Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-29 / 124. szám

HÉTFŐ, 2000. MÁJ. 29. A DÉL SPORTJA III. Tovább hüthetik a pezsgőt a szegediek,,, Hungerit: akár az MK-döntöben vízilabda Nem sikerült a dunaúj­városi hölgyeknek a Ma­gyar Kupa döntőjében el­szenvedett vereségért a bajnokságban visszavág­ni a szentesieknek, azaz, dr. Tóth Gyula mester­edző „lányai" ismét a Du­na-partiak értésére hoz­ták: a hazai mezőnyben továbbra is ök a legjob­bak. A férfi OB l/B-ben a Tabán Trafik Szeged nem tudta bebiztosítani a baj­noki aranyérmét - akár­csak az ősszel, ezúttal is kikapott az OSC otthoná­ban. Hungerit-Carnex Szentesi VK-Dunaújváros 10-7(4-1,4-2,2-3,0-1) OB l-es női vízilabda-mér­kőzés. Szentes, 150 néző. Ve­zette: Kun, Juhász. Szentes: VARGA Z. ­Tóth G., Sipos, DRÁVUCZ 4, KISTELEKI 4, Győri, MOL­NÁR 2. Csere: Makra, Arató, Vér. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő László. Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 8/2. Négyméteresből: 1/1, ill. -. Az erőviszonyoknak meg­felelően kezdődött a mérkő­zés: Kisteleki duplájára. Mol­nár ejtésére, valamint Drá­vucz négyméteresből szerzett góljaira a túloldalon Benkő T. válaszolt, de ő is csak egyszer, 4-1. A második negyedben is remekeltek a szentesiek, az eredményes játékot Drávucz (háromszor talált be ebben a periódusban) és Kisteleki (ó egyszer) „finanszírozta", 8-3. A fordulás után, a biztos vezetés tudatában, többet megengedtek a házigazdák a vendégeknek (Primászt két­szer is magára hagyták Sipo­sék), s ez untig elég volt ah­hoz, hogy Tóth doktor addigi remek hangulata valamelyest megváltozzon. Ebből a szem­pontból a lehető legjobbkor született a fiatal Molnár cen­tergólja, amelynek, na meg persze Kisteleki szólója, lát­tán, valamelyest csitultak a mesteredző indulatai, 10-6. Az utolsó negyed az elpuská­zott emberelőnyökről szólt: a hazaiak kettőből egyet sem ér­tékesítettek, viszont a vendé­gek hatból azért bevertek egyet, 10-7. Dr. Tóth Gyula: - Külö­nösen azért értékes ez a győ­zelem, mert csapatomból töb­ben is betegen, sérülten ját­szottak. R. J. OSC-Tabán Trafik Szeged 4-3 (2-1,2-1,0-0,0-1) OB I/B-s férfi vízilabda­mérkőzés az 1-8. helyért. Bu­dapest, Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. Vezette: Székely (kijelölt társa. Maijai Zs. nem érkezett meg...). Szeged: Tóth I. - Csapó 1, Varga P. 2, Tromler, Éles, Mód, Weszelovszky. Csere: BARÁT (kapus), Balla. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól - emberelőnyből: -, ill. 5/1. Négyméteresből: -, ill. 1/1. A Tisza-partiak abban a tudatban szálltak vízbe, hogy ha legyőzik az OSC-t, a hátra lévő két forduló eredményé­tói függetlenül, már ők a baj­nokok (később kiderült, eh­hez már egy döntetlen is elég lett volna, mivel a második helyen álló MAFC ikszelt a Cegléddel). A dr. Török, Kre­sák és Szőcs G. nélkül kiálló szegediek nem tudtak meg­birkózni a téttel, rendkívül idegesen, sok hibával kezd­tek. Sorra hagyták ki a leg­jobb helyzeteket, de abban, hogy a fordulásig 4-2-es ve­zetésre tegyenek szert a ha­zaiak, a gyenge napot kifogó Tóth kapusnak is volt némi