Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-14 / 62. szám

Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve Dunának, Oltnak szennye (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG KEDD, 2000. MÁRC. 14., 90/62. Miniszteri találkozó Szegeden Közös „ügyünk" a Tisza? Két miniszter összehajol... Dávid Ibolya és Valeriu Stoica a szegedi jogásztalálkozón. (Fotó: Schmidt Andrea) Munkatársunktól A Tiszát ért három legutóbbi szennyezés jogi vonatkozásairól is véleményt mondott Dávid Ibolya, a magyar, illetve Valeriu Stoica, a román igazságügy-miniszter Szegeden, a negyedik magyar-román jogásztalálkozó sajtótájékoztatóján. A román igazságügy-miniszter a megoldást nem a kölcsönös vádaskodásban látja, hanem a két kormány közös fellépésében. A magyar igazságügyminiszter álláspontja szerint nem politikai, hanem szakmai ügynek kell tekinteni a Tiszát ért három szennyezés következményeit. A történtek arra hívják föl a figyelmet, hogy a Tisza vízgyűjtő medencéjében fölül kell vizsgálni a fokozott veszéllyel járó üzemek működését. (Tudósításunk a 3. oldalon.) Bukarest (MTI) Már régóta tart a Visó és a Tisza vizének szenynyezésenehéz fémekkel, még ha a román hatóságok nem is akarják elismerni - írta a hétfői román sajtó. A másfél hónap leforgása alatt immár a második súlyos máramarosi környezetszennyezés kapcsán a román lapok - szakemberek véleményére hivatkozva - azt írták: a borsabányai környezetszennyezés sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a roFolyószennyezés - román szemmel mán hatóságok beállítják. A román médiában megszólaltatott központi és helyi közigazgatási illetékesek szerint a borsabányai „baleset" arányai és hatásai „elhanyagolhatók", az Adevarul hétfői száma azonban, szakvéleményekre hivatkozva, rámutatott: a nehézfémionok felhalmozódása az élő szervezetekben mérgezéshez, az önszabályozó rendszerek felborulásához és anyagcserezavarokhoz vezethet. „Ez annál is súlyosabb, mivel a Visó és a Tisza vizének a borsabányai szennyezőforrásnál történt cink- és rézionszennyezése egyáltalán nem újdonság. Kiderül ez feketén-fehéren az ország vízgyűjtő medencéinek vízminőségi mutatóit ábrázoló és már 1995-ben Románia környezetvédelmi stratégiájához elkészített grafikonokból is. Ez inkább megszokott jelenség" - írta a lap. A Romania Libera szerint „sajnos igazuk volt azoknak a szakembereknek, akik 15 évvel ezelőtt, amikor a nováci derítő megépült, éppen a környezetvédelmi kockázatokra hivatkozva ellenezték az ipari vízgyűjtő megépítésére kiválasztott megoldás kivitelezését. De akkor az aggályoskodó szakértőket elhallgattatták" - mutatott rá az újság. Gergely-járás Ópusztaszeren Igazán látványos program részesei voltak azok, akik tegnap ellátogattak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark hagyományos Gergely-napi rendezvényére. Az Opusztaszeri Altalános Iskola kisdiákjainak korhű mondókákkal, énekekkel színesített előadása ugyanis nagyban hozzájárult az egykori népszokás felelevenítéséhez. A középkori zenei műveltség alapját I. Gregorius pápa vetette meg azzal, hogy összegyűjtötte korának és birodalmának keresztény népénekeit és gondoskodott azok fennmaradásáról. A középkori iskolák legfőbb tantárgya éppen a róla elnevezett gregorián ének volt. Hazánkban a Gergely-napi népszokások szintén az iskolához fűződnek. A középkorban, amikor nem volt kötelező az iskolába járás, a szegény családból származó diákok kéregetéssel próbálták megteremteni tudásuk „anyagi" alapjait. A 16. században az is szokássá vált, hogy tanítóik részére is A toborzó kisdiákok lelkesen járták végig a skanzen házait. Régi, több évszázados hagyományt elevenítettek fel. (Gyenes Kálmán) gyűjtöttek adományokat, majd ezt később összekötötték a diáktoborzással. Mindezt jelenítették meg az igen látványos jelmezbe öltözött ópusztaszeri kisdiákok a tegnapi Gerely-járás alkalmával. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjének házaiba dallal köszöntöttek be a cifrán, pántlikásan felöltözött, dobbal, zászlókkal felszerelt gyermekek. Verseikkel - Szent Gergely vitézeiként - istenfélő életre buzdítva mutatták be az iskolai életet, illetve adtak számot tudásukról. A kosárba, zsákba gyűjtött adományokkal pedig visszatértek az iskola udvarára, ahol a tanító úr fogadta régi és új tanítványait. N. R. J. ÁRA: 44 FT (ELŐFIZETVE: 38 FT) Haider és a debil bértollnok \jem tudom, hogy van vele az olvasó, én ly például még nem láttam tisztességes újságírót. Mármint amerikai játékfilmben. A dokumentumfilm, az más. Abban nyomoz és leleplez, sőt elnököt buktat a kolléga, lásd még: Nixon, vagy Watergate-iigy. Engem ott, abban a szállodában hívott meg egy jó hideg narancslére az USA külügyminisztériumának munkatársa, ahol az elnökbuktató újságírók dolgoztak, és sokat beszélgettünk a szakma felelősségéről, de arról már nem, lévén udvarias vendég, hogy épp az általuk gyártott filmek sugározzák iszonyatos dózisban, milyen hitványak volnánk. Most kérdem én, szelíden, a nemzet ünnepén - mely talán nem véletlenül a magyar sajtónak is a napja -, hogy mit szólna bármely más elitszakma ahhoz, ha szinte kizárólag becstelen képviselőivel találkozna a közmegítélést erősen befolyásoló filmekben? Mit szólna a mérnök, ha csak olyan tervezőt látna, aki szándékosan csempész hibát a házba, a hídba és az árvédő gátba? Vagy mit szólna az orvos, ha kizárólag olyan doktorok munkájával szembesülne, akik rosszul diagnosztizálnak, vágnak és varrnak? Még az ügyvédek is jobban járnak, mint mi, újságírók, mivel a filmekben a gengszterkedő ügyvédek mellett fólvonulnak az elmélyült, feladatukkal azonosulni kész, szenvedélyesen jog- és törvénytisztelő egyedek, így aztán egyedül maradtunk, benne a megvetés sarában. Megérdemeljük-e ? Meg, bizony, bólint bizonyos nyájas olvasó, mert a legnézettebb adókon a bombasztikusra szerkesztett hírműsorok között hosszú évek óta csupa olyan újságírót lát, aki vagy kilóra megvehető, vagy pedig minden gátlás nélkül tör be emberek magánéletébe. Én persze csupa másféle újságírót látok magam körül. Telefonálnak, érdeklődnek, adatot és információt egyeztetnek, kirohannak a balesetre, könyvtáraznak a tudósportréhoz, fotós kollégával válogatják a megfelelő illusztrációt, végigülik az unalmas sajtótájékoztatót és az izgalmas meccset, azután beülnek a gépbe és írják a napi penzumot, este meg, ha épp kéklik a képernyő, szembesülhetnek azzal, hogy milyen alávaló népséghez tartoznak. Csak azt akarom mondani, hogy nem árt árnyalni a képet. Más az, amit buta klisék alapján gyártanak gyenge jellemű producerek, más az, amit a nagypolitika igényei szerint formálnak a bértollnokok, és megint más a mi életünk. Kilencvenéves ez a lap, a legutóbbi tíz év gazdasági függetlenséget és politikai semlegességet hozott. A megyei olvasói piac 85 százaléka a miénk, öt százalék jut a Népszabadságnak, a maradék egytized a