Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-20 / 66. szám

6 HAZAI TÜKÖR HÉTFŐ, 2000. MÁRC. 20. Meleg sör Kisebb társaság iz­zad a szaunában. Tö­rölgetik magukat, be­szélgetnek, már ameny­nyire a 95 Celsius-fok­ban beszélni lehet. Öt perc után egy igencsak testes, középkorú férfi ül be közéjük. Szuszog, majd megfullad, és köz­ben bő lében fürdik sa­ját verttékében. Néhány pillanat múlva véresen komoly kérdést szegez a körülötte ülőknek: Most itt tényleg ilyen meleg van, vagy csak én ittam kettővel több sört? Sarnyai Tibor Miska bácsi leveles­ládája Budapest (MTI) Tizennyolcadik alka­lommal ítélte oda a Ma­gyar Örökség kitüntető cí­met a Magyarországért Alapítvány bíráló bizottsá­ga. A címet nyolcan kapták meg az idén, az ezt bizo­nyító okleveleket szomba­ton, a Magyar Képzőmű­vészeti Egyetem díszter­mében adták át. Posztumusz elismerés­ben részesült Áprily Lajos és Jékely Zoltán költésze­tükért, Ordass Lajos evan­gélikus püspök hitvalló életéért, Barcsay Jenő festő és grafikus monumentális művészetéért. A Magyar Örökség ki­tüntető címet bizonyító oklevelet kapott Csizma­zia Darab József a magyar szőlőkultúra megteremté­séért folytatott küzdelmé­ért, Padisák Mihály „a Miska bácsi levelesládájá­ért", Zsivótzky Gyula ka­lapácsvető atlétikai telje­sítményéért és Duray Miklós a magyar megma­radás küzdelmét felmutató Kutyaszorító clriiű köny­véért. A Magyar Örökség-díjat odaítélő 24 tagú bíráló bi­zottság negyedévente érté­keli az elismerésre beérke­zett állampolgári javaslato­kat, és a díjak odaítéléséről titkos szavazással dönt. Az utolsó fél évszázad legjelentősebb magyar tel­jesítményeinek folyamatos és rendszeres megnevezé­sére létrehozott díj tulajdo­nosainak neve bekerül a Magyarok Házában őrzött Aranykönyvbe. Vita a közgazdász­képzésről A szegedi felsőfokú közgazdász képzés fej­lesztésének lehetőségiről rendeznek konferenciát a hét közepén a Szegedi Tudományegyetem aulá­jában. A tanácskozáson részt vesznek a magyar gazdasági felsőoktatás képviselői is. Szegedi közgazdász hall­gatók február közepén indí­tották el Lavina elnevezéssel azt a projektet, amelynek célja a hat éve folyó közgaz­dász képzés fejlesztése. Az oktatás megújítására vonat­kozó elképzeléseiket a diá­kok egy hónapja internetes vitafórumon tehetik közzé, ahol válaszolhatnak az ott feltett kérdésekre. A legmar­kánsabb véleményeket meg­fogalmazó hallgatók képvi­selik majd évfolyamaikat a projekt záróeseményén, azon a konferencián, ame­lyet március 22-23-án ren­deznek a Szegedi Tudo­mányegyetem (SZTE) aulá­jában. A hallgatók és a gaz­daságtudományi kar (GTK) által közösen szervezett ta­nácskozásra meghívták az ország több gazdasági felső­oktatási intézményének ve­zetőjét és a versenyszféra képviselőit. A konferenciát dr. Kupa Mihály, a rendezvény fő­védnöke, a Budapesti Köz­gazdaságtudományi és Ál­lamij>azgatási Egyetem (BKAE) oktatója nyitja meg. Az első napon dr. Far­kas Beáta, az SZTE GTK dékánja, dr. Palánkai Tibor, a BKÁE leköszönt rektora, dr. Szintay István, a Miskol­ci Egyetem Gazdaságtudo­mányi Karának dékánja, dr. Roóz József, a főiskolák ta­nácsának elnöke, dr. Béácz István, a Pécsi Tudománye­gyetem tanára, dr. Róna-Tas András, a Magyar Akkredi­tációs Bizottság elnöke, dr. Veress József, az SZTE GTK gazdaságpolitikai tan­székének vezetője és dr. Di­nya László a kar marketing és menedzsment tanszéké­nek vezetője tart előadást. Délután a hallgatók egymás között vitatják meg a köz­gazdász képzés fejlesztésé­vel kapcsolatos elképzelése­iket, amelyeket a konferen­cia második napjának dél­előttjén az oktatókkal is megismertetnek a Kálvária étteremben. Ezután Veres Pál, az oktatási minisztéri­um közgazdasági és mene­dzserképzésért felelős osz­tályvezetője tart előadást, majd a Démász Rt. és az OTP Rt. képviselői fejtik ki a versenyszféra véleményét a közgazdász képzésről. A vitafórum megrendezé­sét a szegedi gazdaságtudo­mányi kar dékánja. Farkas Beáta is támogatja, aki sze­rint a közgazdász