Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-25 / 121. szám

CSÜTÖRTÖK, 2000. MÁJ. 25. HELYI TÜKÖR 5 csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémái­kat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a hé­ten Fekete Klára újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-szá­mon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink in­gyenes hirdetésben tehetik közzé mondandóju­kat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Klebelsberg. A Rókusi I. Számú Általános Iskola taná­ri kara hiányolta: Klebelsberg Kunó szobrának felavatása­kor alig szenteltek figyelmet arra, hogy a tanintézet miért koszorúzott - negyedikként. Ebben az iskolában adták át ugyanis a Klebelsberg-féle ötezredik népiskolai tanter­met. A rókusi iskola külön­ben idén ünnepli fennállásá­nak 70. évfordulóját. Klebels­berg-szobor ügyben Szabó Dezső (432-613) elmondta, szerinte sem illik a Széchenyi térre egy formabontó mell­szobor. Irtják az erdősávot! Hor­váth Zoltán (30-9289-390) hívta föl szerkesztőségünk, az illetékesek és a városlakók fi­gyelmét arra, hogy Makkos­házán, a körtöltésnél irtják az erdősávot, még éjszaka is hallatszik a munka zaja! „Rózsaszüret". A Kos­suth Lajos sugárút 95-105. számú szalagház előtti mese­szép rózsabokrokat csupaszí­tották le tegnap reggelre vir­radóra „vidám" emberek, akik valószínűleg a Plaza megnyitásának örültek - je­lezte Toldi Gábor (479-336). Szívszaggató látványt nyúj­tottak a megtépett rózsatö­vek, valamint a keresztező­désig elhullajtott szirmok! Köszönetek. A Tisza Vo­lán Rt.-nek mondanak kö­szönetet a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola al­sós tanulói és tanítói. Múlt pénteken a madarak és fák napját ünnepelték a Ligetben akadályversennyel. Amikor a gyerekek nem fértek föl a 2-es buszra, a vezető mente­sítő járatot rendelt, sőt visszautazáskor a megbeszélt időpontban a Ligetnél várta őket. Bezdány Zoltánné (282-236), az üllési óvoda vezetője a Démász Rt.-nek, személyesen pedig Hiezl Jó­zsef humánpolitikai igazga­tónak mond köszönetet, ami­ért számítógéppel ajándékoz­ták meg a gyerekeket. Csillag tér. Papp Lajosné (486-702) örül, hogy szépül a Belváros, ám szerinte oda kellene figyelni a lakótele­pekre is. A Csillag téren, a 1 l-es busz és a troli megálló­jában a csikkekben taposnak. Parkolás. T. A. (429­199) szerint az Oskola utca 21-25. között „ottfelejtő­dött" egy parkolni tilos tábla, hiszen az élelmiszerbolt egy éve megszűnt. A könyves és a drogéria a hátsó bejáraton át tölti föl az üzletet. Az au­tósok legalább 20 métert nyelhetnének - véli telefoná­lónk. iHEBagga Tisza Volán: új menetrend Motorosok a Kodály téren Munkatársunktól Nagyszabású motorkiállí­tást rendez május 27-én, szombaton, a Kodály Téri Általános Iskola tornatermé­ben a szegedi Dark Angels motoros klub. A rendezvé­nyen - a támogatóknak kö­szönhetően - a legújabb, legkorszerűbb motorkerék­párok mutatkoznak be a nagyközönség előtt, ám a hagyományokhoz hűen ter­mészetesen a már sok kilo­métert gördült, gazdáikkal együtt rengeteg szép tájat lá­tott „nagyvasak" is megpi­hennek egy napra a csarnok­ban. A szériagépek mellett átépített, speciál járgányokat is kiállítanak, amelyek tulaj­donosaik extrém igényeit elégítik ki. így „átfűrészelt" utcai motorok, és gyorsulási gépek is beállnak a több tu­catnyi kiállított motorkerék­pár sorába. A motorosok számos hasznos kiegészítőt, és „optikai-tuningra" hasz­nálatos csecsebecsét is meg­vásárolhatnak a kiállítás ide­je alatt, mely nem érhet vé­get buli nélkül. Hamisítatlan rockzenét a Breaker és az In­digó együttes játszik majd, este nyolc óra