Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20 / 117. szám

A kilencvenéves Délmagyar ünnepi melléklete (9-12. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ ^KJSLI^D DELMAQYARORSZAQ SZOMBAT, 2000. MÁJ. 20., 90/117. ÁRA: 44 FT (ELŐFIZETVE: 38 FT) Kétszázmillió a szegedi utakra ^^ Ma A LEMEZJÁTSZÓK MÖGÖTT^ CSÁSZÁR €IŐD excLustve rc/iwce ser dj ö«i _ lí u! - - i - _____ • -5 M M A - JT ^M. » A kiegészített útalapból futja majd a Radnóti utca új burkolatára is. (Fotó: Karnok Csaba) Százhatvanmillió fo­rinttal egészítette ki az önkormányzat az útala­pot, amelynek összege évek óta nem haladja meg a negyvenmilliót. így összesen kétszázmilliót költenek a városi útháló­zat felújítására. Mind­emellett azonban - külön költségvetési tételként ­közel 150 millió forintot áldoznak a Rókusi körút egy szakaszának, illetve a Tisza Lajos körút Anna­kúti csomópontjának re­konstrukciójára. A tervek szerint nyár végéig elké­szül a Kárász utcai dísz­burkolat első szakasza is. Összesen mintegy hetven szegedi utcában lesz könnyebb a közelekedés an­nak a kétszázmillió forintnak köszönhetően, amelyet az ön­kormányzat ebben az esz­tendőben az úthálózat kor­szerűsítésére fordít. Nyolc ki­lométernyi földes utcát bur­kolnak le, s ugyanilyen hosszúságú útszakasz kap új aszfaltburkolatot. Körülbelül hetvenezer négyzetméternyi aszfaltot és kohósalakot teríte­nek le a városban ebből a pénzből. Ahogyan azt Makrai László­tól, a közgyűlés városüzemel­tetési bizottságának elnökétől megtudtuk, külön figyelmet fordítanak azokra az utcákra, amelyekben csatornázási munkálatok zajlanak az idén. Az önkormányzat a Városi Vízügyi Befektetési Kft.-t btz­ta meg a feladattal: az útbon­tásokat követően a lehető leg­rövidebb idón belül állítsák helyre az útburkolatot. így a Petőfitelepen. Tápén, Fodor­kertben, Újszegeden és Alsó­városon dolgoznak majd a csatornaépítők után. Számos földes utca kap aszfaltburkolatot, Dorozsmán például a Vályogos utca is, míg Újszegeden többek között a Radnóti utcában a már meg­lévő, rendkívül rossz állapot­ban lévő úttestet korszerűsítik. A forgelomtechnikai vál­toztatások során megszüntetik a jelzőlámpás csomópontot a Tisza Lajos körút és a Kálvá­ria sugárút kereszteződésében, és a körúton közlekedők él­veznek elsőbbséget. A József Attila sugárút Tisza Lajos körúti torkolatában pedig egy balra kanyarodó sávot építe­nek, fgy a Tarján felől ér­kezőknek egyszerűbb lesz a városi utakat tehermentesítő rakpartra kanyarodniuk. Két körforgalom is épül az önkor­mányzati kezelésű utakon, egy a Stefánián, a szfnház előtt, a másik a Bakay Nándor utcában, a Tisza Volán Rt. székházánál. (Ez utóbbi, 17 milliós önkormányzati hozzá­járulással épülő beruházást a Volán, s a szomszédos ben­zinkút is támogatja.) Makrai László tudja, a szükséges milliárdokkal szemben csekély a kétszáz­millió forint, ám tudatos for­galomszervezéssel kiegészül­ve már elég ahhoz, hogy a közlekedők javulást érzékelje­nek a városi úthálózat minősé­gében. A költségvetés mindezek mellett közel 150 millió forin­tot különített el egyéb közút­rekonstrukciós beruházásokra. A Rókusi körút a Tescótól a Csongrádi sugárútig terjedő, rendkívül forgalmas, s rossz állapotban lévő szakasza is megújul. Ezen, 90 milliós be­ruházás keretében a Vértói úti csomópontban jelzőlámpás kereszteződést alakítanak ki. Közel ötvenmillió forintot költenek az Anna-kúti csomó­pont felújítására is. A gyalo­gosok örömére pedig az őket védő járdaszigetek mellett nyár végéig elkészül a Kárász utcai díszburkolat első szaka­sza is. Kéri Barnabás A vírus New York (MTI) Az eddigi legsúlyosabb számítógépes vírusfertőzés, az úgynevezett „szerelemvl­rus" újabb válfaja terjed az Egyesült Államokban. A Trend Micro Inc. szóvivője elmondta: a „Love Bug" szó­ban forgó válfaja nem terjed olyan gyorsan, mint az erede­ti, de hatása jóval rombolóbb. 