Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-13 / 61. szám

6 PRO URBE HÉTFŐ, 2000. Márc. 13. .Magamat is szemügyre veszem" Nóvák András festőmű­vész 1936-ban született Rákoskeresztúron. A Kép­zőművészeti Főiskola el­végzése (1962) után 7 év­vel került Szegedre. Mint­egy húsz évig a Juhász Gyula Tanárképző Főisko­la művésztanára, illetve a szabadtéri játékok díszlet­festője volt. A Szegedi Nyári Tárlat díjasa. Jelen­leg Budapesten nyílik ön­álló kiállítása. Nóvák András olyan alko­tó, akinek Szeged a létezéshez megfelelő várost jelenti, alkal­mas életteret, figyelemremél­tóan rendezett települést, sze­cessziós mesevilágot - vagyis ezer dolgot, ami az embert át­utazóként is megragadhatja, de semmi esetre sem azt a szellemi kategóriát, amely a művészet szabadágát és a mű­vészi minőséget helyettesít­hetné. „Szegediségének" leg­inkább Szegeden megtérülő bizonygatása helyett annyit mond: harminc éve itt él, in­nen elmegy ugyan a világ má­sik végére is, ha hívják, de itt van otthon. Vallomása szerint, 1956­ban, főiskolásként beleszere­tett Szegedbe. Nem az ünnepi alkalom kedvéért mondja: amikor 1969-ben Szegedre költözött, annyira megragadta a város szerkezete, hogy tér­képeket rajzolt róla; a Lech­ner-féle városházát mesebeli házat idéző látványáért fogad­ta (épületként) a szívébe, majd végigfényképezte a vá­rost, minden helyről van fotó­ja, ami számára különleges volt. E felfedező festő munkáiba azután a város látványa for­mák, terek és színek alakjában vonult be, összekeveredve sok minden egyébbel, olyasmivel is, ami egyáltalán nem szere­pel a szegediség kötelező kis­kátéjában, hatvanéves mezte­len önarcképével, a kuplerá­jok titkolt szorongásával, a női test iránti nem pusztán akadémikus vonzódásával, például. Más szóval Nóvák András Szegedbe szeretett be­le és nem a kanonizált szege­di ségbe. „Jobbra is, balra is látok, sőt ha kell magam is szemügy­re veszem" - vallja annak az embernek a békés önérzetével, akit a szép és az igaz iránt ugyanaz a vágy hajt. A szép és az igaz csak a teljes életben él­hető meg együtt, gondolja Nó­vák András, és eképp tér ki a lényeglátást akadályozó kis­polgári és más rétegmeggyő­ződések elől. Szókratésszel gondolja, hogy a szépség az egyetlen forma, amelyet érzé­keinkkel felfogni képesek va­gyunk, és amit elviselünk. En­nek jegyében tűzte ki, hogy a képmutatással és hazugsággal átszőtt társasági, közösségi vi­szonyok mögé néz, s ha kell, a kuplerájban találja és mutatja meg azt, ami az elemi, termé­szetes örömöt és szorongást egyszerre hordozza. Nóvák András rájött, hogy a szépet és az igazat a róluk alkotott ké­nyelmes közmegegyezés épp­úgy elfedi, mint a csúfság és a hazugság. A összeállítást Kalocsai Katalin, Keczer Gabriella, Kovács András, Nagy László és Panek Sándor készítette. A Szegedért Alapítvány 2000. évi kitüntetettjei A Szegedért Alapítvány elnöksége és kuratóriumai az idén is odaítélték díjaikat. Az immár hagyományos gálaest keretében szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban adták át az elismeréseket. Az alapítvány elnöksége által adományozott fődíjat az idén Bihari Vilmos, a Pick Rt. vezérigazgatója vehette át. A társadalmi-állampolgári kuratórium díját dr. Kovács László szülész-nágyógyász professzor, a tudományos kuratóriumét dr. Mészáros Rezsó geográfus egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a művé­szeti kuratóriumét pedig Nóvák András festőművész kapta. A fődíjas: Bihari Vilmas Dr. Kovács László Navák András Dr. Mészáras Rezső Fitt, szellemileg