Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-03 / 78. szám

Leértékelt Pick S zegeden még mindig csak sóvárognak a klubok a városi sporttámogatás után. A közelmúltban azon­ban elmozdult a holtpontról a városi „pénzosztás" ügye. A Bartha László polgármester és Csonka Gábor alpolgármester, s négy sportág öt egyesületi vezető­jének részvételével tartott megbeszélésre a médiát is meghívták. Nem csupán az újságírók, de a meghívot­tak is nehezen értették meg, hogyan és mikor jutnak a pénzükhöz a helyi élsport támogatására és a nekik szánt összeghez. Nem ez volt az első találkozó, hiszen március közepén már tartottak egy összejövetelt, amelynek hatására az érintettek papírra vetették: mennyiből tudnák eredményeiket megtartani, esetleg túlszárnyalni. A polgármester ismertette az összegeket, s azokat a feltételeket is elmondta, amelyeket a csapatoknak tel­jesíteniük kell ahhoz, hogy hosszú távon számolhassa­nak a város támogatásával. Ott minden olyan gyönyö­rűnek tűnt, hiszen Bartha László közölte, hogy a Pick 18, a Medikémia 15, a póló 10, a két kosárlabdacsapat pedig 12-12 millióra számíthat az idén szeptembertől a jövő év bajnoki rajtjáig. Továbbá, még ebben a hónap­ban megkapják annak az összegnek a felét, amiről a közelmúltban döntött a képviselő-testület sportbizott­sága. a Minden résztvevő dörzsölte a tenyerét, hogy vég­IVl re megfelelően támogatja a megyeszékhely önkormányzata azokat a sportágakat, amelyek az országhatáron belül és kívül is megfelelően reklá­mozzák Szegedet, s a drukkerek is kíváncsiak pro­dukcióikra. Azonban, ismerve a számokat, rá kellett jönni, hogy Szeged legnépszerűbb és az utóbbi tíz évben mindig a nemzetközi kupában szereplő Pick Szegedet a többihez viszonyítva leértékelték. Míg a Medikémia, a Szegedi Vízilabda Egylet, a Szedeák, a Szeged KE, a Szegedi Kajak-Kenu SE, az elmúlt évhez viszonyítva megduplázza, vagy megháromszo­rozza a várostól kapott pénzét, addig a Pick Szeged 5 millióval kap kevesebbet, mint tavaly. Amíg egy évvel ezelőtt 18 milliót szavazott meg a város a kéz­ilabdásoknak, s 5 milliót kaptak a focisulisok, addig az idén a legjobb esetben is összesen 14 millióval növekszik a költségvetési bevételük. L ehet, hogy ez a véletlen müve, de az is előfordul­hat, hogy ennyire értékeli Szeged a város legnép­szerűbb csapatának teljesítményét, amelynek rang­adóira annyian kíváncsiak, hogy majdnem összedől az újszegedi Sportcsarnok, ám mindezt figyelmen kívül hagyva, részükről nagyobb megbecsülést érdemelnek a sportáguk második vonalában küzdő klubok... Süli József Pontveszteség nélkül első a magyar női válogatott Legyőzték a világbajnokot is Sós Ildikó elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar kupagyőzelemben, így nem véletlenül választották a torna legjobb kapusának. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kettőből egy reakció A kenguru erszénye Amikor a szombati sorsdöntő mérkőzés előtt arról faggattam az ausztrálok szövetségi kapitányát, vi­szonoznák-e dr. Tóth Gyuláiknak ezt a szentesi ven­dégszeretetet szeptembertől Sydneyben, habozás nél­kül rávágta: magyarként, bizony ez minden vágya! S ha már az ötkarikás játékokra kijutnának Stiebe­rék, ott bármi előfordulhatna... - fűzte hozzá a tá­voli kontinensen dolgozó Görgényi doktor. Hát igen, hogy mást ne mondjunk: helyből ők