szerepe... A harmadik negyed­től Barát védte a szegedi ka­put, de hiába mutatott be számtalan bravúrt a fiatal háló­őr (egyetlen gólt sem kapott!), a támadások eredményes be­fejezésével továbbra is bőven akadtak problémák. A Pozs­gay-legénység emiatt csak megközelíteni tudta az orvos­egyetemistákat, de utolérni nem, 4-3. Veresége ellenére gyakor­latilag már bajnoknak tekint­hető a Tabán Trafik Szeged, amely egyrészt négy ponttal vezet a második helyezett MAFC előtt, másrészt pedig a legnagyobb riválisával szem­ben közel negyven találattal jobb a gólkülönbsége is. A pezsgőbontást szombatra na­polták el (a Bertók SC lesz az ellenfél) Varga Péterék. Pozsgay Zsolt: - Megígé­rem, szombaton kárpótoljuk az értünk szurkolókat. Sz. L. Bertók SC Szentes-Ybl Miklós Főiskola 5-5 (l-l, 1-0,2-2,1-2) OB I/B-s férfi vízilabda­mérkőzés az 1-8. helyért. Szentes, 150 néző. Vezette: Kun, Juhász. Bertók SC: Bús - Zentai, MELKHUN 2, Magyar, Ju­hász 1, Hyc 2, Orosz. Csere: Matajsz, Dallos, Bertók Gy., Bárányi, Bartha. Edző: Pász­tor Antal. Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 5/1. A játék képe alapján győz­hetett volna a Kurca-parti együttes. Ez minden bi­zonnyal be is következik, ha a két játékvezető. Kun és Ju­hász, nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy elma­radjon a hazai siker... Történt ugyanis, hogy az utolsó ne­gyedben, 4-3-as szentesi ve­zetésnél, előbb érvénytelení­tették Melkhun találatát, majd a mérkőzés utolsó percében (ekkor 5-4 volt a házigazdák javára) behunyták a szemüket, amikor Orosszal szemben sza­bálytalankodtak a főiskolások. Arról viszont nem ők tehettek, hogy az Ybl három másod­perccel a vége előtt kiegyenlí­tett..., 5-5. Pásztor Antal: - Nem elég, hogy nem játszottunk jól, de még szerencsésnek sem mondhatjuk magunkat. Drávucz Rita (labdával a kezében), akárcsak a Magyar Kupa-fináléban, ezúttal is kitett magáért. (Fotó: Karnok Csaba) Becsére került a kupa vízilabda Munkatársunktól Egy esztendővel ezelőtt hi­ába ítélte a férfi vfzilabda Bajnokok Ligája négyes dön­tőjének (final four) megrende­zését a Naftagas Becsej gár­dájának a LEN, az ismert há­borús helyzet miatt, erre nem kerülhetett sor. Ezek után a fi­nálé Nápolyba, a kupa pedig a Banka jóvoltából Splitbe ke­rült. Most viszont a három ma­gyart (Kásás Zoltán edzőt, va­lamint a két remek pólóst, a szentesi születésű Tóth Lászlót és az exújpesti Vincze Ba­lázst) soraiban tudó becsejie­ket senki és semmi nem tudta megakadályozni a BL-kupa elnyerésében, amely a tudás mellett elsősorban a hazaiakat támogató 4-5 ezer fanatikus drukkernek is köszönhető. A BVSC harmadikként zárt. Eredmények, elődöntők: Mladost Zagreb (hor­vát)-BVSC 6-4, Naftagas Becsej (jugoszláv)-Splitska Banka (horvát) 6-4. A 3. he­lyért: BVSC-SpIitska 13-7. A döntőben: Becsej-Mladost 11-8. Csongrádi LC: bajnokhoz méltóan A 4-1-es hazai győzelemmel zárult Csongrád-Makó csoportrangadó elsó találatát Irsevics kapus és Dálnaki (kockás mezben) asszisztálása mellett a CSLC támadója, Szarvas szerezte. (Fotó: Gyertes Kálmán) labdarúgó NB III Az Alföld csoport 28. fordulójának rangadó­ján