Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-22 / 118. szám

HÉTFŐ, 2000. MÁJ. 22. A DÉL SPORTJA III. Szentesre került az Ördög Eva-vándordíj is Kupagyőztes a Hungerit! vízilabda Az elsó alkalommal kiirt női vízilabda Ma­gyar Kupát (a vele járó 100 ezer forintot) és az Ördög Eva-vándordíjat a Hungerit-Carnex Szentesi VK együttese nyerte el a két meccsből álló dön­tőben. Dr. Tóth Gyula és Pengő László csapata egy hazai győzelemmel, valamint egy idegenbeli döntetlennel, 17-14-es gólkülönbséggel hódítot­ta el a serleget a Dunaúj­várossal szemben. Hungerit-Carnex Szentesi VK­Dunaújváros 9-6 (2-2,4-2,2-0,1-2) Női Magyar Kupa, döntő, I. mérkőzés. Szentes, 200 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Erdős. Szentes: VARGA Z. ­Tóth G., Sipos, DRÁVUCZ 2, Győri 2, Kisteleki 1, MOL­NÁR 3. Csere: Vér 1. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő László. Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 5/3. Négyméteresből: 2/2, ill. -. A szentesi Kisteleki góljára Primász két találata volt a vá­lasz az első honi női Magyar Kupa fináléjának első mérkő­zésén, majd jött a hazaiak ré­széről Drávucz büntetője, 2-2. A második negyed elején Tiba ismételten a vendégeket juttat­ta vezetéshez, ráadásul a ház­igazdák válogatottja, Sipos már a 10. percben kipontozó­dott. Ez nem szegte a szentesi­ek kedvét, akik - Győri két pa­zar centergóljával, majd Mol­nár előnyből szerzett találatá­val - kétgólos előnyre tettek szert a fordulásig, 6-4. A térfélcserét követően Molnár és Vér 8-4-re módosí­totta az eredményt, miközben a 20. percben a Duna-parti* Ko­vács is begyűjtötte a harmadik kiállítását. Az utolsó negyed­ben a dunaújvárosiak edzőjé­nek sárga, a csapatvezetőnek pedig piros lappal jutalmazta reklamálását Erdős játékve­zető. Primász ötödik góljával 8-6-ra feljöttek a vendégek, de Molnár a végén gondoskodott arról, hogy a Kurca-partiak há­romgólos előnnyel utazzanak a visszavágóra, 9-6. Pengő László: - Örülök, hogy minden játékosunk a szí­vét, lelkét beleadta ebbe a győzelembe. Dunaújváros­Hungerit-Carnex Szentesi VK 8-8 (2-1,3-2,3-4,0-1) Női Magyar Kupa döntő, 2. mérkőzés. Dunaújváros, 400 néző. Vezette: Szent­györgyi, Székely. Szentes: VARGA Z. ­TÓTH G. 1, SIPOS, DRÁ­VUCZ 2, KISTELEKI 1, GYŐRI 1, MOLNÁR 3. Csere: TARI, MAKRA, ROZGONYI, VÉR. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő Lász­ló. Gól - emberelőnyből: 8/2, ill. 8/3. Négyméte­resből: 1/1, ill.-. A szentesiek még 5-3-as hazai vezetés után sem vesz­tették el a hitüket. A döntet­len bőven elég volt a kupa megnyeréséhez. Pengő László: - Köszö­nöm dr. Tóth Gyula szakmai segítségét és a lányok határ­talan lelkesedését. Az első ízben kiírt Ma­gyar Kupát (ami mellé a szö­vetség 100 ezer forintot is adott), valamint az Ördög Éva-vándordíjat Pázmányi Gábor, a Magyar Vízilabda­szövetség főtitkára adta át a szentesieknek. Révész János A vidék legjobbja címért teremlabdarúgás Munkatársunktól Ma este a teremlabdarúgó NB I-ben az utolsó előtti fordu­ló mérkőzéseit rendezik meg. A HKFC '93-Szuperinfó ebben a szezonban utoljára játszik ha­zai környezetben. A Hódtói Sportcsarnokban a megszokott időben, 19.15-kor kezdődő ta­lálkozón a miskolci Berek Ro­lád TH lesz a vetélytárs. A vendéglátók szakvezetője, Himer István elmondta, hogy mindenképpen nyerni szeretné­nek. A vásárhelyiek ugyanis még mindig versenyben van­nak a vidék legjobbja elmért, s ennek megszerzéséhez feltétle­nül szükség van újabb pontok­ra. Emellett a házigazdák meg­próbálják minél inkább kiszol­gálni a szurkolókat, akik most is