lennének a magyar olimpikonok között az első biz­tos pontszerzők, hiszen hat csapattal debütál a női vízilabda az ötkarikás játékokon. S talán ezt majd azon az április 22-én kezdődő palermói kvalifiká­ciós tornán sem felejti el a tizenhárom csapat előtt „táncoló kenguru", amely lehet, hogy mindössze két újabb európai országot fogad az erszényébe... R. J. kosárlabda A két szegedi kosár­labdacsapat közül előbb a Szedeák férfigárdája lépett pályára hazai környezetben. A Tisza­partiak nagy csatában verték a Veszprém gár­dáját, s ezzel továbbju­tottak. A Szeged KE hiá­ba vezetett az első fél­időben, a második húsz perc gyenge játéka mi­att vereséget szenvedett a BEAC-tól. Szedeák Akuterm­Veszprém 79-72 (45-43) Férfi kosárlabda-mérkő­zés, rájátszás a 17-21. he­lyért, újszegedi Sportcsar­nok, 300 néző. Szedeák: Vitaszek (8), Búzás (7/3), PÁVLICZ (20), Drahos (8), KISS (18/3). Cserék: Deák (13/3), Tanács (5). Edző: Bonifert Domon­kos. Tartalékosan állt fel a sze­gedi együttes, hiszen a fiatal Molnár András sérülés, míg a gárda legrutinosabb játéko­sa, Jáhni István családi el­foglaltság miatt nem állt Bo­nifert Domonkos vezetőedző rendelkezésére. Bátran és eredményesen kezdett a Szedeák, s a 4. percben már 13-2-re veze­tett. A 15. percben holtpont jelentkezett a szegediek játé­kában, s a veszprémiek fo­kozatosan csökkentették hát­rányukat, s a félidőre már csak 2 pont maradt meg a Tisza-parti vezetésből. A második játékrészben továbbra is vergődtek Dra­hosék, s az 50. percben, meglepetésre a veszprémiek 60-58-ra átvették a vezetést. A hajrában Pávlicz, Kiss és Deák eredményességének köszönhetően ismét a maguk javára fordították az ered­ményt a szedeákosok, sőt az utolsó percekben ismét 10 pont volt a különbség a két együttes között. A végén iz­galmas körülmények között a Szedeák kivívta a tovább­jutást. A Szedeák 150-145-ös különbséggel jutott tovább, s játszik a 17. helyért. Bonifert Domonkos: - Nehéz körülmények között vívtuk ki a győzelmet, azon­ban a lényeg, hogy továbbju­tottunk. Szeged KE-BEAC 61-76 (39-32) Női kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az A csoportért, új­szegedi Sportcsarnok, 300 néző. Szeged KE: Nemes (4), Roczkov (9), Budanovics (10/3), Laluska (18/9), Csa­pó (14). Cserék: Pungor (8/6), Kiss (-), Révész (-). Edző: Király Sándor. A budapesti vereség után fogadkoztak a szegediek, hogy a három győztes mér­kőzésig tartó párharc negye­dik összecsapását megnye­rik. Az első játékrész köze­péig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 11. percben 18-17-re a szegediek vezet­tek. A hajrában nagyobb se­bességre kapcsolt a hazai gárda, s Csapó és a fiatal La­luska kosaraival hétpontos előnyre tett szert húsz perc játék után. A második játékrészben megtorpant az SZKE, s a ru­tinos vendégek fokozatosan feljőve a 29. percben 47-50­re már ók vezettek. Hiába kért időt a Tisza-partiak tré­nere, ez sem használt Buda­novicséknak, s a végén nagy különbségű vereséget szen­vedtek. A párharcot a BEAC nyerte 3:l-re. A Szeged KE a B csoport harmadik helyéért a Monor együttesével mérkőzik. S. R. vízilabda Öt meccsből, ötször nyertek dr. Tóth Gyula tanítványai azon a nemzetközi nöi vízilab­datornán, melyet Szen­tesen rendeztek az el­múlt négy napban. A Hungerit-Carnex-kupá­ért vívott magyar telje­sítménnyel pedig nem csak a szakma és a kö­zönség volt elégedett, hanem még a szakmi­niszter is. Magyarország­Ausztrália 6-5 (1-0, 2-1, 2-2, 1-2) Szentes, 500 néző. Ve­zette: Vekerdy (román), Bohat (szlovák). Magyarország: SÓS ­STIEBER 1, Rédei, Drá­vucz 1, Szremkó 1, VAL­KAY Á. 1, Tóth N. Csere: SÍPOS, TÓTH G. 2, VAL­KAY E. Szövetségi kapi­tány: dr. Tóth Gyula. Ausztrália: WEEKES ­Higgins, CASTLE 2, Hal­kin, Watson, Woods 1, GUSTERSON 2. Csere: Mayer, Mills, Fox, Hooper. Szövetségi kapitány: dr. Görgényi István. Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0. Két, addig százszázalé­kos gárda szállt a vízbe a szentesi nemzetközi torna harmadik „munkanapjának" zárómeccsén. Az már az el­ső hét percben kitűnt, hogy a szövetségi kapitányok el­sősorban a védekezést he­lyezték előtérbe a taktiká­jukban. Talán Valkay A. 4. percben szerzett góljára ezért nem érkezett válasz, csak a második negyedben. Később Szremkó a skandi­náv megoldást, míg Drá­vucz az elemi erőt vette elő a magyar tarsolyból az ausztrál kapu bevételéhez, 3-1. Fordulás után is ke­mény, ám kifejezetten sportszerű mérkőzést látha­tott a publikum. Egy idő után azonban lankadni lát­szott dr. Tóth Gyula tanít­ványainak a figyelme, ám az 5-3-as magyar vezetés még megnyugtatónak tűnt az utolsó hét percre. Tóth G. második ejtésével to­vább „tömtük az ausztrál erszényt", ám a kenguruk hazájából érkezett lányok nem adták fel, s a végére igencsak megizzasztották a mieinket. A végeredmény: 6-5. Dr. Tóth Gyula: - Gi­gászi küzdelemben győztük le a világ egyik legjobb csa­patát. Magyarország­Olaszország 11-6 (1-1,4-3,2-1,4-1) Szentes, 600 néző. Ve­zette: Vekerdy (román), Hardy (ausztrál). Magyarország: SÓS ­Stieber, Rédei, Valkay Á. 1, DRÁVUCZ 2, SZREMKÓ 2. TÓTH N. 2. Csere: TÓTH G. 2, Valkay E., Kisteleki 1. Szövetségi ka­pitány: dr. Tóth Gyula. Olaszország: Conti ­Miceli 1, Allucci 1, VAIL­LANT 1, Di Mario, Conso­li, Malato 1. Csere: Bajano­va 1, Sciolti, Araujo, Di Giacinto, Grego. Szövetségi kapitány: Formiconi Pier­luigi. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill. 8/1. Vasárnap délelőtt az ausztrálok befogták a két ponttal vezető házigazdá­kat, mi több, még a gólkü­lönbségük is azonos volt a mieinkkel. De bizony senki nem gondolt arra Szentesen a Hungerit-Carnex-kupa utolsó meccse előtt, hogy elég lenne egy iksz az ola­szokkal. Öt percnyi kölcsönös „kóstolgatás" után, az addig már sárgalapot is begyújtó olasz kapitány örülhetett elő­ször a gólnak, amit Szrem­kó centerből még az első hét perc alatt egalizált, l-l. A második negyedben meg­úszásból szerezték vissza a vezetést az azzurrik, majd Tóth G. egyenlítésére két olasz keze is megvillant, 2—4. Sós innentől megálljt parancsolt minden kapura tartó labdának, de a félidőig még maradt annyi idő, hogy Tóth N. és Szremkó gólörö­mükben az olasz klubtár­sukra, Contira mosolyog­hassanak, 5-4. Fordulás után sem csök­kent az iram, sem a lelkes szentesi közönség biztatása. Ez utóbbi kifejezetten jól hatott Kistelekire és Drá­vuczra, akik 7-5-re módosí­tották az eredményt az utol­só negyedre. A végjáték már Rédei nélkül kezdő­dött, majd hamarosan Sipos is végleg kiállt. Ám Araujo - szerencsénkre - ellőtte az olaszok összes puskaporát, hiszen a 7-6-os vezetést kö­vetően, Tóth N., Valkay Á. és Drávucz már felszaba­dultan, vastapssal kísérve ontották az újabb