után. Gyálaréti kiállítás A kiállítók: Horváth Mária, Horváth Gábor, Farkas Gábor és Kothencz Zoltán. (Fotó: Gyenes Kálmán) Munkatársunktól Négy gyálaréti amatőr képzőművész közös kiállítása nyílt meg a szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Farkas Gábor festő, Horváth Gábor tárgyalkotó, Horváth Mária maci- és rongybabakészítő, valamint Kothencz Zoltán festő tárlata május 30-áig Szentmihályon, majd június 1-8. között a gyálaréti művelődési központban látható. A Pick Rt. szegedi klubjában Csongrád megye önkormányzati vezetőit dr. Szeri István tájékoztatta a Tisza Volán Rt. terveiről. (Fotó: Nagy László) A Csongrád megyei te­lepülések polgármestereit látta vendégül tegnap a Tisza Volán Rt. A Pick Rt. szegedi klubjában meg­rendezett tanácskozáson régiónk közúti tömegköz­lekedésének legfonto­sabb kérdéseiről esett szó, s bemutatták a má­jus 28-án nulla órától ér­vénybe lépő új buszme­netrendet is. A Tisza Volán Rt. immár évek óta polgármesteri fóru­mon tájékoztatja Csongrád megye önkormányzati vezető­it a buszközlekedés aktuális kérdéseiről. A Pick Rt. szege­di klubjában tegnap megren­dezett tanácskozáson dr. Szeri István, a Tisza Volán Rt. ve­zérigazgatója társaságuk el­múlt évi munkájáról szólva több számot is említett. Ta­valy 28 millió kilométert fu­tottak az rt. buszai, a cég pe­dig 5,6 milliárd forintos for­galmat lebonyolítva 127 mil­lió forintos adózás előtti nye­reséget ért el. Dr. Szeri István szólt arról is, hogy a Tisza Volán hatalmas összegeket (1999-ben ez 1,3 milliárd fo­rint volt...) költ beruházásokra annak érdekében, hogy minél magasabb szinten végezhesse személyszállítási szolgáltatá­sát, s az Európai Uniós csatla­kozás idejére minden szem­pontból kifogástalan buszpark teljesítsen szolgálatot Csong­rád megyében. A polgármesteri fórumon Mező István igazgató a május 28-án nulla órától érvénybe lépő új menetrend legfonto­sabb jellemzőit ismertette a jelenlévőkkel. Mint elmondta: a Tisza Volán buszainak for­galmát alapvetően befolyásoló változások nem várhatók, a menetrendet a stabilitás jel­lemzi. Mindössze 13 járat szű­nik meg, miközben 19 új járat indul, s 8 új megállóhelyet kapcsol be a Tisza Volán a forgalomba. Minden bizony­nyal többen kifogásolják ihajd a Szeged pályaudvar és az új­szegedi vasútállomás között közlekedő 50-es járat meg­szüntetését - mondta az igaz­gató -, de ezt az intézkedést az indokolta, hogy az 50-esre nagyon kevesen szálltak fel, így ez a járat csak veszteséget termelt a busztársaság számá­ra. A régiónkat érintő menet­rendi változásokat egyébként az új, 6 kötetes menetrend Al­föld kötete részletesen is tar­talmazza. Emellett a Tisza Volán Rt. kiadott egy Csong­rád megyei menetrendkönyvet is, ami megvásárolható a tár­saság buszpályaudvarain, jegyárpsító pavilonjaiban és a Tisza Volán közönségkapcso­latok irodájában is - hangzott el a tegnapi fóromon. B. Z. Rajtahagyta nyomát a belvíz a Szegedi Tudo­mányegyetem füvészkert­jén. Az év eleji természeti csapás a terület közel ki­lencven százaiékát sújtotta. Ennek ellenére a nyugalmat és felfrissülést keresőknek most is érdemes kilátogat­niuk a kertbe, ahol számta­lan különleges növényfajtát megismerhetnek. Jó néhány elszáradt fa­törzzsel, cserjével, leveleiket csüggesztő fákkal szembesülhet a helyenként még most is lágy talajon sétáló látogató a Szegedi Tudományegyetem füvészkert­jében. Mindez a belvíz marad­ványa, amely a tizenhét hektá­ros területet két hektár híján tel­jesen elöntötte az év elején. A belvíz azért is elkerülhetetlen, mivel az Újszeged déli részét behálózó nyitott csatornarend­szerből két árok is a kert