Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-24 / 120. szám

SZERDA, 2000. MÁJ. 24. SPORT 11 Mol-világkupa a Maty-éren ## Megtizedelt" Beton és Miskolc kajak-kenu Munkatársunktól A hét végén ismét a világ legjobbjai veszik birtokukba a Maty-éri gróf Széchenyi István evezős és kajak-kenu pályát. A vízicentrum­ban pénteken kezdődik ugyanis a kajak-kenu világkupa, amely a Mol jóvoltából Magyaror­szágon első alkalommal pénzdíjas viadal lesz. Az eseményre a nevezé­sek határidejének lejártáig harminchat ország jelezte részvételét. A sportág ve­zető országai közül Szeged­re látogatnak a németek, az olaszok, a románok, a cse­hek, az ukránok és a horvá­tok. Az ötkarikás játékok házigazdái, az ausztrálok is képviseltetik magukat az eseményen. Érdekesség, hogy Kubából, Kínából, Brazíliából, Moldáviából és Kazahsztánból szintén ér­keznek versenyzők. A magyar csapat a ren­dező jogán valamennyi számban két hajóval indul­hat. A szövetségi kapitány, Angyal Zoltán több fiatalt is kipróbál. így például férfi 1000 és 200 méteren a Kammerer, Vereckei, Storcz, Horváth Gábor, illetve a vi­lágbajnok Kajner, Beé, Fe­hérvári, Hegedűs négyes mellett az Adóm, Babella, Katyina, Siebel kvartett in­dul mindkét számban. Kenu egyesben Kolonics György mellett 1000 m-en Jakus Béla, 200 m-en pedig Malomsoki Sándor próbál meg minél jobb helyezést elérni. A nőknél, 500 m-en megismerhetünk egy olyan egységet, amellyel eddig nem sokszor találkozhat­tunk. A Kovács, Szabó Szilvia, Viski, Bóta négyessel együtt láthatjuk majd a Fazekas, Szabó Ágnes, Kálmán, Rasztóczy hajót, amelyből Fazekast, Mednyánszky tár­saságában 200 m-en is tesz­teli a kapitány. Az esemény pénteken, 8.30 órától az 1000 m-es előfutamokkal kezdődik. teremlabdarúgás Munkatársunktál A teremlabdarúgó NB I legutóbbi fordulójában remekelt a Vásárhely. A HKFC '93-Szuperinfó ugyanis fölényesen, 10-2-re nyert a Berek Rolád ellen. A szegedi Első Beton viszont sú­lyos, 10-3-as vereséget szenvedett a fővárosban a Külkertől. HKFC '93-Szuperinfó­Berek Rolád TH 10-2 (5-0) Hódmezővásárhely, Hód­tói Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Varga, Farkas. HKFC: Kovács K. - Er­dei, Szrenka, Varga, Kovács T. Cserék: Tóth Cs., Szűcs R., Pálinkó, Kazán. Edző: Hírner István. A vásárhelyi gólszerzők: Szrenka (3), Erdei (2), Tóth Cs. (2), Varga (2), Pálinkó. A Vásárhely Szrenka ré­vén a 8. percben szerzett ve­zetést, majd a HKFC - akár­csak egy héttel korábban - a szünetig hátra lévő időben bemutatót tartott a teremfoci rejtelmeiből. Tóth Cs. és Varga találataival, valamint Szrenka újabb két góljával már az első félidőben eldőlt a meccs sorsa. A hazaiak a fordulást követően is reme­kül futballoztak, igaz a Be­rek Rolád ennek ellenére szépíteni tudott (30 p.: 6-2). Ezt követően azonban ismét egyértelműen a vásárhelyiek akarata érvényesült, s a gyors ellentámadások végén rendre a kapuba találtak. A meccs hajrájában Kazánék már csak a közönség mara­déktalan kiszolgálására töre­kedtek, míg az egyre fárad­tabb Miskolc végképp felad­ta a küzdelmet. Külker-Transcarry KFC­Első Beton SZSE 10-3 (5-1) Budapest, Lőrinci sport­csarnok, 150 néző. Vezette: Nyekita, Ember. Első Beton: Szekeres ­Gréczi, Makra, Kis K., Kot­hencz. Cserék: Győri (ka­pus), Döme, Mahler, Geleta, Csűri, Adelhardt, Süli. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Kis K. (2), Gréczi. A szegedieknek a kiesés elkerülésének reménye miatt csak a győzelem_letl_ volna" elfogadható. Az 5. percben viszont már 2-0-ra vezettek a hazaiak, ám ekkor még a válogatott Kis Krisztián ré­vén szépített a Beton. Az első félidő folytatásában már csak a Külker talált a kapu­ba, és a szünet előtt maga­biztos, 5-1-es előnyhöz ju­tott. A második játékrész 10. percében Kis a hálóba talált, és a fővárosiak újabb góljára is volt válasza a Szegednek Gréczi révén (6-3). A talál­kozó további részében azon­ban a Külker még négyszer volt eredményes, így alakít­va ki a Beton szempontjából a kiesést jelentő l(T-3-as ve­reséget. Ferencz sikere Munkatársunktól A minap Somogyszíl adott otthont duatlon ranglis­taversenynek, amelyen a szeniorok között a szegedi Ferencz Ferenc első lett. Elektromos­kupa Munkatársunktól Június 3-án az újszegedi Kisstadionban immár nyol­cadik alkalommal rendezik meg az Elektromos-kupa amatőr teniszversenyt. A viadalra férfi 45 év alatti, 45 év feletti, férfi páros és családi vegyes páros káte­góriában lehet nevezni. A kupára a 06/30-965­7470 és a 06/30-239-0412­es telefonszámokon fogad­ják el a szervezők a neve­zéseket. Döntőben a százalék Munkatársunktól A Szegeden megrende­zett műfüves utcai kispá­lyás labdarúgó-bajnoksá­gon a kecskeméti Küklopsz Hellasz gárdája végzett az élen, a második a szegedi Egy százalék-RET lett, míg a bronzérem az elmúlt évi bajnoknak, az Arredának jutott. „A Focizz velünk!" baj­nokság Tisza-parti esemé­nyének első három helye­zettje a szeptemberi buda­pesti döntőbe került. PORSCHE IDUNAFERR CENTER SZEGED DUAG AcélTERMékqyÁRTÓ és KEREskedő Kft. .A u adidas ^ Szabó Lajos emlékére Újsághír: május 7-én életének 84. évében el­hunyt Szabó Lajos, a Szeged FC és a SZAK volt labdarúgója. Kéré­sére családi körben he­lyezték örök nyugalom­ba. Szurkolói egyszerűséggel azt írhatnánk: jó kis játékos volt. Inkább jó, mint kicsi, akár a szó fizikai, akár az át­vitt értelmében. A 180 centi­nél is magasabbra nőtt, nyolcvankilós izomember egyébként is bajosan sorol­ható az apróságok műfajába. Birkózót sejtető fizikai erejéhez az izompacsirtákat ritkán jellemző ruganyosság, robbanékonyság, fordulé­konyság és technikai kép­zettség társult. A szerény jobbhátvéd alapembere volt az 1940—41. évi bajnokság­ban bronzérmet nyert, majd a következő idényben ne­gyedik helyezett SZAK-nak. A 26. fordulón át sikert si­kerre halmozó bronzos gárda tizennégy győzelem mellett négy döntetlent jegyzett, s Szabónak is köszönhetően 47 gólt kapott. Pontosan annyit, mint amennyit a bajnok Ferencvá­ros és tízzel kevesebbet, mint a második Újpest. Tisz­telettel adjuk közre a valaha volt legkülönb szegedi fut­ballcsapat összeállítását: Tóth György - Szabó, Kis Kalkusz, Gyuris - Baróti, Lakat - Bognár, Harangozó, Kalmár, Toldi, Nagy Antal. Fájdalom, hogy közülük csak Baróti és Gyuris maradt meg hírmondónak. A labda­rúgóként és edzőként egya­ránt csodálatos karriert befu­tott Baróti Lajos könnyeivel küszködve mondta: - Jobbfedezetként biztos hátországot jelentett szá­momra jobbhátvéd druszám jelenléte. Később, amikor Kis Kalkusz kiválása után én lettem a centerhalf, össze­szokott sort alkottunk vele és Gyuris Jancsival - emlé­kezett a Szegedhez ma is ra­gaszkodó idős sportember. ­Lajos őserejű, ám