70133"Ö25Ö65 00117 AZ MDF-hez közeledne az SZDSZ Zalaegerszeg (MTI) Az SZDSZ-nek szoro­sabb együttműködést kelle­ne kialakítani az MDF-fel ­jelentette ki pénteken Zalae­gerszegen Demszky Gábor. Budapest főpolgármeste­re a szabad demokraták or­szágjáró programján, a Zalai Szabad Napok rendezvé­nyén vett részt, amelynek keretében a térség helyzeté­vel és gondjaival ismerked­tek az SZDSZ vezető politi­kusai. A pénteki sajtóreggelin Demszky Gábor úgy vélte: egy nemzeti elkötelezett­ségű liberális párt és egy szociálliberális párt között megvannak a párbeszéd fel­tételei, ezért van szükség erőteljesebb dialógusra az SZDSZ és az MDF között. (Jegyzetünk a 3. oldalon.) NATO-belépésre várnak Vilnius (MTI) Kilenc közép- és dél-eu­rópai állam külügyminiszte­rei pénteken Vilniusban kö­zös nyilatkozatban fejezték ki azt az óhajukat, hogy a 2002-ben esedékes NATO­csúcson meghívást kaphas­sanak a NATO-ba. Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Romá­nia, Szlovákia és Szlovénia külügyminiszterei, valamint Albánia és Macedónia kül­ügyminiszter-helyettesei fölhívták a NATO-tagorszá­gokat: „váltsák be az egysé­ges és szabad Európa építé­sére a washingtoni csúcson tett ígéretüket". A csúcs döntései alapján Magyaror­szág, Csehország és Len­gyelország sikeres beillesz­kedése után folytatni kell a szervezet bővítését - mutat­tak rá. Haladék Oroszországnak Brüsszel (MTI) A vegyi fegyverek teljes betiltásán fáradozó nemzet­közi kormányzati szervezet (OPCW) tagországai pénte­ken haladékot ádtak Orosz­országnak arra, hogy meg­kezdje a világ legnagyobb vegyi fegyverkészletének megsemmisítését. A hágai székhelyű OPCW ellenőrzi a vegyi fegyverek gyártásának, tárolásának és használatának tilalmát ki­mondó nemzetközi egyez­mény betartását. Ajándék motorok a rendöröknek Munkatársunktól Tegnap délután adták át a motorokat és azt a Suzuki sze­mélygépkocsit, amelyet Sze­ged város vásárolt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság­nak. A városban az elmúlt he­tekben már járőröztek a segéd­motorok, amelyek elsősorban a közlekedés biztonságára fel­ügyelnek majd, illetve olyan területeteket is ellenőrzésük alá vonhatnak, melyeket autó­val sokkal nehezebb megköze­líteni. A Suzukit pedig a kábí­tószer-ellenes harcban használ­ják majd a nyomozók. A teg­napi átadáson Bartha László polgármester kifejtette, hogy a felmérések szerint a lakók há­rom területen, a tömegközleke­dés, a tisztaság és a közbizton­ság iránt különösen fogéko­nyak. Ezzel a támogatással a biztonságot szeretnék erősíte­ni. Lukács János megyei rendőrfőkapitány örömmel fo­gadta az ajándékot, s (gérte, megfelelően használják majd a járműveket, melyek az ünne­pélyes átadás után folytatták járőrözésüket a városban. A Yamahák már szolgálnak és védenek. (Fotó: Miskolczi Róbert) Szeged Napja 2000. ( szeqed- ^kazdasáíii, /tidom á nuos es Lidin rá/is réijiókvzj)ort / A rendezvény kiemelt médiatámogatója a Délmagyarország

Next

/
Thumbnails
Contents