terüle­tére szállítja a vizet. A végső megoldás - dr. Mihalik Erzsé­bet, az SZTE növénytani tan­székének vezetője szerint - az lehetne, ha a kertet elkerülő árokrendszert építenének, amely máshová szállítaná a bő­A mamutfenyő túlélte séggel hulló esővizet. Az ala­csonyabban fekvő területek fel­töltése azért nem jöhet szóba, mert az hosszadalmas és költsé­ges lenne. Úgy tűnik, egyes növények számára nem volt végzetes a belvíz. Az észak-amerikai Szik­lás-hegységben honos mamutfe­nyő ötvenéves szegedi példá­nyát láthatóan megviselte a ter­mészeti csapás, de élő ágai a fa­óriás túlélésének biztató jelei. A mamutfenyő mellett a füvész­kert nyitvatermő-gyűjteményé­nek másik büszkesége a sze­csuani ősfenyő. A Dél-Kinában honos növény magját a negyve­nes években cserekapcsolat ré­vén szerezte meg Greguss Pál professzor. A belvíz okozta kárt tetézi, hogy a magasabban fekvő terü­leteken menedéket kereső va­kondokok megszállták a rózsa­kertet, ahol szinte már több a vakondtúrás, mint a rózsatű. A belvíz pusztítását elkerülő tó vi­zében virágzik a tavirózsa, vala­mint a nálunk különlegességnek számító indiai szent lótusz. Ez utóbbi növény Indiában a hindu vallás rítusainak része. Leveleit vastag viaszréteg védi az átned­vesedéstől. Hazánk különböző területeinek erdőtársulásaiból is láthatnak „mintákat" az érdek­lődők. A fenyők és a különféle lomberdők számos madárfajnak adnak otthont. Az üvegházakban trópusi dísz- és haszonnövények látha­tók. Az orchideák mellett meg­találhatók itt az esőerdők aljnö­vényzetéhez tartozó páfrányok, illetve olyan élelmiszernövé­nyek, mint a kakaó, a kávé, a vanília, a bors és a törpe banán. Ez utóbbi különlegessége, hogy életében egyszer terem, majd elpusztul, de a földből kinövő hajtásokkal újra szaporodik. A látogatók számos kaktuszfajtát is megismerhetnek, amelyek között vaAnak negyvenéves pél­dányok is. A füvészkert - élő laborató­riumként - az oktatást és a kuta­tást is szolgálja. A tudománye­gyetem biológia szakos hallga­tói itt közvetlen közelről ismer­kedhetnek meg nemcsak a ha­zánkban honos, hanem más ég­hajlatú vidékek növényeivel is. A kertben végzett kutatások so­rán elsősorban azt vizsgálják, hogy a védett növények milyen körülmények között képesek sa­ját populációik fenntartására. Az évente mintegy hatvan­ezer látogatót fogadó füvészker­tet Mihalik Erzsébet szerint az utóbbi időben a túlélés jellemzi. A jegyárakból származó bevétel és az egyetemtől kapott támoga­tás csupán a fennmaradáshoz elegendő. Utoljára harmincöt évvel ezelőtt hajtottak végre na­gyobb beruházást, amikor tíz hektárral bővítették a kert terü­letét, és az utak egy részét szi­lárd burkolattal fedték be. A belvíz pusztítását is meg kellene gátolni, és több épület vár felújí­tásra, amelyhez a füvészkert ala­pítványának javára felajánlható egy százalékokból és a pályáza­tokon nyert támogatásokból pró­bálják összegyűjteni a pénzt. Hegedűs Ssabolcs Ismét Rotary­jjuniális Munkatársunktól A Szegedi Rotary Club a ha­gyományokhoz hűen idén júni­usban is megrendezi nyári jóté­konysági estjét; a Forrás Hotel ad otthont, június 3-án, szom­baton 19 órakor. Az esten fel­lép a Villa Negra együttes és a Molnár Dixieland Band is. A 7000 forintos belépők értékesí­téséből befolyó összeget a Sze­gedi Rotary Club jótékonysági célra fordítja. Jegyek a szálloda titkárságán igényelhetők. MA A NYUGDÍJASOK PÁRT­JA 15 órai kezdettel taggyűlést tart 15 órai kezdettel a Szeged, Hüvelyk u. 1. alatti barakk­épületben (volt óvoda). A MUNKÁSPÁRT alsó­városi alapszervezete 16 óra­kor taggyűlést tart a Szeged Állomás ebédlőjében. DR. SZALAY ISTVÁN országgyűlési