Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-27 / 98. szám
mmmmm h CSÜTÖRTÖK, 2000. APR. 27. HIRDETÉS 13 gyászközlemények „Értünk éltél, bennünket szerettél, szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az egész életed." Nagyon fáj, de tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZSÓ ISTVÁN 46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 28-án, 15 órakor lesz az Újszegedi temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise az újszegedi római katolikus templomban. Gyászoló család „Teste többé már nem szenved, lelke szabadon szárnyal. Búcsúzik, elmegy, hogy újra élhessen a lelki világban." NAGY ENDRÉNE Czinege Mária, mindannyiunk örökvidám Marika nénije, 2000. április 29-én, de 11 órakor elköszön tőlünk, a bajai úti református temető ravatalozójában. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és rokon, DIMOVICS JÓZSEF 66 éves korában, április 24én elhunyt. Temetése április 27-én, 15.30 órakor lesz a szőregi temetőben. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy HÓDI ISTVÁN a szegedi Kenderfonógyár, majd a textilipari technikum dolgozóját, kívánságára, legszűkebb családi körben örök nyugalomra helyeztük. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, özv. SZANKA ANDRÁSNÉ Söregi Veronika 88 éves korában elhunyt. Temetée április 28-án, 14 órakor lesz a szatymazi temetőben. Gyászmise 13 órakor. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, FARKAS JÁNOS 57 éves korában elhunyt. Búcsúztatása április 28-án, 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. Gyászoló család pjH Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, ^ KOCSIS NÁNDOR, Balástya, Tanya 168. sz. alatti lakos, 55 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése április 28-án, 15 órakor lesz a Balástyai temetőben. Gyászoló család „Mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Megtört szívvel tudatom, hogy egyetlen kislányom, KURAI CSILLA 41 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása április 29-én, 13 órakor lesz (szombaton) a Szőregi temetőben. Gyászmise május 4-én, fél 8-kor a felsővárosi templomban. A mindig Őt sirató édesanyja és gyászoló szerettei ItS aeaaoas a szegedi új-zsinagógában a zsinagóga és orgonája rekonstrukciója javára jiiii}^ s-^jjj dlato' A quartett tagjai: dr. Molnár Gyula, Solt Csaba, Balázs György és Molnár Gábor. MŰSORON: Singeiée-, Hidas-, Francaix-, Bartók-, Borodin-, Beethoven-, Niehaus-, Mozart-, Schumann-, Bach-, Hándel-, Gershwin-, Monk-, Cosma-, Elington-, Cahn-, Bert- és Haydn-művek. Jegyek a következő helyeken válthatók: Filharmónia (Klauzál tér 7. sz.), Nemzeti Szinház (Kárász u. 15. sz.) jegyirodáiban, a Morton's Légi Utazási Iroda (Petőfi S. sgt 7. sz.) és a Tesco Áruházban lévő irodáiban, a tudományegyetem általános orvostudományi kar dékáni hivatalában (Zrínyi u. 9. sz.), az új-zsinagóga előcsarnokában, szombat kivételével 9-12 és 13-18 óráig és a hangverseny előtt a helyszínen. Kérjük férjilátogatóinkat, hogy a zsinagógában kalapot vagy sapkát viseljenek! e^cfo A Szegedi Fonalfeldolgozó Részvénytársaság (6724 Szeged, Tavasz u. 2.) MUNKAVÉDELMI VEZETŐ munkakörbe munkatársat keres felvételre. ö A társaság munkavédelmi szempontú veszélyességi besorolása: II (17)/b o Foglalkoztatás formája: Mvt. 57. § (1) bekezdésében jelölteken alapulóan - határozatlan idejű munkaviszony keretében - teljes munkaidőben való foglalkoztatással. » Jelentkezés feltétele', felsőfokú, illetve középfokú munkavédelmi (munkabiztonsági) szakképesítés. e> Jelentkezés módja: írásban, fényképes, szakmai önéletrajzzal, o Jelentkezés határideje: 2000. május 5. » Jelentkezés címe: 6724 Szeged, Tavasz u. 2. o A munkakör betöltésének ideje: a szükséges feltételek, illetve megegyezés esetén azonnali. „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, OLÁH JÁNOSNÉ Szeles Ágnes, Szeged, Déryné u. 26/A sz. altti lakos, életének 55. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 2-án, 11 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászoló család Értesítjük a barátokat, ismerősöket, hogy TÖRÖK ZOLTÁN földi hamvait április 18-án, örök nyugalomba helyeztük. Gyászoló családja Megrendüléssel tudatom, hogy Édesapám, LIPTAY JÓZSEF életének 72. évében, váratlanul elhunyt. Kívánságára csendben eltemettük. . Gyászoló család köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, dr. JAKAB ILDIKÓ klinikai szakgyógyszerész búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZALAIJÓZSEF temetésén megjelentek, virágaikkal, részvétnyilvánltásaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik szeretett halottunk, dr. SAVANYA IMRE temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Cs. m.-i Rendőrkapitányság dolgozóinak, a deszki tüdőkórház orvosainak és ápolóinak, valamint a polgármesteri hivatal összes dolgozóinak. Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, NÉMETH BÉLÁT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, KÁNTOR FERENC temetésén megjelentek, Őt utolsó útjára elkísérték. Gyászoló testvérei megemlékezés „Kinek gyermekét Nem fedi sírhalom, Nem tudja, mi az Igazi fájdalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk VIRÁG J. ZOLTÁN halála 10 éves évfordulója alkalmából. Édesanyja, családjai „Nem hal meg, akit eltemetnek, csak az, kit elfelednek." Fájó szívvel emlékezünk SZABADOS LÁSZLÓNÉ Kónya Ilona halálának 15. évfordulóján. Félje, gyermekei Újság, könyv, brossura, katalógus, szórólap, ügyviteli nyomtatványok! 