a már bajnok Csong­rád remek második fél­időt produkálva maga­biztosan győzte le a já­téknap előtt még máso­dik Makót. A Maros-par­tiakkal helyet cseréltek a tabellán a Jamina ott­honából három ponttal gazdagabban hazatérő vásárhelyiekkel. A hazai pályán játszó algyőiek ezúttal a kisújszállásiak lelkivilágába gázoltak bele. Csongrádi LC­Makó FC 4-1 (1-1) Csongrád, 800 néző. Ve­zette: Kiss. Csongrádi LC: Soós ­Barna, Trninics (Maszkalen­ka), Tóth K„ Pálfi (Gógh) ­Kulacsik (Verebélyi), Mak­szimics, Udvari, Csehi - Ju­hos, Szarvas. Megbízott edző: Keller Mihály. Makó FC: Irsevics - Sza­bó N„ Dálnaki, Magyar, Kis - Sümeghy, Kondacs, Fe­renczy, Fábián - Szekeres, Bálint (Martonosi). Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Szarvas, Gógh, Juhos, Csehi, ill. Sü­meghy. Az 5. percben szép csong­rádi összjáték eredménye­képpen, Szarvas elegáns mozdulattal Irsevics kapujá­ba lőtte a labdát (1-0), ez át­menetileg megteremtette a mérkőzés alapritmusát. Tíz perccel később Soós kapuja előtt Sümeghy, Fábián, majd Bálint volt a labda útja, ám a csongrádi védelem került ki győztesen ebből az akcióból. Egy perccel később Udvari passza révén Barna került helyzetbe, de nem merte fel­vállalni a feladatot, végül a beadása egy védőről lepat­tanva hagyta el a játékteret. A 17. és a 18. percben Dál­naki, majd Udvari gyűjtött be egy-egy sárga lapot. A 21. percben a hazaiak védel­me nem állt a helyzet ma­gaslatán, szerencséjükre azonban Szekeres túlcselezte magát. A 35. percben Tóth K. sárgított, majd néhány pillanat múlva Sümeghy ér­tékesített égy kitűnő gólszer­zési lehetőséget, l-l. A 41. percben Sümeghyt Udvari lökte, a szabadrúgást elvég­ző Kis azonban a sípszó előtt rúgott labdába, ezért meg is kapta a maga sárgáját. A szabadrúgásból végül mé­regből kapura vágta a labdát, Soós azonban hárított. A második félidőben bő negyed órát kellett várni a fordulás utáni második perc­ben csereként beálló Gógh góljára, aki a 62. percben fe­jesből juttatta ismét vezetés­hez a bajnokcsapatot, 2-1. A 65. percben Fábián is „be­sárgult", majd egy perccel később ezt a lapot is gól kö­vette: Juhos elegánsan fejelt a makóiak által védtelenül hagyott kapuba, 3-t. A vé­geredményt Csehi - szabad­rúgáshoz megeresztett hatal­mas lövésével - a 74. perc­ben állította be, 4-1. Keller Mihály: - Az első félideji gyenge teljesítmé­nyünk után felülkerekedtünk, s jó játékkal az igazi arcun­kat mutattuk. Kolozsvári János: - Nem tudtunk felnőni a feladathoz; gyakorlatilag három perc alatt elvesztettük a meccset. Jók: Csehi, Tóth K., Ju­hos, ill. Bálint, Magyar, Fe­renczy. Ifjúságiak: Csongrádi LC-Makó FC 1-0 M. Sz. J. Algyő­Kisújszállás 5-1 (2-0) Algyő, 500 néző. Vezette: Tóth I. Algyő: Halász - Adel­hardt, Major, Nagypál, Rau - Takács G. (Geleta), Kot­hencz (Csűri), Tóth A. - Dó­ra, Maróti, Takács Z. Játé­kos-edző: Takács Zoltán. Kisújszállás: Kui - Maj­láth, Kállai, Hegedűs, Ko­csis - S. Nagy, Lajkovics, Strimbei, Horváth - Sárkány (Csillag), Mircea. Edző: Só­lyom Vilmos. Gólszerzők: Dóra (2), Nagypál, Maróti, Takács Z., ill. Hegedűs. Kiállítva: Kállai, Lajko­vics. Mindkét gárda nyíltan ját­szott, ám a nagy meleg miatt lassan szőtte támadásait. A kilencedik percben Maróti, majd a 17.