és fizi­kailag egyaránt, pedig 24 órája nem aludt, legfeljebb bóbiskolt a repülőn. Né­hány órája érkezett meg Szegedre, amikor a szülé­szeti klinikán, csendes kis szobájában fogadott. Amerikai útját szakította meg, hogy itt lehessen a díjátadó gálán. Az USA­ban egyszersmind szak­mai és családlátogatáson volt. Utóbbi indoka, hogy az egyik fiú, a „véletlenül" szülész-nőgyógyásszá lett Péter New Yorkban bővíti - ösztöndíjasként - szak­mai ismereteit. Kovács László professzor ki nem hagyta volna a színházi dfjátadási ceremóniát, hiszen a megtisztelő elismeréstől na­gyon boldog, mert összetett­nek érzi, olyannak, „amit az ember élete komplex működé­séért kap", amiben benne van a sok ezer gyerek, akiknek a világrajövetelét segítette, és benne van a sok-sok asszony, akit kezelt, meg egy magatar­tás, meg minden, amit bele­adott négy évtizeden át. S ezt a mindent észrevették, értékel­ték a Pécsről ide származott, vagy inkább - Szontágh pro­fesszor által - Szegedre csábí­tott szülészorvos esetében, aki nem tudja pontosan, hány élet indulásánál segédkezett. Úgy saccolja, ez a szám, tízezres nagyságrendű lehet. Az utcán, ha gyerekkocsit toló, vagy to­tyogó gyereket vezető asz­szonyt lát, „lapoz" sebesen az agyában, vajon, a mama isme­rős-e, nála szült-e, mert, ha igen, illenék őt megismerni. A tévedések elkerülésére, inkább ráköszön minden babakocsira. Rengeteg örömhöz asszisz­Rengeteg örömhöz asszisztáltam" táltam - mondja, mintegy pá­lyája összefoglalójaként, de ér­ték kudarcok is, amiket szintén nem felejt az ember, az orvos, aki egyszersmind szülész és nőgyógyász, és, aki eme máso­dik „szerepében" találkozik nemcsak az életet adó, hanem a halállal birkózó nőkkel, a ment­hetetlen rákos betegekkel is. Ez az az orvos-beteg találkozás, amit négy évtized alatt sem le­het megszokni, szakmai rutinná egyszerűsíteni. S a születések és távozások végletes esemé­nyei között, ott a tudomány, ami egy klinika orvosának kö­telezően előírt gyakorlat. Ko­vács professzor végezte, végzi ezt is, s viszi tovább a klinika, mi több Szeged hírnevét a vi­lágban, az Egészségügyi Világ­szervezet egyik itt működő eu­rópai központjának vezetője­ként. Valódi orvosdinasztia az övék. A szülész-nőgyógyász édesapa mellett, nem is gondolt másra, minthogy ő is ezt a pá­lyát válassza, s a fiait is meg­fertőzte az orvoslás hitével. A három fiú közül az egyik szü­lész-nőgyógyász, a másik bel­gyógyász, a legkisebb sebész szakvizsgájára készül. A srácok születésénél még csak statisz­tálni mert, ám négy unokájának születését már maga irányította, s reméli, hogy legkisebb fia gyermekeinek világrajövetelét is ő vezényelheti. S noha a fele­sége nem nézte jó szemmel, hogy „csak" fiaik születnek sorra, a professzor hatalma ­szakmai tudás ide vagy oda ­sem teijedt oly messzire, hogy egy lányt is „bejátsszon" a csa­ládi csapatba. A szegedi szülészeti klinika 10 évig igazgató professzora két hatost mond életkorának megfelelőjeként, ami hihetet­lennek tűnik egy ugyan ősz ha­jú, de jó kiállású, energikus fér­fi esetében. S hogy ez a fiatalos küllem a rendszeres tenisznek vagy a géneknek köszönhető, nem ku­tatom, de mindegy is. A lé­nyeg, hogy vélhetően még sok gyerek lát napvilágot a mi kis városunkban Kovács Lász­ló professzor közreműködésé­vel. „A városnak is ordskc az erös Pick" A Szegedéri Alapítvány In .L't.'