Délmagyarország, 2000. április (90. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-03 / 78. szám

HÉTFŐ, 2000. ÁPR. 3. BELFÖLD 3 A Korszakváltás Programja Budapest (MTI) Az SZDSZ Országos Ta­nácsának szombati határozata értelmében ősszel kerül sor a párt kétnapos programalkotó küldöttgyűlésére. A Korszak­váltás Programja címet viselő dokumentumot a küldöttek több szekcióban vitatják meg, majd szavaznak annak elfoga­dásáról. A tanács megvitatta a kötelező sorkatonai szolgálat eltörléséért indított népi kez­deményezés tapasztalatait is. A szabaddemokratáknak az akciójukkal - a több mint 200 ezer aláíró hozzátartozóival együtt - mintegy félmillió embert sikerült megszólítani­uk. Az Országos Tanács ülé­sének napirendjén szerepelt az SZDSZ lakáspolitikai kon­cepciója is. Magyar megfigyelők Budapest (MTI) Szombaton délelőtt Buda­pestről elindult a 115 fós ma­gyar megfigyelői kontingens első, 55 fős csoportja Boszni­ába, ahol az április 8-i önkor­mányzati választások törvé­nyessége felett őrködnek majd. A kontingens elsősor­ban önkormányzati tisztségvi­selőkből áll, ám akad közöt­tük diplomata, újságíró és ta­nár is. A megfigyelőket Bíró Csaba rendőrtiszt, választási szakértő vezeti. A magyar csoport második. 60 fós cso­portja vasárnap délután indult Boszniába. Csempészett szeszt találtak Kecskemét (MTI) Kétszáznegyven liter csempészett szeszt találtak egy romos tanyán - közölte a kiskunhalasi határőr igazgató­ság sajtóreferense. Kovács István őrnagy elmondta: mun­katársai a szegedi határőrizeti kirendeltség működési terüle­tén magyar oldalon egy ro­mos, elhagyatott tanyán 240 liter tiszta alkoholt találtak 8 darab 25 literes és 2 darab 20 literes kannában. A lefoglalt szesz feltehetően csempészet­ből származik. Kereskedelmi forgalomban körülbelül 672 ezer forintot ért volna. Isme­retlen tettes ellen nyomozást rendeltek el. Szerelmi bánat Székesfehérvár (MTI) Öngyilkos akart lenni az a fiatalember, aki szombat reg­gel leugrott Székesfehérvárott a Sziget utcai iskola tetejéről. A fiú a feltételezések szerint szerelmi bánatában akarta el­dobni magától az életét. A fia­talember akkor vetette le ma­gát a mélységbe, amikor a tű­zoltók már odatámasztották a létrát az épülethez. A fiú sú­lyos sérüléseket szenvedett. Dunai kötélhúzás Vác (MTI) Az április 1-jei vidámság jegyében szombaton különle­ges kötélhúzást rendeztek Vác Duna-partján, ahol úgymond a szemközti Szentendrei-szi­getet próbálták meg a telepü­léshez közelebb úsztatni. Több mint száz jó fizikumú fiatal három, a Szentendrei­sziget medrében a talajba vert cölöpökhöz rögzített, egyéb­ként 150 méter hosszú kötélen a városi oldalon gyürkőzött neki a földrajzi adottságok megváltoztatásának. Ismét lakóházakat veszélyeztet a Bodrog Másodfokú készültség a Felső-Tiszán A Bodrog mentén a töltéseket homokzsákokkal is erősítik a szivárgásoknál. (MTI Telefotó) Miskolc-Sárospatak (MTI) Tovább áradnak az észak-magyarországi folyók, a Bodrogon har­madfokú, a Tiszán má­sodfokú az árvízvédelmi készültség; Sárospatak térségében utcákat, há­zakat veszélyeztet a fo­lyó. A Bodrogon Felsőberec­kinél már 743 centimétert mutatott vasárnap délben a mérce, ami azt jelenti, hogy a vízszint 43 centiméterrel meghaladta a harmadfokú, tehát a legmagasabb fokoza­tú készültség elrendeléséhez szükséges szintet. A Bodrog óránként továbbra is 1-2 centimétert árad és az előre­jelzések szerint akár a 770 centiméteres vízszintet is el­érheti. Az elmúlt évi legna­gyobb árvíz idején 795 cen­timéter volt a maximális ví­zállás. Sárospataknál ugyan­csak délben 661 centimétert mértek, óránként három cen­timétert árad a folyó - kö­zölte az árvízvédelmi ügye­let vezetője. Horányi