képzések elszaporodása elért arra a szinte, ahol már szükség van az oktatás tartalmának meg­vizsgálására. Úgy véli, a konferencia jó alkalom arra, hogy felvessen olyan kép­zésmegújítási lehetőségeket, amelyeket aztán beépíthet­nek a kar május végi határ­idővel elkészülő stratégiai fejlesztési tervébe. Hegedős Szabolcs A vasút úrája Kerek-cím Munkatársunktól Szabó János, a Magyar Köztársaság honvédelmi mi­nisztere március 15-e alkal­mából a honvédelem ügye érdekében végzett kiemelke­dő tevékenysége elismerése­ként a Honvédelem Kitünte­tő Cím III. osztályát adomá­nyozta Kerek Attilának, a szegedi önkormányzat kultu­rális, ifjúsági és sportirodája vezetőjének. Klauzál-díj a titkárnak Munkatársunktál Dr. Martonosi István, a Csongrád Megyei Kereske­dők Egyesületének titkára március 15-e alkalmából a Kereskedők és Vendéglátók Érdekképviselete érdekében végzett munkájáért Klauzál Gábor kitüntetésben része­sült. Munkatársunktál Az 1894-ben, francia reneszánsz stílusban épített szegedi vasúti igazgatóság épüle­tét néhány éve újították föl. A közelmúltban a homlokzathoz illő, új órát akasztottak a bejárat fölé. A korábbi „négyszögletes óradoboz" még a hatvanas évek formavilágát idézte. A most látható, láncokra függesztett, kerek óraszerkezet számlapján a MAV ré­gi emblémáját, a szárnyas kereket fedezhetjük föl, a hullámvonalas ornamentiká­val ékes tartóvas megjelenése pedig a kapu két oldalát díszítő lámpákhoz igazodik. A vasútigazgatóság új órája persze nem csak szép: pontos is. (Fotó: Gyenes Kálmán) iwt^H A Dél-Magyarországi MÉH Rt. telepein: Szeged, Dorozsmai út 50. Tel.: 62/461-288. Szentes, Szentes, Attila u. 6. Tel.: 63/311-966. ÁTVESZ papír-, agrofólia-, színesfém-, vashulladékot és akkumulátort! ÉRTÉKESÍT 40x40-es zártszelvényeket (220 Ft/m + áfa) és 5/4-es csöveket (184 Ft/m + áfa) ÍASSELSBERGER-kNA Uf KFT. jpíJlmíilf, WyjiUnú Házraszabott épftóanyag'csomagot kínálunk, melyet Ön állíthat össze, *9Y l±h) JJÍU&Sö/ l'jAúl'j} takaríthat meg! Forduljon kereskedőnkhöz! MODUL BAU ÉPÍTŐANYAG áMTűo^a mm MÁRCIUS 31-IG! - Pörölhetni falozótéglók - Bramac tetőcserepek - Körös (alazótéglák, (mán:. 25-ig) ^ MODUL BAU 'iSSRi ^ffi I Szeged, Tűzoltó u. 4. MODUL BAU Tel.: 466-092. - Beton térburkoló-elemekre - nemesvakolatokra - kerámia tetőcserepekre - Sala ablakok, erkélyajtók árengedmény! Szeged, Csongrádi sgt. 31. Tel.: 491-022. Most többet kap a pénzéért. RENDKÍVÜLI AKCIÓ Használt autó beszámításánál 200.000 Ft + áfa környezetvédelmi kedvezményt biztosítunk ügyfeleink részére. Érdeklődjenek a feltételekről márkakereskedésünkben! /w HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, AUTÓHÁZ SZÁNTÓ K. J. U. 149. I Jf kft Telefon: (62) 246-568 v 241-885 * 249-345 M KI KORÁN KEL ARANYAT LEL A MORTON'S MORTON'S-NÁLl Vegye és vigye a nyári repülőjegyeket márciusban, és spóroljon meg egy halom pénzt! ára márciusban: New York 72 000 Ft Los Angeles San Francisco Miami Atlanta Chicago Houston London Párizs 112 500 Ft 112 500 Ft 96 720 Ft 95 800 Ft 92 lOOFt 102 300 Ft 41 650 Ft 44 640 Ft ára áprilistól: 98 600 Ft l 29 500 Ft 129 500 Ft 107 900 Ft 107 900 Ft 98 600 Ft 109 750 Ft 50 800 Ft 51 700 Ft Egyéb véres? 420-088 vagy 459-502 Várjuk hívásét! MORTON'S - SZEGED KÖZKEDVELT REPÜLŐJEGY-IRODÁJA Töretlen fejlődés A Hungária Bizto­sító Rt., amely megalakulása óta Magyarország vezető biztosítótár­sasága, a vagyon­biztosítások mellett egyre nagyobb sze­repet vállal az élet­biztosítási piacon is. Az elmúlt évek­ben bevezetett kor­szerű, különböző befektetésekkel kombinált életbiz­tosításaik hamar népszerűvé váltak. Dr. Borbély Attilával, a Hungária Biztosító vezérigazgató-helyettesével a tavalyi év ered­ményeiről, tapasztalatairól és a 2000. év terveiről beszélgettünk. - Társaságunk a tavalyi esztendőben tovább erősítette pozícióját a hazai életbiztosítási piacon. Bár a végleges és pontos adatok még nem állnak rendelkezésünkre, az már látható, hogy jó évet zártunk, mert az elózőhöz képest több