.l Rtknri utkmte roaijar iáén ernan vnmos, a Pick Rt. tíz eve „hivatal­banlevá" vezer»gazgatO(a kapta. Az elismerés egy­szerre szál a váras legna­gyobb mecénasonok, mint társasagnalc, s a magan­embernek, aki karitatív rnunka|aval segít a rászo­rultakon, de meg ennél is többet adhat Szegednek azzal, hogy a verseny szferaban legnagyobb fog­I II i »* _ * i • * .. JíC laiKozraio, a jen-nios aaon­zetá Pick egyre eiásebb. - A Pick a város sport- és szellemi életének legna­gyobb mecénása, a vezér­igazgató pedig tagja a Ro­tary Klubnak. - Az egyesületet jelképező fogaskeréknek megfelelően évente változik az elnök, én 1995-ben töltöttem be ezt a tisztet. Természetesen máig is aktfv tag vagyok, s örülök an­nak, hogy már csaknem ötve­nen vagyunk, s a nagy cégek reprezentánsait szinte kivétel nélkül a sorainkban tudhatjuk. A klubban csütörtökönként előadásokat hallgatunk és be­szélgetünk, de még ennél is fontosabb, hogy megpróbá­lunk segíteni a rászorultakon. A város minden általános iskolájában biztosítjuk egy gyermek étkezését, csereprog­ram keretében külföldi - ar­gentin, brazil, ausztrál, ameri­kai, s persze európai - diáko­kat látunk vendégül, s magyar fiataloknak segítünk abban, hogy világot lássanak, nyelvet tanuljanak, képezzék magukat. Nem utolsó sorban pedig meg­ismerjék más népek kultúráját, s toleranciát tanuljanak. Sokat gyűjtöttünk és dolgoztunk a délszláv háború idején, s külföldi Rotary Klubokkal együttműködve még szívműté­tet is szerveztünk Ameriká­ban. - Mennyit költ szponzoro­déra egy évben a Pick? - Mindent összeadva, kö­rülbelül százmillió forintot. A legnagyobb tétel persze a kézi­labda, azt követi a kajak-kenu, ahol a válogatottal szerződ­tünk. Kulturális területen a Szegedi Szabadtéri Játékok tá­mogatására fordít legtöbbet a társaság, de ott vagyunk az ok­tatásban és az egészségügyben is. Vagyis, nagyobbrészt Sze­ged profitál a Pickből, de ami még ennél is fontosabb, cégve­zetőként mindent megteszek azért, hogy a társaság sikeres legyen. Es ha ezt jól csinálom - talán nem hangzik túl maga­biztosan az egyes szám -, ak­kor segítek a legtöbbet a vá­rosnak. Azzal, hogy létrehoz­tuk a Szalámi- és Paprikamú­zeumot, nem csupán saját gló­riánkat fényesítettük, hanem a város turisztikai kínálatát is színesítettük. - Szeged és a cég kapcsola­ta mégsem felhőtlen. Ősz­szel, a Pick-részvények el­adásával felhozott egy aranytömböt a pincéből az önkormányzat, ráadásul rosszkor, több százmilliós veszteséggel adott túl raj­ta. Diplomatikusan visel­ték. - Az önkormányzat és a Pick gazdasági vezetése között a kommunikáció nem volt megfelelő, ezért történhetett akkor a kétszázalékos pakett eladása, amikor mindenki lát­ta, a tőzsdeindex emelkedőben van. Úgy gondolom, ha jobb a kapcsolat. Szeged ebből többet profitálhatott volna. - Ez változatlanul diplo­matikus, de találgattak ve­vőről, közgyűlésen megle­petést okozó tulajdoni há­nyadról.. - Találgatásokra nem rea­gálnék. de azt leszögezem, ne­kem ez az első munkahelyem - nagyon sok szegedinek a cég ad kenyeret -, s én kitartó em­ber vagyok. Elsődleges célom, hogy a Pick ne sérüljön. Abba persze nincs beleszólásunk, ki veszi meg a részvényeket, a Pick papfrjai tavaly például másfélszer fordultak meg a Budapesti Értéktőzsdén, s szá­mos külföldi börzén'is jegyzik. A húsipari cégek közül Ma­gyarországon egyébként is csak mi álljuk a tőzsdei meg­mérettetést, de ezen a piacon Európában sincs túl nagy tüle­kedés a börzén. Azt meg kell érteni, a pénz oda megy, ahol gyorsabb a megtérülés, na­gyobb a profit. A húsiparnál pedig vannak szárnyalóbb ág­azatok is. Nekünk azonban eb­ben kell boldogulnunk. És itt. Szegeden, még akkor is, ha Győrött és Budapesten is van­nak komoly érdekeltségeink. Kevesen