Károly, az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság sárospataki szakaszmérnökségének ve­zetője elmondta, hogy a Bodrog gátjai mentén egyre inkább jelentkeznek a faka­dó vizek, talpszivárgások. A töltéseket homokzsákos megtámasztással és bordás leterheléssel erősítik a szi­várgások mentén. Sárospatak alatt, Bodrog­halász térségében keresztgá­takat építenek, ugyanis 120 épületet veszélyeztet elön­téssel az árhullám. A város belterületén néhány utcába már betört a víz, az úgyne­vezett kengyeli órjáráson bordás megtámasztással erő­sítik a töltést. Kiss István alezredes, a Polgári Védelem sárospataki parancsnoka arról szólt, hogy Sárospatak belterületén a Fazekas utcába már betört a víz, négy-öt házat vesz­élyeztet. Valószínű, hogy ki kell költöztetni a lakókat, egy idős asszony azonban nem hajlandó elhagyni há­zát. Bodrogolasziban három házból nyolc lakót kellett ki­költöztetni, mert utcájukat elöntötte a víz. A kiköltözte­tett embereket rokonoknál helyezték el. A parancsnok szólt arról, hogy valószínű­leg Sárospatakon, Bodrogo­laszin és Bodroghalászon kí­vül Zalkodon is kiköltözteté­sekre kerül sor. A polgári védelmi egysé­gek a védekezésen és menté­sen túl, segítik a vízügyesek munkáját is. Részt vesznek a gátak építésében, a javak mentésében, a helyszínre ho­mokzsákokat, téglákat és egyéb védekező anyagokat szállítanak. A Tiszán a Tokaj fölötti részeken másodfokú az ár­vízvédelmi készültség, ugyanilyen fokozat van ér­vényben a Sajó torkolati sza­kaszánál és a Taktán az ár­vízkapu fölötti részen. Az al­sóbb szakaszokon áradó víz mellett egyelőre elsőfokú a készültség. Budapest (MTI) Már pénteken megér­kezett Budapestre az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) négy ügynöke, akik az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SzBEI) munkáját segítik szakértelmükkel - közöl­te Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. - A SzBEI-n belül létrejö­vő, Nemzeti Egység elneve­zésű csoport munkáját segítik majd a különleges nyomozók - ismertette a szóvivő. A négy amerikai szövetsé­gi nyomozó által segített ma­gyar egység fogja felvenni a harcot a szervezett bűnözés Magyar-amerikai együttműködés FBI-nyomozók Budapesten ellen Magyarországon. A rendőri együttműködésre, a két ország között nyolc évvel ezelőtt megkötött kormány­közi megállapodás alapján kerülhet sor. - A négy FBI-ügynök nem végez önálló nyomozati cselekményt és rendőri mun­kát, sem szolgálati, sem pe­dig önvédelmi fegyverrel nem rendelkezhetnek, s rájuk a magyar törvények vonat­koznak - hangsúlyozta. Hoz­zátette: a nyomozók feladata csupán az lesz, hogy szakér­tőként, az FBI adatbázisát is felhasználva, tanácsokkal lássák el magyar kollégáikat a szervezett bűnözés elleni harcban, amely nem ismer országhatárokat. Garamvölgyi László el­mondta: a négy FBI-ügynök hétfőtől egyhetes tanfolya­mon vesz részt a böszörmé­nyi úti FBI Akadémián, ahol megismerkedhetnek a ma­gyar jogrendszer alapjaival és a magyarországi krimina­lisztika sajátosságaival. A szóvivő szerint az ame­rikai kollégák meghatározat­lan maradnak Magyarorszá­gon. Néhány hónap múlva értékelik tevékenységüket, és akkor eldől az is, hogy cseré­lődik-e a nyomozók összeté­tele, illetve változik-e létszá­ma. Garamvölgyi László sze­rint az FBI fennállása óta el­óször történik meg, hogy egy külföldi ország rendőrségé­nek munkáját ilyen módon segítenék. Reményét fejezte ki, hogy az FBI-nyomozók szakértelme hozzájárul majd a magyar rendőrség felderíté­seinek eredményességéhez. Aggódnak a Magyar Nemzeléri Budapest (MTI) A hazai közvéleményt - politikai hovatartozásá­tól függetlenül - meglepe­tésként érte a Magyar Nemzet és a Napi Ma­gyarország tervezett összevonása - fogalmaz­nak a Professzorok