rendkívül sportszerű hátvád volt. Esz­tendeje vendégeskedett utol­jára a budai lakásomban. Megrendülten búcsúzunk a legendás labdarúgótól. Isten veled, Szabó Lajos. Dr. Thékes István Mindák egyik bravúrja a sok közül: a levegőben úszva öklözi el a labdát Nicsenko elöl. (Fotó: Karnok Csaba) labdarúgás A Tápéi Egységes SK a 70. születésnapját ülte, de ezúttal az ünnepeit ajándékozott. A tortan a bajnok Dunaferr SE ven­dégjátéka volt a hab, „gyertyáról" - vagyis gó­lokról - is csak a vendé­gek gondoskodtak, szám szerint hétről. A jótékony célú meccs teljes bevételét a tápéi halászok javára ajánlották fel. A tápéi pályát már a Tá­pé-Dunaferr meccs kezdése előtt fél órával embergyűrű keretezte. Persze, már ekkor is akadt látnivaló: Vörös End­re világ- és Európa-bajnok re­pülőmodellező hódította meg a légteret. A gyepet pedig a melegítő focisták uralták. Egervári Sándornak, a Duna­ferr mesterének is akadt dol­ga, egyik mikrofont a másik után dugták az orra alá: - Minden meghívásnak nem tudunk eleget tenni, de a tápé­iaknak a jeles alkalom és a jó­tékony cél miatt egyszerűen nem mondhattunk nemet. (A vendégek egy vastag boríté­kot csúsztattak az adakozásra kitett urnába!) Közben a Tápéi ESK fiatal labdarúgói ajándékkal és vi­rággal köszöntötték a magyar bajnokságot nyert újvárosia­kat. Ezt követően már a focié volt a főszerep, s Kalmár bíró sípjelére megkezdődött a vár­va várt derbi. A Tápé (Min­dák - Kalmár, Szabó, Csonka, Siha - Szentmártoni, Tóth, Görög, Bányai - Hriczkó, Lantos, csereként: Kispéter, Farsang, Gyimesi, Zombori, Héderi, Szántai) nem ijedt meg, formás támadásokat ve­zetett. A gólokat azonban már az első félidőben is az európai veretlenségi rekordot tartó Dunaferr (Bita - Milovano­vics, Salamon, Kiss Gy., Ar­rey - Zavadszky, Lengyel, Komódi, Gmazasvili - Tökö­li, Nicsenko, csereként: Ra­bóczki, Kiss J., Orosz, Niko­lov, Rósa, Nagy, Kóczián, Mozgovoj) szerezte. Mindák többször is bravúrral hárított, de Gmazasvili, Tököli és Ni­csenko megoldásával szem­ben már tehetetlennek bizo­nyult. A szünetben mazsorett-be­mutató szórakoztatta a kö­zönséget és az árverésen az újvárosi játékosok által dedi­kált labda is gazdára lelt: 40 ezer 500 forintot ért a boldog tulajdonosnak az ereklye. A pihenő után sokáig érintetle­nek maradtak a hálók, majd a „Dunaferr-futószalagon" is­mét beindult a termelés, ezút­tal Nagy (2) Rósa és Orosz volt eredményes. A vége: 0-7. Nem komoly az összeha­sonlítás, de az embernek mégis az eszébe jut: ősszel a Szeged LC kilencet kapott... Lehet, hogy erre gondolt Se­gesvári Csaba, a Tápéi ESK edzője is: - Fair volt velünk a Dunaferr... A helyzetekig mi is eljutottunk, persze, ne­künk nem a bajnokot kell legyőznünk. Örülök, hogy az ország legjobb csapatával és népes szurkolótábor előtt ün­nepelhettük az egyesület 70. születésnapját! Imre Péter Feil vb-bronzérmes motorcsónak Munkatársunktól A németországi Dessauban rendezték meg motorcsónak O-350-es kategóriájának vi­lágbajnokságát. A 11 ország 24 indulója között Magyaror­szágot a Szegedi Főnix SE versenyzője, Feil János és a budapesti Bédy Tünde képvi­selte. A kvalifikációs futam­ban Feil János az első helyen végzett, míg Bédy kiesett. Az első futam izgalmasan ala­kult, hiszen sokáig együtt ha­ladt Rossi és Feil, végül az olasz siklott át elsőként a cél­vonalon. A 