ittas A. Attila szidalmazta a járőröket, majd a kezében lévő boros poharat autójukhoz vágta. A férfit garázdaság miatt előállították. Gyorsított eljárás keretében hétfőn már döntött is ügyében a városi bíróság, amely jogerős határozatában 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a magáról megfeledkezett „borbarátot". A Szeged Plaza multipex mozijában a székeket fotelek helyettesítik, a hangzás tökéletes, a légkondicionálás lehetővé teszi, hogy a szomszéd izzadásával járó szagok ne rontsák az összhatást, míg a terem lejtéséből adódóan egy komplett kosárlabda-csapat is elénk ülhet. A mozi műsorpolitikájáról azonban nem sokat tudtunk meg. Harmadik nap a Plazában. Az utolsó utáni simításokat végzik, itt-ott még feltűnik egy létrával siető munkás, nem túlságosan messziről hallatszik a fúró süvöltése. Nagyobb bosszúság, hogy bankjegy automatát a fogyasztás eme szentélyében nem találni. Hétköznap van, a Volán céljáratának megállója üres, a parkolókban is akad hely bőven, a villamosról többnyire fiatalok szállnak le. Az üzletekben kis ajándékokkal kedveskednek még az első vásárlóknak, a büféről viszont nem mondható éppen, hogy nyomott áron dolgozna. Az alkalmazottak még tanulják, melyik asztal hányas számú, így tévedésből négyfős asztaltársaság három körének számláját akarják rám tukmálni a százharminc forintos Cola lights helyett. Gyengéden tiltakozom, kedvesen elnézést kérnek, nincs Elindult a szegedi multiplex mozi Dávid Kornél is elénk harag. Még tíz perc van a negyed hármas film kezdéséig: Női vonalak, ötös terem. A mozi a Plaza központjában van, nem kell külön keresgélni. Széles lépcsősor vezet fel a pénztárakhoz, onnan pedig az üdítők és rágcsálnivalók széles választékát nyújtó pulthoz. A mozival kapcsolatos egyetlen információt a pénztárostól sikerül megtudnom, azt, hogy délután kevesebben vannak, este pedig többen. Tudom, ez némi magyarázatra szorul, így hadd osszam meg az olvasóval, miképp nem sikerült nyilatkozatot kicsikarnom az illetékesekből az alábbi kérdésekről: 1. Milyen a mozi műsorpolitikája? 2. Várható-e, hogy az egyik termet fenntartják művészfilmek számára? 3. Az amerikai filmek áradatában - számomra kellemes meglepetésként - műsorra tűzték például a Jadviga párnáját is. Ez véletlen, avagy tudatos? Számíthatunk-e hetente egykét hasonló kakukktojásra? (A budapesti Westend Ster Century Megaplex elmúlt héten futó tizenkilenc filmjéből tizennyolc amerikai és egy angol volt.) 4. Milyen forgalomra számítanak? Az első napokban - információink szeÉletkép a szegedi multiplex moziból. (Fotó: Miskolczi Róbert) rint - több előadás elmaradt az érdeklődés hiánya miatt, de. az amerikai sikerfilmek is egy-két tucat néző előtt mennek. Mennyi idő kell ahhoz, hogy kialakuljon egy állandó, nagy számú közönség? A Plaza igazgatója, Bánáti Antal a mozi vezetőjéhez, Barna Judithoz irányít. Néhány perc múlva jön a telefonhoz, arra kér, hívjam fél óra múlva. Hívom fél óra múlva, a telefont senki sem veszi fel. Tíz perccel később Barna Judit helyettesével, egy másik hölggyel válthatok néhány szót. Megtudom tőle, hogy a főnök tűzvédelmi oktatáson van, de hamarosan visszaér. (Mondom, kicsit sebtében nyitották meg a Plazát.) Újabb tíz perc, addig