Bat­thyány Körének, vala­mint a Magyarok Világ­szövetsége elnökségének tagjai szombaton kiadott nyilatkozatukban. A 21 aláíró - köztük Pun­gor Ernő akadémikus, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Intézet főigazgatója, Solymosi Frigyes és Keszthelyi Lajos Széchenyi-díjas akadémiku­sok, Csoóri Sándor, a Magya­rok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, Dobos Lász­ló és Kurucz Gyula, az MVSZ régióelnökei, Duray Miklós, szlovákiai magyar politikus, valamint Pozsgay Imre, az MVSZ-elnökség tagja - „kü­lönösen aggasztónak" tartja azokat a híreket, amelyek sze­rint az egyesített újság ugyan Magyar Nemzet néven jelenik meg, de a szerkesztői, újság­írói között - tudomásuk sze­rint - elenyésző számban lesznek a lap korábbi munka­társai. Utalnak arra, hogy a Ma­gyar Nemzet „elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendszer­változásban, az akkori politi­kai küzdelmek hű tükrözésé­ben". „Megdöbbentő és el­gondolkodtató", hogy most ennek a lapnak a szerkesztői, valamint munkatársai kerül­nek kritikus helyzetbe, veszí­tik el munkahelyüket. Az alá­írók szerint ugyanis nélkülük „a jelenlegi koalíció választási győzelme aligha valósulhatott volna meg" - írják a tudósok és a közéleti személyiségek. „Érthetetlen számunkra, hogy a választók akaratából hatalomba került polgári oldal és pártolói köre képtelen két napilap megjelenéséről gon­doskodni, szemben a baloldal­lal, amely támogatói révén számos napilapot tart fönn" ­fogalmaz a nyilatkozat. Bolyai-díj Freund Tamásnak Budapest (MTI) Freund Tamás akadémi­kus, agykutató kapta az első alkalommal kiosztott Bolyai­díjat. A bronzból készült szobrot vasárnap Göncz Ár­pád köztársasági elnök adta át a Budapest Kongresszusi Központban. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány több tagja, tudó­sok, valamint itthonról és a határon túlról érkezett diá­kok. Freund Tamás neurobioló­gus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostu­dományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Ű múlt IIJTMIM Én nem tudom. A nemzet olyan, mint egy kert: az terem benne, amit belevetettek. A mondatot a Magyar Nők Világfórumá­ról beszélgetve idéz/e egy asszony, aki szerint egymáshoz hasonlatos a nemzet és a család (is). E nagycsaládban a régi szokásokon változtatni legalább olyan nehéz, mint az anya-apa-gyerekek sokszögön belül Mert mi más, ha nem rossz beidegződés az egyik oldalon, hogy a hatalom: erő, a másikon meg az, hogy az (igazi) hatalomtól félni kell Ez pedig kellő alapot ad arra, hogy a hatalom nagyobbnak hihesse magát, mint ami Az előző kormányzati ciklusban nagyjából így, félidőben (1996 őszén) robbant, s öntött el mindent a „tocsik". Erre nem csupán azért emlékezünk, mert most kerültek a Legfelsőbb Bíróság elé a Tocsik-Szokai botrány főszereplői A Tocsik­ügyre azért kell gyakran gondolnunk, mert nyomán össztársadalmi egyetértés született: égbekiáltó, ha politikai kapcsolatokra alapozva, pártokhoz közeli személyek közpénzeket igyekeznek saját zsebük és pártkasszák felé terelni! De azért sem lenne szabad elfelejteni a „tocsikolást", mert az az ügy leült, a főszereplőket első fokon felmentették „bűncselekmény hiánya miatt". Ez a végkifejlet szétcincálta az össztársadalmi egyetértést, apátiát hozott. Közönyössé lettünk. Talán félünk is. A hatalom meg, kicsiben és nagyban, nyíltan és hivatalosan is deklaráltan megszeghet szabályokat. Mostanában például a pályáztatás rendjét, a közbeszerzési törvényt Ha meg valami véletlen folytán rajtakapják a vétkező közszereplőt, legfeljebb kifizeti a büntetést - közpénzből és következmény nélkül Hiszen csak az „indexre tett" internetezők maroknyi csoportja üzenget egymásnak a világhálón arról is, mi