2. futamban Feil, Rossi volt a sorrend, s a hazai pálya előnyét élvező német Diet Kott ötödik lett. Ez azért érdekes, mert miután minden­ki beérkezett, a versenybíró­ság akkor közölte, hogy az első négy helyezettet korai rajt miatt kizárta. Feil Jánosék rögtön óvtak, de azt elutasí­tották. Az utolsó próbát is Rossi nyerte Feil előtt, de összesítésben a kizárás miatt nem ez a sorrend alakult ki, ugyanis Rossi és Feil közé „befuttatták" Diet Kottot. Feil János világbajnoki bronzérme azonban nagyon biztató a há­rom hét múlva Szegeden sor­ra kerülő Európa-bajnokság­ra. Csongrád: az első vereség I fifttllflfféfléc Munkatársunktól Elszenvedte első veresé­gét az NB III Alföld csoport­jában a Csongrád labdarúgó­csapata. Góghéknál azonban nem a gyepen, hanem az asztalnál bizonyult jobb­nak a Martfű. A két együt­tes martfűi összecsapásán ugyanis, egy cserét követően a vendégeknél négy külföldi szerepelt egy időben a pá­lyán. A hazaiak megóvták a találkozót, a csoport fegyel­mi bizottsága pedig törölte a pályán elért eredményt (0-0) és 3-0-ás gólkülönbséggel a Martfűnek adta a három pontot. így a csongrádiak három fordulóval a befejezés előtt kilenc ponttal vezetnek, matematikailag tehát még behozható Konczék előnye. Ma, 20.30-kor: Real-Valencia Bajnokok Ligája labdarúgás Munkatársunktól Ma este fél kilenckor (az ml élőben közvetíti a mér­kőzést) Párizsban rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligájának a fináléját. A sportág történetében először fordul elő, hogy azonos nemzetű klubcsapatok csa­tázzanak a legrangosabb tró­feáért. A meglepetés együt­tes, a Valencia és az anyagi válsággal küzdő Real Mad­rid csap majd össze a BL­döntőjében. A madridi csa­patból többen (Anelka, Hier­ro, Salgado, Sávio) sérülés­sel bajlódnak, de nagy való­színűséggel ott lesznek majd a csapatban. A Valencia háza tája sok­kal csendesebb, mint a Reá­lé, igaz, Anglomáék így Is túltejesítettek minden előze­tes várakozást. Hét Dunaferr-gyertya a tortán Szöreg­Szentmihály Munkatársunktól Május 27-én (szombaton) délután 4 órakor Szőregen, a helyi öregfiúk ellen lép pá­lyára a Szentmihály, hasonló korosztályú labdarúgócsapa­ta. Török György szerve­zőmunkájának köszönhetően a szurkolók viszontláthatják azokat az egykori futballistá­kat (a Szőregből pl. Laka­tost, dr. Jerneit, Kakuszit, Bajoricsot, Tóth Istvánt; a Szentmihályból pedig Beret­kát, dr. Hegyest, Szekerest, Sárközit, Gyulait), akik a '80-as évek második felében rúgták aktívan a labdát. A vendégeknek van miért törleszteniük, ugyanis ottho­nukban az őszi meccset a szőregiek 4-1-re megnyer­ték. Dorozsmai győzelem Munkatársunktól NB Il-es férfi kézilabda­mérkőzésen: Mezőberényi SDSE­Autó Hórusz-Dorozsma 26-30 (13-13) Mezőberény, 50 néző. Vezette: Pusztai, Sipos. Dorozsma: POROBIC 1 - Pusztaszeri 1, SZEPES 7, Vizsnyicai 5, MENDEBA­BA 7, Szabó, Miksi, Didics 3. Csere: Mikus (kapus), Vajda, BESSENYEI 6, Már­ta. Edző: Giricz Sándor. Már az első félidőben el­húzott többször a dorozsmai csapat, de ebben az időszak­ban a mezőberényiek még lépést tartottak. A második 30 percben magához ragadta a kezdeményezést az Autó Hórusz, s jó játékával maga­biztos győzelmet aratott. Ez­zel a csapat bebiztosította harmadik helyezését. Ifjúságiak: Mezőberény­Autó Hórusz Dorozsma 21-33 (8-14).

Next

/
Thumbnails
Contents