62/466-847. Biztonsági szolgálat áruházak őrzésére személy- és vagyonőri igazolvánnyal és kamarai tagsággal rendelkező, megbízható MUNKATÁRSAKAT keres. Érd.: 06-30-967-0193 telefonon. OREX KERESKEDŐHÁZ Rt. Örök emlék az OREX-től! Április 25-tól 10-20-30% engedménnyel várjuk üzleteinkben: Szeged, Kárász u. 13. Szeged, Jókai u. 1. (passzázs) Szeged, Tisza Lajos krt. 40. OREX MARADANDÓ PILLANAT! A SZEGEDI FONALFELDOLGOZÓ RT. —. exportpiacának bővülése miatt ÁMÖ azonnali belépéssel felvesz szakképzett síkkötőket és varrónőket. Bérezés: megegyezés alapján. Cím: 6724 Szeged, Tavasz u. 2., 8-14 óráig. MMMMiMBHMM Tájékoztatást ad: Gábor Ildii Telefon: 62/481-281/101 szolgáltatók MAROSD(E£>MPER 6772 DESZK, Alkotmány u. 43. BÁNYAHOMOK, FÖVENY és FÖLD szállítása Megrendelhető telefonon: 62/271-407 orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPAU ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Löjos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúziós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd. csütörtök 8-13; szerda 8-18; péntek 7-13 áráig. • HAZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436355. Munkanapon 8-16 óráig. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtökön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADAS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 420-111. A hívás ingyenes. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdiagnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZISELLATÓ, AMBULANS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Htvhaió munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG Áldozatvédelmi Irodája, megyeháza VI. emelet. Telefon: munkanapokon 9-től 12 óráig 62/566-089. • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB-hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 1787. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617es szobában kedden és pénteken 10-12 ára között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 566-000/2266, telefon/fax/üzenetrögzítő: 426-818. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: hétfőtől péntekig 8-16 óráig, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 0620-9398-707. • CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLAT, Szeged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875. • MENTŐÖV IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ SZOLGÁLAT, Szeged, Kálvária sgt. 12-14. Hétfőtől péntekig: 9-től 13 óráig. • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi információ 6-18 óráig: 420-996, 8-16ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421-821. • MAV Menetjegyiroda, Szeged, Tisza L. krt. 28-30., |a MAV Igazgató ság épülete.) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-től 18 óráig. Telefon: 62/424-485. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.: 434-162). Rákóczi u. 11., (tel.. 443-655.) • VOIAN-INFORMACIÓ: 421 -478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG: 553-033. • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT: 1 gg • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16-19 óráig. • TOURINFORM SZEGED: 6720 Szeged, Viktor Hugó u. 1., tel/fax: 62-420-509, 425-966. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10-től 16 óráig. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 420-088, Tesco Áruházban. Tel.: 459-502. szervizek • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE; 06-40-822-000 • FÖLDGAZSZOLGALTATAS! HIBÁK (gázhjány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGAZ RT. gázszivárgás elhárítási ügyelet éjjel-nappal a 06-40-820820-as kék számon vagy a 471-968on. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjiel-nappal hívható (Szegedi Hőszolgáltató Kit.). • VÍZ-ES CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. Közlemény Kedvezményes Személyi kölcsön árvízkárosultaknak Az ABN AMRO Bank kedvezményes, tetszőleges célra felhasználható Személyi kölcsönt nyújt az árvízkárt szendvedett területek lakóinak, könnyített hitelelbírálási feltételekkel. • kedvezményes kamat: 18% (26,96% helyett) • kölcsönösszeg: 100 OOO - 1 OOO OOO forint • lehetséges futamidő: 12-36 hónap A kölcsön 2000. május 19-éig az ABN AMRO Bank kijelölt fiókjaiban igényelhető: Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel.: 44/500-530 Nyíregyháza, Egyház u. 9. Tel.: 42/410-014 Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. Tel.: 42/501-720 Sárospatak, Hild tér 3. Tel.: 47/513-010 Szeged, Jókai út 7-9. Nagyáruház passage Tel.: 62/551-520 Szerencs, Rákóczi út 109. Tel.: 47/362-232 Szolnok, Kossuth Lajos u. 16. Tel.: 56/512-870 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos u. 125. Tel.: 56/390-784 ABN AMRO Bank A bank a kölcsönt a hitelelbírálás feltételei alapján nyújtja. A hirdetés nem minősül a bank részéről nyilvános tájékoztatásnak és ajánlattételnek. Példa a teljes hiteldijmutatóra: 500 000 forintos hitelösszeg és 36 hónapos futamidő esetén a fizetendő havi törlesztőrészlet 18 076 Ft, a hiteldíjmutató éves szintű mértéke 22,19%. A kezelési költség a hitelösszeg 3%-a, legalább 10 000 Ft. A további részleteket a bankfiókban található Hirdetmény és az Üzletszabályzat tartalmazza.