mindenre - például 83 rászoruló évi segélyére, egy helyi focicsapat egy évi működtetésére, 180 iskolás étkeztetésére - lenne elég a szegedi önkormányzattól behajtott egyik, a gyermekélelmeztetés rossz pályáztatása miatti, 20 millió forintos büntetés. A lehetőleg a „gyengébb" pártját fogó újságíróként szimpatizálok az elképzeléssel, mi szerint a kormány a piacot eddig uraló cégek rovására a hazai kis- és közepes vállalkozásokat tervezi helyzetbe hozni, s azt is üdvözlöm, hogy fölgyorsul az autópálya-építési program, jrpó'intartásaimat az építők körének nyilvánvalóvá válása résa program elindulása oszlathatja el Mert nem lenne jó, ha politikai, s nem pénzügyi és szakmai alapon állna föl az autópályát építő válogatott! De az sem, ha hűbelebalázs módjára készülnének a gyorsforgalmi utak, s nem várnák ki a „kihordási időt", ami egy-egy útszakasz esetben két esztendő. Különösen, hogy az óhajtott feltételek teljesülése esetén is learatható a babér: igaz, 2000-ben 0, de 2001-ben 60-100, 2005-ig pedig akár 600 kilométer autópályát is fólavathatnak a „hatalmasok". A többség, mivelhogy legfeljebb a politikai szófordu­latokban szuverén és polgár, az erősebb hatásra reagál A hatás-ellenhatás törvénye ugyancsak a kormányzati ciklus felénél, a politikai hatalmi verseny új fordulójában kerül reflektorfénybe, természetesen a média miatt. A meccs rossz, a katarzis késik, amiért az egyik és a másik gárda is a tétfél túloldalán játszókat okolja. A liberális-baloldal a tévés kuratóriumon belüli kormányzati túlsúly rémével riogat, mire a konzervatív csapat az öt országos napi­lapban felbukkanó jelzők elemezésével válaszol. A Nyilvánosság Klub szokásos megnyilatkozásaival szembe most a Közéleti Önképző Kör médiahatás elemzése állít­ható. Mivel - állítólag - a fiatalok között csökkent a tévénézés népszerűsége, s rá(t)érnek az újságolvasásra, már ők is tudják: nem (csak) a hírek száma, hanem azok tartalma és a hírmagyarázat árulkodik egy-egy lap tényszerűségéről vagy elfogultságáról, s ez az a módszer, mellyel befolyásolható az olvasó. A Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában egy szegedi politológus értelmezte a fölmérést, mely szerint például a legnagyobb példányszámú országos napilapban, egy adott időszakban, Orbán Viktor neve mellett 61 negatív és csak 8 pozitív tartalmú jelzőt számláltak össze a közéleti önképző­körösök. Ebben az újságban a miniszterelnököt „agresszív", „alkalmatlan", „öntelt", „diktatórikus", „hazug", „korrupt", néha-néha „sikeres" és „céltudatos", esetleg „bölcs"politikusnak írják le, míg mondjuk a másik oldalt reprezentáló Demszky, Kuncze, Kovács vagy Horn semmi minősítést, vagy a „bölcs és nyitott" jelzőt kapja. Az öt országos napilapban a kormányra aggatott jelzők 92 százaléka negatív és csak 8 százaléka pozitív. Ami azért lényeges, mert a jelzők kellő számú ismételgetésével megspórolható a vita, vagy az eddigi kormányok teljesítményének valós mérlegelése. M 'közben a piac átalakulása miatt tovább romlik a konzervatív médiafront helyzete. Egy ekkora ország ekkora apátiába süllyedt lakossága nem képes eltartani ily sok „országos" napilapot. Tehát gazdaságilag indokolt, hogy eggyé gyúrnak két újságot. A Magyar Nemzetet májustól jórészt a Napi Magyarország elkötelezett gárdája írja. így az összevonás nem a „megszüntetve megőriz", inkább a „megőrizve megszüntet" aktusa lesz A Nemzet a rendszerváltás óta folyamatos és szinvonalas(abb) teljesítménnyel vívta ki magának „a" konzervatív lap címet. Ezért újságírói és olvasótábora (joggal) kérdezi: kinek jó az ha ezen az oldalon a Kristóf Attila „énnemtudomja" helyett az „újmaós" „légy a tejben" stílus nyer teret? Én nem tudom...

Next

/
Thumbnails
Contents