mint ötven százalékkal növekedett az ügyfeleink által ránk bízott összeg és ennek köszönhetően a tervezettnél nagyobb piaci részesedést szereztünk. - Milyen segítséget jelent Önöknek, és milyen előnyökkel jár az ügyfelek számára az, hogy a Hungária Biztosító Rt. az Allianz Csoport tagja? - Mind a rendelkezésre álló nemzetközi ta­pasztalok, mind pedig a stabil anyagi háttér nagyban segíti munkánkat, szolgáltatásaink fejlődését. Az öt földrész csaknem 70 orszá­gában jelen lévő Allianz közismert tőkeere­jéről. A cég ügyfelei számláján több mint 600 milliárd márkás vagyontömeget kezel. A Hungária Biztosító Rt. tulajdonosaként az Allianz Csoport hosszú távra tervez, amire jó példa, hogy az 1998-ban elért, 6,4 milliárdos adózás előtti eredményéből egy fillért sem vitt ki az országból, hanem azt a Hungária Biztosító további fejlesztésére fordította. Ennek is köszönhető, hogy társaságunk a biz­tosítási piacon elfoglalt piacvezető pozíciója mellett, ma már az élet-, nyugdíj- és egész­ségbiztosítások területén is a legnagyobbak egyike, sőt Magyarország egyik vezető intéz­ményi befektetője is. - Várható-e új életbiztosítási termékek bevezetése az idén? - Jelenleg is tárgyalunk hazai pénzintézetekkel hitelfedezeti életbiztosítási ajánlatunk bevezeté­séről, és több új konstrukciónk is bevezetés előtt áll. Ezekkel azt kívánjuk elérni, hogy leendő ügyfeleink minél testre szabottabb, az egyéni élethelyzetüknek, elképzeléseiknek leginkább megfelelő életbiztosítási védelemben részesül­hessenek, ugyanakkor rugalmas befektetési lehetőséget is találhassanak nálunk. Szűcs Irén, a Hungária Biztosító Rt. szegedi fiókjá­nak üzleti képvi­selője mutatja be a Csongrád megyé­ben legnépszerűbb életbiztosításokat: - A biztosítási szakmában eltöltött 2 év alatt az élet­biztosításaink min­den módozatát érté­kesítettem már, azonban kiemelném közülük a hozzám leg­közelebb állót, a Família életbiztosítást. Sok szülő szeremé biztosítani gyermekei gondtalan jövőjét, segíteni továbbtanulásukat, azonban ezek a vágyak komoly anyagi terhet jelentenek. Erre az esetre nyújt megoldást ez az életbiz­tosítás. - Miért érdemes Família életbiztosítást kötni? - Gyermekeink jövőjét az iskola, a képzettség határozza meg. A jó állások megszerzéséhez elengedhetetlen a megfelelő bizonyítvány, azon­ban a tanulás sok pénzbe kerül. A Família segít­ségével a szükséges összeget fokozatosan, egy életbiztosítás védelme mellett lehet össze­gyűjteni, s így a kívánt pénzmennyiség min­denképpen a gyermek rendelkezésére áll majd. - Mi történik akkor, ha a gyermek mégsem tanul tovább? - A megtakarított összeg akkor sem lesz felesleges, a kapott járadék komoly segítséget nyújthat az alacsony kezdő fizetések kiegészí­tésében. További lehetőségként felvehető egy összegben is, az önálló élet megkezdését segítve. - Ez az életbiztosítás tehát befektetés is egyben. Jár-e utána adókedvezmény? - Igen, a hatályos jogszabályok értelmében a tízéves vagy annál hosszabb tartamú életbizto­sítások esetén a befizetett díjak húsz százaléka, de évente legfeljebb 50 000 forint levonható a szerződő fél személyi jövedelemadójából, azaz a biztosítás valós költsége csak a díjak 80 %-a. - A tavalyi évben az egyik legsikeresebb üzleti képviselő volt. Miben látja sikerét? - Miben látom sikerem titkát? Mindenek előtt a folyamatos és kitartó munkában, illetve a megújulni tudásban. Mivel a fejlődéshez pontos piacismeret, megfelelő értékesítési stratégia szükséges, így elengedhetetlennek tartom a Hungária Biztosító által szervezett szakmai tréningeken való részvételt. A képzések alkal­mával mindig újabb és újabb információt sze­rezhetünk be nemcsak az élet- és egészségbizto­sításokról. hanem az értékpapírokról és más be­fektetési formákról is. Nagyon hasznos a tapasz­talatcsere is, amelyre alkalmam nyílik a helyszí­nen, hiszen a társaság többi kiváló munkatársá­val folytatott beszélgetésből is sok, számomra fontos információ szűrhető le.

Next

/
Thumbnails
Contents