gólokat, 11-6. Erre pedig még De­utsch Tamás ifjúsági és sportminiszter is csettintett egy nagyot: „Ez bizony tényleg szép volt lányok!" Dr. Tóth Gyula: - Fan­tasztikus volt az egész tor­nán a csapatunk lelkesedése. Bízom benne, hogy a görög tornán kijavítva a hibáinkat, Palermóban majd kivívjuk az olimpiai kvalifikációt. További eredmények, szombaton: Görögország­Németország 10-6 (3-0, 2-2, 2-3, 3-1), Olaszor­szág-Görögország 8-4 (2-1, 0-0, 3-2, 3-1), Né­metország-Kazahsztán 9-9 (4-2, 3-2, 1-4, l-l). Va­sárnap: Ausztrália-Ka­zahsztán 9-1 (2-1, 2-0, 2-0, 2-0, 3-0). A Hungerit-Carnex kupa, női nemzetközi torna vég­eredménye:!. Magyarország 10 (54-28), 2. Ausztrália 8 (42-21), 3. Olaszország 6 (38-34), 4. Kazahsztán 3 (35—48), 5. Görögország 2 (26-40), 6. Németország 1 ponttal (31-55). A torna gólkirálya Stieber Mercé­desz lett 13 találattal. A leg­jobb mezőnyjátékosnak az ausztrál Bridgette Guster­sont, a legjobb kapusnak pe­dig Sós Ildikót választották. Révész János Fradi­gáncsolás labdarúgó PNB Munkatársunktól A labdarúgó PNB 24. fordulója is pénteken kezdődött, s a szurkolók rögtön hat gólt láthattak - de csak azok, akik a váci pályára zarándokol­tak ki. A hét végén több meglepetés is született. A Nyíregyháza simán verte a Fradit (3-0), a „fiatal" Tatabánya idegenben gyözött az UTE ellen, s az „NB l-es" Pécs megsze­rezte Győrtől a második tavaszi pontját. Otthon nyert a Dunaferr a Kis­pest és a Debrecen (Kere­kes mesterhármasával!) a Nagykanizsa ellen. A Diósgyőr pontot ajándé­kozott a Siófoknak. A kör krónikájához tartozik még, hogy Puhl Sándor 216. élvonalbeli meccsét (Vác-Haladás) vezette, s ezzel megdöntötte Palotai Károly rekordját Eredmények: Vác-Haladás 2-4(0-4) Vác, 500 néző. Vezette: Puhl. Gólszerzők: Nagy T. (II­esből), Gasparik, ill. Bodor, Halmosi, Somfalvi (2, mind­kettőt 1 l-esből). Kiállítva: Bárány (Vác). Zalaegerszeg- Vasas 0-0 Zalaegerszeg, 4000 néző. Vezette: Hanacsek. Diósgyár-Siófok 0-0 Diósgyőr, 3000 néző. Ve­zette: Dubraviczky. Nyíregyháza­Ferencváros 3-0 (3-0) Nyíregyháza, 12 ezer né­ző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerző: Lakos (ön­gól), Csernijenko (2). Kiállítva: Tóth M. (FTC). Pécsi MFC-Győri ETO l-l (0-1) Pécs, 2000 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Gera, ill. Fe­renczi. Dunaferr­Kispest 2-0 (0-0) Dunaújváros, 4000 néző. Vezette: Ábrahám. Gólszerzők: Jaki, Kiss Gy. Újpest-Tatabánya 0-1 (0-0) Budapest, Szőnyi út, 2500 néző. Vezette: Hajdó. Gólszerző: Vincze. Debrecen­Nagykanizsa 3-0 (2-0) Debrecen, 2500 néző. Ve­zette: Hanyecz. Gólszerzők: Kerekes (3). Kiállítva: Szalai (Nagy­kanizsa). Szabadnapos: MTK Hun­gária. A bajnokság állása: 1. Dunaferr 23 15 7 1 51-19 52 2. Vasas 22 14 3 5 44-20 45 3. MTK 22 12 7 3 42-19 43 4. Debrecen 23 10 7 6 33-26 37 5. Ferencváros 23 9 7 7 43-28 34 6. Tatabánya 23 8 10 5 23-28 34 7. Újpest 23 9 6 8 41-32 33 8. Nyíregyháza 23 9 5 9 27-33 32 9. Győri F.TO 22 8 7 7 35-23 31 10. Zalaegerszeg 22 7 10 5 23-14 31 11. Kispest 23 7 6 10 21-31 27 12. Pécsi MFC 22 6 9 7 24-35 27 13. Nagy kanizsa 23 5 7 11 19-31 23 14. Haladás 22 6 3 13 24-36 21 15. Diósgyőr 23 5 6 12 21-39 21 16. Siórok 23 5 5 13 16-37 17 17. Vác FC 22 2 5 15 19-55 11 A Szeged LC-t kizárták, és eddigi eredményeit töröl­ték. A Siófoktól 3 pontot le­vontak.

Next

/
Thumbnails
Contents