ingyenesen tekinthetik meg az összecsapást. Fizessen Visa kártyával promóciós partnereinknél! Julius Meinl ^Uta^ DOMUS PHOTO PORST Keravill R@SSMANN A Visa vagy Visa Electron bankkártyát Magyarországon több mint 18 000 helyen fogadják ei. Pontszerző megyei csapatok Ferenczy (balról) és csapata, a Makó a Mélykút elleni könnyed játékkal és fölényes győzelemmel szórakoztatta a szurkolókat. (Fotó: Gyenes Kálmán) MEGKÖNNYÍTI AZ ELETET labdarúgó NB III A labdarúgó NB III Al­föld csoportjában a már bajnok Csongrád a Bé­késen bravúros döntet­lent elérő Algyöhöz ha­sonlóan egy pontot szer­zett idegenben. A Makó és a Hódmezővásárhely egyaránt négy gólt elér­ve aratott magabiztos győzelmet. Makó FC-Mélykút 4-1 (2-1) Makó, 600 néző. Vezette: Rózsa. Makó: Irsevics - Szabó N., Dálnaki, Magyar, Kis - Sü­meghy (Bálint), Kondacs, Fe­renczy, Szekeres - Martonosi (Krucsó), Fábián. Edző: Ko­lozsvári János. Mélykút: Vasúth - István, Pálosi (Kovács), Ivancsán ­Szabó T., Schindler (Sibalin), Kiss J., Kárász, Babó ­Nuszpl, László. Edző: Ónódy Tamás. Gólszerzők: Martonosi (2), Magyar, Dálnaki, illetve Nuszpl. Magyar remek fejessel gyorsan előnyt szerzett a Ma­kónak. Röviddel ezután Fábi­án bombája törte majdnem ketté a keresztlécet, ám ezután a vendégek percei következ­tek. A mélykútiak elpuskáztak egy óriási lehetőséget, majd egyenlítettek, ám Nuszpl talá­latánál a partjelző zászlaja már jó ideje a magasban volt, Ró­zsa azonban felülbírálta őt. A lefújás előtt Martonosi kígyó­zott át a védőkön, s remek gól­lal jelezte: a kissé bágyadt Makó nem mondott le a három pontról. A fordulás után már csak egy csapat volt a pályán. Mar­tonosi második találata alig 50 percnyi játék után nem hagyott kétséget a mérkőzés kimenete­lével kapcsolatban, s az ezt követő játékidőben a hazaiak igazi örömfocit mutattak be. Kolozsvári János: - Álmos kezdés után a második félidőben már helyenként azt játszottuk, amit kell. Jók: Martonosi, Kis, Szabó N., Magyar, Dálnaki illetve Kiss J. Ifjúságiak: Makó-Mélykút 3-0 R. B. Szajol-Csongrádi LC 2-2 (2-2) Szajol, 400 néző. Vezette: Perger. Szajol: Grőber - Sipos, Tákos, Draskóczi, Palla ­Gergely, Hegedús, Peszeki, Vasas (Kiss V.) - Tóth (Kiss L.), Babella. Edző: Szatmári János. Csongrád: Bíró - Babos (Maszkalenka), Trninics, Tóth K., Koncz (Gógh) ­Kulacsik (Tóth Gy.), Mak­szimics, Udvari, Csehi - Ju­hos, Szarvas. Megbízott edző: Keller Mihály. Gólszerzők: Peszeki, Va­sas, ill. Szarvas, Juhos. A vendégcsapatot előzete­sen Sándor István szakmai igazgató a szögletekből és a bedobásokból adódó szajoli veszélyekre figyelmeztette. Ezekből a lehetőségekből mégis már a 4. és a 8. perc­ben kétgólos előnyhöz jutot­tak a hazaiak. Peszeki, majd Vasas gólja után a 11. perc­ben eszmélt a bajnokcsapat, és Csehi hosszú bedobásából Szarvas használta ki az adó­dó helyzetet, 2-1. Egy perc­cel később Juhos távoli lö­véssel vette be Grőber kapu­ját, és ezzel beállította a vé­geredményt, 2-2. A fordulás után egyik csapatnak sem volt igazi lehetősége, a sza­joliak viszont igen kemé­nyen rúgták, ütötték a ven­dégeket, akik viszont sorra gyűjtötték a sárga lapokat. Keller Mihály: - Kö­zepes színvonalú mérkőzé­sen, gólgazdag első félidőt követően az ellenfelünkkel együtt meddő játékot produ­káltunk. Jók: Babella, Draskóczi, ill. Csehi, Makszimics, Ju­hos. Ifjúságiak: Szajol-Csong­rádi LC 0-4 M. Sz. J. HFC-Dömsöd 4-0(2-0) Hódmezővásárhely, váro­si stadion, 400 néző. Vezet­te: Munkácsy. HFC: Kovács K. - Szűcs R., Erdei, Borbás Zs. - Antal (Borbás P.), Tóth Cs. (Ráró­si), Fazekas (Huszár), Ko­vács