-ben Nagypál szerzett gólt. Ezután a ven­dégek két találatát az egyi­ket szabálytalanság, a mási­kat les miatt - a bíró nem adta meg, így maradt a szü­netre a kétgólos hazai előny. A második félidő elején szé­pített a Kisújszállás, ám Kál­lait szövegért a második sár­ga lap után, míg Lajkovicsot könyöklés miatt kiállította Tóth. Az algyőiek Dóra, majd Takács Zoltán révén, két újabb találattal biztosí­tották be győzelmüket. Takács Zoltán: - Nagy hőség, mérsékelt játék, dur­va ellenfél, három pont. Jók: Dóra, Nagypál, Ha­lász, Maróti, ill. Hegedűs. Ifjúságiak: Algyő-Kisújszállás 1-0 Jamina­Hódmező­vásárhelyi FC 0-2(0-0) Békéscsaba, 300 néző. Vezette: Munkácsy. Jamina: Molnár J - Pá­lyer (Mázán), Fejes (Mo­chás), Oláh, Kurilla - Csu­lik, Sajben, Szeberényi (Szarvas), Balogh J. - Laka­tos, Horváth. Edző: Ottlakán Mihály. HFC: Kovács K. - Ka­zán, Erdei, Borbás Zs. ­Szűcs R. (Kovács T.), Szren­ka (Huszár), Fazekas, Tóth Cs„ Molnár Z. - Varga (Rá­rósi), Pálinkó. Edző: Himer István. Gólszerző: Pálinkó (2). Az első félidőben a hazai­ak minden eszközt bevetet­tek annak érdekében, hogy legalább egy pontot szerez­zenek. Roppant keményen védekeztek, elsősorban a já­ték széttördelésére koncent­ráltak. A HFC-nek nem iga­zán kedvezett a vetélytárs igencsak kellemetlen stílusa, ám ahogy telt az idő, úgy ke­rültek a vendégek fölénybe. A találkozó első gólja a má­sodik játékrész elején, az 50. percben született, ekkor egy szögletet követően Pálinkó talált a hálóba. Az előny bir­tokában sokkal nyugodtab­ban, pontosabban futballoz­tak a vásárhelyiek, egyre in­kább kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli kü­lönbség. A Jamina nem tu­dott már megújulni, fáradni látszott, egyre több hibát vé­tett. A meccs befejező sza­kaszában újra Pálinkó bizo­nyult eredményesnek, s ez­zel végképp eldőlt a mérkő­zés sorsa. A Vásárhely a helyzetek és mutatott telje­sítmények alapján minden­képpen rászolgált a győze­lemre. Himer István: - Szikrá­zóan kemény meccsen ezt a feladatot is megoldottuk. Jók: Molnár J„ Oláh, ül. Erdei, Fazekas, Molnár Z., Pálinkó. Ifjúságiak: Jamina-Hódmezővásárhelyi FC2-5 K. T. További eredmények: Gyoma-Szajol 1-4, Mart­fű-Hajós 4-0, Dömsöd-Bé­kés 7-1, Mélykút-Örkény 1-3, Battonya-Kerekegyhá­za 2-2. A bajnokság állása 1. Csongrád 2. HFC 3. Makó 4. Békés 5. Örkény 6. Kisújszállás 7. Szajol 8. Algyó 9. Dömsöd 10. Martfl 11. Jamina 12. Mélykút 28 13. Hajós 28 14. Kerekegyháza 28 15. Battonya 28 ló. Gyoma 28 28 23 28 19 28 18 28 14 28 IS 28 IS 28 IS 28 IS 28 12 28 10 28 II 94-21 73 60-17 61 70-30 59 59-32 49 61-37 49 3 10 71-37 48 3 10 60-37 48 3 10 70-51 48 5 11 56-51 41 6 12 50-44 36 3 14 33-40 36 5 14 41-62 32 2 18 32-71 26 2 22 31-115 14 4 22 18-89 10 4 22 25-97 10 A következő forduló pá­rosítása. Június 4. (vasár­nap), 17 óra: Kerekegyhá­za-Hajós, Szajol-Martfű, Makó FC-Gyoma, Ör­kény-Csongrádi LC, Hód­mezővásárhelyi FC-Mély­kút, Békés-Jamina, Kisúj­szállás-Dömsöd, Batto­nya-Algyő.

Next

/
Thumbnails
Contents