többieké. Nyugodtan leírhatom: csupán szélsőséges nézőpontból ítéltek bennünket elfogultnak. Biztosan követünk el hibákat, sokszor hergeljük az olvasót, reagálásra késztetjük az érdekelteket és bosszantjuk a politikusokat, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy a vélemények tengerében igyekszünk egyenesben tartani a hajó orrát. Éppen ezért vizsgálgatom én is kétkedéssel vegyes megdöbbenéssel, miről cikkez az országos sajtó, s mit tart kiemelkedően fontosnak az elektronikus média. Valahogy olyasféle távolságtartással méregetem például ezt a minden hlrhullámon tovatarajozó haiderizálást, mint az amerikaifilmben rágógumizó őstulok újságírót: mindkettő tévút, mindkettő hamisítás, mindkettő a tiszta ész logikája ellen van. Ha azt akarom, hogy a demokrácia alappillére, a sajtó- és véleményszabadság támadhatatlan érték maradjon, akkor el kell utasítanom azt, hogy az újságíró vagy korrupt vagy debil, s ha komolyan veszem a polgári demokráciák szabályait, akkor azt is el kell fogadnom, hogy egy parlamenti választásnak vannak következményei. Maradjunk ennél az utóbbinál. Ausztria népe döntött. Ki igy, ki úgy, ki pedig akként, hogy el se ment szavazni. Ebből most ez a koalíció született. Ha azt képviselnénk, hogy a most utcára vonultatott tízezrek álláspontja erősebb, mint a szavazóurnákhoz járult millióké, akkor azt is mondanunk kell, hogy mi többre becsüljük a diktatúrát, mint a demokráciát. Ugye, ezt már senki sem mondja! Másik szomszédunkról meg hallgat a pesti (média)elit, ahogy hallgat róla az „Európa" divatszóval fölékesített pénzügyi-hatalmi centrum is. Milosevics a helyén van. Amikor bombáztak, a szerbeken kívül senki sem vonult az utcákra, miként most sem a háborús bűnökért körözött jugoszláv vezetők begyűjtéséért tüntet a kontinens gazdagabbik fele, hanem a demokratikusan megválasztott osztrák kormány ellen. A jugók jók voltak akkor, amikor sakkban lehetett tartani velük Brezsnyevet, vagy amikor eltakarították a koszt a németek alól. És jók voltak arra az embereken végzett kísérletre is, amit a hadiipar rendelt meg a világbéke őreitől. De arra már nem elég európaiak - értsd: túl keveset keresnek és minimálisát fogyasztanak -, hogy a fegyelmező pusztítás után segédkezet kapjanak a demokratikus átalakuláshó^. £

/t innen nézem az ügye ket. Innen nézem a szakmánk megítélését és a szakmánk különös működését is. És nem véletlenül választottam nemzeti ünnepünkön e témát, mert a kérdés mélyen nemzeti. Hiszen bárhogyan csűretik és bármiképp csavartatnák velünk, nekünk, magunknak kell eldönteni, hogy hogyan akarunk erről a világról gondolkozni. A NATO megvédi Montenegrót? Szófia (MTI) Wesley Clark, a NATO európai erőinek főparancsnoka hétfőn Szófiában kijelentette, hogy a Nyugat nem nézheti közömbösen, hogyan próbálja Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök „szorosabbra húzni a hurkot" Montenegró körül. Clark kifejtette, hogy a NATO mindig az adott helyzet megítélése alapján fog cselekedni, lépéseit nem lehet előre megjósolni és képességeivel Milosevicsnek számot kell vetnie. Az amerikai tábornok mindenesetre rámutatott, hogy a politikai vezetők döntik el, milyen irányvonalat kövessen a Nyugat a keményvonalas Belgrád és a nyugatbarát Podgorica szembenállása ügyében. Clark úgy vélte, hogy az összes balkáni probléma (köztük a boszniai, a koszovói és a montenegrói kérdés) megoldása Jugoszlávia demokratizálásán át vezet. 00062