T., Molnár Z. - Varga, Pálinkó. Edző: Himer István. Dömsöd: Hegedús - Tóth A., Elekes I., Elekes Zs., Ki­rály - Kajdácsi, Jaksa, Len­gyel, Pádár (Csendes) - Gut­mann (Madarász), Kiss­Vincze (Czaniga). Edző: Madarász András. Gólszerzők.: Varga (2), Antal, Kovács T. A vásárhelyiek a 4. perc­ben, gyakorlatilag az első támadásukból gól szereztek, s Antal találata ibegadta a meccs alaphangját. Éölény­ben játszott a HFC, és ne­gyedórával később Varga szemfülesen használva ki az ellenfél védelmének újabb bizonytalanságát, mindössze néhány lépésről gurított a kapuba. A játékrész hajrájá­ban még tovább növekedhe­tett volna a különbség, ám Kovács T. szabadrúgását kö­vetően a kapufáról pattant vissza a labda. A vásárhelyi játékos a 61. percben már jobban célzott, egy újabb pontrúgás után a hálóba vá­gódó játékszert Hegedűs ka­pus csak szemmel tudta kö­vetni. A vendégek ugyan többet próbálkoztak, mint az első félidőben, ám azt a né­hány helyzetet, amit kialakí­tottak, könnyelműen elpus­kázták. A Vásárhely viszont csak annyit adott ki magá­ból, amennyi feltétlenül szükséges volt a győzelem­hez. A meccs befejezéséhez közeledve Varga szép egyé­ni megoldását követően nö­vekedett az előny. Himer István: - Köny­nyed játékkal, sima győzel­met arattunk. Jók: Erdei, Molnár Z., Varga, ill. Lengyel, Tóth A. Ifjúságiak: Hódmezővá­sárhelyi FC-Dömsöd 10-0 K. T. Bekes-Algyö l-l (1-0) Békés, 400 néző. Vezette: Nagyhegyesi. Békés: Kurucz - Varga M., Szenti, Nagy Z. - Lauri­nyecz, Gubik (Pálfi), Tátrai, Gombos, Kulcsár (Bagyin­ka) - Szegedi, Borbola. Edző: Zsíros György. Algyő: Halász - Angeli, Major, Koncz, Kothencz ­Takács G., Geleta, Tóth A., Szécsényi (Csúri) - Maróti (Varga R_), Dóra (Takács Z.). Játékos-edző: Takács Zoltán. Gólszerzők: Tátrai, ill. Dóra. Az élvezetes, jó iramú mérkőzésen mindkét csapat támadófutballt játszott. Ma­róti révén a vendégek a 20. percben betaláltak Kurucz kapujába, ám a partjelző be­intésére a btró nem adta meg a szabályosnak tűnő talála­tot. Alig néhány perccel az említett esemény után, egy gyorsan elvégzett bedobás­ból Tátrai vezetést szerzett a hazaiaknak. A második fé­lidőben egyértelműen átvette az irányítást az Algyő, ám a végjátékban rendre hibáztak a vendégcsatárok. A 68. percben labdát szereztek Kothenczék az ellenfél térfe­lén, és Maróti passza után Dóra 12 m-ről kiegyenlített. A reális végeredményt hozó meccsen az Algyő fon­tos ponttal térhetett haza a táblázaton előrébb álló rivá­lisa otthonából. Takács Zoltán: - Értékes döntetlent értünk el a hazai pályán mindenkire veszélyes Békés otthonában. Jók: Kurucz, Szenti, Sze­gedi, ill. Halász, Kothencz, Dóra. Ifjúságiak: Békés-Algyő l-l M. J. További eredmények: Kerekegyháza-Martfű 2-6, Hajós-Gyoma 2-1, Kisúj­szállás-Battonya 5-0, Ör­kény-Jamina 2-1-nél, a 73. percben félbeszakadt. A bajnokság állása: • 1. Csongrádi 27 22 5 0 90-17 71 2. Makó 27 18 5 4 69-26 59 3. HFC 27 18 4 5 58-17 58 4. Békés 27 14 7 6 58-25 49 5. Kisújszállás 27 15 3 9 70-32 48 6. Szajol 27 14 3 10 56-36 45 7. Algyő 27 14 3 "0 65-50 45 8. Örkény 26 13 4 9 55-36 43 9. Dömsöd 27 11 5 11 49-50 38 10. Jamina 26 11 3 12 33-35 36 11. Mélykút 27 » 5 13 40-59 32 12. Martfű 27 8 7 12 43-44 31 13. Hgjös 27 8 2 17 32-67 26 14. Kerekegyháza 27 4 1 22 29-113 13 15. Gyoma 27 2 4 21 24-93 10 16. Battonya 27 2 3 22 16-87 9 A következő forduló páro­sítása, május 28. (vasárnap), 17: Gyoma­-Szajol, Mart­fú-Hajós, Algyő-Kisújszál­lás, Dömsöd-Békés, Jami­na-Hódmező vásárhely, Mélykút-Örkény, Csong­rád-Makó, Battonya-Kerek­egyháza.

Next

/
Thumbnails
Contents