Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-20 / 66. szám
HÉTFŐ, 2000. MÁRC. 20. AKTUÁLIS 11 Közművelődési közalkalmazottak képzése Térítésmentes: 120 éra A jövőben - a pedagógusokhoz hasonlóan - a muzeális, könyvtári, közművelődési és levéltári intézmények közalkalmazotti dolgozóinak is hétévenként kötelező lesz a szakmai továbbképzésen való részvétel. Az ezzel összefüggő aktuális feladatok teljesítése azonban napjainkban nem csak az intézményeket, de - ezekben a hetekben - az önkormányzatokat is „nagy lecke" elé állítja. Emellett jelenleg szűkös a szakmai képzések kínálata is. Többéves várakozás után, ez év elején jelent meg a nemzeti kulturális örökség miniszterének azon rendelete, amely a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről, valamint az oktatáson való részvételük finanszírozásáról szól. A késve kiadott rendeletnek azonban nem könnyű megfelelni, hiszen az eredetileg kitűzött határidőket gyakorlatilag lehetetlen betartani. A gondot az is fokozza, hogy az önkormányzatoknak kell elfogadni a továbbképzési intézkedési terveket. A minisztérium ugyanis a kötött felhasználású, normatív hozzájárulást a kulturális intézmények fenntartójának utalja ki. Egyelőre azonban még arra sincs remény, hogy a jóváhagyott továbbképzési, illetve beiskolázási tervek április elsejéig beérkezzenek a megyei szakmai tanácsadó központokba. Ez pedig további „csúszást" idéz elő, amelynek esetleges következményeiről, illetve a rendeletben foglaltakkal összefüggő megyei helyzetről Török Józsefet, a Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ közművelődési szakértőjét kérdeztük. - Szerencsére a minisztérium tekintettel van arra, hogy a késve kiadott rendelet előírásainak lehetetlen eleget tenni. A határidő-módosítás mégsem jelenti azt, hogy ráérünk a feladatokkal. Célszerű mielőbbi felmérni a beiskolázási igényeket, hiszen pályázatot lehet majd benyújtani bizonyos új képzések beindítására, amelyeket a minisztériumban létrehozott akkreditációs bizottságok 5 évre szólóan engedélyeznek. A helyi igények szem előtt tartása azért előnyös, mert a továbbképzési kötelezettség nem csak a szakértelmiségiekre vonatkozik, hanem a gazdasági, technikai személyzetre is, ha a munkakör betöltése szakképzettséghez kötött. A rendelet fontosságát az is emeli, hogy az állam anyagilag - az idén 170 millióval, ami személyenként 12-13 ezer forintot tesz ki - támogatja ezen közalkalmazottak továbbképzését. Ez azt jeleneti, hogy az érintetteknek hét év alatt - 120 órás képzésen kell résztvenniük, igaz térítésmentesen. A munkáltatónak azonban pontos terv szerint kell gondoskodni arról, hogy a dolgozók eljuthassanak az előadásokra, a vizsgákra. Ezt minden év február elsejéig kell a továbbképzési tervben rögzíteni, amelyet az önkormányzati testületek március 15-éig hagynak jóvá. Az intézmények ezt követően juttatják el hozzánk elképzeléseiket, mi pedig segítünk nekik felkutatni a képzési lehetőségeket. Erre egyelőre óriási szükség lesz, hiszen igen szűk a képzési kínálat „merítési" lehetősége. Márpedig a központi normatív támogatási keretből csak konkrét tervekre lehet pénzt igényelni. Ugyanakkor az intézménynek alaposan át kell gondolni - különösen, ha nem számíthat a fenntartó önkormányzat külön e célra adott anyagi támogatására -, hogy mikor, hány embert és milyen költségigényű tanfolyamra küld el. Miután a rendeletben foglaltak sokféle kérdést felvetnek, mi - a közelmúltban - segítségképpen szakmai fórumot is szerveztünk, már az önkormányzatok szakértői, az intézményvezetők, illetve a múzeumok, könyvtárak, közművelődési és levéltári dolgozók részvételével. Ezenkívül őszszel felsőfokú közművelődési szakembereket képző tanfolyam indítását tervezzük. Ez a képzési forma nem csak a rendelet előírásainak felel majd meg, de a résztvevőknek azt is biztosítja, hogy eggyel magasabb fizetési kategóriába sorolják őket. N. Rácz Judit Egészségügyi előadás DM-információ A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportja folytatja időseknek és gondozóiknak szóló „Kézenfogva a betegség és az egészség útvesztőjében" című több éves egészségügyi előadássorozatát. Az idei első összejövetel március 21-én, kedden délután 4 órakor lesz a Gondviselés Házában (Csanádi utca 9.), Dr. Dóró Géza főorvos „Sérülések és azok megelőzése idős korban" címmel tart előadást, amit konzultáció követ. A sorozat ingyenes előadásaira és az azt követő beszélgetésekre, melyeknek témáiban többek között szó lesz szemészetről, ideggyógyászatról, reumáról, gyógytornáról, természetes gyógymódokról, egészségmegőrzésről, minden hónap harmadik keddi napján 16 órakor a fenti helyszínen váiják a máltaiak az érdeklődőket. Dunaharaszti (MTI) Egy mozdonyvonat kisteherautóval Ütközött össze Dunaharaszti és Taksony között szombaton délelőtt. A gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette - közölte Kavalecz Imre, a MÁVINFORM sajtóreferense. Hozzátette: a fénysorompó jól működött. A mozdony a baleset következtében szolgálatképtelen lett. Halálos vonatbaleset A vasúti pályát a vonatforgalom elől lezárták. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának tájékoztatása szerint a Fiat Fiorino típusú kisteherautó feltehetően a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva hajtott a sínekre. A kisteherautót a vezetőülésnél kapta el a mozdony, majd mintegy 250-300 métert tolta maga előtt. - A kocsit vezető hölgy azonnal szörnyethalt, holttestét a szigetszentmiklósi tűzoltók szabadították ki a roncsból - tartalmazza a katasztrófavédelmi főigazgatóság közleménye. Sosem nyert még ilyen könnyen• mm mm mm mm mm m l Hiszen segít a Dualdrive* N _ Új Fiat Punto • elektromos szervokormány • vezetőoldali légzsák • fedélzeti számítógép • „Follow me home" fényszórófunkció • rekordméretű csomagtér • már 1 995 000 Ft-tól Ha a március 20-a utáni két hétben, tesztvezetés után hibátlan beállást hajt végre egy ÚJ FIAT PUNTÓVAL, megnyerheti ezt a nagyszerű autót, amivel - hála a Dualdrivenak - olyan könnyű ixirkolni, és olyan könnyű nyerni. * Új elektromos szervokormány - nyomd és parkolj funkció megkönnyíti a parkolást. Fialla Autócentrum Kft., 6728 Szeged, Fonógyári út 6., tel.. [( 52) 422 590, fax: (62) 422 591 TOP GARANCIA MJMMWMOM FINANSZÍROZÁS A SZENVEDÉLY VEZET MINKET OBE3B DUNAINVEST TŐZSDEÜGYNÖKSÉG RT. Szegedi képviselete, a Tisza-Invest Kft. V befektetési tanácsadás V tőzsdei megbízások V Lombard-hitelügyintézés V állampapír-ügyletek V határidős ügyletek V Day Trade-ügyletek V befektetési jegyek forgalmazása V D-Line terminál kihelyezése. 0,25% + 3000 Ft-os megbízási díjjal 0,18 + 1000 Ft Day Trade megbízási díj Szciícd, Takaréktár 11. 1. I cl.: 62-450-000 Ma már hazánkban is bevett szakmának számít a babysitterség. Elfoglalt szülök - ha megengedhetik maguknak - alkalmakra, de akár állandó alkalmazottként is fiatal lányokat, fiúkat fogadnak fel, hogy azok helyettük vigyázzanak a rakoncátlan csemetékre, s közben végezzék el a ház körüli teendőket, a vasalástól kezdve a tűzifa felapritásáig. Az igazán vonzó azonban a fiataloknak az, hogy ha mindezt nem itthon, hanem külföldön végezhetik. Az angolul tudók a Britszigetre, a franciások Franciaországba, a németül beszélők pedig Németországba vágynak. írásunkban annak jártunk utána, hogy mire Gyermekcsöszök és esélyek számíthatnak a Németországba utazó pesztrák. Egy kezdő gyerekcsősz akkor választja a legbiztonságosabb utat, ha egy állásközvetítő ügynökségekhez fordul. Ezek hirdetései megtalálhatóak az újságokban, az iskolák üzenőtábláin, de még az utcán is. Ahhoz, hogy a közvetítő egyáltalán szóba álljon az emberrel, körülbelül 100 márkát előre kell fizetni. Ezért a pénzért az ügynökség garantálja a kinti munkát, és segít a szükséges okmányok, igazolások beszerzésénél. Először három hónapra adnak tartózkodási engedélyt, ezt később meg lehet hosszabbíttatni. Nekünk, magyaroknak jó hírünk van odakint, mert ahogy ezt egy gyerekcsősz találóan megfogalmazta - mi már tudjuk, hogy a mikrohullámú sütő az nem tévé. Persze azzal nem árt tisztában lenni, hogy bár nem bánnak a külföldivel rosszul vagy lekezelően a németek, azért azt mindig éreztetni fogják, hogy idegen. A haladó és a profi pesztonkák nem ügynökségeken keresztül keresnek munkát, hanem egyből a segítséget kereső kinti családokhoz mennek. Ugyanis az, hogy milyen lesz külföldi életük, legnagyobb részt a munkát adó családon múlik. Németországban tipikus, hogy pesztrát fogad egy házaspár. A legtöbb német anya azért bízza másra a gyerekét, mert keményen dolgozik vagy tanul, de persze ma már az sem ritka, hogy a gyerek csak púp a hátán a bulizni vágyó szülőnek. Az egyik legvonzóbb a külföldi munkában, hogy a hazai viszonyokhoz képest jól lehet keresni. Az ügynökségi előírás szerint egy héten harminc órát lehet dajka a magyar, idejének többi része szabad. Ezért - családtól függően - 300-600 márkát kap kézhez. Ezen felül ételt és szállást ad a munkáltató, és van, ahol még saját autót is. Ez így elég vonzónak tűnik, azonban azt nem árt szem előtt tartani, hogy odakint jóval drágább az élet, és az ottani árubőség miatt néha engednünk kell a csábításnak. Az is a családtól függ, hogy mindezekért a juttatásokért milyen jellegű munkát kell végezni. Van, aki tényleg csak a csőszködést várja el, de van, aki olcsó mindenes cselédet akar. Ami még vonzó lehet, hogy a kinti tartózkodásért cserébe egy anyanyelvi szinten beszélt nyelvet kaphatunk. A külföldieknek számtalan nyelvóra áll rendelkezésre odakint, ezt legtöbbször a család fizeti, így akár minimális nyelvtudással is bele lehet vágni ebbe a nagy vállalkozásba. Mert azt azért ne feledjük, hogy bármilyen jó bulinak is tűnik mindez, odakint hús-vér, nyűgös, csipásszemű gyerekekre kell vigyázni, ami egyrészt nagyon fárasztó is lehet, másrészt igen nagy felelősség. Sarnyai Tibar