tudják, hogy a Herz exportügyeit például nálunk, a Szabadkai úton intézzük, azaz nem elvisszük, hanem hozzuk a munkát. Mi persze csak szű­kös lehetőségeinkkel tudunk hozzájárulni a város fejlődésé­hez, a helyi politikusoknak sokkal nagyobbak a mozgáste­riik. - Mint cégvezető, talán so­hasem lehet elégedett, de egy magánember, a civil szféra díjazottja, igen. - A családi háttér meg­nyugtató, fiaim huszonöt éve­sek, Szegeden végezték az Élelmiszeripari Főiskolát. Ez­zel persze nincs vége életük­ben a tanulásnak: Miklós itt folytatja a közgazdasági ka­ron, Vilmos pedig levelezőn tanul Budapesten, az Élelmi­szeripari Egyetemen, miköz­ben dolgozik egy marketing­cégnél. A díjnak örülök és ó­riási megtiszteltetésnek ve­szem, hogy munkámat - ami persze igazi csapatmunka ­ezzel ismeri el a Szegedért Alapítvány. Egy olyan klub tagja lettem, ahova megtisztel­tetés tartozni, hiszen kiváló emberek és szakemberek kap­ták meg előttem a díjat. Munkatársunktól Mostanában egyik ámu­latból a másikba esem. Ta­valy a Pro Urbe-dij, most a Szegedért Alapítvány tu­dományos kuratóriumá­nak díjai Mi tagadás, a város társadalmi, gazda­sági és tudás közössége el­halmoz elismerésével, megbecsülésével. Vannak kétségeim: megérdemlem én ezt? De, nem tagadha­tom; igen jólesik. Kedvet, tenni akarást és hitet erősít - mondja Mészáros Rezsó geográfus, a Szegedi Tu­dományegyetem rektora. - Soha nem gondoltam, hogy az 1960-ban Makóról Szegedre költözött újdonsült egyetemistát nem csak befo­gadja a város, de elismeri, ma­gasra értékeli erőfeszítéseit. Mindig is vállaltam, hogy ma­kói vagyok, de azt is, hogy el­kötelezett szegedivé váltam. Bizonyára jelentős segítséget adott ehhez a szakmám is, hi­szen az elmúlt 30 évben rend­elkötelezett szegedivé váltam" szeresen volt alkalmam elmon­dani elképzeléseimet a város­ról, a város fejlődéséről, kívá­natos jövőjéről. Ily módon, ha áttételesen is, része lehettem, lehetek a város sorsáért felelős­séggel tartozó, mindig is kiváló szakmai „csapatnak". Úgy ér­zem, hogy ez a mostani kiemel­kedően magas kitüntetés arra kötelez, hogy továbbra is ezt te­gyem. A tudomány eszközeivel és tekintélyével vegyek részt a jövőben is a város és térsége sorsának alakításában, és min­den lehetőséget ragadjak meg, hogy meggyőzzem a két­kedőket és az „ellendrukkere­ket" arról, hogy ez a város és települési környezete nagy érté­kű, és dinamikus fejlődésre al­kalmas területe Európának. Ez nem valamiféle kutatói ábránd. Figyelmet érdemlő tapasztalat halmozódott fel európai utazá­saim során. Mindig van alka­lom arra, hogy szakmai beszél­getéseket folytassak, és én min­dig megkérdezem vendéglátói­mat: miképpen vélekednek Szeged jövőjéről. Ilyenkor elő­kerül a térkép, szóba kerülnek a város funkciói. Egyértelmű az álláspont arról (legyen az né­met, angol, francia vagy éppen olasz kolléga), hogy kevés ilyen, nagy távlatokkal rendel­kező térsége van Európának, mint a mienk. Mindenki meg­említi a logisztikai lehetőséget, a terület eurorégióvá szervezési lehetőségét (együttműködésben a temesvári, aradi, újvidéki és szabadkai szellemi, gazdasági, politikai szereplőkkel), az etni­kai sokszínűségből adódó mul­tikulturális koordináció lehető­ségét, a fesztivál- és konferen­ciaközponti szerepkört, vala­mint az adottságot arra, hagy a város a régió határain belül és kívül élő magyarság szellemi központja legyen - hangsú­lyozza a tudományos kuratóri­um idei kitüntetettje. És hozzá­teszi: - Remélem, megérem, hogy mindez megvalósul.

Next

/
Thumbnails
Contents