képviselő 16 órakor fogadóórát tart az MSZP területi irodájában (Szeged, Tisza L. krt. 2-4.) KALMÁR FERENC, a 23­as választókerület (Mórává­napló ros) képviselője fogadóórát tart 17 órai kezdettel az Arany János Általános Iskolában. HOLNAP A MUNKÁSPÁRT Sze­ged városi vezetősége 15 órá­tól ülést tart a Hüvelyk u. 1. alatti volt barakkóvodában. DR. ZLEHOVSZKY ILO­NA, a Munkáspárt jogtaná­csosa 13 és 15 óra között in­gyenes jogi tanácsadást tart a Hüvelyk u. 1. alatti volt ba­rakkóvodában. INGYENES jogi tanács­adást tart 15-16 óráig dr. Ónozó Mónika a Fidesz-Ma­gyar Polgári Párt szegedi székházában. FRITZ PÉTER ország­gyűlési képviselő fogadóórát tart 10 és 12 óra között az MSZP területi irodájában (Szeged, Tisza L. krt. 2-4.) DR. NEMCSÓK JÁNOS országgyűlési képviselő 12-14 óráig fogadóórát tart az MSZP területi irodáján (Szeged, Tisza L. krt. 2-4.) forrós Szolgáltatók a vtv-n Munkatársunktól Ma, csütörtökön este ne­gyed nyolckor ismét jelentke­zik a Szegedi Városi Televí­zióban a Legyen az ügyfelünk! című műsor. A szolgáltatók magazinjának témája a nyári menetrend-változások mellett a polgármesterek találkozója lesz. Ezen túl bemutatkozik a RO-LA terminál, a közelgő gyermeknapra tekintettel pedig a Tesco áruház ismerteti kíná­latát. Természetesen lesz játék is, az érdeklődők hívják az adás ideje alatt a 493-693-as, vagy a 424-647-es számot. Titi Mária tárlata Munkatársunktól Életfáink címmel május 26­án, pénteken nyílik az Alsóvá­rosi Kultúrházban Titi Mária textilgrafikus tárlata. A kiállí­tás anyaga részben Szeged sa­játos arculatú városrészének, Alsóvárosnak a népi hagyo­mánykincsére, jellegzetessége­ire épül, másfelől megemléke­zés a magyar millenniumról. Az ősi magyar jelképrendszer közvetítésével az emberiség örök szimbólumai, a termé­kenység, a természet és ember egysége, a teremtés, ég és föld kapcsolódási pontjai jelemtőd­nek meg az alkotásokban. A tárlatot pénteken 17 órakor Molnár László, a Szegedi Nemzeti Színház karmestere nyitja meg. Gálaest a Tiszáért Munkatársunktól Június 3-án, szombaton 19 órakor jótékonysági estet ren­deznek „Gála a Tiszáért" cím­mel a Szegedi Nemzeti Szín­házban. A rendezvény fővéd­nöke Áder János, az Ország­gyűlés elnöke, védnöke Gön­czy János, a Szamos és a Tisza kormánybiztosa. A jegyeladás­ból származó bevételt a Tisza Alapítvány számlájára utalják át. Az országos akció része­ként létrejövő szegedi rendez­vényt Hankó Attila rendezi, a fellépő művészek között lesz Ábel Anita, Bessenyei Ferenc, Gregor József, Gyimesi Kál­mán, Kaszás Attila, Kubik An­na, Mikó István, Nemcsák Ká­roly, Trokán Péter, Udvaros Dorottya, Vajda Júlia és Zsa­zsa Tax is. Jegyek 2000, 1500 és 1000 forintos áron már kap­hatók a színház Kárász utcai jegyirodájában. Cigicsempész Munkatársunktól A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancs­nokságának munkatársai az el­múlt héten 126 szabálysértést derítettek fel, összesen 5 millió forint értékben. J. C. román ál­lampolgár a battonyai határát­kelőhelyen próbált hazánkba hozni 116 darab régiségnek számító dísztárgyat. A közel 450 ezer forint összértékű vá­zákat, képeket a vámosok le­foglalták. Egy kiskunhalasi nyugdíjas lakásán a fináncok 1927 karton, külföldi eredetű cigarettát találtak. A tompái határátkelőnél a vámosok tüze­tesen átvizsgáltak egy Törökor­szágból jövő magyar autóbuszt. Az utastérben az egyik hátsó ülés támlájához ragasztva 23 darab ezüst és 158 darab arany ékszerre bukkantak a vámosok. Egy soltvadkerti férfi bevallot­ta, hogy ő próbálta behozni az országba a közel 1,7 milhó fo­rint összértékű ékszereket.

Next

/
Thumbnails
Contents